Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2021. 1. 22.
Produkció: W.E.T.
Az album hossza: 41.45 perc
Stílus: Hard Rock
Pontszám: 9.0/10
A W.E.T. azon formációk közé tartozik, amelyek – szemben sok mai előadóval, akik szintén a hard rock, a melodikus rock és az AOR világában kísérleteznek – a minőséget a minőség elé helyezik. A „Retransmission” nemcsak hogy mindössze a zenekar negyedik stúdióalbuma 12 év alatt, de a csapatnak ismét sikerült egy valóban fenomenális válogatást összeállítania a legjobbak legjavából.
Tekintve, hogy a zenekar három fő pillére, azaz Eric Mårtensson (Eclipse), Robert Säll (Work of Art) és természetesen a megsemmisíthetetlen, gyémántszavú énekes, Jeff Scott Soto (Sons of Apollo, szóló,…) folyamatosan különféle mellékprojektekben és anyazenekaraik munkájában is részt vesz, igazán érdekes, hogy a remek ötletekből soha, de soha nem fogynak ki. A W.E.T. fő dalszerzői természetesen a csodás Eric Mårtensson és Robert Säll, akiktől az Eclipse és a Work of Art művészi fennmaradása is függ. Jeff ezzel szemben az a fickó marad, akinek jórészt mások írják a zenét, ő pedig beleteszi a magáét: azt a mérföldekről felismerhető hangot, rozsdamentes és bársonyosan simogató jellegzetességeivel, amely újra meg újra, minden lépésnél vérbeli lelkesedést vált ki. Jeff hangja ezúttal is az a végső és meghatározó tényező, amitől az új W.E.T.-dalok szó szerint szétfeszülnek az átélt szenvedélyek és érzelmek valódiságától.
A „Retransmission” egy olyan album, amely rendkívül eleven ügyességgel és izzó, forró előadói intenzitással szólít meg. A produkció kerek perec fantasztikus. Olyan, mintha a zenekar a stúdióban egy koncertfellépés elve szerint játszotta volna fel az albumot. És ahogy lenni szokott, a W.E.T. új lemeze elsősorban hard rock album, amely ultra-muzikális fertőző erejénél fogva határozottan elutasítja a melodikus rock-revitalizmus modern hangzásának jellemzőit, de az AOR hagyományát is, miközben a feltekert gitárhangzás a klasszikus heavy metal iskola elemeit sem hanyagolja el. Fölösleges hangsúlyozni, hogy ez az album is csordultig van drámai színházzal és pompával. A magas hangulati szintek a remekül kidolgozott refrénekben csúcsosodnak ki, amelyek egymással versengenek, melyik lopja el a másik elől a figyelmet az albumon.
A W.E.T. az új albumon is érdekes keveréke Säll és Mårtensson dalszerzői tehetségének, ami az Eclipse és a Work of Art rajongóinak egyaránt tetszeni fog, mivel azonban Jeff énekesként rendkívül domináns, a mai W.E.T. némiképp az elhunyt svéd hard rockerek, a Talisman útjának értelmes folytatása. Tehetségüket ismét teljes kibontakozásban nyújtották az albumhoz Andreas Passmark basszusgitáros, Robban Bäck dobos és a kiváló Eclipse-gitáros, Magnus Henriksson, aki néhány első osztályú akrobatikus megoldást tett a gitárszólókba. A puskapornak szárazon kell maradnia, hogy teljes erővel robbanjon, és a W.E.T. ezt túlságosan is jól tudja.
Az ötletgazdagság magas, a dalok a kiszámítható szerzői formátumon belül is magas fokú változatosságot mutatnak. A tizenegy dal közepes vagy gyorsabb tempóban bontakozik ki, a 8. helyen pedig egy kissé síránkozó, balladás hangvételű „What Are You Waiting For” következik, amelyet nem is nagyon hiányolnánk. Nem rossz, de egyértelmű, hogy a zenekar műfaji besorolása miatt került fel az albumra, hiszen a műfaj szinte közmondásosan megköveteli az előadóktól, hogy minden kiadott lemezen legyen legalább egy ballada. Mivel azonban a számsorrendben a kiváló „Coming Home” és a „You Better Believe it” közé ékelődik, a hallgató elveszti az érzetét, hogy ez a ballada egyáltalán ott van az albumon. A balladás illatú dalok közé tartozik a „How Do I Know” is, amely a W.E.T.-nek jóval jobban sikerült. A maradék anyag teljes egészében ragyogóan csiszolt, fenomenálisan gyújtó keveréke a rendkívüli rockos ügyességnek és a zeneileg mohó bombasztikusságnak. A nyitó, arénákban csengő „Big Boys Don’t Cry”-tól a záró, az album egyik leggyorsabb dalának számító „One Final Kiss”-ig. Röviden, tömören, nagy szívvel és izzással. A háromnegyed óránál rövidebb album ilyen játékidővel felüdülés, mert valóban nem ismer felesleges szerzői ballasztot.
Úgy tűnik, ez a ránk kényszerített pihenő, amely az egész világot megállította, valamilyen módon inspiráló is. Tavaly is fantasztikus új albumok sorát kaptuk a legkülönfélébb műfaji szférákban. Úgy tűnik, 2021 is ilyen lesz, és a „Retransmission” az év legelején hangos hírnöke ennek a trendnek. A zenekaroknak tehát több idejük van, mert nem mehetnek turnéra. Ez pedig több időt jelent a részletek csiszolására, és a „Retransmission” ennek a tökéletességnek a példája. A szakértők számítottak rá, hogy a W.E.T. jó albumot tesz le az asztalra. Ennél azonban több: kiváló folytatása az előző három lemeznek, sőt a legérettebb és legdrámaibb teljesítmény mind a négy W.E.T.-album közül, ami a maga módján nem is meglepő. Tekintve a mögötte álló kivételes tehetségek társulását, ez egyszerűen (boldog) valóság.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. Big Boys Don’t Cry
2. The Moment Of Truth
3. The Call Of The Wild
4. Got To Be About Love
5. Beautiful Game
6. How Far To Babylon
7. Coming Home
8. What Are You Waiting For
9. You Better Believe It
10. How Do I Know
11. One Final Kiss
Felállás:
Jeff Scott Soto – ének
Erik Martensson – ritmusgitár & néhány szóló, vokál, billentyűk
Robert Säll – billentyűk, gitár
Magnus Henriksson – gitárszólók
Andreas Passmark – basszusgitár
Robban Bäck – dobok
