Helyszín: Klub Gromka, Ljubljana
A koncert dátuma: 2010. 01. 17.
Látogatók száma: 0
A Gromkában ismét átélhettünk egy avantgárd estét. Ezúttal az amerikai Good for Cows duó lett volna a főszereplő, de a sors közbeszólt. Devin Hoff basszusgitáros a basszusa túlzott fényezése és az ebből következő kéztörés miatt nem tudott fellépni. Így nem maradt más, mint hogy átadjuk magunkat a Kraški solisti hangjainak és Ches Smith dobvirtuóz játékának, aki a Good for Cows másik tagjánál jóval óvatosabban bánik azzal a kezével, amiből él.
Elsőként a karsztvidéki Kraški solisti lépett színpadra, akik éppúgy, mint a karsztos medencék, víznyelők és egyéb karsztjelenségek, igazán különleges fenoménnek számítanak. Úgy tűnik, a fiúkat egyáltalán nem foglalkoztatják az előzményeik, teljesen a saját fejük után mennek. Rendben is van ez így, de ha a hangok minél szokatlanabb sorrendjének keresésén túl még valami több is lenne mögötte, az még sokkal szebb lenne. A szólisták viszont olyan gyorsan váltanak az egyik hangszerről a tizedikre, mintha azt mondanák: „Nézzétek, mi mindenre vagyunk képesek!” A trió mindhárom tagja valóban lenyűgöző hangszerparkot működtet (fúvósok, ütősök, pengetősök és még egy csomó minden – néhányat közülük házilag barkácsoltak), de ezekből a hangszerekből általában hangzavaron kívül nem sok szól. Mit érsz a megszámlálhatatlan trükkel (két fúvós egyszerre, a stílusok gyors váltogatása…), ha a zenekar néhány ritka kivételtől eltekintve (egy-két keményebb, hard rockos gitáros pillanat) nem hoz ki magából mást, mint az improvizáció halovány kísérleteit, amitől Miles Davis megfordulna a sírjában? Tisztában vagyok vele, hogy a Kraški solisti épp azt akarja, hogy a zene minél szabadabb és begyakorlatlanabb legyen, de az ilyen véletlenszerű hangok kakofóniája csak a legkevesebb, akármilyen edzett zenei gourmand-nak tetszik. Az én ízlésem is meglehetősen tág, de mindig keresek valami konkrét alapot, a szólistáknál viszont ennek nyoma sincs. Minden valahogy a levegőben lóg, szilárd háttér nélkül. Az ilyen zenélés általában inkább a zenészeknek kedvez, a közönségnek jóval kevésbé.
Ches Smith (Good for Cows) fellépése is csak valamivel adott többet kézzelfoghatóból, mint a Kraški solisti. Talán a Good for Cows másik felének, Devin Hoffnak a sérülése is hatott arra, hogyan alakult a produkció. Ches Smith ugyan virtuóz dobszólóval szolgált, amit a mini szintijén gyártott „loopok” válogatásával próbált kiegészíteni. Dobosként a fickó kivételes, a mestersége igazi mestere, de ki akar egy órán át dobszólót hallgatni, ahol a változatosságot gyerekbillentyűk nevetséges hangjai adják? Mindazonáltal Smith úr így is többet tett le az asztalra, mint mindhárom Kraški solisti együttvéve, mert azért igyekezett érdekes ritmikai mintákat építeni. Megmutatta dobos-, ütős- és improvizációs képességeinek teljes palettáját, én mégis átvertnek éreztem magam a végén. Mintha elmentem volna masszázsra, érzéki gyönyört várva, a masszőr meg egyszerűen belebokszolt volna a vesémbe.
Egy pillanatig sem kételkedem a két fellépő jó szándékában, de végül is egyikük sem kínált semmilyen kompozíciós csúcspontot. Ez a tökéletes improvizációs avantgárd filozófiája volt, ami csak az igazi rajongóknak szerzett örömet, azoknak, akik a fej és farok nélküli zenei zagyvaságot szeretik. Lehet, hogy tévedek, és mindkét fellépőnek kiválóan kidolgozott kompozíciói voltak, csak épp túl bonyolultak az én kicsi fejemnek, és még néhány reinkarnációt várnom kell a zenei megvilágosodásra. Ha így van, akkor bocsánatot kérek mindkét felállástól a hibás ítéletért, és a helyszínen megkínzom magam a Vesele Štajerke hangjaival. Végül hadd idézzem William Shakespeare egyik vígjátékának a címét, ami tökéletesen összefoglalja ezt a koncertélményt: sok hűhó semmiért.
Fotók: Rok Podgrajšek
Képgaléria
