Helyszín: Peter Pan Pub / Trieszt / Olaszország
A koncert dátuma: 2007. 03. 30.
Nézők száma: 60
Jegyár: 0.00€ (ingyenes belépés)
Néha az ember olyan érdekes helyzetbe kerül, hogy egyszerűen nincs hová bújnia a nyílt ég alatt! Heh, a régi történet a koncertlátogatásba belefásult függőről… Ezúttal teljesen váratlanul, az utolsó pillanatban döntöttem egy triesztei kirándulás mellett, így a RockLine kap még egy „olasz koncertbeszámolót” 2007 márciusára! Az áldozat Arturo Falcone és a Stargazer volt! A fickó csak 18 évesen kezdett gitározni. Autodidaktaként tanult meg játszani, és a Devil’s Claws, a Halloween és a Foxy Lady soraiban edződött.
A Stargazer és Falcone elismert, megbecsült név Olaszországban. Arturo pályafutása során háromszor koncertezett Szlovéniában is (ebből kétszer a Postojna melletti Hruševje Kamnolomában). Külföldön is van irántuk érdeklődés: Nagy-Britanniában és Németországban is felléptek. A gitáros karrierjének csúcsai közé tartozik, hogy együtt játszott Ronnie James Dióval, a Rainbow és a Black Sabbath legendás énekesével. Említésre méltó még Falcone amerikai együttműködése is: az Egyesült Államokban egy különleges gitárklinikán dolgozott együtt Vinnie Moore-ral, a legendás UFO gitárosával. Végül még annyit, hogy a Deep Purple összes rajongója biztosan emlékszik Falconéra, aki a távoli 1998. 06. 12-i triesztei koncertjükön, a Nereo Rosso futballstadionban nyitotta meg az estét.
Maradjunk is a Nereo Rosso stadionnál. A Peter Pan kocsma ugyanis, ahol a mai Stargazer-fellépést hirdették, közvetlenül a stadion mellett található. Az Opčinán átvezető főúton egyenesen eljutsz a stadionnál lévő kereszteződésig, ott nem a stadion felé kanyarodsz, hanem jobbra, és rögtön leparkolsz. A pub egy keskeny, egyirányú utcácskában bújik meg a lakótelep közepén, pár perc kaptató gyalog!
Röviden: a világ végén. Amikor átléptem a pub küszöbét, nem hittem a szememnek, hová tervezik rakni a Stargazert. A tulajdonos arrébb tolt néhány asztalt, és a zenekart bepréselte egy 6 méter hosszú és jó 3 méter széles résbe a vécé és a fő pult közötti átjáróban. Jól olvastad, a szélességet. A dobos és a basszusgitáros így a koncert nagy részében a szemközti fallal kommunikált. Csak Arturo és az énekes tartotta a kapcsolatot a közönséggel, szabad rálátással a pultra és a hely fő terére.
Szóval a koncert első „hendikepje” maga a helyszín volt, meg a benne uralkodó „szardíniásdoboz-állapot”. A banda nem sokat panaszkodott emiatt. Látszik, hogy hozzászoktak az ilyesmihez, és nyugodtan dacolnak vele. Ami viszont végleg letaglózta a zenekart, az maga a hangzás volt. A srácok garázsszerűen szóltak, rengeteg ingadozás volt a hangzásban, és akadt néhány „kikszelés” is, ami talán még megbocsátható is, hiszen a fiúknak végig gondosan ügyelniük kellett, nehogy felrúgják valamelyik vendég sörét a közeli asztalon. Szóval a hangzás messze volt a kielégítőtől. A mini lyukban a dobok átvették az uralmat, és főleg az éneket meg a gitárt nyomták el, amelyeknek hangját csúnyán hordta ide-oda az este folyamán.
