Szerző: Jernej Vene
Helyszín: Olympiahalle / München / Németország
A koncert dátuma: 2006. május 24.
Látogatók száma: 12
Jegyár: 51-től 120 euróig
Köztudott, hogy a popzene legnagyobb nevei ritkán tévednek szlovén színpadokra. Természetesen azokról beszélek, akiknek a munkájához nagy színpad, fényparkok és népes stáb kell. Ezek a dolgok rengeteg pénzbe kerülnek, a szervezők pedig nálunk általában nehezen szedik össze az összeget. A következmény: egynapos kirándulás a szomszédos nagyobb városokba. Ezúttal München volt a célunk, és a kaliforniai Eagles koncertje. A Concert Freak szervezésében kényelmes, nem túl hosszú utazásban volt részünk, az ilyen utakat pedig a rajongók teszik igazán hangulatossá, akik rendszerint született buszos szórakoztatók. Az ivás és éneklés mellett nem egy csínytevést is bevetnek. Az idő is épp megfelelt az úthoz: egy kis tavaszi napsütés és felhők, hogy az egész ne legyen túl meleg.
A jegyek már télen elfogytak, de azért akadt néhány ember, aki az utolsó pillanatban beszerzett egyet a jegyüzérektől. 20:20-kor kezdődött a buli, mi, szerencsések pedig, akik a lelátó helyett a földszinten ültünk, nagyjából a harmadik számtól fogva élvezhettük a csodálatos hangzást, amelyet Timothy B. Schmit basszusgitáros, Don Henley dobos, valamint Glenn Frey és Joe Walsh gitárosok teremtettek. Ez a négy úriember alkotja ma az Eagles zenekart. Amellett, hogy kiváló hangszeresek, a szokásoknak megfelelően megosztoztak az énekes szerepeken is. Messze a legtöbbet Don Henley énekelt, utána Joe Walsh, aki a zenekar bohóca is, a legkevesebbet pedig Schmit és Frey vitte a főhangot. A közönség vegyes volt, bár természetesen a legtöbben azok voltak, akik az Eagles-t a kezdetektől követik. Néhány idősebb a fiatalokat is magával hozta, akik egyedül biztosan fanyalogtak volna ettől a zenétől, hiszen másmilyenen nőnek fel. A standokon pólókat, sapkákat, ingeket és még női fürdőköpenyt is árultak (az árak 30 és 100 euró között mozogtak). De vissza a zenéhez. A nyitó Take It Easy remek kezdés volt, mert elég gyors. Aztán újabb és régebbi számokat kevertek az egyes tagok szólóslágereivel, a vége felé pedig megint a zenekar bevált dalaival nyűgöztek le. A hangzás a földszinten fantasztikus volt, a lelátón ülő kollégák persze lemaradtak róla, mert elég szerencsétlen helyeket kaptak. Talán itt jön egy megjegyzés a szervezőknek, és egyáltalán nem a zenekarnak: az olimpiai csarnok szinte minden elképzelhető zugát el akarták adni. A földszintre ugyanis székeket állítottak, mert a zenekar így akarta, tehát a jegyekből, amelyeket állóhelyként adtak volna el a földszintre, máshol kellett behozni a pénzt. Így a derék németek már-már a színpad mögötti ülőhelyeket is eladták, ahonnan a szegény emberek nem láttak mást, csak a függönyt meg a színpadon álló hangmérnököt. Árultak állójegyeket a lelátók tetejére is (a legfelső ülősor fölé), mégpedig egész 50 euróért. Ez volt a legolcsóbb jegy, a földszinten 100 és 120 euróba kerültek. Az ilyen kifogástalan produkcióért persze fizetni kell. Két nagy videóképernyőt állítottak fel, a harmadik pedig téglalap alakban lógott a színpad fölött, így gondoskodtak a koncert jó láthatóságáról. Az Eagles és nyolc munkatársa 2001 óta játszik együtt, és ez hallatszik is. A profi, technikailag tökéletes előadás először azt a gyanút keltette bennem, hogy az urak valamit a merevlemezről játszanak be, de hamar visszatettek a realitás talajára. Walsh gitárja az egyik szám intrójában jóval hangosabb volt a többi hangszernél, úgyhogy megnyugodva élveztem tovább. A közönség természetesen nem habozott, és bekapcsolódott az ismert számokba. A lelkesedés rendkívüli volt. Henley slágere, a Boys of summer talpra állította az embereket a földszinten. Betömörültek a csarnok közepén lévő átjáróba, és vidáman táncoltak. A szünet után persze abban reménykedtünk, hogy végig állva maradhatunk, esetleg közelebb mehetünk a színpadhoz. Glenn Frey a Tequila Sunrise után udvariasan figyelmeztette a színpad előtt állókat, hogy takarják a kilátást, hiszen a jegyek nem voltak olcsók. Azt javasolta, hogy a koncert vége felé, amikor a buli a csúcsponton lesz, majd táncolhatnak. Frey itt talán melléfogott, mert a végéig szinte senki nem állt fel újra. Briliáns zenészekhez illően kiválóan végezték a dolgukat. A kísérőzenészek kiemelkedők, talán Steuart Smitht emelném ki a leginkább, aki leváltotta és fel is turbózta az egykori tagot, Don Feldert. Don Henley bejelentette az egyik újabb számot, a Hole in the world-öt, amely a 2001. szeptember 11-e utáni lelkiállapotról szól. Őszintén kimondta, hogy ideje, hogy az Egyesült Államok új államvezetést kapjon. Glenn Frey csatlakozott hozzá egy történettel egy matricáról, amelyet Los Angelesben látott egy autó lökhárítóján: „I can’t wait till 2008!” (Alig várom, hogy eljöjjön 2008 – és vele a választás, a szerző megjegyzése). Nos, én 2007-re várok, amikor végre megjelenhet az új stúdióalbum. Mivel az Eagles-t tíz évvel ezelőtt ugyanebben a csarnokban láttam, kijelenthetem, hogy előadásban egyetlen évet sem öregedtek, nemhogy tizet!
Setlista
Take it Easy
Witchy Woman
Peaceful Easy Feeling
One of These Nights
New Kid in Town
I Can’t Tell You Why
Lyin’ Eyes
The Boys of Summer
In The City
The Long Run
Szünet (20 perc)
Tequila Sunrise
Love Will Keep Us Alive
No More Cloudy Days
Hole in the World
Take it to the Limit
Walk Away
Sunset Grill
A zenekar bemutatása
Life’s Been Good
Dirty Laundry
Funk #49
Heartache Tonight
Life in the Fast Lane
Első ráadás
Hotel California
Második ráadás
Rocky Mountain Way
All She Wants to do is Dance
Harmadik ráadás
Already Gone
Desperado
Felállás:
Bill Armstrong harsona
Scott Crago dob, ütőhangszerek
Glenn Frey gitár, ének
Al Garth trombita
Don Henley dob, gitár, ének, ütőhangszerek
Willie Hollis billentyűk, ének
Christian Mosert trombita
Timothy B. Schmit basszusgitár, ének
Greg „Frosty” Smith trombita
Steuart Smith gitár, ének
Michael Thompson harmonika, billentyűk, ének
Joe Walsh gitár, ének
Képgaléria
