Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Cvetličarna, Ljubljana
A koncert dátuma: 2012. november 21.
Látogatók száma: 800
Legfőbb ideje volt, hogy a felújított Cvetličarna egy metalkoncertet is kiállja, és erre nincs jobb próba egy death/thrash esténél: ezúttal a fenséges Nile, a death metal úttörői, a Morbid Angel, valamint a német thrash zászlóvivője, a Kreator lépett fel. A Cvetličarna teljesen új arcot kapott: belépve a tekintet elsőként a nagy színpadon akad meg, amely már nincs kínosan a sarokba tolva (még ha ezzel a földszint jócskán összébb is szűkült), aztán az még nagyobb erkélyen, amely szinte az egész termet körbefutja, de jól jöttek a felújított oldalsó helyiségek és a dohányzó is, ahol most már valami harapnivalót is lehet kapni. Az árakkal és a kínálattal viszont derekasan mellélőttek: három deci állott, vizezett Heineken három euró, egy sznob Evian vizesüveg két euró. Jaj. Úgy tűnik, a Cvetličarna is a dolgozó nép lenyúzásának elvét követi minden lépésnél, ami olyan jól megy mindenkinek, sorban: a politikának, a gazdaságnak, a szakszervezeteknek. World of Shit, mondanák erre a Morbid Angel. Szerencsére legalább az olyan koncertek, mint a szerdai, lehetővé teszik, hogy pár órára elfelejtsd a szarvilágot, ahol a nyálka él, és összeomlik a civilizáció.
Elsőként a kaliforniai Fueled By Fire lépett színpadra; amíg a teremben sétálgattak, már messziről lerítt róluk, honnan jönnek és mit játszanak. Foltos farmerdzsekik, hi-top tornacipők és „suicidal” sapkák. Lehet ennél még közhelyesebb és sztereotipebb? Igazából igen, mert a thrashük tökéletes, szürke átlag, ami semmi újat nem hoz a műfajba; sőt, a zenekar mindent elcsent a példaképeitől, amit csak lehetett, és mindössze egy kicsit modernebb hangzást tett hozzá. Egy jó félórás szettel a FBF persze megmozgatott néhány mozgásra éhes, korán érkező koncertlátogatót, de ennél többre már nem futja az ellopatlan ötletekből, a változatosabb számokból és egy jobb közönségkapcsolatból. A látottak alapján a Fueled By Fire a legérdektelenebb újkori thrash zenekarok egyike, amely olyanokhoz, mint a Warbringer, a Havok és a Vektor, még csak közel sem ér annyira, hogy a roadjaik lehetnének. Kiszámítható, unalmas és egysíkú. „Next, please!”
Szerencsére az amerikai fáraók, a Nile gyorsan előkészítették az ostorukat: a jelenleg egyik legtiszteltebb és legbecsültebb extrém death metal zenekar rabszolgaként láncolt a Cvetličarnához (Lashed to the Slave Stick, héhé), a poklot pedig akkor nyitotta meg, amikor Sanders ostora/gitárja kihúzta az első csepp vért. A monumentális Nile 2006 óta először lépett fel a Cvetličarnában (a felújítottban természetesen most először); akkor az Annihilation of the Wicked albumot mutatták be, most pedig a még friss At the Gates of Sethut. Ez már a zenekar hetedik stúdiólemeze, ők pedig még mindig többnyire előzenekarként kénytelenek fellépni. De sebaj, a Nile úgy égette fel a közönséget, mint a tüzes jégeső: a lovecrafti káoszt Karl Sanders és Dallas Toler-Wade ördögi gitárvonalai, a háromszólamú pusztító vokáltámadás és a sztoikus George Kollias romboló dobolása idézte meg, aki ezúttal körülbelül annyi életet mutatott a dobok mögött, mint a Királyok völgyében tíztonnás köveket cipelő rabszolgák. A ritmusszekciót ezúttal friss vér, Todd Ellis basszusgitáros egészítette ki, aki az láthatóan kirúgott Chris Lollis helyére lépett. Mivel Lollis még az előző turnén a vokális feladatok java részét ellátta, az ő hiánya most azt jelentette, hogy Sanders és Toler-Wade újra megmutatta, ki a főnök. Dallas így Ramszesz nevéhez méltó growllal volt kiváló ellenpontja Karl mély morgásának, ami úgy szól, mintha H.P. Lovecraft legrosszabb rémálmaiból törne elő. Az új lemezből a Nile az Enduring the Eternal Molestation of Flame című számmal mutatkozott be a legjobban, amelyhez épp most forgattak videoklipet, a szettet pedig a várakozásoknak megfelelően az ütős klasszikus, a Black Seeds of Vengeance zárta. Az egyórás egyiptomi fáraói pusztítást Ljubljanában csak a rossz hang rontotta el: nem volt elég tiszta, időnként túl hangos, máskor meg túl maszatos. Egyébként a gyenge Fueled By Fire után a Nile kiváló nyitánya volt az estének. Anoint my phallus with the blood of the fallen!
