Fellépők: Atreyu, Jinjer, Bullet For My Valentine
Helyszín: Zágráb / Tvornica kulture / Horvátország
Dátum: 2023. 2. 11., szombat
Négy évvel ezelőtt – nem fogjátok elhinni, 2019. április elsején, amikor még senki sem sejtette, mibe készülnek belelökni minket a Föld bolygó életstílusának világméretű kolomposai (a stílust emberi szemszögből értve) – a Bullet For My Valentine szabályosan a levegőbe repítette a ljubljanai CUK Kino Šiška tetejét. Akkor a „Gravity” (2018) című albumot mutatták be.
Aztán megtörtént, ami megtörtént. A turnékat elhalasztották. Aztán újra elhalasztották. És mi vártunk. Arra a csomagra, amely végül szinte pont Valentin-napra hozott el Zágrábba egy igazi kis fesztiválhangulatú látványosságot, amelyen mindenki otthon érezhette magát, aki követi a metal modern rezdüléseit. A Bullet For My Valentine, a Jinjer és az Atreyu kombinációja több szempontból is csábító a nagyobb decibeladagok legkülönfélébb kedvelőinek. Az Atreyu ma kultzenekarnak számít, amely bizonyos értelemben a metalcore egyik úttörője volt; a jóval később alakult Jinjer szinte egyik napról a másikra, meteorként ragyogott fel, abszolút egyedi jelenségként, ha a kortárs hangzásesztétika magas színvonaláról beszélünk, amely ötvözi a technikai bravúrt, a ravaszul beépített műfajközi kacérkodást és a metal(core) által diktált modern lehetőségeket; a Bullet For My Valentine-ról pedig elmondható, hogy azon kulcszenekarok egyike, amelyek főleg az ezredforduló utáni első évtizedben hozzájárultak a műfaj felfutásához és elképesztő népszerűségéhez. A derék walesiek, akik 1998 óta működnek, ugyanis gyorsan a modern metal egyik legnagyobb zenekarává nőtték ki magukat. Közel 25 éves pályafutásuk során több mint 3 millió stúdióalbumot adtak el, és három aranylemez is lapul a zsebükben. Stílusuk miatt a kritikusok a brit modern metalcore-hangzás úttörői közé sorolják őket, amit a Bullet For My Valentine tulajdonképpen a klasszikus „The Poison” albummal definiált. Az új stúdióalbum a zenekar nevét viseli, és egyben nagy valószínűséggel a legerősebb, legkeményebb teljesítmény a diszkográfiájukban – erre a banda már a kiváló Knives kislemez megjelenésekor utalt. Az új album tehát a BFMV számára visszatérés az alapokhoz.
De haladjunk sorjában. Este hét óra van. Kinyílnak a Tvornica kulture ajtajai, és a hely szorgalmasan telni kezd. Miért? Mert fél óra múlva már az Atreyu lép színpadra. És a közönség nem felejtette el őket. Fél nyolcra a helyszín kétharmadáig megtelt, ami azt jelentette, hogy már az Atreyutól is komoly nyitó „srapnelre” lehetett számítani. És így is lett. A zenekarnak azonban az európai turné előtt át kellett esnie néhány változáson. 2020-ban ugyanis távozott a csapatból az állandó alapító tag és énekes, Alex Varkatzas. Az az ember, aki az üvöltős vokálokért felelt. Brandon Saller, aki Varkatzas mellett a tiszta énekért volt felelős, kénytelen volt lemondani a dobolásról, mert a zenekarnak be kellett töltenie a frontember helyét. Saller így átvette annak a szerepét, aki a koncerteken kézben tartja a közönséget. Az üvöltős vokálokat ezentúl Marc „Porter” McKnight basszusgitáros vette a vállára. Hiányzik még valaki? Hát persze, a dobos. Az Atreyu legutóbbi, összességében nyolcadik stúdióalbumát, a „Baptize” (2021) című lemezt egy újonnan csatlakozott taggal, a Kyle Rosa névre hallgató dobossal rögzítette. Ő melegítette tehát a dobszéket Zágrábban is, Saller pedig 110%-os frontemberként lépett elő.
