Helyszín: Roncade (Treviso), New Age Club, Olaszország
Dátum: 2019. május 10., péntek
A New Age Club a Trevisótól egy köpésnyire fekvő Roncadéban mindig is az egyik legkényelmesebb, Szlovéniából autóval néhány óra alatt elérhető koncerthelyszínnek számított, és mindig is szép emlékek fűztek hozzá bennünket. Néhány év csend után, amikor a klub kevésbé izgalmas programot kínált az efféle szlovéniai expedícióknak, a dolgok ismét visszatérnek a régi kerékvágásba. Január végén például ismét itt lépett fel a legendás Uriah Heep, most pedig már május van, és Európába visszatért a híres amerikai progresszív metalbanda, a Symphony X, hogy végre egy komolyabb európai klubturnét is lenyomjon, amely a még mindig aktuális „Underworld” stúdióalbumot népszerűsíti – azt a lemezt, amely, hidd el vagy sem, már majdnem négyéves. Az új európai koncertek özöne mellett a banda idén őszre már új stúdióalbumot is ígér.
A Symphony X, a New Jersey-i progmetal-bajnokok, az igényesebb hallgatók körében, akik a torzított hangfalakból zúduló decibelek bőséges adagjára gerjednek, rendkívül megbecsült és tisztelt zenekar. Bár sokan mondják, hogy a gitárhős és virtuóz Michael Romeo, a zenekar vitathatatlan vezére és főnöke, „lemossa” John Petruccit (Dream Theater), a Symphony X épp csak egy hajszállal késte le a vonatot, amely a nagyok közé repítette volna, így a banda arra van ítélve, hogy kicsit kisebb helyszíneken játsszon, ahol azért 500–1000 ember gyűlik össze. Nálunk persze kongana az ürességtől a koncertjük, hacsak nem a Symphony X nyitná az estét Jelena Rozga és a végtelen balkáni lagzizenei ájulatunk hasonló kaliberű sztárjai előtt.
De térjünk vissza a komoly dolgokhoz. Már nyolc után negyedórával szép számú közönség előtt nyitotta meg az estét a Savage Messiah. A brit power metalosok énekes-ritmusgitárosa hamar megmutatta, hogy jól beszél olaszul, így a közönséget azonnal a maga oldalára állította, az pedig gyakorlatilag a tenyeréből evett. A Savage Messiah koncertje rövid volt, 40 percig tartott, a banda viszont ennyi idő alatt is megmutatta, hogy rendkívül jól össze van szokva, nem hiányzik belőle az érzék a harapós gitárfrázisokhoz és a csábító muzikalitáshoz, ráadásul előzenekarhoz képest nagyon tisztességes hangzással szólt, így végeredményben energiában is teljesen meggyőzött és lelkesített. Dave Silver, a kvartett egyetlen alapító tagja, éppen idén frissítette fel a felállást, a banda pedig a színpadon bemutatta friss, „Demons” című albumát is, amely a zenekar ötödik lemeze, és hivatalosan épp idén május közepén jelent meg.
A Symphony X kvintett 1999 óta játszik változatlan felállásban, amikor Mike Lepond basszusgitáros csatlakozott a zenekarhoz. Rendkívül kiélezett, tapasztalt és edzett csapatról van szó, amelyben kiváló a színpadi összhang, és a tagok között nincsenek ismeretlen tényezők vagy titkolózás. Hatalmas üdvrivalgás fogadja a bandát, amely egyenesen a támadó Iconoclast című dalba vág bele, ahol Romeo azonnal magához ragadta a kezdeményezést az ujjbemelegítésben, és nekirugaszkodott jellegzetes, pokolian gyorsan lejátszott arpeggióinak, amelyeknek a gitáros kifinomult felszerelése is különleges, egyedi karaktert ad. Egy évtizede tért át az LTD-ről a Caparison gitárokra. És? Továbbra is őrült. Pozitív értelemben őrült. Minden szempontból.
A banda kiváló setlistet rakott össze! Komolyan. Az első (jó) húsz perc igazi orkán volt, amelyet a zenekar a briliáns „Iconoclast” (2011) album felpörgetett nyitó címadójával indított, amely átütő, thrashes riffjével megalapozta a rendkívül intenzív, ördögi energiával feltöltött, izzó koncertet. Balra Romeo, jobbra Lepond, hátul a kis Jason Rullo a doboknál és Michael Pinella billentyűs. Russell Allen akkor érkezett a színpadra, amikor az első versszakot kellett elénekelnie, vagyis az intenzív nyitó roham három perce után. Sötét szemüvegben és AC/DC-pólóban. Harapós refrén, abban a hihetetlen zeneszerzői magabiztosságban, amely a Symphony X-et jellemzi – zeneileg magával ragadó! A hangzás most sem volt optimális, de ahhoz a borzalmasan rossz hangosításhoz képest, amikor a Symphony X 2011 márciusában a Nevermore és a Psychotic Waltz társaságában lépett fel Ljubljanában, még mindig teljesen tisztességes és rendben lévő volt. Pinella a koncert alatt végig kissé háttérbe szorult a hangzásban, ami azokban a részekben zavart, amikor Romeóval gitár–billentyű keresztszólózásba bonyolódtak.
