5ing

Szerző: Sandi Sadar Šoba

Előadó: Big Foot Mama
Kiadó: Nika Records
Megjelenés: 2004
Játékidő: 40:19
Értékelés: 4.2/5

szerző: Sandi Sadar Šoba

Mindannyiunknak megvannak a kedvenceink, akiket akár csillagokká is kikiálthatunk, de az igazság az, hogy a zene és a szövegek varázsának, bűvöletének való behódolás nem mindig esik egybe az idővel. Van, akinek egyszerűen hosszabb a gyújtózsinórja, és bevallom, hogy a nagylábú mamát és az ő öt kölykét fülemmel (nem a szememmel, mert a zenét inkább hallgatom, mint nézem, a saját két fülemmel és a hozzájuk kapcsolódó agyféltekékkel) borzasztóan későn kezdtem megismerni. Ehhez részben hozzájárult a bulvársajtó, amely a torkomig és azon túl is felhajtotta az epémet, részben pedig az a magától értetődő előítélet, hogy a Big Foot Mama a „nyámnyilák” és a „picsák” zenéje, nem az „igazi férfiaké”. Mindennek megvan az ideje, mire beérik, néhányunknak viszont egy kicsit több idő kell hozzá, mint a modern és slágerhajhász kor többi „megvilágosodott” epigonjának. Jobb későn, mint soha, tenném hozzá, és épp az a lemez nőtt a szívemhez, amelyre sokan – a provokatív videoklipek és az együttes fő ütőkártyájának, a hajtóerőnek számító Guštinak a hiánya miatt – nem mertek fogadni, én viszont a múlt ismerete által nem terhelve igenis fogadok rá!

Nincs igazi rock’n’roll-definíció egy jó adag szex, drog és sundér nélkül, jó szex pedig nincs igazi előjáték nélkül, úgyhogy az 5ing volt számomra az igazi beavatás abba, amire szükségem volt, hogy végleg lecsússzak a BFM élvezeti csúszdáján. És ezúttal a petting nemcsak kézzel zajlik, hanem nagy lábakkal is – egész tízzel, tennék hozzá a szőrszálhasogatók. Az ötödik lemezen megvan minden ütőkártyája egy slágergyanús albumnak, amelynek akár akarjátok, akár nem, be kell hódolnotok, ha szeretitek a minőségi, keményhangzású szórakozást, a torzított gitárokat és a szövegeket, amelyek olyan átkozottul alattomosan ágyazzák be magukat a tudatalattitokba, hogy először csak magatokban dünnyögitek őket, aztán reggeltől estig énekelitek. Minden slágerességével és kereskedelmi potenciáljával együtt a lemez egy pillanatig sem hangzik eladottnak, pusztán a pénztárcák kiürítésére szánt terméknek, hanem megvan benne az az alapfeszültség, amelynek hatására mi, a szocializmus gyerekei behódoltunk Perot Sokolinak és Zmazek Don Mentoni-életművének, és kenyérre kentük a szerb sundérhősök, a Partibrejkers vagy a kicsit északabbra található Majke és hasonlók összes piszkos riffjét.

Bizonyos előírásoknak a BFM is behódolt, akik – hiszed vagy sem – a pályafutásukat 22 évvel ezelőtt éppen a Pankrti előzenekaraként és kísérőgárdájaként kezdték, vagyis az összes közül az elsőén. Az élő zene szexepilje, valamint az elektronikától, a samplerektől és a nyálas édességektől való elfordulás a korábbi ellenérzéseim után, bevallom, eleinte a kíváncsiságomat keltette fel, mert meg kellett válaszolnom a kérdést, hogy a srácok képesek-e újra megidézni a zenei Prométheuszt, és feléleszteni a hithű rockerattitűd lángjait, amely nem puszta póz a tőke szolgálatában, hanem igazi lelki esszenciája van.