Vakító fénynyalábok ragyogásában a zenekar az új Strange Powers Of Prophecy „a capella” intrójával nyitotta a koncertet, ez azonban nem folyt át a Save Usba, ahogy a legújabb album diktálná, hanem a banda rögtön próbára tette a közönséget a Becoming The Bull kislemezzel, amely a „Lead Sails Paper Anchor” (2007) aranykorából származik. A két gitáros, Travis Miguel és a zenekar egyik főnöke, a karizmatikus, tréfás és a színpadon mindenütt ott lévő Dan Jacobs, aki nélkül elképzelhetetlen az Atreyu, szabályosan szétrobbant. A zenekar kiegészítő emelvényeket is használt, amivel csak tovább fokozta felhevült rohamának hangulatát. Saller a The Time Is Now („In Our Wake”, 2018) alatt lelépett a színpadról, végigsétált a fotósárkon a Veliki pogon bal szélére, közben a közönség között énekelt, és ezzel rendesen fel is pörgette a népet. A zenekarnak nem volt sok ideje. Fél óra. Ezt pedig maximálisan ki kellett használni. Az Atreyu remek showman-csapat. Már Jacobsra nézni is olyan, mintha a The Exploited punkrockerek valamelyik lemezborítóját néznéd. Nem is beszélve a trükkökről, amelyekkel konkrétan tüzelték a közönséget. Érződik, hogy itt nemcsak rutin van, hanem hatalmas tapasztalat. Az Atreyu veterán zenekar. Saller pedig élvezi, amikor a közönség a tenyeréből eszik. Az Atreyu tisztességes hangzást kapott a teremben. Talán csak a basszust lehetett volna egy kicsit feljebb tekerni. A zenekar kompakt, remekül összeszokott, hihetetlenül teátrális és szórakoztató. Felemel. Pozitivitással és egy csipetnyi csipkelődő akasztófahumorral, amellyel az előadásait adagolja. Jacobs a szólógitáros erényeit is megcsillogtatta. Például a kultikus Ex’s And Oh’s-ban az „A Death-Grip on Yesterday” (2006) albumról, amikor a közönség már konkrétan forrt. Jön a Save Us. Új dal, ragadós refrénnel, amely kiválóan teljesítette a feladatát. A zenekar bemutatta a vadonatúj Drowning kislemezt is – zeneileg roppant fertőző darab (itt főleg Porter basszusgitáros tűnt ki üvöltéseivel). A banda egy csipkelődő felvezetéssel búcsúzott, amikor belekezdett az I Wanna Dance With Somebody (Who Loves Me) feldolgozásába – az eredeti a néhai Whitney Houstoné –, és emlékeztetett, hogy épp Valentin-nap táján járunk, ami egy sor bájos, mulatságos pillanatot szült; az egészet pedig még egyszer utoljára a csúcsra járatta a Blow-val, visszatérve a kultikus „Lead Sails Paper Anchor” albumhoz. Az Atreyu remek formában van. Láthatóan kiváló a hangulat a csapatban, készül az új anyag, Saller sikeresen nyergelt át a frontemberi posztra, és az átrendezett energiavonalak most nagyon jól vannak elosztva. Több mint kiváló bemelegítés a ….
… Jinjer érkezéséhez. Hangsúlyozni kell, hogy sokan elsősorban a Jinjer miatt érkeztek a Tvornica kulture falai közé. Mondani sem kell, hogy a Tvornica kulture ráadásul teltházas volt. A Jinjer és a Bullet For My Valentine miatt, no meg persze azért, mert klubhelyszínről (kisebb placcról) van szó. A hely már dugig volt, mielőtt a Jinjer elfoglalta a színpadot. Az elvárások óriásiak voltak. A zenekar öt album alatt komoly művészi fejlődést mutatott fel. Főleg a „Macro” album bizonyította, hogy a Jinjer olyan zenekar, amely nem fogja vissza magát a kísérletezésben. Az új album, a „Wildflower” tartja ezt a szintet, ezt az irányt, ezt a bátorságot. Hogy a Jinjer donyecki ukránokból áll, azt már tudjátok. És nem. A zenekar szigorúan a profizmusnál maradt. Tatiana keveset beszélt, sokat énekelt, és a másik három társ is sokat játszott. A közönségre vetett pillantás mindössze egyetlen ukrán zászlóba burkolózó embert szúrt ki. A többit hagyjuk. Az egy másik vitakörbe tartozik.
