Helyszín: Trieszt (Trieste) / Teatro Miela (Kikötőmunkások Háza) / Olaszország
Dátum: csütörtök, 2013. 11. 21.
Kamelot! A szimfonikus power metal csapat 1991 óta működik, a floridai Tampából származik, tavaly pedig kijött az új stúdióalbumukkal, a „Silverthorn”-nal! A sorban a tizedikkel. Eljött hát az ideje, hogy Európában is népszerűsítsék. A Kamelot mindig is nemzetközi felállásnak számított, annak ellenére, hogy a főnökük az amerikai Thomas Yougblood. Oliver Palotai billentyűs Stuttgartban él, az újonc Tommy Karevik, aki a hosszú évekig húzó énekest, Roy Khant váltotta, Svédországban otthon. A szimfonikus elemekkel megterhelt, epikusan bombasztikus power metal hangzás pályafutásuk során néhány remek albumot és még több olyan dalt adott, amelyek a metal ütőerejét és a hipnotikusan fülbemászó dallamokat ötvözik – közelebb az európai, mint az amerikai füleknek. Ezért van a Kamelotnak Európában komoly támogatói, rajongói bázisa.
2013-ban a metal több alműfajban ragyog, mint valaha. A hangzási szélsőségek, az „önbrutalizálás” lécét évről évre följebb teszik. A power metal így elvileg elsősorban azoknak „szerelem első látásra”, akik épp csak felfedezik a metal birodalmát. Ők főleg a fiatalok, átlagosan 20 évesek. Persze vagyunk még páran fáradhatatlan hívek, akik rrá vagyunk kattanva a pompára és a dallamos fülbemászóságra, amely egy központi énekes alak köré épül, akinek kötelezően énekelnie kell, nem pedig hörögnie!
A Kamelot erre a turnéra két előzenekart hozott magával: a norvég Tellus Requiemet és a holland ReVampet. A Tellus Requiem lemondta a triesztit fellépést, így a közönség bemelegítése a Kamelot előtt kizárólag a ReVamp feladata maradt. Ők az After Forever zenei örökségének egyfajta folytatásai. A felállásban otthon van az egyik legimpozánsabb női énekes, ha szimfonikus power metal bandákról van szó. Floor Jansen.
A banda kilenc óra tájban lépett a Teatro Miela zsúfolásig telt termének színpadára, és bemutatta második stúdióalbumát „Wild Card” címmel, amely idén augusztus végén jelent meg a Nuclear Blast Recordsnál. Hihetetlen volt belátni, hogy az első sorokban tömörülő közönség jó része ügyesen fújta a szövegeket, és Floort minden lépésén követte. Az énekesnő maga sem titkolta lelkesedését a pozitív visszajelzések láttán. Többször át is adta a mikrofont a közönségnek! Háromnegyed óra rutinos előadás, amelyben tisztán látszott Floor Jansen tapasztalata és magabiztos ereje, aki természetesen a figyelem java részét magához vonzotta.
Az előzenekar hangzása átkozottul jó volt! A keverőpult mögött a „fenséges” Achim Koehler őrködött, aki jelenleg az egyik legjobb hangmérnök Európában, ha heavy metal produkcióról van szó. Tömör, összeomlasztó rifffal a két gitárból, kicsit kevésbé hallható billentyűk, megbízható és kemény ritmusszekció. És természetesen mindenekelőtt, ahogy már említettem, kidolgozott játék és a kivételes Floor Jansen magabiztos énekes jelenléte.
Persze mindenki a Kamelotra jött. A koncert már úgy három héttel korábban elkelt. Még a felső erkélyt is megnyitották. Sőt. Elvitték az ülőhelyeket a földszintről, és így értékes teret nyertek az állóknak. A hangulat kiváló volt. Nem először jártam koncerten a Teatro Miela termében, de szinte biztosan állíthatom, hogy ilyen metalünnep még nem volt ebben a teremben. A kiemelkedő érdeklődés pedig tárt kapukat nyit az ilyen metalspektákulumok jövőbeli szervezése előtt, ami azt jelenti, hogy a jövőben a szlovén metalrajongók közül is sokan megkaphatják a magukét.
