Helyszín: Slovenj Gradec, Szlovénia
Az interjú dátuma: 2009. július 17.
———————————————————————————————
Steve Hackett először a Genesis gitárosaként lett híres: 1970-ben csatlakozott a zenekarhoz, és hat stúdióalbumot vett fel velük. A Wind and Wuthering után kiszállt, és ezt egy rendkívül sokszínű szólókarrier követte, amely a mai napig tart. Közben a GTR szupergrupban is játszott (Steve Howe-val), nemrég pedig a magyar Djabe zenekarral lép fel. Kétségtelen, hogy minden idők egyik legjobb és legnagyobb hatású gitárosáról van szó. Megtiszteltetés volt számomra, hogy a Djabe zenekarral adott Slovenj Gradec-i koncertje előtt beszélgethettem vele.
RockLine: Hogy van?
Steve Hackett: OK. Nagyon jól, köszönöm.
RockLine: Mesélne valamit a Djabe zenekarról? Mi fogta meg a zenéjükben?
Steve Hackett: Nos, először Attilával dolgoztam együtt, aki az egyik szólóanyagom magyarországi forgalmazója volt. Aztán amikor Londonban játszottak, jammeltem velük. Nagyon könnyed, nagyon szabad volt az egész, és élveztem. Gondoltam, jó lenne egyszer megismételni. Később felhívtak, mert meghalt az ütőhangszeresük (Sipos Andras). Budapesten emlékkoncertet tartottak, és én is felléptem rajta. Elektromos és nejlonhúros gitáron játszottam. Rengeteg ember volt a színpadon, folyamatosan jöttek-mentek. Nagyon jó koncert volt. Remek élmény volt, és nagyon érzelmes volt a hangulat. Szeretek velük angklungon is játszani. Minden koncert más. Néha játszom, és azon tűnődöm, mi jön ezután. Teljesen kiszámíthatatlan. Nagyrészt improvizáció, úgyhogy nagyon szabad. Van benne jazz, világzene, fúzió, egy kis prog is. Szerintem szellemiségében jazz, de van benne cigányzenei íz és improvizáció is. Szóval mindezekben osztozunk.
RockLine: Szóval élvezi a közös zenélést?
Steve Hackett: Igen. Már elég régóta játszunk együtt. Jó pár koncertet lenyomtam velük. Mostanában a saját zenekarommal turnéztam, és azokat a koncerteket csináltam. Jövő héten olaszországi turnéba kezdünk. Itt van egy fellépésünk a Djabe zenekarral, egy másik pedig Grácban, Ausztriában. Dubrovnikban már voltunk. Nagyon szép volt. Még sosem jártam Dubrovnikban.
RockLine: Járt már korábban Szlovéniában?
Steve Hackett: Nem, most vagyok itt először?
RockLine: A Genesisszel sem járt itt?
Steve Hackett: Nem, ez az első alkalom.
RockLine: Észrevettem, hogy sokat jár Olaszországba. Ez azt jelenti, hogy különösen kötődik hozzá?
Steve Hackett: Rettentően kötődöm Olaszországhoz, és szerintem Olaszország nemcsak azt szereti, amit ma játszunk, hanem azokat az ötleteket is, amelyek a korai Genesisben megvoltak. Tulajdonképpen ez volt az első terület, amely igazán nagy lelkesedéssel reagált a Genesisre. A Genesis ott lett híres zenekar, mielőtt bárhol máshol az lett volna.
RockLine: Ugyanúgy, mint a Van Der Graaf Generator.
Steve Hackett: Igen, azt hiszem.
RockLine: Zavarja néha, hogy az emberek még mindig a Genesis gitárosaként beszélnek önről?
Steve Hackett: Nem, örülök, hogy a Genesis gitárosaként ismernek. Fontos része volt a fejlődésemnek, és még mindig nagyon szeretem azt a zenét, amit a Genesisszel csináltam. Rengeteg jó ötlet, jó zenészek, jó dalok és jó barátok is voltak.
RockLine: Tehát nem haraggal váltak el?
Steve Hackett: Nem, nem haraggal váltunk el. Szerintem mindannyian úgy éreztük, hogy ez a helyes lépés. Zeneileg és emberként is tiszteljük egymást.
RockLine: És mi a helyzet az újjáalakulással? Elcsípett valamit azokból a koncertekből?
Steve Hackett: Nem láttam, de azt hallom, nagyon jó volt. Nagyon örülök, hogy megtörtént. Egy ponton mindannyian beszéltünk Peter Gabriellel, hogy benne lenne-e valami olyasmiben, mint a The Lamb Lies Down on Broadway. Talán egyszer, de jelenleg túlságosan lefoglalnak minket más dolgok.