A kvartettnek 40 perc állt rendelkezésére, amit tartalmas programmal és show-val töltött meg. Tatiana hihetetlen. Amikor csicsergő, gyönyörű hangjával a soul és R&B szférákba repít, a következő pillanatban már az abszolút teátralitás ördögfiókájává változik át, olyan growllal, amely gond nélkül felvehetné a versenyt a death metal műfaji fogásaival. De ahogy mondtuk: a Jinjer nem sok korlátot fogad el, és a műfaji ugrások egyáltalán nem meglepőek. Ebben óriási a „bűne” a fenomenális basszusgitárosnak, Eugene Abdukhanovnak, aki erőteljes jelenlétével mindent átható, vibráló bélyeget nyom a zenére. Ő viszi azt a szemkimeresztő „groove”-ot. A masszív, mélyre hangolt, burjánzó gitárfrazeálással a kémiai hatás jól ismert. De azokban a pillanatokban is, amikor a gitár visszahúzódik az akusztikus, sőt jazzes „flörtölés” szféráiba, a basszusgitár annál átütőbb funkos töltetet ad. A zenekar már az elején a csúcsra járatta a közönséget, hiszen rögtön a „Cloud Factory” stúdiós bemutatkozó lemez dalával, a Who’s Gonna Be The One-nal nyitott, amely igazolta, hogy már-már népdallá vált. A reakció fantasztikus volt.
A zenekar fejlődését figyelembe véve így nem volt meglepő, hogy a Jinjer főleg az utolsó két album anyagából játszott, ami egyértelműen jelzi, hogy művészi értelemben a jövőben is tud még meglepetéseket okozni. A közönség a vége felé alaposan felébredt, amikor a banda belekezdett a második album, a „King of Everything” (2016) Pisces című dalába, és rendesen bekapcsolódott a zenekar játékába.
A rajongók egyértelműen megkapták, amiért jöttek. A Jinjer zenei mesterségének eklektikus természetével ugyanis nemcsak a modern metal különcei közé tartozik, hanem olyan zenekar is, amely kihívó és kíváncsi művészetével új fejlődési mércék kiindulópontjait jelöli ki. A zenekar kiváló, a karizmatikus Tatiana pedig ismét a figyelem oroszlánrészét vitte el. Ez így is van rendjén.
A Bullet For My Valentine magabiztosan és szigorúan profin vágott bele – már most kijelenthetjük – győztes fellépésébe. Érződik, hogy a zenekar rengeteget koncertezett, és úgyszólván mindent látott már. A legnagyobb és a legkisebb helyszíneket is. A Bullet For My Valentine ravaszul rakta össze a műsort. A legújabb, a zenekar nevét viselő album dominált, a csapat azonban pontosan tudja, mi gyújtja be a rajongókat, ezért a „The Poison” albumról elhozta a kötelező gyújtóbombákat: 4 Words (to Choke Upon), All These Things I Hate (Revolve Around Me), Suffocating Under Words of Sorrow (What Can I Do) és Tears Don’t Fall, mellé pedig a „Scream Aim Fire” három kedvencét: a címadó dalt, a Hearts Burst Into Fire-t és a Waking the Demont.
Semmi sem mehetett félre. A zenekar kiváló hangzással és remek napi formával szolgált. A kedvencek szárnyán, amelyek közé remekül illeszkedett a legújabb album és elődje, a „Gravity” anyaga, egyszerűen nem lehetett mellényúlni, hibázni. A csapat összeszokottsága fenomenális, Matthew Tuck énekét Jason James basszusgitáros lelkes üvöltős közbeszólásokkal egészítette ki, Michael Paget pedig a frazeálás elképesztő odaadásával imponált, amit szőrszálhasogatóan precíz szólókkal adagolt. A zeneiség a Bullet For My Valentine-nál különösen hangsúlyos, ezért az ilyen „apróságokban” annál inkább érvényesül a kiváló dobos, Michael Thomas mozgalmas játéka és ötletes megoldásai a színes átvezetésekben.
