Stone Sour (2007)

Josh Rand: Tavaly itt több mint fantasztikusan éreztük magunkat. A Metallica volt a headliner, élőben láthattuk őket, ahogy a Master Of Puppets dalait játsszák. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy láttam, ahogy az egész szettet az album sorrendjében lenyomják, és egyszerűen óriási volt. Ami az idei fellépésünket illeti… Igaz, hogy tavaly is itt voltunk, de most tényleg a zenekart láthatjátok egészében. Nem tudom pontosan megmondani, mi történt, de kétségkívül hallani fogjátok, hogy tavaly óta elég sokat változtunk. Fejlődtünk. Legalábbis ami az energiaszintet illeti, azt, hogy minden tag új egésszé forrt össze, és hogy sokkal kompaktabbak vagyunk.

RockLine: És a legfőbb különbség tavaly óta …? Kiadtatok egy új albumot, Come What(ever) May címmel. Szerinted mit kaptak az emberek ettől az új Stone Sour-csomagtól?

Josh Rand: Eddig nagyon jók a visszajelzések. Személy szerint úgy gondolom, hogy túlszárnyaltuk a korábbi eredményeinket, ami amúgy is mindig az elsődleges cél, amelyet követünk. A eddigi munka folytatása és kiterjesztése új fázisba lépett. Hogy mennyivel élőbbek és hitelesebbek lettünk, az csak idén vált igazán világossá. Ahol most tartunk, az tényleg fantasztikus. Remek rálátás az egészre. Kiiktattunk minden zavarosságot, és túljutottunk az esetleges korábbi traumákon.

RockLine: És mi az album vezérfonala?

Josh Rand: Határozottan arról van szó, hogy az egész ötös kémiáját valami egységes és erőteljes dologgá olvasztottuk. Corey felel a szövegekért, úgyhogy a koncepcióról és a vezérfonalakról őhozzá érdemesebb fordulni. Persze a felvételek alatt és után sokat beszélgettünk a lemezről, és a közös szál az a hajtóerő, hogy tökéletes érzéseket préseljünk ki magunkból, ne ítélkezzünk afelett, milyen természetűek, hanem tisztán, nyersen tálaljuk őket. Mintha egy nap után gondolkodnál el azon, ami mögötted van. Tehát nem egy lineáris történetet jelentő koncepcióról van szó az elejétől a végéig. Nem a Dream Theater és más hasonló konceptualisták értelmében. Queensryche … Az én nézőpontomból ez az elmúlt két és fél év hullámhegyeiről és hullámvölgyeiről szóló, időben összesűrített történet. Megtisztulásról szól.

RockLine: És zeneileg mi húzta elő a kreativitás szálait a mélyetekből? Mit hallgattatok inspirációnak? Mindaz, amit hallasz és hallgatsz, kétségtelenül hatással van a kreativitásra és az irányokra, amelyeket íróként és zenészként szőttök az alkotás közben, nem?

Josh Rand: Mindannyiunkat különféle hatások itattak át. Én abban a két és fél hónapban, amíg a lemezt vettük fel, a Dream Theatert és az Octavariumot hallgattam, a kedvenc hallgatnivalók listáján pedig nagyon közel került hozzá a Motörhead Inferno albuma. Valószínűleg a cím miatt… (nevet)

RockLine: És a többi srác?

Josh Rand: Őszintén szólva – nem tudom… Az új srácokhoz még csak szokunk, (James) Root és Corey (Taylor; az énekes) meg valószínűleg valami homályos, szar popot hallgattak… (nevet)

RockLine: Hamarosan fel kell lépned, úgyhogy csak azt kérdezném, mit sorolnál a hosszú és a rövid távú tervek közé: beszélhetünk a közös, Stone Sour-os tervekről és azokról is, amelyeket egyénileg dédelgettek a fejetekben és a szívetekben?

Josh Rand: Zenekarként – a rövid távú terv az, hogy méltóképpen képviseljük az album színeit. Hosszú távon pedig szeretnénk folytatni azt, amit elkezdtünk (nevet). Személyes szinten csak egyetlen vágyam van – hogy tovább fejlődjünk, és kövessük azt az irányt, amelyet ösztönösen már az előző és ez a lemez között választottunk. Ez a lemez elég sok időt vett igénybe. A rajongóknak nem kell elszámolnunk, hiszen hűek maradunk a személyes döntéseinkhez és a kreatív áramlatainkhoz. Lehet, hogy a következő lemezen kedvünk támad egy kicsit több zongorát bevonni az egészbe. Érünk, na. És ezen elv mentén szeretnénk a jövőben is fejlődni.

RockLine: És mi az üzeneted az olvasóinknak?

Josh Rand: Először is azt szeretném mondani: „Köszönjük a támogatást, Szlovénia.” Akkor is, amikor egy ideig nem voltunk látótávolságban. Köszönünk mindent, és remélem, hamarosan (újra) találkozunk!