Megjelenés dátuma: 1976. 01. 30.
Kiadó: EMI Records
Produceri munka: Marc Bolan
Játékidő: 40:22
Műfaj: glam rock/blue-eyed soul
Értékelés: 8.5
1976-ban, közvetlenül a T. Rex tizenegyedik és egyben utolsó előtti albuma, a „Futuristic Dragon” megjelenése előtt úgy tűnt, hogy Marc Bolan a T. Rexszel a gyenge előd, a „Bolan’s Zip Gun” (1975) idején művészileg és kereskedelmileg is mélypontra jutott. A legtöbben meg voltak győződve róla, hogy miután Bolan egója akkorát zuhant a népszerűségi listákon, többé nem fog talpra állni, ezért nem kis meglepetést okozott, amikor a következő évben színvonalas koncertekkel, jó zenei és vizuális formában tért vissza. Még nagyobb meglepetés volt az új, kifejezetten szolid T. Rex-album, amelynek kiváló borítóját a brit képzőművész, George Underwood tervezte – ő készítette 1968-ban Bolan Tyrannosaurus Rex-debütálásának borítóját is, és számos más neves előadó lemezborítóját is ő formálta.
A Tony Viscontival való szakítás után Bolan a „Futuristic Dragon” lemezen végre bebizonyította, hogy producerként is megérett: minőségi produkcióval lepett meg, emellett jó néhány üdítő szerzői ötlettel járult hozzá az albumhoz, és új hangszereket is bevetett, például szitárt, valamint néhány érdekes hanghatást. Mickey Flynnt és Bill Legendet a technikailag képzettebb Davy Lutton váltotta a dobok mögött, a szimfonikus hangszerelést pedig az amerikai billentyűs, Jimmie Haskell játszotta fel. Stílusában a „Futuristic Dragon” ismét közelebb állt a T. Rex glamrock gyökereihez, és inkább angolosan, mint amerikaiasan szólt. Néhol érezhető volt a ekkoriban egyre élénkebb diszkószíntér hatása is, máshol Bolan már art rock hajlamokat mutatott, sőt proto-punkkal és heavy metallal kísérletezett. Bolan rajongása a fantázia és a sci-fi iránt a legtöbb dalban még szembetűnőbb lett, mint valaha, még a korai, pszichedelikus korszakánál is jobban.
A „Futuristic Dragon (Introduction)” rövid, de drámai, alaposan felfűtött és váratlanul kísérletező felvezetése a „Jupiter Liar” című dalnak, amely tankönyvi bizonyíték arra, hogy Bolan megtalálta a tökéletes arányt a jellegzetes glamrockja és az időnként felbukkanó soulos ízesítés között – ehhez a felesége, Gloria Jones kísérővokálja is hozzájárult. A „Chrome Sitar” című dalban Bolan szitárral lep meg, a női vokálharmóniák pedig remekül futnak végig a központi gitárdallamon. Az „All Alone”-on diszkóhatások csendültek fel, amelyek meglepően jól olvadtak bele az új, jóval mozgalmasabb T. Rex-hangzásba. A kislemezként megjelent „New York City” a kissé közhelyes kézcsapkodás mellett fenséges zenekari hangszereléseket, ugrándozó ritmusokat, mulatságos effekteket, remek többszólamúságot és erős központi dallamot kapott.
A „My Little Baby”, amelyet Rolannak, Bolan és Gloria Jones egyetlen gyermekének ajánlottak, pozitív hangulattal és ízléses szimfonikus hangszerelésekkel átitatott dal, Bolan hangját pedig szinte szétfeszítette a lendület. Nyilvánvaló, hogy a fia születése volt az egyik kulcsmomentum a nagy, pozitív fordulathoz. Az ütős és újító „Calling All Destroyers”-ben – a „Futuristic Dragon” egyik legérdekesebb pillanatában – egyszerre érhetők tetten a proto-punk és a heavy metal elemei. A „Theme For a Dragon” című instrumentális darab epikus és bombasztikus hangulatot árasztott, és egy-egy pillanatban úgy tűnik, mintha a vezérmotívumát a hatalmas szimfonikus hangszereléssel valamelyik fantasyfilmhez írták volna.
A „Sensation Boulevard” robbanékony, többszólamú refrénjével újabb szerencsés kompromisszum volt a hagyományos T. Rex-féle glamrock megközelítés és az újabb stílushatások között. A futurisztikus hangulattal átjárt „Ride My Wheels” nosztalgikus többszólamúságot és romantikus színezetű harmóniákat tartalmazott. A kislemezként megjelent „Dreamy Lady” tisztán diszkókísérlet volt, és Bolan egyik legszínesebb énekteljesítményét hallhatjuk benne az albumon. A „Dawn Storm” igazi glamrock-klasszikus volt, amely úgy szólt, mintha három évvel korábban készült volna, amikor a T. Rex művészi és kereskedelmi csúcsán állt – és újabb bizonyíték arra, hogy Bolan az egyre eklektikusabb hangzáskísérletek ellenére sem akart hűtlen lenni a glamhez. A záró csemege, a „Casual Agent” energikus és erotikusan megborsozott finálé, amely még egyszer megerősíti, hogy a T. Rex újra kiváló művészi formában volt. Az ebből az időszakból származó kislemezek közül a „Laser Love” emelkedett ki.
A „Futuristic Dragon” örvendetes bizonyíték volt arra, hogy Bolan T. Rexe fel tudott állni a válságból, és vissza tudott térni a glamrock színtérre egyik legjobb és legeklektikusabb alkotásával. Bolan, aki le tudta rázni magáról a hetvenes évek eleji tinigeneráció egykori csillagának címkéjét, ekkor kezdett jóval érettebb zenésszé válni, akit nem ijesztett meg, hogy új műfajokkal kísérletezzen, élen a diszkóval. Éppen ezért tűnik még nagyobb tragédiának, hogy a következő T. Rex-album, a „Dandy in the Underworld” (1977), amellyel visszatért a vezető rockikonok közé, Bolan utolsó lemeze lett, hiszen még ugyanabban az évben autóbalesetben életét vesztette.
Szerző: Peter Podbrežnik
Dallista:
1. Futuristic Dragon (Introduction) (1:52)
2. Jupiter Liar (3:40)
3. Chrome Sitar (3:13)
4. All Alone (2:48)
5. New York City (3:55)
6. My Little Baby (3:06)
7. Calling All Destroyers (3:53)
8. Theme for a Dragon (2:00)
9. Sensation Boulevard (3:48)
10. Ride My Wheels (2:25)
11. Dreamy Lady (2:51)
12. Dawn Storm (3:42)
13. Casual Agent (2:53)
T. Rex:
Marc Bolan – ének, gitár, moog
Gloria Jones – kísérővokál, klavinet
Steve Currie – basszusgitár
Davy Lutton – dob
Jimmie Haskell – vonósok hangszerelése