Ahogy mondtuk: kiváló hangzás, a vasrepertoár örökzöldjeinek és az újdonságoknak tökéletes keveréke, bravúros összeszokottság és persze szőrszálhasogató perfekcionizmus. Gyakorlatilag az optimum. Kiváló formában volt aznap este a Bullet For My Valentine Zágrábban. És a nép? Transzban. Circle pit Tuck kérésére? Bármikor. És az energia a Tvornicában? Egyenesen őrült. Hasonló érzéseket hozott már a valamivel kevesebb mint négy évvel ezelőtti ljubljanai koncertjük is, ezúttal azonban még intenzívebb volt minden. Egyszerűen a helyszín jellege és a még „nagyobb zsúfoltság” miatt. Az emberek úgy préselődtek össze, mint a heringek, közben pedig egy emberként énekelték a szövegeket. Transzban. Az élmény még magával ragadóbb és maradandóbb volt.
És máris itt a ráadás. Ugyan honnan? A harmadik album, a „Fever” Your Betrayal című dala ismét talpra állította az egész termet, amely szinte túlharsogta Tuckot. Aztán jött a „vas” Tears Don’t Fall! Akusztikus felvezetéssel… A közönség odaadása a terem hangulatát és vele együtt minden érzést a legmagasabb pontra repített. Ezért jössz koncertre. Vad rajongók, akik mindent kívülről fújnak, a másik oldalon pedig remek hangulatban lévő zenekar. Mindenki élvezi. Mindenki tüzeli a másikat. Amerre csak a szem ellát. A Tears Don’t Fall refrénjét a zenekar a közönségre bízta! Hihetetlen. A nagy fináléhoz a banda a Waking The Demonhoz („Scream Aim Fire”) tért vissza, és a „végső golyóval”, valamint másfél órás fellépéssel igazi koncertdiadalt varázsolt a Tvornica kulture falai közé. Még egy utolsó circle pit és szinte ágyútűzszerű dobpergés, amely kontrasztos támaszt adott az első frontvonalnak, hibátlan zárásba torkollva.
A Bullet For My Valentine aznap este ismét bebizonyította, hogy a koncertek intenzitásában csak kevesen érnek fel hozzá. Csak kevesen kerülnek a közelébe. A vasrepertoár ilyen erős kedvenceinek szárnyán és az új anyag csorbítatlan élével, amely mintha öntve illeszkedne a klasszikusokhoz, a győzelem úgyszólván garantált. Ezek tehát azok a koncertpillanatok, amilyeneket csak kívánhatsz, és amiért eljössz! Diadalmas!
Szerző: Aleš Podbrežnik & Edita Klemen
Fotók: Aleš Podbrežnik
Az Atreyu setlistje:
1. Strange Powers of Prophecy
2. Becoming the Bull
3. The Time Is Now
4. Ex’s and Oh’s
5. Save Us
6. Drowning
7. Battle Drums
8. I Wanna Dance With Somebody (Who Loves Me) (eredetileg Whitney Houston) / Blow
A Jinjer setlistje:
1. Who’s Gonna Be the One
2. Copycat
3. Home Back
4. Judgement (& Punishment)
5. Pit of Consciousness
6. Perennial
7. Dead Hands Feel No Pain
8. Pisces
9. Call Me a Symbol
A Bullet For My Valentine setlistje:
1. Knives
2. Over It
3. Piece of Me
4. Words (to Choke Upon)
5. You Want a Battle? (Here’s a War)
6. Hearts Burst Into Fire
7. The Last Fight
8. Shatter
9. All These Things I Hate (Revolve Around Me)
10. Scream Aim Fire
11. Suffocating Under Words of Sorrow (What Can I Do)
12. Rainbow Veins
13. Don’t Need You
14. Death By A Thousand Cuts
—ráadás—
15. Your Betrayal
16. Tears Don’t Fall (akusztikus felvezetéssel)
17. Waking the Demon
