Szerző: Peter Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: München / Muffathalle / Németország
A koncert dátuma: 2012. 11. 17.
Látogatók száma: 1600
Jegyár: 35,00€
A Sagát, a torontói kultikus progresszív rock kvintettet, amely idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, legutóbb a müncheni Muffathalle falai között csodálhattuk élőben, 2007. 12. 05-én (RockLine-riport ITT), amikor a karizmatikus walesi származású énekes, Michael Sadler (átmenetileg) búcsút intett a zenekarnak. Akkor persze még nem sejtettük, hogy Michael, aki elsősorban gyermeke születése miatt tartott szünetet, majd megunta a tétlenséget, és a Saga régi billentyűse, Jim ‘Jimbo’ Gilmour felkérte egy közös zenélésre, amely hamarosan kinőtte az eredeti, szerényebb kereteket, kevesebb mint négy év múlva visszatér a régi cimborákhoz. Közben még láttuk őket 2009. 4. 28-án az ausztriai Wörglben (RockLine-riport ITT), ahol Rob Moratti (Final Frontier) volt az énekesük. Ő a stúdióban kiválóan megoldotta a feladatot, a koncertvarázs azonban már nem volt ugyanaz, mint a karizmatikus elődnél és alapító tagnál, Sadlernél. Éppen ezért volt annyival lenyűgözőbb a Saga visszatérése a megbecsülhetetlen Sadlerrel a soraiban arra a helyszínre, ahol a „Contact – Live in Munich” (2009) című koncert-DVD-t és koncert-CD-t is rögzítették. Arról pedig nem szabad megfeledkezni, hogy Sadlerrel már korábban is láthattuk őket visszatérni Münchenbe, 2011. 11. 11-én, amikor a brit art rock bajnok Marillion társaságában léptek fel (RockLine-riport ITT).
Pontosan ugyanúgy, mint legutóbb, amikor ellátogattunk erre a Rockline néhány tagja számára szinte már hazai pályának számító koncerthelyszínre, ezúttal is a turné utolsó állomásáról volt szó, amelyen a legújabb stúdióalbumot, a „20/20”-at (2012) mutatták be. Ezekben a hónapokban, nem sokkal az album megjelenése előtt hagyta el a zenekart a hosszú ideje velük doboló, de sajnos meglehetősen beteges Brian Doerner (ex-Helix), akit a fiatalabb és frissebb Mike Thorne váltott. Manapság a Sagára, a többé-kevésbé kitűnő albumok ellenére, otthon, Kanadában, az USA-ról nem is beszélve, kereskedelmi értelemben szinte már senki sem kíváncsi, kivéve persze a legtüzesebb rajongókat, akik ezt nem veszik a szívükre. Németországban viszont még mindig csaknem sztárstátuszt élveznek, így nem volt meglepő, hogy a Muffathalle, akárcsak legutóbb, szinte szétpukkadt a látogatók számától. Ahogy várható volt, az ősz fejek domináltak, de sokan magukkal hozták a jóval fiatalabb családtagokat is, hogy megtanítsák nekik, milyen a jó zene.
A Saga ezúttal színpadi díszletnek egy nagy vásznat választott, amelyen a „Full Circle” (1999) borítója volt látható, pontosabban a régi kabalájuk – a tudományos-fantasztikus szöcske az ellopott Einstein-aggyal. Ez utoljára a „Trust” (2006) borítóján tűnt fel, a „20/20” borítójának főszereplője pedig a „jó öreg bácsi”, Albert. A színpadi háttér másra utaló célzása ellenére a Saga ezen az estén nem játszott egyetlen számot sem a „Full Circle”-ről, de emiatt senki sem bánkódott túlzottan, hiszen jobb koncert-setlistet aligha tudnánk elképzelni.
A „20/20” nyitó bombája, az „Anywhere You Wanna Go” tekintélyt parancsoló kezdése volt a koncertnek, egyben jelezte, mennyire büszke a Saga a legújabb stúdióalbumára, amelyről ezen az estén három dalt játszottak. A játszott dalok listája egy csomó kellemes meglepetést tartalmazott, főleg olyan számokat, amelyeket évek óta nem adtak elő, például az „Images At Twilight” epikus mesterművét, a „Mouse in a Maze”-t, amelyben elsősorban a szintetizátoros multi-harmóniákkal nyűgöztek le. Itt ugyanis Gilmour, a basszusgitáros és alkalmi billentyűs Jim Crichton és Sadler egyszerre találta magát a saját billentyűi mögött, Sadler pedig kivételes érzelmi pátosszal énekelte el az egészet, és elérte énekes képességeinek egyik csúcspontját.
