Kiadó: InsideOut Music
Megjelenés dátuma: 2020. 01. 17.
Produkció: Del Fuvio Brothers (Derek Sherinian & Mike Portnoy)
Az album hossza: 58.41 perc
Műfaj: Progressive Metal
Értékelés: 9.0 / 10
A Sons Of Apollo egy szupergroup, amely a progresszív metal határtalan mezején hajózik, és szuperóriás virtuóz herkulesek alkotják: Mike Portnoy (dob), Derek Sherinian (billentyűs hangszerek), Ron „Bumblefoot” Thal (gitár), Billy Sheehan (basszusgitár), az éneket pedig az egyik legtiszteltebb és legfelismerhetőbb hang, főleg az AOR és a melodikus rock világában, Jeff Scott Soto adja. Két évvel ezelőtt tette le ez a csapat az asztalra a debütáló stúdióalbumát. Ezt követte egy turné, amelyen a Sons Of Apollo mint entitás végérvényesen megnőtt.
A zenekar még egy koncertfilmet is kiadott a bulgáriai Plovdivból, ami kissé korai volt, de adódott rá lehetőség, a saját szerzemények hiányát pedig a műsorban a progresszív rock és metal néhány kedvence feldolgozásával pótolták. A banda a rendkívül sikeres koncertek és a kiváló debütalbumot kísérő általános lelkesedés miatt úgy döntött, folytatja. Portnoy és Sherinian így újra összeült a stúdióban, és nekilátott az új anyag megírásának. Nagyon korán csatlakozott a folyamathoz Ron „Bumblefoot” Thal is, a dalok mindössze három hét alatt születtek meg, az egész album pedig két hónap alatt készült el, mégpedig úgy, hogy az ötös minden tagja otthon, a saját stúdiójában vette fel a részeit.
Hihetetlen, de így megy ez, ha ilyen muzsikusokkal van dolgunk. Egyszerűen. Túl tapasztaltak és rutinosak ahhoz, hogy művészi mellényúlást produkáljanak. Egy dolog viszont biztos: ami ennek a csapatnak a sajátja, az különleges és egyedi, és működik. Mindenben működik. A Dream Theater rajongóinak tetszeni fog, de jelentősen, jelentősen más. Főleg mindazok elégedettek lehetnek, akik tudják, hogy a Dream Theater fejlődése már régen megállt, a hiányolt frissességet és másságot pedig másfelől most a Sons Of Apollo szállítja. A produkció elsősorban jóval durvább, zsírosabb és élénkebb. Kivételes groove-ja van. Portnoy dobolási stílusából következik, hogy néhány riff megtörtebb lesz, ritmikailag pedig olyan trükkökkel megspékelt, amelyek Portnoy régi időit idézik, de Thal korántsem Petrucci, ahogy Sheehan sem Myung, Sherinian pedig szerencsére nem Rudess.
Közel egy óra zene ez, mégsem unalmas egy pillanatra sem. Az album egy szemvillanás alatt lepörög, és végig feszültségben tartja a hallgatót. A Goodbye Divinity, a nyitódal, logikus választás volt az ütős nyitó kislemezre és az album megnyitására. A hangulat refrénbe torkolló crescendóvá építése az, amit ez a szám remekül magáévá tesz, és ezért jogosan jár neki az album nyitó katalizátorának pozíciója (a dal munkacíme Blood Orchid volt, egy Sherinian-szólóra épül, amelyet egyébként a koncerteken is játszott a zenekar). A Wither to Black Ron Thal műve, és mivel a Rush és a Soundgarden keresztezésére emlékeztette a csapatot, kezdetben a Rushgarden munkacímet viselte. Az Asphyxiation ismét Sherinian szerzeménye, és az album egyik legsötétebb, egyben leginkább metalosan vámpíros pontjának számít. A balladai Desolate July az elhunyt basszusgitáros, David Z emlékére készült, aki Jeff zenekarában, a S.O.T.O.-ban és a Trans Siberian Orchestrában játszott, leginkább azonban az Adrenaline Mob tagjaként volt ismert. Mint köztudott, egy turnébusz-balesetben vesztette életét, amikor az Adrenaline Mob turnén volt. A King Of Delusion tökéletesen komor és teátrális neoklasszicista felvezetéssel indul, mielőtt felszállna a izzó riffelés sötét mélységeibe, amely Portnoy briliánsan megtört ritmikai textúráira épül.
