Megjelenés dátuma: 1973. 03. 16.
Kiadó: EMI Records
Producer: Tony Visconti
Játékidő: 35:03
Stílus: glam rock
Értékelés: 8.5/10
1973-ra, amikor a glamrock-mánia elérte a csúcspontját, Marc Bolan a T. Rexszel művészileg és kereskedelmileg is a csúcson járt. A sztárságból bőven merített, így azonban szembe kellett néznie a túlzott hírnév árnyoldalaival is: alkoholproblémákkal, bódítószerekkel és felszedett kilókkal. Ráadásul rá kellett jönnie, hogy a glamrock utódai, élükön David Bowie-val, „jobbról megelőzik”, ezért úgy döntött, hogy a T. Rex nyolcadik stúdióalbuma, a „Tanx” gyökeres stílusváltást hoz. Inspirációt az akkoriban egyre népszerűbb amerikai soulban és funkban talált. Ennek megfelelő volt a „Tanx” dalainak többségének felépítése is, bár a győztes glamrock-receptet részben még megtartotta, amely a rendkívül sikeres előd, a „The Slider” (1972) védjegye volt.
Ezúttal Bolan személyesen is részt vett régi cimborája, Tony Visconti produceri munkájában, aki nem lelkesedett túlzottan az eredményért, így a sokéves, nagyon sikeres együttműködés már a következő évben véget ért. Visconti játszotta fel a „Tanx” szimfonikus hangszereléseinek nagy részét is. Ekkor kezdett Bolan először olyan rossz döntéseket hozni, amelyek közvetve a híres zenekar (átmeneti) művészi és kereskedelmi hanyatlásához vezettek. A legostobább döntés kétségkívül az volt, hogy a rendkívül sikeres kislemezslágerek, a „Children of Revolution” és a „20th Century Boy” nem kerültek fel a „Tanx”-ra. Ha másképp döntenek, az album ma bizonyosan jóval nagyobb becsben állna, és kereskedelmileg is nagyobbat durrant volna. Stílusában a T. Rex ugyan megtartotta a glam rock alapot, de elkezdett belekeverni némi soul- és funkhatást. Több teret kapott a szaxofon és a zongora. Utóbbit többnyire Elton John játszotta, bár a közreműködését hosszú ideig gondosan őrzött titok övezte.
A nyitó „Tenement Lady” gazdag szimfonikus hangszereléseivel sikeresen mutatta be az új, soullal megtermékenyített T. Rex-hangzást. A „Rapids”-ban egy tréfás szólón keresztül hallatszott Bolan egyre látványosabb gitáros fejlődése. A zimmezöld „Mister Mister” a „Tanx” egyik legjobb pillanata volt. A nosztalgikus, kissé funkos „Broken Hearted Blues” álmodozó szaxofonbetétjeivel és Bolan elegáns énekteljesítményével a T. Rex-történet egyik legszebb dala lett. A boogie rockos „Shock Rock” sok tekintetben Bolan stílusbeli és szövegbeli főhajtása volt Alice Cooper előtt, aki bandájával akkoriban a T. Rex egyik stílusbeli útitársa volt.
A „Country Honey” rövid, de tréfás dalocska volt jókora adag erotikával. A nosztalgikus art rockos csemegével, az „Electric Slim and the Factory Hen”-nel, ahol hatalmas zenekari hangszerelések uralkodnak, a szövege pedig egy paradicsomlé-feldolgozó üzemről szól szürreális módon, Bolan egyik legérettebb alkotását hozta össze. A „Mad Donna”, amelyet a T. Rex legfiatalabb rajongójának ajánlottak, meglehetősen alap blues rock volt. Még kevésbé izgalmasra sikerült a boogie rockos „Born to Boogie”, amely az alkotói válság egyik korai előjele volt, és amely Bolant a Viscontival való együttműködés megszűnése után kezdte kínozni.
Az ambiens módon lazára vett „Life Is Strange”-ben Bolan és társasága ismét funkos vizekre evez. A „The Street and Babe Shadow”, amelyben Bolan újra „esti vadászatra” indul, egy újabb rövid, de kellemes kirándulás volt a soulba, fanyar szaxofonszólóval. A nosztalgikus „Highway Knees” egy újabb sikeres példája volt a soul és a glam rock közötti stílusátmenetnek. Még sikeresebb soulkísérlet volt az ünnepélyes zenekari hangszerelésekkel átitatott „Left Hand Luke and the Beggar Boys”, amely gazdag női vokális harmóniákat tartalmazott, ezek tovább fokozták a romantikus hangulatot.
Néhány szót érdemel az a két slágerkislemez is, amelyek bár nem kerültek fel az albumra, a leginkább ismert T. Rex-klasszikusok közé tartoznak. Az epikus himnuszt, a „Children of Revolution”-t társadalmilag elkötelezett szövege, hatalmas alaprifje és a glam rock-színtér egyik legjobbjának számító, ébresztő refrénje miatt Bolan halála után sokáig a metálosok éppúgy magukénak vallották, mint a punkok és az alternatív rockerek. A „20th Century Boy”, a T. Rex-klasszikus definíciója, az ütős riff és a táncos ritmus kombinációja miatt talán a T. Rex-történet legkedveltebb dala is volt. A „Tanx”-ról lemaradt jobb dalok közé tartozott a két erőteljes rockos szám, a „Solid Gold Easy Action” és a „Jitterbug Love” is, amelyek sikeresen feszegették a határokat a glam rock, a hard rock és a boogie között.
A „Tanx” volt az utolsó klasszikus T. Rex-album, amellyel Bolan művészi és kereskedelmi csúcsára ért. A soul és a funk hatása kissé felfrissítette a zenekar hagyományos glamrockos hangzását. Az új hangzási horizontok felfedezésében Bolan ekkor még Bowie-t is megelőzte, aki csak két évvel később, a „Young Americans” (1975) című albumon kezdett „nagy kanállal” merni a soulból. A „Tanx” után a dolgok két évre erősen lejtőre kerültek Bolan és a T. Rex számára, és két átlag alatti album után úgy tűnt, hogy lassan tönkremegy, és elsüllyed a teljes alkotói és személyes letargiában, de 1976-ban váratlanul sikerült összeszednie magát, ami sajnos csak korai haláláig, 1977-ig tartott.
A recenzió szerzője: Peter Podbrežnik
Számlista:
1. Tenement Lady
2. Rapids
3. Mister Mister
4. Broken Hearted Blues
5. Shock Rock
6. Country Honey
7. Electric Slim and the Factory Hen
8. Mad Donna
9. Born to Boogie
10. Life Is Strange
11. The Street and Babe Shadow
12. Highway Knees
13. Left Hand Luke and the Beggar Boys
Bónuszszámok az 1994-es CD-kiadáson:
14. Children of the Revolution” 2:30
15. Jitterbug Love
16. Sunken Rags
17. Solid Gold Easy Action
18. Xmas Riff
19. 20th Century Boy
20. Free Angel
T. Rex:
Marc Bolan – ének, gitár
Mickey Finn – kongák, ütőhangszerek, vokál
Steve Currie – basszusgitár
Bill Legend – dobok
Vendégzenészek:
Tony Visconti – mellotron, vonósaranzsmanok, vokál, producer
Howard Casey – szaxofon
Elton John – zongora