A „20/20” néhány rendkívül kellemes meglepetése és eredménye mellett ezen az estén természetesen nem hiányoztak a hosszú évek óta ismert klasszikusok sem, főleg az első öt, „klasszikus” Saga albumról, például a „Careful Where You Step” és a „The Perfectionist” kiváló változata. A „Careful Where You Step” előadásakor Gilmournak rögtön az elején kellemetlen dolog történt: a szintetizátorsorával kissé késett, és igyekezett gyorsan korrigálni. A közönség többsége észrevette, hogy – közérthetően szólva – „elrontotta”. Szerencsére ez volt az egyetlen szembetűnő hiba az egész este során.
A „You’re Not Alone”, a rajongók többsége szerint a legkedveltebb Saga-klasszikus, amelyet általában a fellépés vége felé vagy ráadásként szoktak játszani, meglepő módon már a koncert első felében elhangzott. Sadler hagyományosan felszólította a közönséget a refrén éneklésére, és „versenyt” szervezett a férfi és a női hangok között, amelyben végül, ahogy várható volt, a hölgyeknek ítélte a győzelmet. Igazán érdekes volt látni és hallani, mennyire más, jóval oldottabb és minden viccre kapható Sadlert láttunk ezen az estén, mint azt, akit legutóbb csaknem öt évvel ezelőtt, amikor a közelgő búcsú miatt nem tudta leplezni enyhe idegességét, komolyságát, a végén pedig könnyeit sem.
A kissé sötétebb hangulatú „Spin It Again”-nel a Saga ismét 2012-be tért vissza, ahol minden könny már rég hiábavaló, és az egyetlen megoldás a mindennapok abszurditásán való (ki)nevetés. Ezt követte az egész este valószínűleg legnagyobb meglepetése, a progresszív rock instrumentális „Corkentellis”, eredetileg a „10,000 Days” (2007) albumról, amely technikai igényessége miatt mindig komoly kihívás. Sadler ekkor átmenetileg lelépett a színpadról, miközben Gilmour, a két Crichton fivér és Thorne dobos felejthetetlen improvizációs varázslatot teremtett. Különösen kiemelendők az örökké mellőzött gitárlegenda, Ian Crichton elképesztő gitáros improvizációi.
A Saga annak ellenére, hogy fő hatásaik közé sorolják a műfaj legnagyobb neveinek többségét, soha nem volt prog rock zenekar a szó szigorú, hagyományos értelmében, hiszen pályafutása során sosem készített 15-20 percnél hosszabb eposzt, és nem tobzódott az improvizációs összetettségben. Progresszív zenekar természetesen már a kezdetektől fogva volt, de a prog rock mellett a zenéjébe mindig is épített egy sor dallamos elemet, amelyeket általában a hagyományosabb, rádióbarátabb new wave-ben, a dallamos rockban, sőt a kemény rockban szoktak megtalálni, ezért a zenéjük legjobb megnevezése egyszerűen az art rock.
A „Corkentellis” a karrierjükben az a ritka instrumentális pillanat, amikor a legmesszebbre merészkedtek a hagyományos, improvizációs, fúziós hatású prog rock mélyére. A rendkívül népszerű „Heads Or Tales” (1983) örökzöldje, a „The Flyer”, amelynek refrénjében a közönség ismét lelkesen besegített az éneklésbe, rendkívül sikerült kontrasztot hozott, és kiemelte a Saga régóta tartó elkötelezettségét a dallamos zenei komponens iránt. A temperamentumos „Six Feet Under”, az új „20/20” album egyik legjobb eredménye, ismét emlékeztetett minket arra, hogy a Saga még ma is nagyhatalom a saját területén, a „The Cross” váratlan előadása pedig a „Generation 13” (1995) című koncepcióalbumukról, amely az este egy újabb nagy meglepetése volt, hurrikánszerű lelkesedést váltott ki a közönségből. Ezúttal különösen Sadler nyűgözött le, aki énekes produkcióját különösen átélt módon színpadi gesztusokkal kísérte, és teljesen beleélte magát az elveszett kisfiú, Sam szerepébe, a fent említett koncepciós magnum opus főhőséébe.