RockLine: Ön szerint jó ötlet újra elővenni azt, amit 35 évvel ezelőtt csináltak, vagy inkább előre tekintene, és valami teljesen újat csinálna?
Steve Hackett: Nagyon érdekes kérdés, nem? Szerintem azoknak a zenészeknek, akiknek újra és újra fel kell találniuk magukat, mindig az új a legjobb. A zenész mindig előre néz, minden alkalommal valami újat próbál létrehozni. A közönség viszont mindig újra tizenhat éves akar lenni, így mindig a múlton van a hangsúly: arról szól a dolog, hogy élvezd azt a zenét, amit nagyon fiatalon hallgattál. Vannak előadók, akiket nagyon fiatalon hallgattam, és az a zene többet jelent nekem bárminél, amit ma csinálhatnának, mert az ember vissza akar térni a kamaszkorba, amikor tombolnak a hormonok, és csak úgy záporoznak az álmok.
RockLine: Szóval a Genesis zenéjének volt bármi köze a hormonokhoz?
Steve Hackett: Nos, a Genesisben minden teljesen aszexuális volt. Mindent könyvekből tanultunk, szenvedély nélkül.
RockLine: Különösen Peter Gabriel jelmezei voltak aszexuálisak.
Steve Hackett: Pontosan.
RockLine: Tudom, hogy annak idején sok konfliktus volt Peter jelmezei körül. Ön is azok közé tartozott, akik ellenezték?
Steve Hackett: Soha nem panaszkodtam miatta. Szerintem nagyon is szükséges volt, hogy Pete ezt csinálja, mert nagyon nehéz zenét játszottunk, amit igazából senki sem szeretett, egészen addig, amíg el nem kezdett beöltözni – és akkor hirtelen mindenki megszerette a zenét. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan frontember, aki képes megszólítani az emberek hormonjait, sőt össze is zavarni őket.
RockLine: De a Genesis Peterrel sosem volt annyira népszerű, mint amikor Phil énekelt.
Steve Hackett: Peterrel nem volt annyira népszerű. Négyesben valamivel népszerűbb lett, a hármuk felállásában pedig még inkább. De ma, amikor az emberek a Genesisre tekintenek, leginkább az érdekli őket, amit ötösben csináltunk. Főleg azért ez a korszak érdekli őket, amit az egyes tagok letettek az asztalra. Most jobban megbecsülik, mint akkor, amikor aktuális volt – ahogy ez a kreatív művészet minden ágában gyakran lenni szokott.
RockLine: Nem tartja ironikusnak, hogy mindannyian akkor aratták a legnagyobb sikereiket, amikor szétváltak? Peternek hatalmas szólókarrierje lett, önnek sikeres albuma volt a GTR-rel, a Genesis pedig olyan lemezekkel tarolt, mint az Invisible Touch.
Steve Hackett: A slágerekkel jár valami. Van egy játszma, ami velük jár, és ennek részben a kompromisszumokhoz van köze. Én viszont inkább nem kötök kompromisszumot a zenében, különben mindig csak olyasmit csinálnánk, ami üzletileg életképes. Szerintem fontos nyitottnak lenni az új dolgokra. Érdekes, nem? Folyamatosan mitológiákkal van dolgunk. A közönség néha a keblére öleli egy művész munkáját, néha elutasítja. Néha maguk a művészek mondják: „Megcsináltam azt az albumot, és borzalmas lett. Semmi sem működött.” A közönség lehet, hogy mennyeinek tartja, a művész meg pokolinak. Ugyanez van a koncertekkel is, mert senki sem tudja, mi jár az emberek fejében, amikor a színpadon állnak. Te is játszol?
RockLine: Időnként játszom, de elég rosszul.
Steve Hackett: De élvezed?
RockLine: Én élvezem, de nem hiszem, hogy rajtam kívül bárki más.
Steve Hackett: Tényleg? Nos, szerintem az a legfontosabb, hogy élvezd, amit csinálsz. Azt hiszem, akkor élveztem a gitározást a legjobban, amikor még csak három akkordot tudtam. Technika semmi, de már az is nagyon izgalmas volt, hogy az alapokat összehozom. Minél többet tudsz, annál többet akarsz tudni. Végtelen keresés ez. Soha nem tudod megcsinálni mindazt, amit igazán szeretnél. Lehetetlen.
RockLine: Korábban a kompromisszumokról beszélt. Sok kompromisszumot kellett kötnie azokban a zenekari projektekben, amelyekben részt vett, például a Genesisben és a GTR-ben?
