Kiadó: Napalm Records
Megjelenés dátuma: 2025. 1. 31.
Producer: The Night Flight Orchestra & Sebastian Forslund
Az album hossza:
Műfaj: AOR/Arena Rock revival
Értékelés: 9.0/10
A The Night Flight Orchestra minden tekintetben igazán különleges csapat. Rendkívül tapasztalt, ugyanakkor tehetséges zenészekből áll. A zenekar afféle „szelep”, amelyen át kiengedhetik a gőzt, hiszen a tagok az extrém metal világából érkeztek. Logikus: nehéz egy egész életen át kizárólag melodikus death metalt játszani és írni. A „Give Us The Moon” így már a banda hetedik stúdióalbuma, és az első hatot igen gyorsan, kilenc év alatt pakolták egymás mellé. Az előző, „Aeromantic II” (RockLine kritika, 2021) és a legújabb lemez között három és fél év telt el, de figyelembe kell venni a „p(l)andémia” okozta közbeeső zűrzavart, valamint azt a tragikus eseményt is, amely 2022-ben érte a zenekart, amikor váratlanul elhunyt a banda egyik hajtóereje, gitárosa, David Andersson. A The Night Flight Orchestrát ez sem állította meg. Sőt: a szeptettből egyenesen nagyobb lett. Oktett. Az új felállásban továbbra is két gitáros van, és csatlakozott hozzájuk még egy billentyűs is.
Az új album kicsit más, mint az eddigiek: hangszerelésében mozgalmasabb és változatosabb. Mégis van benne valami. A dalok ismét úgy vannak felépítve, hogy ha a The Night Flight Orchestra a hetvenes évek második felében tűnt volna fel, ma arénarock-zenekarként az AOR műfaj úttörői közt tartanánk számon őket, multiplatina státuszt elért albumokkal.
A The Night Flight Orchestra svéd zenészekből áll, akik hihetetlenül elhivatottak és pedánsak a munkájukban. Belső érzékük van a muzikalitáshoz, ami rögtön az ABBA örökbecsű életművéhez fűződő asszociációk csomópontjára repít minket. Nem engednek ki egyetlen dalt sem a stúdióból, amíg az nem lesz a legapróbb részletekig kidolgozott és csiszolt. Produkciósan és hangszerelésileg egyaránt. Úgy, hogy azonnal megfogjon. Már az első hallgatásra elkap az ultra-fülbemászó, dallamos refrén, amely egyúttal az album pompájának, bombasztikusságának csúcspontja is! A kiadvány erőssége az is, hogy ezt a magas fokú bombasztot nem szakítja meg holmi „nyálas balladaféle”, ami a nyolcvanas évek AOR-klasszikus albumain szinte kötelező volt.
A The Night Flight Orchestra az elmúlt időben egymás után felmutatott igazán minőségi lemezeivel, ezzel a művészi következetességgel már rég kiérdemelte a szárnyakat, amelyekkel magasan repül. A Nap közelében. Mégsem égnek meg, hogy aztán lezuhanjanak. És a költészet meg az ihlet? Minden, ami az utasszállító repülők kulisszái mögött zajlik, ismét közel kerül hozzánk. Nosztalgia, romantikus afférok a személyzet tagjai között, „bizsergető” és izgalmas kísértések sorozata. Új, repülős és kontinenseken átívelő történetekben. És tegyük szívünkre a kezünket: a „Give Us The Moon” ismét olyan extrém jól hallgatható, bombasztikusan felturbózott kiadvány, hogy tökéletesen illik bármilyen jármű lejátszójába. Főleg, ha egy hosszú éjszakai úton vagytok, az utastársaitok már mélyen alszanak, te pedig a volán mögött a maximumra tekered az albumot! Ideális segítőtárs a mindennapokra! Azért is, mert megidézi a nyolcvanas évek gondtalanságának derűjét és azt az utánozhatatlan pozitív hangulatot!
