50 éves a Jethro Tull: jubileumi koncert Zágrábban (2018)
Szerző: Primož Novak
Helyszín: Dom Sportova, Zágráb
A koncert dátuma: 2018. október 13.
Jegyár: 200 HRK / 230 HRK
Fél évszázados pályafutást nem minden zenekar mondhat magáénak, de akik ennyi ideig kitartanak a zenében, azok komoly tiszteletet érdemelnek. Ezúttal a legendás progresszív rockerek, a Jethro Tull ünnepelte a jubileumát, és olyan felállással indult turnéra, amellyel a zenekar agytrösztje, Ian Anderson az elmúlt pár évben a szólókarrierje keretében lépett fel. Ezzel a csapattal lemezeket is készített, így logikus, hogy Anderson a tapasztalt tagokat vitte magával a Jethro Tullba. Szlovéniához a legközelebb Zágrábban állt meg a turné. A Dom Sportova csarnoka teltházas volt, vagyis igazi kis látványosság ígérkezett.
Az elvárások mindenképp magasak voltak, a setlisttől is sokat vártunk. A buli a »This Was« című debütalbum dalaival indult, amely idén lett 50 éves. Logikus módon erről a lemezről jó néhány dal elhangzott. A zenekar formája rendben volt. A hangszeres rész nagyobb bakik nélkül zajlott, egyedül Andersonnak fogyott el időnként a szusza. Pedig az öreg 71 évesen is kiválóan helytállt. A fuvola folyamatosan munkában volt, néha pedig akusztikus gitárt és szájharmonikát is ragadott. Energiából sincs hiány nála, bár már nem ugrál úgy, mint fiatal korában.
A zenét végig videóvetítés kísérte, a szünetekben pedig egy-egy híresség is megszólította a közönséget. Rövid videóüzenetekben feltűntek a Jethro Tull egykori tagjai, Tony Iommi, Slash, Joe Bonamassa, Steve Harris és mások.
Az első részben a zenekar a debütlemez dalai mellett a második albumról, a Stand Upról is játszott, ahol Johann Sebastian Bach Bourrée in E minor című darabjának feldolgozásával arattak nagy sikert. Ezután ugrás következett a legendás Aqualung albumra, mégpedig a My God című dallal. A Thick As A Brick kétségtelenül a progresszív rock egyik legfontosabb lemeze, de mivel elég hosszú darabról van szó, a zenekar csak egy részletét adta elő.
A koncert első felében a zenekar elég energiát mutatott ahhoz, hogy gond nélkül végigvigye a program második részét is. Az összeszokottságra nem lehetett panasz, egy rövid dobszóló is belefért. Az egész mindenesetre remekül össze volt rakva, a középpontban pedig természetesen a karizmatikus Ian Anderson állt. Nagyobb gond a hangzással volt, amely nem érte el azt a szintet, hogy a közönség igazán élvezhesse a műsort. A probléma valószínűleg magában a csarnokban keresendő, amely akusztikailag nem igazán alkalmas rockkoncertekre.
De vissza a koncerthez: a Thick As A Brickhez hasonlóan alakult az A Passion Play bemutatása is, amellyel a zenekar a program második részét nyitotta, ebből a lemezből is természetesen csak egy részlet hangzott el. Mindenképp tiszteletre méltó, hogy Anderson és csapata az ambiciózusabb, összetettebb albumaihoz is hozzányúlt. Ezután olyan dalok jöttek, amelyeket a közönség is jobban fogadott. A Too Old to Rock’n’Roll, Too Young to Die, a Songs from The Wood és a Ring Out, Solstice Bells kétségkívül a legjobban várt dalok közé tartozott. A setlist érthető módon a hetvenes években, vagyis a zenekar aranykorában született anyagra összpontosított, így egy-egy kedvenc ki is maradt. Ugyanakkor meglepetés is akadt, például a régi angol népdal, a Pastime With Good Company feldolgozása. Aztán a zenekar rövid időre a nyolcvanas évekbe is belekóstolt, és előadta a Farm on the Freeway-t a Crest of a Knave albumról.
Nagyjából két óra telt el, rengeteg kedvenc maradt még ki, de a zenekar okosan foglalta össze a Jethro Tull-pályafutás legfontosabb állomásait. A program jól össze volt fűzve, Andersonnak akadt néhány szellemes beszólása is, és az egykori Jethro Tull-tagokról sem feledkezett meg – kivéve Martin Barre gitárost, akivel láthatóan ma sincs jó viszonyban, pedig illett volna őt is megemlíteni. Végtére is Barre több mint négy évtizedet húzott le a Jethro Tullban.
A koncert zárásaként természetesen a zenekar két legnagyobb klasszikusa szólalt meg. Az első az Aqualung volt, amelynél Anderson úgy döntött, hogy az énekdallamokat a playbackre bízza, ő maga pedig csak néhány sort énekel el – ez csalódásnak tekinthető, de úgy tűnik, a dal már túl nagy falat Anderson torkának, így inkább kikerülte a nehezebb részeket. Egy rövid levonulás után a Locomotive Breath zárta a koncertet, amely szintén a Jethro Tull gazdag pályafutásának örökzöldjei közé tartozik.
A zsúfolásig megtelt zágrábi Dom sportova a Jethro Tull örök klasszikusait kapta egy jól levezényelt koncerten, remekül összefűzött programmal, de igazi csúcspontokról azért nem igazán beszélhetünk. A Jethro Tull jelenlegi felállását mindenesetre kétségtelenül érdemes megnézni, hiszen végső soron különleges programról van szó, amely eltér a korábbi koncertektől.