Ezernyi zenei történet mestere (2013)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Urban Bolta
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Ljubljana / Stožice csarnok / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. május 4.
Látogatók száma: 10.000
Jegyár: 45,00 (VIP-földszint) / 40,00€ (földszint I.) / 35,00 (földszint II.) / 40,00€ (zöld lelátó) / 36,00€ (piros lelátó) / 70,00€ (páholyok)

Szinte napra pontosan nyolc évnek kellett eltelnie, hogy a legendás Dire Straits egykori első számú gitárosa és hangja, Mark Knopfler ismét megálljon Ljubljanában, csakhogy ezúttal a Hala Tivolit az Arena Stožicére cserélte. Nagyobbra és modernebbre. A véletlen úgy hozta, hogy a Dire Straits is májusban állt meg nálunk egyetlen koncertje erejéig. Akkor 1985-öt írtunk. A híres koncert óta viszont sok víz lefolyt a Dunán, épp elég ahhoz, hogy Mark Knopfler közben kifinomult, stílusában nyitott, ezer arcú zenészként vívja ki a helyét.

Ha a stožicei csarnok megnyitása utáni koncertek (Joe Cocker, Leonard Cohen) nyomán a szlovéniai koncertlátogatók körében az a vélemény alakult ki, hogy az akusztika megöli az igazi koncertélményt, a csarnok felelőseinek időközben sikerült jobb akusztikai színvonalat biztosítaniuk. Távolról sem olyan a hang, mintha dobozból szólna, és legalább rendesen követhető a koncert, ezt végül néhány nappal korábban egy keményrockos előadó beavató fellépése is bizonyította, amikor a Stožicében a Rammstein vendégszerepelt.

Mark Knopfler 63 évesen is folyamatosan aktív. Szólókarrierje során, amelybe a kilencvenes évek közepén vágott bele az egykori zenekara, a Dire Straits feloszlása után, hét stúdióalbumot adott ki, a legutóbbit, a „Privateering” címűt tavaly ősszel. A világ körüli, az albumot népszerűsítő turnéján végre megtérültek az évekig tartó kihagyások, amikor Knopfler jellemzően csak a szomszédságunkban, Olaszországban, Ausztriában és Horvátországban lépett fel: visszatért az Alpok napos oldalára.

Kilenc óra után pár perccel Mark Knopfler és kísérőzenekara elfoglalta helyét a színpadon, és a koncertet minden fontoskodás és csillogás nélkül a What It Is című számmal nyitotta. A színpadon álló nyolc zenész szerves, gazdag hangzásbeli lakomát ígért, természetesen a középen álló hathúros mester, Mark Knopfler utánozhatatlan kézjegyével, aki már a nyitányban megmutatott néhány fogást saját fingerpicking gitárjátékának gazdag tárházából.

A Corned Beef City, amelyben híres piros-fehér Fender Stratocasterjéből valamivel lágyabb hangot csalt elő, nyitánya volt a fellépés középső részének, amely bizonyíték volt arra, hogy Knopfler érett művészi éveiben a lelkét eladta a folknak, a bluesnak és a countrynak. Mark Knopfler olyan stílust ápol, amely közelebb áll az amerikai zene hagyományos felfogásához, de az ujjai alól kikerülve az európai közönség is tárt karokkal fogadja. A Father and Son és a Hill Farmer’s Blues számokban elnyújtott instrumentális pillanatokkal az intimitásra ment rá, ami összeszedettséget és koncentrációt követelt, és ez a Dire Straits-féle rock’n’roll években bizonyosan nem tartozott a közönségük fő erényei közé. A gazdag hangzásról a kísérőzenészek gondoskodtak billentyűkkel, ukulelével, kísérőgitárokkal és vonósokkal. Érdekes fordulattal a tipikusan countrys vizekre evezett a Stožice az I Used To Could-dal, mert Knopflert csupán a nagybőgő zengő hangja és az ütős kíséret bátorította. A repertoár közepén a Romeo and Juliet-tel Knopfler az est során először tért vissza a Dire Straits-korszakba, de a közönség lelkesedése ellenére a balladaválasztás megtartotta a kifinomult zenei elbeszélés hangulatát.

A színpadon álló kollektíva egyként lélegzett. A kísérőzenekar, amely csupa nagyra becsült zenészből áll, megbízható támaszt nyújtott Knopflernek, sőt a megkívánt hangzásharmóniák miatt főnökükkel szinte egyenrangú pozíciót alkottak. Ennek ellenére a tekintetek érthetően végig az ősz hajú Knopfleren pihentek. Ő a koncert során kissé tartózkodónak tűnt. Világos, hogy a hetven fellépéses hosszú turné lehetetlenné teszi, hogy minden este kitegye a szívét a színpadon, de hosszú évek tapasztalatával megkenve a közel kétórás együttlétbe pont annyi energiát fektetett, amennyi szükséges volt. A ritmikus átmeneteknél vagy a szólóbelépéseknél becsúszó apróbb hibákat finoman, puszta improvizációval oldotta meg, ami egy ilyen kaliberű mesternek tényleg nem volt nehéz. Éneke már jól meghonosodott a szerzőelőadói, intenzív mesélős karakterben, amelynek nyomdokain minden új albummal egyre határozottabban halad. A súlyos hangulatiság csúcspontját a Marbletown kovbojindulójának előadása hozta el, egy több mint tízperces kompozíció, amely a világ folkzenéjének akusztikus motívumait szövi egymásba, ami őszintén szólva sok látogatónak nehéz falat volt. A hallható hatás széles palettája, vagyis a hangulatteremtés kevés hanggal, logikusan folytatódott a Telegraph Roaddal, az egyik legtöbbet dicsért hosszú számmal, amelyet a Dire Straits valaha kiadott. A koncert fő része ezzel véget ért, a várt visszatérés előtt pedig olyan láncreakció zajlott le, amilyet eddig csak Patti Smith és John Waite koncertjein éltem át. A parterből a nézők a helyükről egyenesen a színpad elé rohantak, és emelt kézzel, hangos tapssal üzenték a színpadon állóknak, hogy kicsit ugrálósabb számokat szeretnének – a kimeríthetetlen Dire Straits-kincstárból! A Brothers in Arms és a So Far Away olyan volt, mint a cseresznye a torta tetején, és a stožicei parterből végre táncparkett lett. Annak ellenére, hogy Mark Knopfler minden tiszteletre méltó szólókarrierrel rendelkező művész, a koncert intenzív zárlata megmutatta, miért látogatottak még mindig ilyen jól a fellépései – mert a hallgatók még mindig a Dire Straits rocklegenda egykori frontemberét látják benne.

Az est legvártabb számának, a Sultans of Swing rádiós klasszikusnak az elmaradása sok zúgolódást váltott ki a koncertről szóló visszhangokban. Őszintén szólva minden zenész a maga szerencséjének kovácsa; én támogatom a (vitatott) döntését, hogy nem játssza a legnagyobb slágerét, de kérdés, hogyan hatna ez az ismétlődő lépés a koncertjei látogatottságára hosszú távon. Ennek ellenére az egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő brit gitáros életművében tett kétórás utazás kielégítette a ljubljanai közönség éhségét, amely átadta magát Mark Knopfler melankolikusan szelíd, mégis fenséges zenei elbeszélésének.