Helyszín: Stadtsaal / Burghausen / Németország
A koncert dátuma: 2008. november 6.
Látogatók száma: 1500
Jegyár: 38,00€
Az Uriah Heep idei visszatérése azon zenekarok sorába, amelyek nemcsak koncerteznek, hanem új zenét is alkotnak, igazi megváltás. 10 év kínzó várakozás után végre itt egy kiváló új stúdióalbum, a „Wake The Sleeper” (2008), amelyet az Uriah Heep az album népszerűsítésére indult első idei turnéján teljes egészében eljátszik a koncerteken. Méghozzá nagyon büszkén és hangosan! Ők maguk valószínűleg azt mondanák: „Loud N’ Proud”!
Az Uriah Heep októberben a turné németországi állomásain a Thin Lizzyt kapta útitársul, akik az Uriah Heep előtt nyitották az esteket. A novembert Európa többi részének végigjárása tölti ki. Ennek ellenére a Heepek még egyszer német földön találták magukat, méghozzá Burghausen városkában, Bajorország délkeleti részén. Határ menti kisvárosról van szó, nagyjából az osztrák Salzburg és a német Passau között, feltűnő várral és mesebeli óvárossal. A főtér közepén álló Stadtsaal előtt már ott parkolt a narancsfekete Uriah Heep tour bus. A parkolóhelyek 17.00 óra körül már teljesen megteltek. Az átellenben álló szállodában szálltunk meg, ami teljesen üres volt, hiszen az év olyan szakában járunk, amikor nem éppen turistainvázió van. Minek hát a hotel? Hehe, másnap Stuttgart ostroma és a Deep Purple-koncert várt ránk.
A kiadós vacsora után, amelyet egy literes bajor búzasörrel „fűszereztünk”, hárman, zenebolondok legurultunk a Stadtsaal bejárata felé. Fel kellett menni az első emeletre, magához a terem bejáratához. A terem tágas volt, magas barokk mennyezettel, amelyről méltóságteljes csillárok lógtak. A padlót parketta borította, és vagy 2000 látogató fért bele. Ezúttal a színpad igazi díszes boltívvel készült, ami a balett- vagy drámaszínházak sajátja, és jóval kisebb volt, mint a bécsi Gasometerben, Ausztriában, ahol egy nappal korábban volt szerencsénk látni a legendás zenekart. Mivel kevesebb volt a hely, a tartószerkezetre szerelt reflektorok jóval lejjebb lógtak, így koncert közben könnyedén érezhetted a hőhullámokat, valahányszor a reflektorok „egyszerre” felvillantak, mindegyik a saját fénynyalábjával. Ez főleg a zenekarnak volt gyötrelmes, a fickók láthatóan jobban izzadtak, mint az egy nappal korábbi bécsi fellépésen.
A zenekar 21 óra 15 perckor kezdte a koncertet. A terem már az elejétől meglepett a kiváló akusztikájával, amely meleg, kompakt és teli hangzást adott, a hangtechnikusok remek egyensúlyt találtak a hangszerek és az ének között. Ez a hangzás az elejétől a végéig jellemezte a koncertet. Úgy 1500 ember zsúfolódott be a térbe. Az Uriah Heep a maga mércéjével mérve teljesen felszabadultan és színpadra éhesen vonult fel. A koncertet az új album címadó dalával, a „Wake The Sleeper”-rel (2008) kezdték, ami az ujjak és a hangszálak bemelegítésére, valamint a terem hangzásának beállítására szolgált.
A bécsi előző naphoz képest a zenekar a érezhetően kisebb színpadon nem tudott úgy kibontakozni, így kevesebb színpadi tornát láttunk a tagoktól. Mick Box kis kazacsok-betétje a July Morning című klasszikus végén azért így sem maradt el, és a gitár „püfölése” sem a dal zárórészében, miközben végigmentek a dal jellegzetes wah-wah dallamán. A dal záró szakaszában viszont nem alakult ki az intenzív összjáték Bolder, Box és Lanzon között, mint Bécsben, ahol Bolder a szóló közben még a basszusgitárt is magasra emelte a levegőbe.
Ezek a fickók elpusztíthatatlanok. A koncert alatt nem volt sem látható, sem hallható hiba, a repertoárból pedig ismét a régebbi dalok emelkedtek ki mindennél. Az Uriah Heep egyszerűen olyan régóta játssza őket, hogy teljesen összenőttek velük. Az egyedi Uriah Heep-varázslat megteremtése most is rendkívül magával ragadó és csábító volt. A kémia, amelyet ez a felállás a színpadon teremt, valami különleges. Mick Box mint mindig, láthatóan élvezi, ahogy rálép a wah-wah effektjére, és gesztusaival az energiaáramlásokat különböző irányokba tereli a gitárjától a közönség felé, vagy ugyanezekkel a gesztusokkal azt jelzi, hogy fogadja az energiát az emberektől. A fickó lelkileg mély, amit nemcsak a türkiz karkötők és gyűrűk bizonyítanak, hanem a rendkívüli nyugalom és könnyedség is, ami színpadi megjelenésének része, és amelyben könnyen megkülönbözteted az őszinte mosolyát azoktól a megjátszottaktól, amelyekből ma a különféle zenei műfajokban igazi horda akad.