A Kamelot az új lemez, a „Silverthorn” kiélezett indulójával, a Thorn cíművel csapott le a közönségre. Fel a kezekkel! Az olasz temperamentum elárasztotta a helyszínt, és a koncert első pillanatától az utolsóig a közönség fanatikusan a tenyerén hordozta hőseit. Hihetetlen az olasz közönség szenvedélye, és ebben az esetben az odaadása is. Még szurkolódalt is kovácsoltak – egy futballstadionokból ismert dallamot, természetesen átírva a „fenséges” Kamelot trieszti érkezésének éltetésére! Karevik a „Kamelot-színház” új vezetőjeként magabiztos pótlásnak bizonyult a hiányolt Roy Khan helyett, aki kimerültség miatt 2012-ben végleg otthagyta a csapatot. Olajat öntött a tűzre nem sokkal a kezdés után a Ghost Opera is, a rendkívül forró nyitányt pedig néhány pillanatra megszakította a csapatfőnök, Thomas Youngblod, aki ez alkalomból köszöntötte a közönséget. A The Great Pandemonium című számban Tommy Karevikkel duettben csatlakozik a kísérőénekesnő, Alissa White-Gluz, vagyis az egész színpadkép legszebb része! A banda végig remek hangulatot tartott fenn azzal, hogy bőven támaszkodott klasszikus repertoárjára, amely a rajongók között mára természetesen teljesen népdallá vált. Kivételes élmény volt a közönség és a zenekar együttműködése. A versszakok éneklése, minden dal ismerete. És a balladás Don’t You Cry bejelentését követő üdvrivalgás sehogy sem akart elülni. Karevik a közönség tenyeréből evett. Félidőben a banda picit levegőt vett, visszavonult a színfalak mögé, a dobok mögött pedig rövid szólót nyomott ezekben a percekben a vad Casey Drillo.
Showműsor minden határon túl! Rendezés. Minden centire kiszámítva. Az egész pompa, az előadás minden másodperce. Az egész egy nagy színház. És ha rájössz, hogy ennyi profin összehangolt „esztétika” mellett komoly bizonyíték van a playback használatára is, akkor ez a „műanyag” elronthatja az egészséges ízlést. Igen. A basszusgitár és a gitár. Már az is feltűnő volt, hogy az előzenekar gitárjai dinamikusabban és élőbben szóltak, mint később Thomas Youngblood gitárja. A billentyűket a koncert első harmadában határozottan a háttérbe tolták. Semmit nem lehetett hallani abból, mit csinál „valahol hátul” Oliver Palotai. Később ezt a jellegzetességet kijavították. A teljes hangzás azonban a banda fellépése alatt végig nem volt optimális. A riffek tompának, maszatosnak hatottak. Mondhatom, nem „lélegzett” úgy, ahogy kellett volna. Ez egyáltalán nem csoda, ha playback mögé bújsz.
Ha nem rontotta volna el az összképet a playback használata, azt mondanánk, felejthetetlen heavy metal ünnepet kaptunk, ahol a metal torzítás tömör hangjainak megrögzött hívei a lelkük kielégítésére semmi többet nem kívántak volna. De maradt egy kis keserű szájíz. Annak ellenére, hogy Karevik magabiztosan betöltötte Khan cipőjét, és a „Silverthorn” kiváló stúdióteljesítmény, méltó az összes korábbi Kamelot-mű művészi örökségéhez, amelyet Khan remek hangja jellemzett. Ráadásként a varázslatos Floor még egyszer beugrik Tommyval duettezni a The Haunting című számra, a banda pedig a folytatásban két rendkívül várt Kamelot-klasszikussal, a Karmával és – ahogy várható volt – a záró March Of Mephistóval (Alissával és Tommyval duettben) viszi a csúcsra az előadást. A közönség láthatóan jóllakott. És a lelkesedés nem csökkent. Még sokáig a koncert után sem. Végül is, a felesleges adag „műanyag” ellenére a lényeg az, hogy a többség elégedett arccal, vidámsággal és örömmel a szívében ment haza, nem igaz?
Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik
KAMELOT:
1. Torn
2. Ghost Opera
3. The Great Pandemonium
4. The Human Stain
5. Soul Society
6. Song for Jolee
7. Veritas
8. Center of the Universe
9. Sacrimony (Angel of Afterlife)
10. When the Lights are Down
11. Rule the World
12. My Confession
13. Keyboard and Drum Performance
14. Forever
—ráadás—
15. Bass Solo
16. The Haunting (Somewhere in Time)
17. Karma
18. March of Mephisto
Continuum (taped outro)
REVAMP:
1. The Anatomy of a Nervous Breakdown: On the Sideline
2. The Anatomy of a Nervous Breakdown: The Limbic System
3. Head Up High
4. Wild Card
5. Sweet Curse
6. In Sickness ‘Till Death Do Us Part: Disdain
7. The Anatomy of a Nervous Breakdown: Neurasthenia
8. In Sickness ‘Till Death Do Us Part: Disgraced
9. Wolf and Dog
