Kiadó: AFM Records
Megjelenés dátuma: 2019. 02. 08.
Produkció: Herman Frank
Az album hossza: 68.58 perc
Stílus: Heavy Metal
Herman Frank a nyolcvanas évek elején, amikor csatlakozott a legendás Acceptshez, a heavy metal kovácsoló figuráinak egyike lett. Az Accept tagjaként, majd a Victoryval, amellyel a mai napig kilenc stúdióalbumot adott ki, később pedig szólólemezeivel – amelyek, hogy őszinték legyünk, valójában klasszikus heavy metal munkák, a tevton metal úttörők régi német iskolájának receptje szerint kovácsolva, amelyhez Herman Frank mindig is tartozott.
Herman Frank termékeny pályájának utolsó éveiben, amely során neves zenei producerként is hírnevet szerzett, egyszerűen élvezi a dolgokat. Miután pályája során immár másodszor is rájött, hogy az Acceptnél nincs keresnivalója, mert végig teljesen megkötött kézzel dolgozhatott, szelet fogott a vitorláiba, és újra alaposabban a szólókarrierjére koncentrált, ahol határtalan művészi szabadságot élvez.
Ezen az albumon is kiváló német zenészgárda kíséri: Michael Müller basszusgitáros (Jaded Heart), a Rage és az Axxis egykori dobosa, Andre Hilgers (újabban a Bonfire tagja), Heiko Schröder gitáros, valamint a svéd énekes, Rickard Thornberg, azaz Rick Altzi, aki egyébként a powermetalos Masterplanben énekel.
Röviden: a „Fight The Fear” mögött nem fogsz mély filozófiát találni. A „német módra” megcsontosodott, ósdi metal hívei nyugodt szívvel elmehettek a legközelebbi jó CD-boltba, ami Szlovéniában amúgy nincs, és „vakon” megvehetik az albumot. Könnyebb, ha egyszerűen „vakon rákattintotok”, és „megkönnyítitek” a bankkártyátokat. Mindenben megfelel majd az elvárásaitoknak és igényeiteknek. Herman Frank nem áll meg. A gitárjai megint extrémek és romboló erejűek. Ismét kiváló gitárfrázisokat szórt szét, amelyekkel igazolja, hogy mestere maradt a szakmájának és mesterségének, amelyet az évek során a tökélyig csiszolt.
A „Fight The Fear” albumon a régi örökség a lehető legautentikusabb összefoglalását hallod, modern produkciós megoldásokkal nemesítve. Az Acceptre és a Victoryra jellemző klasszikus megközelítés „figureske” módon, valamint a frissített, frazeálásában „thrashesített” rombolás, amellyel a Panzer lép fel, amelyet Frank nem sokkal ezelőtt alapított Schmierrel (Destruction) és az Accept-beli időkből származó dobos kollégájával, Stefan Schwarzmannal.
Az albumon tizennégy szám található. Ez még több, mint a sokkal is kiváló elődön, a „The Devil Rides Out”-on (2016), amely 12 dalt tartalmaz. Ezért a hallgatónak bőven akad gondja azzal, hogy többszöri hallgatás után elkezdje megkülönböztetni egymástól a számokat és a vezérfrázisokat. Az album ezért a hallgatás elején meglehetősen egysíkúnak hangzik, bár korántsem az. Persze túl sok szám van rajta, tíz teljesen elég lett volna. Herman Frank elszánt marad. Mintha a bolygón az emberiség utolsó órája ütne (elég szarkasztikusan, de a bolygónak ez amúgy jót tenne). Az albumot az elejétől a végéig a lehető legmagasabb sebességfokozatban játszották fel és produkálták, extrém tempóval, romboló erővel, és közben hihetetlen riffelő falánksággal és kérlelhetetlenséggel. A számokat ismét kiváló gitárszólók ízesítik, amelyek nélkül Frank egyetlen albumát sem lehet elképzelni. Érdekes, hogy Hilgers, aki egyébként rendkívüli dobos-változatosságáról híres, nem nyúl az egekbe kiáltó dobátvezetésekhez, hanem hűen teljesíti a fő szerző, Herman Frank parancsait, és főleg csak az alapritmusokat tartja. Érdekes, hogy a fickó dobosként különösebben nem bontakozik ki, pedig a dalok átvezető részeiben bőven lenne helye.
Altzi továbbra is a vokális karizma és állandó pont. Torokhangú, tekintélyt parancsoló énekstílusától, amelyből egy tapodtat sem enged az albumon, Frank dalai az ütőerő, a pompa, a drámai teátrális hatás és a baljós homályosság terén megkapják azt a nélkülözhetetlen i-re a pontot, amely ebben a hangulati hitelességben állandó feszültségben tartja a hallgatót szorosan maga mellett. Herman Frank néhány igazán kiváló dalt tett az új albumra. Különösen az eleje és a vége erős, tépős, a középső részben pedig akad néhány kevésbé érdekes szám is, amelyet senki nem hiányolna, ha nem került volna fel az albumra. Összességében tehát rendkívül szép és minőségi, klasszikus felépítésű heavy metal albumról van szó, amellyel Herman Frank szilárdan megőrzi pozícióját a heavy metal üzlet egyik legmarkánsabb zenészeként abban a generációban, amely valójában felrakta a heavy metalt a világ térképére. Ennél hitelesebb már nem is lehetne.
szerző: Aleš Podbrežnik
pontszám: 8.0 / 10
Számlista:
1. Until the End
2. Fear
3. Terror
4. Sinners
5. Hatred
6. Hail & Row
7. Hitman
8. Stay Down
9. Rock You
10. Don’t Cross the Line
11. Are You Ready
12. Wings of Destiny
13. Waiting for the Night
14. Lost in Heaven
Felállás:
Rick Altzi – ének
Herman Frank – gitár
Heiko Schröder – gitár
Michael Müller – basszusgitár
Andre Hilgers – dob