Steve Hackett: Azt hiszem, igen. Szerintem azért voltak kompromisszumok, mert olyan helyzetekben próbálsz dolgozni, ahol egyes személyiségek robbanékonyabbak a többieknél. Mindig úgy éreztem, az a szerepem, hogy én legyek a ragasztó, és megpróbáljam kihozni a legjobbat a többiekből. Ami a saját hozzájárulásomat illeti, zenekari közegben sosem voltam versengő típus, mert ha valaki olyat játszik, ami nagyszerűen szól, mindig megmondom neki, hogy ez igazán jó volt. Szerintem ez nagyon fontos, akárhány évesek is a zenészek.
RockLine: Tehát soha nem próbálna lecserélni valamit a saját szólamára?
Steve Hackett: Nem. Remélem, nem. Szerintem egy zenekar csak annyira erős, amennyire a tagjai együtt. Mindenki megadja a másiknak azt a teret, hogy együtt ragyoghassunk.
RockLine: És a szólókarrierje? Az évek során rengeteg különböző zenésszel játszott. Hogyan alkalmazkodik az egyes zenészek játékához?
Steve Hackett: Szerintem a zene csupa alkalmazkodásról szól. Felvettem egy klasszikusgitár-albumot Tribute címmel, Bach-darabokkal, és ezeket éreztem a legnehezebbnek mindazok közül, amiket valaha játszottam, de úgy gondoltam, megérte, mert ez a zene annyira lenyűgöző. Bach zenéje egész életemen át tartó szenvedélyem, és amit klasszikus nyelvezeten próbálok csinálni, az mindig ugyanarra a szintre törekszik, amelyet az ő zenéje már oly sok évvel ezelőtt elért. Csodálatos zene, mert bármire át lehet tenni. Teljesen mindegy neki, milyen hangszeren szólal meg. Mindenen csodásan hangzik. Szerintem minden zenész ilyen kompozíciók megírására vágyik.
RockLine: A Genesisben először elektromos gitárosként ismerték meg. Hogyan fedezte fel a klasszikus gitár iránti szerelmét?
Steve Hackett: Sok évvel ezelőtt a The Beatles, a The Stones és az r’n’b zenéjén nőttem fel, aztán 15 évesen hallottam, ahogy Segovia Bachot játszik nejlonhúros gitáron, így mindig két érdeklődési köröm volt a zenében. Az egyik egy lehetséges karrierlépés volt – ez volt az egész elektromos vonal –, de nem gondoltam, hogy egy zenekar be tudná építeni a klasszikus hatásokat, a középkori dolgokat, sőt némi flamencót is, amivel mostanában többet foglalkozom, főleg az épp elkészült új albumomon. Aztán a 60-as évek végén és a 70-es évek elején feltűnő zenekaroknál rájöttem, hogy az ilyen hatások igenis lehetségesek. Egyetlen zenekaron belül helyet kaphatott a klasszikus zene, a jazz, a pop, a rock, a blues, sőt a humor is. Nagy szerencsém volt, hogy olyan időkben születtem, amikor a zenét még nem silányították el. Az 1950-es években, amikor felnőttem, nem létezett olyasmi, hogy fúzió a zenében. Vagy opera volt, vagy könnyűzene. A rock éppen csak kezdett megszületni a bluesból. Szerencsém volt, hogy olyan korszak részese lehettem, amikor nem számított ízléstelenségnek, hogy egyetlen dal alatt végigszaladj a teljes zenetörténeten, sőt egy kicsit a jövőt is érintsd. Így ez egyszerre volt szürreális és varázslatos.
RockLine: És a Genesis mindkét igényét kielégítette?
Steve Hackett: Nos, az igazat megvallva sosem voltam igazán teljesen elégedett, és egyetlen zenekarral sem voltam soha teljesen elégedett. Ha folyton zenei álmaid vannak, mindig kergeted őket, és sok albumomra lehetek büszke, amelyeket a Genesisszel, egyedül vagy más zenészekkel készítettem, de nyugtalan, nomád lélek vagyok, és szükségét érzem, hogy utazzak, megismerjem sok hely különböző kultúráit, és felfedezzem a terepet, a kultúrát, a zenei különbségeket. Mindig úgy érzem, mintha valami folyamatosan Kelet felé húzna. A Djabe zenéjében is van ilyen vonás, egyfajta mögöttes áramlat, különösen Ferinél, a hegedűsnél, aki trombitál is.
RockLine: A cigányzenei hatások.
Steve Hackett: Igen, van benne valami cigányos, és ő maga nagyon érdekes cigányzenei albumokat készít, nagyon szenvedélyes, vad hegedűjátékkal. Nagyon érdekes, és amikor velük játszom, minden koncert más. Néha úgy érzem, nagyon jól játszottam velük, máskor meg úgy, hogy semmit sem tudtam jól csinálni. Mindig nagyon emberi mércével ítélem meg. Folyton a zenei tökéletességet hajszolom.