A válasz pedig: az 5ingben van minden egy kicsit. Az ellenzékiség és a széllel szemben pisilés nem mindig egészséges és higiénikus, így az 5ing valójában kellően kiadós falat: olyan slágerekkel szolgál az instant rockereknek és a sminkeseknek, mint amilyen igazi, szaftos és ötletes zenéből is kimér egy adagot! Minden egy majdnem szörfös torzításokat felvonultató gitáros nyitánnyal kezdődik, ez az Eksplozija, majd az album első slágerével, a Še mal’ bolj dol című számmal folytatódik. Daniel és Zoki gitárja kiegyensúlyozottan és éppen megfelelően excentrikusan, hivalkodóan szól. A piszkos, mégis annyira várt és részben kiszámítható riffek és a szép frázisok vastag rétegekben követik egymást, Steržaj basszusa és Jože könnyed dobjai az a szövőszék, amelyre Skočir markáns hangja éppen megfelelően berekedt hangvételét felszövi, az egész alatt pedig még egy csipetnyi szaxofon is hallatszik. A téma klasszikus – egy nyári románc története, hódítás és szexi ugratás –, a mostani kielégülés fantáziái pedig éppen eléggé visszafogottak ahhoz, hogy könnyedén kövesd az egyáltalán nem fellengzős intellektualizálás vörös fonalát, és Iggy Pop módjára zuhanj bele a lemez harmadik felvonásába, a Jaz nisem stroj című számba. Szuper dal, amely a rock fő alapjáról szól – az eredetiségről, amely szembeszáll a kiadói játszmákkal, a számítgatókkal és a tömegek diktátumával, amelyek akkoriban a BFM-től leginkább slágert sláger hátán, szelídséget és bárgyú mosolygást követeltek, ami viszont még a már amúgy is elkereskedelmesedett címlapbábukat is kifárasztja. Hiszem, hogy ebbe akkoriban a BFM is belefáradt. A Lajfet élni kell, bár a pénz senkinek sem büdös, nemde? Pont ezért van a nagylábú mamáknak épp elég központosító konvencionalizmusa, valamint az a fajta lázadás és vulgaritás, amely a jámbor, kegyeskedő farizeusok szüleit bosszantja. A hedonizmus remek feldolgozni való anyag, a Lajf pedig a brit pop hősei, az Oasis előtti főhajtás; nem tudom, miért, de belopakodnak a szórakoztató Supergrass is, és a buli tökéletes. Persze nem állítom, hogy a Big Foot Mama riffeket vagy ötleteket lopott, de a múltból hallott és látott dolgokból akaratlanul is rátapad valami a leginkább a purizmusra és az „önazonosságra” esküdött művészre is.

A Neki sladkega viszont külön történet. Skočir éppen megfelelően álmodozó hangjával elfújja a kataklizma sivatagi viharait, a nagylábú mama pedig a kiváló billentyűs, Bruno Subiotto segítségével (hacsak nem fújtam el a kis személyem háromszázzal, és nem Davor Klarič klónjáról van szó) a gitárok, a zongora, a mennydörgő szövegmondás, a gyönyörű refrének és az ihletett rock tökéletes játékosságának egyik legjobb szintézisét szövi meg. Nem, ez nem az agyalás szintetikus származéka, hanem tiszta adrenalin, a bódultság és a gravitációs kötődés remek keveréke néhány éppen jól elhelyezett hanghoz, amelyektől térdre rogysz. A Gole sanje megint egy szint emelkedés a gyorsabb, macsó bulizás felé; a Skočir által elmesélt történet, amely a dicsőség pillanatának nagykanállal való felhörpintéséről és a tökéletes, 24 órás buli nevében való elégésről szól, vágyat ébreszt mindazokban, akik erről csak álmodtak, de nem volt elég tökük ahhoz, hogy valóban éljék az életet. A rövid közjáték egy Aerosmith-számmal folytatódik, amely jelzi, hogy az együttes repertoárjában sok ütősebb ütőkártya is van. A Z glavo skoz’ zid úgy van megírva, mintha Perry szőtte volna, csak Skočir nem képes megtartani a legyőzhetetlen Steven intenzitását és magasságát, ennek ellenére a dalban van elég erő ahhoz, hogy azonnal az egyik kedvenc pillanatommá váljon ennek az igazán intenzív 5ingnek.

A Na koncu tunela Steržaj basszusbevezetője után gyönyörű, orgonás blues-rockos szentimentális számba csap át, amellyel a Big Foot Mama még egy réteg szentimentális patinát old a fülekbe, a két kiváló gitár játéka az agyat a tökéletes rezonanciáig viszi, a rejtett orgona és a halk Hammondok pedig a gondolatokat a BFM-oratórium filmjével való tökéletes összeolvadás felé repítik. A Vrn’ se k’ men aztán az a kis valami, ami miatt az egész annyival értelmesebb. Elveszett szerelem és hiányérzet, ördögi játék és a pillanatok keveredése, amitől megsebzett a szív – mindez a tökéletes versszakokban csúcsosodik ki ezen a nagylemezen. „Dej vrn’ se k men / naj ti ne bo vseen’ / ker bi še kdaj obleku tvojo srajco / in bil potešen / Dej vrn’ se k’ men / naj ti ne bo vseen’ / Da bom s tabo spet iskal svetlobo / Na nov’ prerojen / Vrn se k men!” … A BFM pedig közvetlenül ezután ledönt minden határt, és a Brez mej című számmal minden béklyótól megszabadítja a világot. A világ szebb lenne határok és skatulyák nélkül.