Igen. A hatásokat nem lehet letagadni. A címadó dal, majd később az A Paris Point Of View a vezérmotívumában az ABBA-nak tartozik hálával az ihletért, ráadásul a ritmikájukban is van valami távoli diszkófunk alapszín. Az új albumot nyitó Stratust, majd később a Cosmic Tide-ot a billentyűs hangszerelések alapján a nyolcvanas évek Toto-féle AOR-manőverei mellé lehetne tenni. Ezt mostanában a The Night Flight Orchestra más skandináv kortársai is nagyon jól magukévá teszik a lemezeiken, például a Palace, a Houston vagy a Work Of Art. Persze a „west coast/AOR” elem ismét az album központi gravitációs pontja, vagyis a „Give Us The Moon” is ismét felvillanyozza majd az idősebb közönséget, amely tinédzserként a Survivor, a NIght Ranger és a Journey hangjain nőtt fel. A Way To Spend The Night ritmikai felépítésében a Blondie Call Me című slágerére emlékeztet, csak felgyorsítva, felpörgetve, felturbózva. Különösen fantasztikus refrénnel! A Shooting Velvet refrénje mellett ez egyértelműen az album egyik kiemelkedő refrénje. A Way To Spend The Night könnyedén nyithatná is az új albumot (nem csoda, hogy a zenekar mindkét említett dalt kislemeznek választotta).
A The Night Flight Orchestrához hasonló bandák előnye manapság az, hogy egy archaikus műfajból merítenek ihletet, és hihetetlen hitelességgel hasznosítják újra az AOR és az arena rock elemeit modern produkciós és hangszerelési köntösben. Nagyon kevés ilyen zenekar van, és a metalosok azon generációi, akik a tagokat tinédzserként az Arch Enemy és/vagy a Soilwork hallgatása révén ismerték meg, így olyan zenei irányzattal találkoznak, amely teljesen idegen számukra. Mivel azonban határtalanul hűek azokhoz az anyazenekarokhoz, amelyekhez a The Night Flight Orchestra egyes tagjai tartoznak, magukévá tudják tenni (és innen tovább fedezhetik fel az irányzat hátterét – bár a „megkérgesedett metalfejeknél” ez igen ritka). Nem szabad elfelejteni, hogy a banda gerincét adó zenészek alapvetően szívükben metalosok, és ezt az új album sem titkolja. Ez érzékelhető a „Give Us The Moon” egyes megoldásaiban (a dobátvezetések kivitelezése, a két gitár helyenként hangsúlyos frázisai).
Strid énekben fenomenálisan illeszkedik a kompozíciók formájába, ahol bájosan veszik körül női vokálharmóniák és a nyolcvanas évek szintetizátorainak suhogó rétegei. Nem hiába érdemelte ki Dave Bickler (Survivor) baretjét. A The Night Flight Orchestra ugyanis egy csipetnyi paródiát is hordoz, amely a háttérben hat, de közben határtalanul szórakoztat! Főleg a tagok színpadi öltözéke miatt, ide rögtön besoroljuk a vokális brigádot, élén Björn Striddel, aranyselyem köpenyével, baretjével és Ray Ban szemüvegével, és különösen a két kísérő énekesnőt, akik mindig és mindenhol kötelezően stewardessnek vannak öltözve.
A „Give Us The Moon” a zenekar újabb rendkívül minőségi teljesítménye. Hű marad a zenei megközelítéséhez, miközben kipróbált néhány más dolgot is, és beépítette őket a dalokba, ami az albumnak magasabb szintű mozgalmasságot, dinamikát és energikus hatást ad, magával ragadó, lendületes driveval, amely azonnal berántja a hallgatót. Ennek csúcspontja egyértelműen a záró Stewardess, Empress, Hot Mess (And The Captain Of Pain), amely közel nyolc percig tart. Érdekes keveréke a hetvenes évek arena rockjából (Angel, korai Foreigner) és az AOR-ból merített ihletnek, és nem titkolja a színes progresszív rockos manővereket sem, amelyek főleg a dal második felében lopakodnak be. A szám szándékosan az album végére került, mert kissé eltér a többi anyagtól. A lényeg: a The Night Flight Orchestra ismét kiváló eredménnyel teljesítette a küldetését!
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Final Call (Intro)
2. Stratus
3. Shooting Velvet
4. Like The Beating Of A Heart
5. Melbourne, May I?
6. Miraculous
7. Paloma
8. Cosmic Tide
9. Give Us The Moon
10. A Paris Point Of View
11. Runaways
12. Way To Spend The Night
13. Stewardess, Empress, Hot Mess (And The Captain Of Pain)
Felállás:
Björn Strid – ének
Sharlee D’Angelo – basszusgitár
Jonas Källsbäck – dob
Sebastian Forslund – gitár, ütőhangszerek
John Lönnmyr – billentyűs hangszerek
Rasmus Ehrnborn – gitár
Anna Brygard – vokál
Åsa Lundman – vokál