RockLine: Korábban a szólóalbumáról beszélt. Két projekt is készül, igaz?
Steve Hackett: Jön egy rockalbumunk, sokféle stílussal. Lesz belőle egy különkiadás is, amelyen koncertanyag is szerepel, de ez a saját zenekarommal készül. Biztos vagyok benne, hogy a Djabe zenekarral is csinálok még dolgokat. Sokféle dolog lesz. Hirtelen nem jut eszembe más album.
RockLine: És mi a helyzet a Squackett-projekttel?
Steve Hackett: Ó, igen, a közös dolog Chris Squire-rel. Számos dolgon dolgozunk együtt. Remélem, augusztusban dolgozhatunk együtt, amikor átjön Angliába. Ő is turnézik, éppen az Egyesült Államokban. Szóval különböző országokban élünk, de csináltunk már együtt néhány remek zenét. Nagyon várom.
RockLine: Nemrég jöttek ki a Genesis-albumok újrakiadásai. Mennyire elégedett azokkal, amelyeken ön játszott?
Steve Hackett: Szerintem a produkció most sokkal jobban szól, és a keverések is sokkal jobbak, főleg a dobok. Én mindig mindent meg akarok változtatni. Ezek a lemezek egy nagyon fiatal zenekar termékei, egy olyan időszakból, amikor küszködtünk, hogy kifejezzük magunkat. Valami nagyon különlegeset csináltunk, de nem tökéleteset. Nem szabad tökéletességet keresni. Én például szeretem a The Beatlest. Nem a tökéletességet keresem bennük, hanem újra annyi idős akarok lenni. Az akkori fülemmel hallom. Mindent megbocsátok neki, mert annyira gazdag volt, és annyira fontos része az életemnek, ahogy szerintem sok ember számára a Genesis is.
RockLine: Talán épp a tökéletlenségek teszik érdekessé.
Steve Hackett: Szerintem a tökéletlenség abban rejlik, hogy tudod: mindenki küszködött vele. Ez teszi lehetővé, hogy más zenészek azt mondják: „Hé, ezt én is meg tudnám csinálni, és jobban, mint ők.” Mindig ott a meghívás, a stafétát mindig átadják a fiatalabb zenészeknek és énekeseknek.
RockLine: Beleszólt valamelyik zenekari tag a keverésekbe, vagy egyedül Nick Davis munkája?
Steve Hackett: Őszintén szólva hagytam, hogy Nick tegye a dolgát. Néha javasoltam egy-két dolgot, de alapvetően nagyon jó keveréseket csinál, és sokkal több gitárt hallok, mint amikor eredetileg felvettem. Szerintem szereti egy kicsit hangosabbra venni a gitárokat, és ez nagyon jól működik. De megvannak a régi és az új keverések is. Jön egy koncertes box set is.
RockLine: Hallotta már a Seconds Out új kiadását?
Steve Hackett: Igen, hallottam.
RockLine: És most hangosabb a gitárja? Az eredeti keverésen elég halk volt.
Steve Hackett: Nos, nem hallgattam őket egymás mellett, de szerintem elég hasonlóan szól, mint a korábbi keverések.
RockLine: Már csak egy kérdés. Mesélne valamit a zenei inspirációiról? Néha a költészet, az irodalom is?
Steve Hackett: Mindez, hiszen rengeteg módon lehet hatni a zenére. Szerintem sok énekest inkább a költészetéről ismernek. Ugyanakkor azt hiszem, létezik egyfajta összeesküvés, amely mindenkiben bebetonozza, hogy egy adott ember mire képes, és rajtunk múlik, hogy ezt a képet megváltoztassuk. Mint Bob Dylan. Mindenki azt mondta, hogy nem tud énekelni, aztán elkészítette a Nashville Skyline-t egy teljesen más hangon. Szóval amit a múltban csináltam, annak egy része a költészethez kapcsolódott. Szerintem a gitárhősködés nagyon be tud szűkíteni. Nem tudom, milyen gyakran ülnék le meghallgatni egy egész albumnyi elektromos gitárt. Meghallgatom, hogy elcsenjek belőle dolgokat, afféle szakszótárként, de ahhoz, hogy egy teljesen kerek zenei művet kapj, erős dalok és kifinomult hangszerelés kell, mintha a hangszerek egymással beszélgetnének, és mindig pontosan a megfelelő dolgot csinálnák a megfelelő pillanatban. Én erre törekszem.
RockLine: Köszönöm.
Steve Hackett: Én köszönöm.
Fotók: Ivana Kisegi
Képgaléria