A rockos robbanás után pedig az utóbbi pár év egyik legérzelmesebb dala következik. A Skrit v sencah kivételes akusztikája még a legszőrszálhasogatóbb audiofilt is megrázza és megvigasztalja. A gitár, a zongora és Grega szépen árnyalt hangjának finoman szőtt akusztikus rétegei a Pokol vizeivel kenegetnek. Az élet szép, és néhány szép pillanat miatt bárki legalább egy pillanatra közelebb kerülhet a teljes boldogság állapotához, minden üröm cseppje ellenére, amelyek ebben a kupányi édes mézben néha túl gyakran dominálnak. Ebből valamit a Skrit v sencah is kisugároz, amely szép, megrendítő, őszinte pillanata a sötétség és a fény, a keserűség és az édesség, a boldogság és a szenvedés szintézispontján való összeolvadásnak … Ezek után a tett után, amely akár záró is lehetett volna, hiszen nem volt mit hozzátenni, a BFM még hozzáteszi saját főhajtását Perot és a Pankrti előtt a Bandiere Rosse saját változatával, a lázadás és forradalom vörös zászlajával, a felkelésre szólítással, és Lovšin érdes hangja mellett az 5ing egyfajta majdnem felesleges fináléval zárul, ami viszont, ha az együttes fejlődésére gondolok, nem is olyan váratlan, csak a korábbi szentimentet a lázadóbb szellem és a tőke templomainak lerombolása iránti vágy váltja fel, valamint az önjelölt, nyájnak, azaz nekünk, népnek pásztorkodó vezetőink bitorló romlottsága elleni harag. Bár kétlem, hogy a BFM akkoriban a Wall Street-i nyakkendősök és gazemberek szlovén változatával való leszámolásra gondolt volna, akik megkopasztották ezt a mi gyönyörű kis, alpokalji, álmodozó, kéjes paradicsomunkat, amelyet hazának nevezünk.

Mindenesetre – az 5ingben van elég abból az izgalmas valamiből, amiért ezt a lemezt a ljubljanai ötös egyik legfontosabb tettének nevezhetem. Nehogy félreértés legyen, nem azt mondom, hogy nem vágyom folytatásokra és továbbfejlődésre. Az viszont igaz, hogy a srácok egyszer empirikusan bebizonyították, hogy a BFM kebelében van elég töltet a további fejlődéshez és a teljes élethez, nem csupán a túléléshez, és hogy még nem jött el a búcsú ideje! Azért is, mert Gušti távozása után a helyét olyan jól betöltötte a hírhedt Majke egykori tagja és mára Brežicében élő gitárász, Zoran Čalić, akitől még több saját anyagot és a nagylábú mamában való részvételt várok, amely kétségtelenül még több óriási lépést tesz majd a virágzása és érése útján a jövőben. Azt, hogy a szlovén mainstream rock elsőharcosainak elitjéhez tartoznak, már bebizonyították, ahogy azt is, hogy tudnak rádióhullámokat hódítani és azokon az idők végezetéig megmaradni. Az 5ingnek megvan a potenciálja, hogy évtizedek múlva olyan lemezzé váljon, amelyre a jövő nemzedékei hivatkozni fognak, és a szlovén rock egyik legfontosabb tetteként idézik, ezt persze csak az idő próbája mutatja meg, az időnek viszont ez az ötödik lemezecske patinája egyelőre átkozottul szépen ellenáll. Ezért is teljesen logikus és várható a belészeretés, még a lekésett első pillanatok és a keresztelői bulik után is …

Felállás

Grega Skočir – ének
Daniel Gregorič – gitár
Zoran Čalić – gitár
Alen Steržaj – basszusgitár               
Jože Habula – dob

Vendégzenészek:
Bruno Subiotto – Hammond-orgona
Jani Baš – zongora
Naža Buh – háttérének
Gušti – háttérének
Pero Lovšin – háttérének a 12. számban
Martin Janežič
Gašper Gradišek

Produkció

Dejan Radičevič

Számlista

1. Eksplozija
2. Še mal’ bolj dol
3. Jaz nisem stroj
4. Lajf
5. Neki sladkega
6. Gole sanje
7. Z glavo skoz’ zid
8. Na koncu tunela
9. Vrn’ se k’ men
10. Brez meja
11. Skrit v sencah
12. Bandiera Rossa