Kiadó: Freya Records
Megjelenés dátuma: 2021. 3. 5.
Produkció: Tom Tee
Az album hossza: 54.04 perc
Műfaj: Heavy Metal
Értékelés: 8.5/10
A Thorium név mellé kell egy rövid bevezető. Nem, ezúttal nem a tórium nevű kémiai elemről van szó, hanem egy újabb, viszonylag fiatal belga heavy metal zenekarról, amely 2018-ban adta ki azonos című bemutatkozó stúdióalbumát. A dolog nem is lenne olyan érdekes, ha nem állna mögötte három egykori tagja a belga heavy metal legendának számító Ostrogothnak: Dario Frodo és Tom Tee gitárosok, valamint Stripe basszusgitáros. Mellesleg az Ostrogoth aktív maradt, és 2017 után új tagokkal frissítette fel a felállását. Az imént említett három zenészhez énekesként csatlakozott a kiváló holland sikoltozó, David Marcelis, akit a Lord Volture és a Black Knight zenekarból ismerhetünk, a dobok mögötti erődöt pedig Louis Van der Linden (23 Acez) foglalta el.
A zenekar 2018-as, „Thorium” című debütalbuma sok port felvert, főleg a Benelux államokban és Németországban, ami várható volt, de a Thorium vele Nagy-Britanniában is nagyon sikeresen felhívta magára a figyelmet. A második stúdióalbum, az „Empires in the Sun” diadalmas folytatása az elsőnek. A Thorium ezen is a megszokott, betonba öntött stílusánál marad, amely a régi iskola metaljának hagyományából merít a legjobbat, pontosabban az N.W.O.B.H:M mozgalomból, valamint az amerikai speed metal régi, megcsontosodott formáiból. Az barokkosan díszített metal neoklasszicista Iron Maskhoz vagy a honfitársak, az Evil Invaders ijesztő ultragyors színházához képest a Thorium mindenképp külön történet. Miközben szégyenlősködés nélkül villantják a régi iskolával való cimborálás éles fogsorát, a Thorium nagy figyelmet fordít a bombasztikus pompa beültetésére is. Ezt viszont kiválóan egyensúlyozza ki a gyors gitárfrazírozás mérgesen odacsapó botránya, amelyet szinte szabályszerűen összevissza szakítanak meg a tercekbe rakott gitárdíszítések. Hagyomány. Másként nem megy, és nem is szabad, hogy másként legyen.
Az album címadó dala a hagyományos N.W.O.B.H.M.-zúzás abszolút megtestesítője, ami egyúttal azt is megerősíti, miért játszhatott mindkét gitáros az Ostrogothban, a lemez egésze viszont jóval nagyvonalúbban van felépítve. Különösen, amikor a hallgató beleütközik a majdnem húszperces, három részből álló epikus szvitbe, az 1302-be. Ha a Thorium a nyolcvanas évek elején indult volna, ma a metal kultikus legendái közé számítanának. Ilyen revival-zenekarokból viszont ma hemzseg a bolygó. Többségük kiváló képességekkel büszkélkedhet, mind a szerzés, mind – főleg – az anyag megszólaltatásának technikai csiszoltsága terén. Sajnos nekik nem jutott osztályrészül az a hírnév, amelyet a példaképeik élvezhettek, akik a nyolcvanas években elmondták a magukét.
Az albumon talán csak az zavarhat egy kicsit, hogy a zenekar váratlan módon „fade out”-tal zárja a The Old Generationt, de egyébként nem érdemes szőrözni. A Winterfall nyitó frázisa futólag emlékeztet a Queensrÿche Breaking the Silence című dalának frázisára. Bár a szám az amerikai speed metal régi iskolájából merít ihletet (a már említett Queensrÿche mellett a Vicious Rumors és a Crimson Glory is beugrik), mégis a maga útján halad tovább. A zenekar a 20 perces epikus szvithez zenészek egész sorát vonta be, akik énekdallamokat adtak hozzá, ezekkel harmonizálta a Thorium Marcelis vezető vokálját. Ezt a szövegben nem is emelném ki, ha ezekben a kórusrészekben nem működött volna közre többek között Anthony Arjen Lucassen (Ayreon) és Joe Van Audenhove az Evil Invadersből.
Az „Empiress in the Sun” egy ambiciózus album, egy bizonyítani vágyó kvintett műve. Olyan színpadi robbanásokra éhes, amelyek jelenleg tiltottak. Ezért közelít az új lemezen úgy, mint egy vérszomjas fenevad, amely épp most tépte el a láncait, hogy általános káoszt és apokaliptikus pusztítást hozzon az emberiségre. Hiába kötődik a Thorium hagyományosan a régi iskola metaljának felmelegítéséhez, mindenhez hihetetlen szívvel-lélekkel áll hozzá, és ezzel minden általánosságra vagy közhelyekben fuldoklásra utaló megjegyzést felülmúl – olyasmit, ami elriaszthatná a hallgatót az album meghallgatásától. Az „Empires in the Sun” egy pillanat alatt torkon ragad, meglep az aranzsok és ötletek változatosságával, lenyűgöz a kvintettben működő remek kémiával, és a nagyvonalúságával is, amelyet a kiváló, lelkesítő zárógigász fékezhetetlenül megmutat. Ezt az albumot és ezt a zenekart kötelező megismernie mindazoknak, akik a régi iskola metaljának vívmányait kedvelik, függetlenül a metal fejlődésének földrajzi helyétől (Észak-Amerika, Európa), továbbá minden power metalosnak és a revival áthatóan meggyőző viharának rajongóinak, amelyet egyébként az új generációs zenekarok globális szinten lenyűgöző serege testesít meg. Nem. A metal még mindig itt van, és itt is marad.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Dreams of Empire (00:53)
2. Exquisite (03:52)
3. Powder and Arms II (03:08)
4. Where Do We Go (03:54)
5. More Than Meets The Eye (04:42)
6. Empires in the Sun (05:12)
7. The Old Generation (04:44)
8. Winterfall (05:15)
9. Itchin’ and Achin’ (03:18)
10. 1302: The Minstrel [part I] (02:09)
11. 1302: The Golden Shadow (13:02)
12. 1302: The Minstrel [part II] (02:15)
Felállás:
David Marcelis – ének
Tom Tee – elektromos, akusztikus és klasszikus gitárok
Dario Frodo – gitár
Kurk „Stripe” Lawless – basszusgitár
Louis Van der Linden – dob & ütőhangszerek
Közreműködő zenészek:
Arjen Anthony Lucassen – vokál
Benny ‘Zors’ Willaert – vokál
Joe ‘Evil Invaders’ Van Audenhove – vokál
Anneleen Olbrechts – ének, vokál