A produkció kiváló, modern, lerohanó erejű. Sherinian ismét megmutatta, hogy kivételes zeneszerző, és ezt hihetetlen éleslátással bizonyítja ezen az albumon is. Hihetetlenül sikeres a lavinaszerű, masszívan kiélezett riffekkel teli gitár és a billentyűk egybeolvadása, a végigvonuló, Thal és Sherinian közötti folytonos, briliáns elmélkedő párbeszéd, ami különleges atmoszférát, különleges drive-ot, különleges színházat, különleges tartást ad az albumnak. Az album egyébként végig kifejezetten sötéten szól. Az „MMXX” lazábbnak hat az elődjénél, amely még az új zenei hajó leszállásához kedvező talajt tapogatott ki. Az „MMXX”-en a Sons Of Apollo valóban felszállt teljes kreatív erejével és előadói vehemenciájával! Megtalálták mindennek a finom egyensúlyát, az album pedig minden egyes percében a technikai összetettség és a dallamos fülbemászóság összhangjával nyűgöz le! Sherinian az albumon jóval szélesebb hangszínpalettát próbál ki a billentyűkön, az hangszerelések sokkal tömörebben állnak össze, a zenekar nem rohan bele áttekinthetetlen hangjegytengerekbe, amivel „széttépné” a kompozíciók kompaktságát. A bravúros, lélegzetelállító kiruccanásokkal teli szólókat nagyon ravaszul helyezi el a dalokban, hogy a kompozíciók tömörsége ne sérüljön.
A Sons Of Apollo természetesen hoz olyan pillanatokat, amikor szinte szétveti őket a kirobbanó erő és az ultraszonikus bemutató, másfelől viszont rendkívül jól kontrasztba állítják és lecsendesítik ezeket a részeket zenei futamokkal vagy ritmusváltással, ami lecsillapítja a tombolást. Így a hangulat végig dinamikusan hullámzik. Az album különleges csúcspontja valószínűleg a záró New World Today, a legambiciózusabb, legprogresszívebb szám, ahol a zenekar a laza szerkezet ellenére, amely rengeteg teret ad a szólós kalandoknak, végig motívumokban gazdag és kompakt marad. Jeff énekteljesítményével együtt.
Ha összeveted az új albumot az elődjével, egy dolog világos. A Sons Of Apollo zenekarként megnőtt. A dalok sokkal részletgazdagabbnak, kidolgozottabbnak és a progresszív lazaság ellenére kompaktabbnak hatnak. Hogy ez a proghenger-apollók kreatív csúcspontja-e vagy sem, azt majd az idő eldönti, de az új album művészi szempontból felülmúlja és továbbfejleszti az elődjét. Rendkívüli érettséget sugároz. Tekintve, hogy hihetetlenül gyorsan készült, ezt elég nehéz elhinni, de ahogy mondtam. A kompozíciók mögött öt briliáns muzsikus áll, akiknek rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött, és kreativitás terén élete formájában vannak. És amikor egy ilyen energia tökéletes, működő kémiává olvad össze, szabadon ki kell törnie. A Sons Of Apollo ezt nagyon jól tudja.
szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
01. Goodbye Divinity (7:16)
02. Wither To Black (4:48)
03. Asphyxiation (5:09)
04. Desolate July (6:11)
05. King Of Delusion (8:49)
06. Fall To Ascend (5:07)
07. Resurrection Day (5:51)
08. New World Today (16:38)
Felállás:
Jeff Scott Soto – ének
Ron „Bumblefoot” Thal – gitár, vokál
Derek Sherinian – billentyűs hangszerek, vokál
Billy Sheehan – basszusgitár, vokál
Mike Portnoy – dob, vokál
