Kiadó: Frontiers Music. Srl.
Megjelenés dátuma: 2021. június 11.
Produkció: Terra Odium
Az album hossza: 52.27 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 9.0/10
A Terra Odium egy új progresszívmetál-formáció, amelyet egy csapatnyi régi motoros képvisel. Norvégiából. Ezúttal nem zöldfülűekről van szó, hanem edzett zenészekről. A csapat magját két tag alkotja az egykori norvég prog-metálosok, a Spiral Architect soraiból: az énekes Øyvind Hægeland (ex-Arcturus) és a dobos Asgeir Mickelson (egyebek mellett Veil Of Secrets, ex-Ihsahn, ex-Borknagar), akikkel 2000-ben adták ki az egyetlen albumukat. A gitárosi teendőkre a néhai Manitou gitárosát, a kiváló Bollie Fredriksent kérték fel. A „Ne Plus Ultra” stúdiódebütnek különleges az energiája, különleges a vibrálása, amit a Terra Odium aligha tudott volna megteremteni az ikonikus Steve Di Giorgio (Sadus, Testament, Death, a lista egyszerűen túl hosszú…) jelenléte nélkül. Tulajdonképpen az ember azt mondaná, ha elolvassa ezeket a neveket, hogy ennél többre nincs is szükség. A zenekar mégis úgy érezte, jót tenne a hangszerelésnek néhány extra szintetizátor és zenekari hangszerelés, ezért bevonta Jon Phippset, aki dolgozott már együtt többek közt a Dragonforce-szal, a Moonspell-lel és az Angrával.
A „Ne Plus Ultra” kifejezetten sötét album. Ezért olyan vonzó. (A progresszív metalban) nehezen lehet ennél feketébbet találni. Ehhez jön a kivételes technikai virtuozitás, amely minden lépésnél, bőségesen kíséri ezt a lemezt, és amelyben a zenekar előszeretettel merül el egészen dallamtalan (atonális), kisiklott és váratlan, megszólaltatott futamokban. Ezek minden lépésnél meglepik a hallgatót, és bizonytalansággal töltik el, hiszen nem tudja, merre indul tovább a banda a következő pillanatban. Egyszóval olyan album, amely hallgatás közben egy pillanatra sem hagy lazítani.
A „Ne Plus Ultra” abból a szempontból érdekes, hogy a hatások különösen színes keverékéről van szó. Igen. A Spiral Architect automatikusan ott van a háttérben, de mivel csak egy albumuk van, ez a lemez inkább a régebbi zenekarok hatásai miatt izgalmas. Az Egyesült Államokba kell elutazni, a nyolcvanas évek közepére, amikor például a Fates Warning megírta és felvette az „Awaken the Guardian” albumot, vagy a Watchtower az „Energetic Disassembly” című bemutatkozóját. Ilyen a The Shadow Lung is. Mivel Di Giorgio kifejezetten rányomja a bélyegét erre az albumra, az energia időnként a Control Denied, sőt a Death és a Sadus energiájához kerül közel. A skandinávoknak nem nehéz sötét atmoszférát teremteniük. Ott otthon vannak. Ilyen norvég progresszívmetál-zenekar volt még a kilencvenes évek elején például a Conception, hiszen a „Ne Plus Ultra” albumon is felbukkan jó néhány olyan szerzői megoldás, amely a Conceptiont juttatja eszünkbe (ők nemrég újraaktiválták magukat). Mivel Bollie Fredriksen kivételes gitáros „shredder”, főleg néhány zenekari hangszerelésnél időnként mintha egy távoli Michael Romeo szólalna meg, és a hangulat ilyenkor a Symphony X-hez is közelít, de ezek a pillanatok ritkák, esetlegesek, mégis érezhetők. Hogy az album vonzó lesz a Dream Theater rajongóinak, azt említeni sem kell, bár a Terra Odium nem közvetlenül rájuk húz, a dalok felépítése viszont olyan, hogy hamar megnyeri majd a legkorábbi Dream Theater-lemezek szerelmeseit. Mindazonáltal, ahogy mondtam, a Terra Odium elsősorban a korai Fates Warninghoz és a Watchtowerhez áll a legközelebb.
Aki az előző bekezdés olvasása közben arra jutott, hogy a Terra Odium csak jó utánzó, annak el kell mondani, hogy kizárólag hatásokról van szó, energetikai vibrálásról, amit érzel, érzékelsz, amikor hallgatod az albumot. Egészen hihetetlen, hogy 2021-ben ilyen album születik, de nem meglepő, hiszen jó néhány zenekar van, amely a progresszív metal újabb generációjába tartozik, mégis a nyolcvanas évek stílusa ihlette meg őket. Sorolj fel párat: Zero Hour, Dali’s Dilema, Cynthesis, Wastefall. Tehát. A Terra Odium rendesen megbonyolítja a dolgokat, ezért a „Ne Plus Ultra” komoly figyelmet, komoly időt követel, és érdemben foglalkozni kell vele. Cserébe bőségesen megjutalmaz, mert kifejezetten kiszámíthatatlanul fejlődik, és a felfedezésben „különc”. Azok a pillanatok is, amelyek technikailag összetettebben vannak kidolgozva, nagyon jól kiegyensúlyozottak azokkal a részekkel, ahol az album „megnyugszik” a muzikalitásban. A Terra Odium ügyes kötéltáncos. A felcsavart és „megshreddelt” részeket gyakran kontrasztosan ellensúlyozzák a lecsendesedő szakaszok, amelyeket átitat Di Giorgio kifejezetten üvöltő és dübörgő „fretless” kavargása. A basszusgitáros kanyarjai egyszerűen félelmetesek! Olyan kísérletező rugalmasság és szellemesség ragyogása ez, amelyre a legprofiltaltabb és legkiforrottabb, vagy mondjuk inkább tökéletesre csiszolt zenészek képesek. Az egyik legérdekesebb szám a Winter, főleg a középső része, amelyben még jazzes betétek is vannak, amilyeneket a Cynic sem szégyellt volna a legjobb korszakában.
Hogy ne bonyolódjam hosszadalmasságba: a „Ne Plus Ultra” mindenben lenyűgöző album. Klasszikus progresszívmetál-lemez, elveszve időben és térben. Azok a zenekarok, amelyek ihlették, a nyolcvanas és a kilencvenes években megöltek volna egy ilyen produkcióért. Külön ki kell emelni a hihetetlen énekest, Øyvind Hægelandot is, aki 1000 és egy arcát mutatja meg, és legfelső technikai szinten sorakoztat fel néhány elképesztő vokális vibrálást. Ez még nem minden. Øyvind Hægeland hihetetlenül alkalmazkodóképes is, és mindig le tud lépni a gázpedálról, amikor a dalok egyes részeibe kifinomultság és lágyság jellegét kell lehelni.
Ez egy tapasztalt régi motorosok albuma, akik pontosan tudják, mit akarnak elérni, amikor nekilátnak a komponálásnak. Rutin, tapasztalat, tudás, tehetség, fölösleges felsorolni. Ezzel minden el van mondva, mégis nagyon kevés. A „Ne Plus Ultra” album az igényes zenei gurmandoknak készült. A legigényesebbeknek, és mondjuk úgy, az (egyszerűen csak) igényeseknek. Minden szempontból kiváló teljesítmény, ötleteiben szellemes, a kutató progresszív természet és a metálos tüskésség egyensúlyozásában is. Sajátos karizmájú album, amely nagyon otthonos, mégis végtelenül csábító, mert egyúttal teljesen saját zenei kaland.
Szerző: Aleš Podbrežnik