Az est valószínűleg legjobban várt zenekara az amerikai death metal keresztapák, a Morbid Angel volt, akik a következő egy órában és negyedben végigvittek minket a pokol mind a kilenc körén. A félelem, hogy a death metal öregei túl sok új számmal fognak csalódást okozni, valós volt, hiszen tavaly megjelent lemezük, az Illud Divinum Insanus blaszfémikusabb, mint maguk a Morbid Angel (vagy inkább: az évek óta vágyott folytatása az ábécének egy nagy, kétségbeejtő csalódás). Aggasztott az is, hogy gerincsérülés miatt (vagy az új lemez techno ritmusai miatt) hiányzik a nagy dobos, Pete „Commando” Sandoval, akit jelenleg a technikailag egyébként elképesztően képzett Tim Yeung helyettesít. De minden kétséget, ami a 2012-es Morbid Angel kapcsán felmerülhetett, szétoszlattak a klasszikus Immortal Rites első pillanatai, amellyel a Morbidok elevenen lenyúztak minket! A kezdetben még kissé erőtlen hang a zenekar karizmatikus alakja, az énekes-basszusgitáros David Vincent vezényletével gyorsan javult, és az úttörők az első pillanatoktól éreztették, hogy a Kreatorra kemény feladat vár, ha igazolni akarja, hogy ők az est főzenekara. A Morbid Angel klasszikusról klasszikusra egyre mélyebbre küldött minket a földalatti felé, egyre közelebb a pokolfi ölelésébe (a kultikus Altars of Madness felét lejátszották!). Vincent énekhangja még mindig démoni, agresszív és nyers, szerencsére megszabadult a híres PVC pólótól is (amit valamiféle bőr rockabilly megjelenésre cserélt), mindenesetre Disco Dave olyan frontember, aki a színpad minden szegletét uralja, és egészen a keserű végig az öklében tartja a közönséget. A Morbid Angel most megkímélt minket, és az új lemezről csak a két legjobb darabot játszotta, a Nevermore-t és az Existo Vulgore-t (kár, hogy a Blades For Baalt nem vették elő, de hál’ istennek a debilis Too Extreme-mel és az I Am Morbiddal nem erőszakoltak meg minket), cserébe csúcsszintű technikai kivitelezést kaptunk. Yeung igazolta a fiatalabb generáció egyik legjobb dobosának járó hírnevét (bár lehetne kevésbé a show-ra menő a dobolásában), a halottan statikus, arcát mindig hajzuhatag takarja, kiváló Trey Azagtoth pedig egyedi, démoni szólóival bebizonyította, miért az egyik legsajátosabb death metal gitáros. Ha a Morbid Angel csalódást is okozott az új stúdióalbummal, élőben még mindig méltó a nevéhez. Minden idők egyik legnagyobb death metal zenekarának nevéhez.
Három zenekar és csaknem négy óra után a közönségen már látszottak a fáradtság jelei, de Mille-nek és társaságának sikerült kisajtolnia belőle az utolsó erőtartalékokat is. A német thrash gépezet, a Kreator alig két év után a Phantom Antichrist című új lemezzel újra visszatért Ljubljanába. Az egy és fél órás teuton thrashelést Johnny Cash nyitotta meg a Personal Jesusszal, majd a függönyön a Kreator 30 éves történetének fotói és képei peregtek. A Mars Mantra intro jelezte, hogy komolyra fordul a dolog, a függöny lehullott, és a Kreator megalkuvás nélkül csapott le az új album címadó kislemezével. A németek ezúttal tekintélyes színpadi díszletet cipeltek magukkal, úgyhogy a színpad teljes pompájában ragyogott, ami a folytatásban még inkább érvényre jutott. A színpadon mindenfelé a Phantom Antichrist borítójának pókszerű lovai végtagjai meredtek, a izzó szemek pedig szépen illeszkedtek a Petrozza/Sami páros agresszív riffjeinek pirotechnikai váltakozásához és Ventor brutális dobolásához. A Kreator élőben kissé statikusnak hat, kivéve Petrozzát, aki a szakadatlan fejrázásával, szuperagresszív énekével, ügyes szólózásával és a mindig törött angolságával lenyűgöz. De amikor a nagy vezér elordítja, hogy „eins, zwei, drei, vier”, és a Kreator egyre mélyebbre merít, megnyílik előtted a hatalmas számok, az erős üzenetek és a ragyogó energia világa az olyan epikus dalokon át, mint a Betrayer, a fantasztikus Voices of the Dead, a People of the Lie és a Pleasure to Kill. Mille különösebb gond nélkül agresszív táncra, sőt hatalmas wall of deathre gyűjtötte a közönséget a színpad előtt, de hát Petrozza úgy ismétli magát, mint egy karcos lemez. Legalább az elmúlt hat éve ugyanazokat a közbeszólásokat adja elő, élükön a „The Kreator has returned” és a „time to raise zi flag of hate” mondatokkal, és néhány új számtól eltekintve a Kreator a számválasztással sem kínál semmi frisset. Ha nem tévedek, a mostani setlist teljesen megegyezett a két évvel ezelőttivel, azzal a különbséggel, hogy öt új szám került bele. A Kreator a hangulatot egyébként sikeresen a csúcsra járatta a klasszikus zárással, a Flag of Hate és a Tormentor ikerpárral, mégis azt remélem, hogy most egy ideig nem jönnek vissza.
Setlist
MORBID ANGEL:
1. Immortal Rites
2. Fall From Grace
3. Rapture
4. Pain Divine
5. Maze of Torment
6. Existo Vulgore
7. Nevermore
8. Lord of All Fevers and Plague
9. Chapel of Ghouls
10. Dawn of the Angry
11. Where the Slime Live
12. Bil Ur-Sag
13. God of Emptiness
14. World of Shit (The Promised Land)
KREATOR:
1. Personal Jesus/Mars Mantra (Intro)
2. Phantom Antichrist
3. From Flood Into Fire
4. Enemy of God
5. Phobia
6. Hordes of Chaos (A Necrologue For the Elite)
7. Civilization Collapse
8. Voices of the Dead
9. Extreme Aggression
10. People of the Lie
11. Death to the World
12. Coma of Souls/Enless Pain
13. Pleasure to Kill
14. Violent Revolution
15. United in Hate
16. Betrayer
17. Flag of Hate
18. Tormentor
Képgaléria