A zenekar 22.15-kor kezdett! Persze az elejétől fogva a tiszta neoklasszicizmusból táplálkozó dallamos hard rock illata áradt, olyan úttörőkön felnőve, mint Randy Rhoads és Yngwie J. Malmsteen. A banda a nemrég megjelent, „Stargazer” című debütálólemezét mutatta be, és a koncertet számos ismert hard rock előadó feldolgozásával fűszerezte, főleg olyanokéval, akik híresek arról, hogy a soraikban van egy szédítő szólósebességű gyorskezű: ilyen a Running With The Devil (Van Halen), a Panama (Van Halen), a Soldier Of Fortune (eredetileg Loudness), a koncert impozáns zárása, a Superheroes (Racer X), valamint a nagyon sikerületlen Mr. Crowley (Ozzy Osbourne), amiért elsősorban az énekes hangszínének összeférhetetlenségét és a saját maga által elkövetett összecsapott munkát lehet felróni! Másrészt viszont a banda különösen Malmsteen Trilogy című instrumentálisában, az I Am A Viking előadásában, majd a vége felé a Rising Force-ban ragyogott. Arturo külön tisztelgett nagy példaképe, Ritchie Blackmore előtt is a Kill The King (Rainbow) előadásával, ahol az énekes ismét elkövetett pár megbocsáthatatlan vétséget.
A basszus és a dob kiváló. Ha ehhez hozzáadod Falconét, gyakorlatilag megkapod Malmsteen igazi olasz prototípusát. Az ének a koncert felét gyakorlatilag tönkretette, és az egész este során végig sántított. Késett a versszakokban, a legmagasabb hangfekvésekben megroggyant, ahol akár félhanggal is alacsonyan maradt, és az is kiderült, hogy a fickó a szövegeket sem tudja megfelelően, így párszor elveszítette a fonalat éneklés közben. A Trilogy előadása rögtön kiemelte és jelezte, hogy a Stargazer sokkal jobban is működhetne instrumentális jam session bandként, ahogy azt novemberben Szlovéniában például Damir Simic Shime bemutatta! Falcone azonban fényévekre van a felismerhető egyéni hangtól! Ezért leginkább a Malmsteen-utánzás vágya okolható. Mit jelent ez?
A játék leírhatatlanul elképesztő! Sebesség és pontosság, az biztos. Mégis ez a klasszikus csapda, amibe az előadók beleesnek. Elvész a hangjegyek tengerében és a zeneiskola szabályainak betartásában. Falconéban nincs egy szikrányi egyéniség, különlegesség, felismerhetőség, vagy bárminek is nevezzük azt, amit az „egyedi” szó alatt értünk.
A srácok egy óra háromnegyedig nyomták. Kiváló összeszokottságot mutattak, ami az együttes hangszeres részére feltétlenül igaz, az énekes viszont még rengeteg tartalékkal bír, és ilyen kondícióban a legjobb lenne, ha mielőbb búcsút venne a bandától. A Stargazer nagyobb színpadra való zenekar, hiszen a dallamos hard rock örökségéből vett nehéz darabok eljátszásával határozottan sajátos látványosságot nyújtanak. Nem hallasz ugyanis minden nap olyat, hogy valaki Loudness-feldolgozást játszik, nemhogy Malmsteen sebességével merészkedik megbirkózni. Látványosság, de igazi koncertterembe való, nem egy eldugott lebujba, ahol egy óvatlan mozdulattal feldöntheted a dobokat, ráléphetsz a basszusgitáros lábára, és nekimehetsz egy szendvicsrágó vendégnek, hogy a falat a torkán akad, és életveszélybe kerül, még mielőtt átverekednéd magad a felesleges kacat „lerakatáig”, azaz népiesen szólva a vécéig.
Setlist
1. Ain’t Talkin’ ’bout Love
2. Too Young To Die
3. Out Of Control
4. I’ll See The Light Tonight
5. You’re No Good
6. Kill The King
7. Mr. Crowley
8. Unchain
9. Rock The Night
10. Trilogy
11. Panama
—szünet— (15 perc)
12. Soldier Of Fortune
13. 18 And Life
14. I Am A Viking
15. Crazy Night
16. One In A Bunch
17. Running With The Devil
20. Dobszóló
21. Rising Force
—ráadás—
22. Superheroes