Romeót nézni a tökéletesség és a költészet élménye. Már ez önmagában igazi csemege a merész gitárjáték minden kedvelőjének. Klasszikus jellegű. Pontosabban neoklasszikus jellegű. Őrületes a sebesség és a kontroll kombinációja, amellyel ez a kivételes gitármágus, a hathúros elmélet zseniális mestere fel van vértezve. Mindezek felett azonban mégis a zenei érzék a legfontosabb, amely épp Romeónak köszönhetően adja meg a Symphony X azon jellegzetes védjegyeit, amelyekkel a zenekar egészen különleges helyet foglal el a progresszív metal univerzumában. Romeo a koncert alatt végig teátrálisan és huncutul ugratta Allent: szándékosan belekezdett egy-egy témába, amikor Allen még nem volt felkészülve, így piszkálta és cukkolta az énekest, de a szimpatikus és hihetetlenül karizmatikus Russell Allen néhányszor nagyon ügyesen vissza is adta neki.
Allen végig pacsizott az első sorokban álló rajongókkal. Hangja továbbra is éles, domináns, tekintélyt parancsoló, hol kristálytiszta, hol torokhangú. Stílusán érződik Ronnie James Dio hatása, és ez elmondható arról is, ahogy Russell kihasználja a színpadot, illetve a gesztusairól, beleértve az időnként bemutatott „malocchio” („gonosz szem”) jelet, ami egyébként Dio védjegye. Allen így könnyedén maga mellett tartotta a közönséget, amely a folyamatos együtténekléssel tette fel a koronát a koncertre. Mégpedig az első sortól az utolsóig. Az energia valóban csúcsszinten volt, és a koncert teljes erővel magával ragadott. A kissé gyengébb hangzás ellenére is – egyszerűen. A kiváló játék mellett a hihetetlenül megvadult közönség is hozzátette a magáét. A banda kellemes és roppant szimpatikus meglepetést okozott a folytatásban, amikor hosszú idő után ismét visszavette a setlistbe a „V (The New Mythology Suite)” (2000) album remek nyitódalát, az Evolution (The Grand Design) címűt. Ezt a „Paradise Lost” (2007) albumról a Serpent’s Kiss követte, amely a közönség és a zenekar kedvence, és gyakorlatilag minden koncertjükön elhangzik.
A banda nem hagyta ki az aktuális „Underworld” album kiváló félballadáját, a Without You-t sem, amelyet Russell megható felvezetés kíséretében az Adrenaline Mob elhunyt basszusgitárosának, David Zablidowskynak ajánlott. Ő a zenekar 2017-es turnéja során vesztette életét, amikor a turnébuszuk balesetet szenvedett. A folytatásban nem kis meglepetést okozott a „Divine Wings Of Tragedy” (1997) rég elfeledett dala, a Sea Of Lies. A banda gyorsan lezárta a fellépést, vagyis annak rendes részét. Egy óra tíz perc után. A Set The World On Fire című dallal („Paradise Lost”, 2007), amellyel a banda egyébként szívesen zárja koncertjei rendes részét. A fenébe. Ez így nem stimmel. Egyáltalán nem. Csak nem fáradtak el annyira, mint mondjuk a W.A.S.P, amely az összes beiktatott ráadással együtt is alig hoz össze 75 percet a színpadon? Á. A banda visszatér. És ne is kérdezzétek, melyik dallal. Heh. Igen. Pontosan így. The Odyssey! Tetőtől talpig. 24 perces eposz. Szimfónia, epikus progresszív metal szimfónia és csemege, a kvintett beszédes nevéhez méltóan. Valószínűleg máig a zenekar legambiciózusabb műve. A koncert abszolút csúcspontja! Az ithakai hős örökérvényű sagája, átültetve a Symphony X zenei nyelvére és kifejezésmódjára. Mestermű, amely azonban sajnos azt is jelezte, hogy a végével a banda el is búcsúzik. Nem csupán kötelező ráadás tehát, hanem minden Symphony X-rajongó nedves álma.
Minden szempontból kiváló koncert. A Symphony X pontosan azt hozta, amiért jöttünk. A hihetetlen, már-már teátrális technikai csiszoltság és előadói virtuozitás elegyét. Briliáns összjáték, kiváló Russell Allen, aki vokálisan rendkívül szolidan tartja magát, bár időnként a keverőpult felől is kapott némi segítséget. A banda senkit nem hagyott hidegen a helyszínen. Jó néhányan Szlovéniából is érkeztek (igen, ilyen csodák is történnek). A bombasztikus progmetal-nagymesterek, a Symphony X tagjai tehát továbbra is szakmájuk nagy királyai a színpadon, és reméljük, ez az európai turné újabb szárnyakat ad az ihletüknek, ami jól jön majd az új album anyagának megírásakor – a lemeznek állítólag idén év végére kell elkészülnie.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
Setlist:
1. Iconoclast
2. Evolution (The Grand Design)
3. Serpent’s Kiss
4. Nevermore
5. Without You
6. Domination
7. Run With The Devil
8. Sea Of Lies
9. Set The World On Fire (The Lies Of Lies)
—ráadás—
10. The Odyssey