Bár a zenekar (Russell Gillbrook dobos kivételével) a kis színpad miatt nem tudott színpadi akrobatikával szolgálni, ezúttal Bécstől eltérően nem engedett meg magának egyetlen botlást sem az anyag előadásában. Ez igaz Bernie Shaw énekére is, aki végig ragyogott, puhaságával és érzékiségével pedig különösen meggyőző volt a July Morningban, a What Kind Of God felvezető részében, valamint a Sunrise és a Stealin’ klasszikusokban. A Gypsy és a July Morning ma is egyértelműen az Uriah Heep fellépéseinek fő attrakciói, és ez Burghausenben sem volt másként. A fickók emellett egy impozáns jam-kifutást is megengedtek maguknak a Look At Yourself klasszikus rocker hosszabbított változatában, Phil Lanzon pedig a Light of a Thousand Stars és a Gypsy között művészi átvezetést rögtönzött Hammond-orgona-szólóval.
Russell Gillbrook kiválóan beilleszkedett a zenekarba, ezen a turnén az Uriah Heep jellegzetes, többszólamú harmonikus éneklésének fontos építőköveként is közreműködik. A tavalyi fesztiválokon Gillbrook még nem vett részt vokálokkal. A dobfelszerelésében a jobb oldalán egy megemelt üstdob áll a dobállványon, mintha csak egy sima tom-tom lenne. A What Kind Of God végén például ezt használja arra, hogy csupasz ököllel a bőrre mért ütésekkel zárja le a dalt. A fickó igazi frissességet és lendületet hozott a zenekarba. Az ő kezdeményezésére döntött úgy a zenekar, hogy a Gypsyt újra az eredeti felvezetéssel játssza, ahogy az az Uriah Heep első albumán, a „Very ‘Eavy, Very ‘Umble”-n (1970) hallható. A dobolása rendkívül szilárd, kompakt, a dobátvezetések tisztán kidolgozottak és ágyúszerűen vágnak. A „Wake The Sleeper” dalaiban Gillbrook sokkal magabiztosabb, mint amit a tavalyi, Uriah Heepnél töltött keresztelő évében láttunk tőle. Vagyis a fickónak egyre jobban megy a cipő, amit a legendás medve, Lee Kerslake hagyott hátra, miután kilépett a zenekarból. A Heepek különösen akkor hívják fel a figyelmet arra, hogy már a második éve új dobosuk van, amikor Russell rövidke dobszólót nyom le a Stealin’ végén, a színpadot pedig elönti a stroboszkópok villogása, ami egy újabb újdonság az együttes új koncertturnéján.
A hű német közönség végig együtt énekelt a zenekarral, főleg az Uriah Heep-klasszikusoknál tört ki rajta a vadulás. Fiatalokból most kevesebb volt a közönségben, mint egy nappal korábban Bécsben, de nincs szebb bizonyíték arra, milyen hűséges és elkötelezett a közönség, mint amikor a Gypsynél az első sorokban érett korú férfiakat látsz „bangelni”, akik így élik újra a zenekar korai, hetvenes évekbeli felemelkedését. A szlovéniai valóság a német kultúráltsággal és a rockhagyomány őrzésével szemben az lenne, hogy nálunk egy Uriah Heep-koncert alatt versenyt rendeznének arról, ki issza meg a legtöbb sört.
Ez az Uriah Heep-koncert is újfent remek volt. Egy és háromnegyed óráig tartott. A fickók továbbra is rendkívüli frissességet és színpadi erőt őriznek. A „Wake The Sleeper” anyagát koncertről koncertre magabiztosabban játsszák! Ilyen koncertlendületet a zenekartól tulajdonképpen még nem láttam, mióta koncertszínpadokon követem őket. Nyilvánvaló, hogy a következő stúdióalbumot jóval, jóval előbb kell majd kiadniuk. A zenekarra még jó másfél év szakadatlan „Wake The Sleeper”-promóció vár a Föld bolygón. Nyárra európai fesztiválfellépések ígérkeznek. Kívánjunk nekik minél több sikert és egészséget az új portyákon.
Setlist
1. Intro
2. Wake the Sleeper
3. Overload
4. Tears of the World
5. Stealin’
6. Sunrise
7. Heavens Rain
8. Book of Lies
9. Light of a Thousand Stars
10. Gypsy
11. Look at Yourself
12. What Kind of God
13. Ghost of the Ocean
14. War Child
15. Shadow
16. Angels Walk With You
17. July Morning
18. Easy Livin’
—ráadás—
19. Lady in Black
Képgaléria