Az új dobos, Mike Thorne lenyűgöző szólója után csak Sadler és Gilmour maradt a színpadon, akik remekül előadták a „Worlds Apart” (1981) klasszikusát, a „Time’s Up”-ot. Ezután Sadler lement a színpadról, és átadta Gilmournak a központi „sztár” szerepét, mind a billentyűknél, mind a főénekben. Egy rövidebb elektromos zongorás szóló után „Jimbo” magabiztosan elénekelte a kultikus balladát, a „Scratching The Surface”-t, amely a Saga egyik ritka örökzöldje, amelyben ő a főénekes. Miután a másik három cimborával visszatért a színpadra, Michael egy kisebb tréfával ugratta a közönséget: a billentyűkön eljátszotta az „Images At Twilight” legendás eposzának, az „Images”-nek a bevezető aranzsmanját, majd „meggondolta magát”, és a „Worlds Apart” klasszikusának, a „No Regrets”-nek a kezdő részét játszotta el, ezzel sóvárgást ébresztve a közönségben.
Harmadik próbálkozásra, amikor Sadler tréfájának vége lett, végül mind a zenekar tagjai becsatlakoztak, és magabiztosan lepték meg a közönséget a „Saga” (1978) örökzöldjével, a „Tired World”-del, amelyet méltón követett a „társa”, a „Humble Stance”, amelyben Michael a basszusgitárt is kézbe vette. Ez az „It’s Time” és a „No Regrets” mellett, amelyek ezen az estén nem szerepeltek „a műsorban”, azon ritka pillanatok egyike, amikor úgy dönt, hogy basszusgitáron is játszik. A koncert persze nem lett volna teljes, ha nem játszottak volna még néhány számot a kereskedelmileg legsikeresebb albumukról, a „Worlds Apart”-ról, mégpedig a várt, hosszú ideje kedvenc „On the Loose”-t és a „Wind Him Up”-ot. A viharos taps után rövid időre elhagyták a színpadot, majd hamarosan visszatértek az este első és sajnos egyben utolsó ráadására, amelyben először a „Framed”-del leptek meg, ami egy újabb „Worlds Apart” klasszikus, a végén pedig, többé-kevésbé a várakozásoknak megfelelően, hiszen ez a dal nem hiányozhat egyetlen Saga-koncertről sem, eljátszották a „Silent Knight” (1980) örökzöldjét, a „Don’t Be Late”-et.
A Saga a Muffathalle mágikus hangulatában ismét bebizonyította, hogy Michael Sadlerrel a soraiban a koncertperfekció szilárd monolitja, és az ideális setlisttel a legigényesebb rajongókat is elbűvölte. Gilmour mellett, aki 1980 óta tagja a zenekarnak (1986 és 1992 között átmenetileg elhagyta őket), a három eredeti tag, vagyis Sadler és a két Crichton fivér a stúdióban és élőben egyaránt még mindig a kanadai prog rock legendák fő motorja, ami annak ellenére, hogy minden új albummal igyekeznek valami újat bemutatni a zenéjükben (ami természetesen dicséretes), maximális egyenletességet biztosít nekik, ezért a koncertjük megtekintése minden jó, szellemileg kielégítő és intelligens zene szerelmese számára különleges élmény. Végül még annyit: a Sagával való negyedik találkozásunk immár másodszor kerül megörökítésre a közelgő koncert-DVD-n/CD-n!
Setlist
1. Anywhere You Wanna Go
2. Mouse in a Maze
3. The Perfectionist
4. Careful Where You Step
5. You’re Not Alone
6. Spin It Again
7. Corkentellis
8. The Flyer
9. Six Feet Under
10. The Cross
11. Drum Solo
12. Time’s Up
13. Scratching the Surface
14. Tired World
15. Humble Stance
16. On the Loose
17. Wind Him Up
—ráadás
18. Framed
19. Don’t Be Late
Képgaléria
