Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés dátuma: 2020. 10. 31.
Produkció: Eric Modin
Az album hossza: 47.00 perc
Műfaj: Melodic Rock/AOR
Értékelés: 8.5/10
Ha valaki, hát a svédek. Ami a zenét illeti, náluk nincsenek akadályok. Ez minden műfajra igaz, de a rockra és a metalra különösen. A Wildness is egy újabb banda, amely a bevált receptre épít: az európai, pontosabban a skandináv, ezredforduló utáni melodikusrock-hullámból indul ki, és erősen támaszkodik az AOR hagyományos vívmányaira, az a műfaj pedig a nyolcvanas években virágzott. Igen. Ez egy olyan zenekar, amelyet össze lehet kötni a régebbi skandináv bandákkal, mint például a 220 Volt, a Renegade vagy a Treat, a Wildness pedig akár a melodikus rockszín új hősévé is nőhet az aktuális évtizedben, amely egyébként igencsak furcsán indult. Ha a múltat például a H.E.A.T., a Crazy Lixx és a hasonlók jegyezték, ez az évtized lehetne a Wildnessé. Igaz, lehet, hogy lekésték a vonatot, hiszen tizenöt évvel ezelőtt kellett volna felszállniuk rá, de azért: soha ne mondd, hogy soha. A jó leves felmelegítése mindig aktuális. Különösen azután, hogy a banda már három éve is jókora port kavart a több mint merész, azonos című stúdiódebütjével.
Az „Ultimate Demise” a Wildness második stúdióalbuma. A zenekar a közelmúltban „enyhébb” szorult helyzetbe került, mert új énekest kellett keresnie. Ő végül csak az idei tavasszal lett meg Eric Forsberg személyében. A Wildness egy kvintett, amelynek szerzői tehetsége elképesztő. Abban a zenei szférában, amelyhez tartoznak, valóban mesterien és finoman nyúlnak a dolgokhoz. Elkötelezetten. A valódi perfekcionizmus fényében, és ez az album nagyon jó produkciójára is igaz. Az összes dal nagyfokú könnyedséget, fokozatosan építkező atmoszférát, ragadozó erejű pompát és bombasztikát hoz, és ami a legfontosabb: hatásos az összekapcsolódás a versszak és a refrén között, ami fenntartja és fokozza a lemez ultra-muzikalitását. Pontosan ez a kulcs: olyan műfajban és olyan zenei keretek között, ahol gyakorlatilag már minden elhangzott, még mindig nagyon jó és vonzó albumot letenni az asztalra.
A Wildnessnél két gitáros van, és a gitárok hangzása konkrét, markáns. Nagyon jól sikerültek a mid-eight részek is, remek gitárszólókkal. A hangszerelések persze fel vannak szerelve a nyolcvanas évek hangzásvilágát idéző, suhogó szintetizátorfüggönyökkel, ami ebben az esetben tulajdonképpen kötelező, mégis a gitárok hangja dominál a produkcióban. A zenekarban minden tag részt vesz a kísérő vokálharmóniákban, és ennek köszönhetően a fenomenális Forsberg főleg a refrénekben szó szerint diadalmas. Az énekes kristálytiszta, tekintélyt parancsoló és robbanékony hangon énekel, amelyből nem hiányzik az érzéki „szemtelenség” (értsd: lágyság) és a kidolgozott vokális karizma. Forsberg minden kétséget kizáróan felfedezés, és a banda az első lemezhez képest vele bizonyosan művészileg is fejlődött. Másképp fogalmazva: Forsberg nélkül ez az album biztosan nem lenne olyan jó, mint amilyen. Egy-egy helyen egész enyhén Michael Sweetet (Stryper) idézi. Nehéz csúcspontokat keresni, főleg ha azt kezded összehasonlítgatni, melyik refrén ragadósabb. A Renegades of Love mindenképp köztük van, közvetlenül mellette a Cold War,… vagy a nyitó, felpörgetett, hibátlanul fülbemászó Die Young, de feszültséget tart még a balladás Falling To Pieces is, amelyben a melankólia némi sötétséget is kifejleszt, ezt a lágy homályosságot pedig a továbbiakban a Burning You Down is megtartja (megint egy nagyon karakteres refrénnel). Ahogy a asszociációk cikáznak a fejben, a gondolat az ausztrál White Widow-nál is megáll, főleg a második albumuknál, a „Serenade”-nél. Cold War, Denial, Borderline vagy My Hideway. Az albumot egy ünnepélyes, címadó, erőteljes ballada zárja, amelyben egy csipetnyi sanzon is van, és mivel eltér a többi anyagtól, a banda az album végére tette. A dallamot akár Eric Martensson (Eclipse) is összehozhatta volna.
Szóval? Az AOR valahogy (lapulva) tovább él. Mai módon van tálalva. És briliánsan újracsomagolva. Nem lep meg, de azért lenyűgöz. Ez zene egyenesen az autóba. Amikor éjjel vezetsz. Egy koncertről. Akár Ljubljana belvárosából, akár Bécsből. Megfog. Egy pillanat alatt. Már az album retro-eighties borítójának puszta látványa is elég. Az „Ultimate Demise”-zal a Wildness még korántsem járta be az útja felét. Kiváló albumról van szó, ami még nem jelenti azt, hogy a Wildness a jövőben művészileg nem tudná túlszárnyalni. A banda a kreatív zenit küszöbén áll. Ezt majd a következő két album mutatja meg.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Call Of The Wild
2. Die Young
3. Nowhere Land
4. Cold Words
5. Renegades Of Love
6. Falling Into Pieces
7. Burning It Down
8. My Hideaway
9. Denial
10. Borderline
11. The Ultimate Demise
Felállás:
Erik Forsberg – ének
Adam Holmström – gitár
Pontus Sköld- gitár
Marcus Sjösund – basszusgitár
Eric Modin – dob
