Kiadó: Phantom Recordings
Megjelenés: 2022. 2. 4.
Produkció: Simon Phillips
Az album hossza: 52.29 perc
Műfaj: Jazz Rock Fusion
Értékelés: 10/10
Groove-nak azért lennie kell. Korlátok nélkül. A híres jazz rock fusion projekt, a Protocol ötödik albumáról beszélünk, amely mögött korunk egyik legnagyobb dobosmestere, dobmágusa, Simon Phillips áll. A stúdiós haverkodástól a legismertebb zenészek áttekinthetetlen seregével, a Protocol kezdeteiig, amikor az 1989-es első lemezen még mindent egymaga csinált, egészen a „II”, „III” és „IV” albumokig, amelyek 2013 és 2017 között jelentek meg, most pedig megkaptuk az ötödiket, a „V”-öt is.
Phillips ezen is hű marad a saját mániáihoz, amelyeket főleg a II-től IV-ig jelölt Protocol-albumok rajzoltak ki világosan, ugyanakkor új művészi elmozdulásokról és kihívásokról gondoskodott, amelyek sajátos zenei kémiával és kifejező karizmával töltik meg a lemezt. A korábbi Protocol-albumokon közreműködő tagok közül Phillips csak Ernst Tibbs basszusgitárost tartotta maga mellett. Ezt a basszerost kivételes technikai ragyogás (hallgasd meg a szólóját a záró The Long Way Home-ban), robbanékonyság és kreativitás jellemzi, ami testhezálló Phillips sokoldalúságához és a folyamatosan kutató „dobosmérnökösködéséhez”, amely a maga megsejtetlen teatralitásával minden igazi zenei gourmand számára állandóan vonzó. Tibbs „groove”-ja mellett, amelyet most is kiváló basszusgitárjátéka csal elő, Phillipsnek magától értetődő, hogy megtartja dobolásának, komponálásának, hangszerelésének ezt a ragyogó összhangját… Az ellenpontok, a kihívóan felállított ritmuskulcsok és úgy általában a formák a dobok és a basszusgitár e hibátlan, védjegyszerű párbeszédében most is határtalanul szórakoztatnak hallgatás közben, folyton kellemesen meglepnek, és az ötödik Protocol-albumon is a történés magját, gyújtópontját alkotják.
Hogy a Protocol „V” más album legyen, de továbbra is száz százalékban a jazzrock fúziónak szentelje magát, Phillips változtatott a felálláson. Greg Howe-t, aki a Protocol „IV”-nek különleges karaktert adott, ezúttal Alex Sill váltja, a billentyűk mögé pedig a legendás varázsló, a venezuelai Otmaro Ruiz ült, aki pályája során többek között John McLaughlinnal, Dianne Reeves-szel és Frank Gambalével dolgozott. Sőt. A Protocol kvartettből kvintetté nőtt, Phillips ugyanis szaxofonost is beépített. Jacob Scesneyt választotta. Épp Tibbs javasolta Phillipsnek, hogy az új gitáros és fúvós kiválasztásakor a jazzrock fúziós szín két viszonylag fiatal tehetségéhez, Sillhez és Scesneyhez forduljon.
Egy ilyen kvintett fejlesztésre képes kreatív termés utáni vágytól szárnyalva tervezte meg Phillips az új album hét számát. A kvintett potenciálja megsejthetetlen, Phillips pedig a lehető legjobban ki akarta használni. Erre figyelmeztet az energiával telített nyitó Jagganath, amelyet az Isosceles intenzív funkos kinetikájával nemcsak kiegészít, hanem energiában fel is túlteljesít. Ezt kissé csendesebb vizeken való hajózás követi, amelyeket azonban titokzatosság ölel körül. Ez a Nyanga, amelybe a világzene több rugója is becsúszik. Az ötödik Protocol-album sajátos, kiemelkedő száma az Undeviginti. Ez a tizenkilenc latin neve. A számolásnál igen mulatságos ritmusképlet, vagyis a 19/16-os ütem „húsz mínusz egynek” is hívható lehetne. Az új album egyik legnehezebb, ugyanakkor leginkább kihívást jelentő darabja, amelybe a kvintettnek mélyen bele kellett ásnia magát. A régi fusion iskola kedvelői, főleg a Weather Report bálványozói – üdv itthon! A When the Cat’s Away, amely a nyitó motívum alapján felrázhatja Phillips Toto-korszakának rajongóit is, Phillips és Jeff Babko zongorista közös szerzeménye. Ez a szám több teret nyit Ruiz elektromos Rhodes zongorájának kibontakozására (a játékidő harmadik perce táján), majd Alex Sill gitáros az album egyik különösen szellemes és szikrázó szólóját rakja le. A misztikus Dark Star nyugodt zongorás nyitómotívuma levezeti azt a feszültséget, amelyet előtte az Undeviginti és a When the Cat’s Away épített. A melegen torzított gitárhang magas zenei hozama mellett a Dark Starban Jacob Scesney szólóimpresszióiban a szaxofon szenvedélyes nyelve és kifejezése különleges karaktert ad a számnak.
Az utolsó szám, a The Long Road Home szerzői az új Protocol-album összes szereplői. Ez a leghosszabb kompozíció. Ha olyan pillanatokat keresünk, ahol a jam összetartása a legintenzívebb, az az album nyitányára és az utolsó számra igaz. Mindent magában foglal. Még az akusztikus gitár hozzáadott rétegeit is a klasszikus zongora kíséretében. Tömörséget, lazaságot, váratlan hangulati kitöréseket, de megnyugvást is. A négy perc előtti nyugodtabb átvezetés olyan játékelemeket idéz, amelyek Pat Metheny és a néhai Lyle Mays időtlen szövetségére emlékeztetnek.
Az album tömör. Ez főleg a számok kezdő- és záró részeiben érződik. Közöttük rengeteg hely nyílik arra, hogy az új Protocol-kvintett csapata teátrálisan megvalósítson egy halom ördöngösséget. Phillips hihetetlen marad. Nemcsak abból a szempontból, hogy a galaxis egyik legelragadóbb dobosáról van szó, hanem akkor is, amikor komponista szerepbe lép. Mindent hallás után alkot. A fickónak egyetlen árva órányi zenei képzettsége sincs. A fejében csengő motívumokat úgy, ahogy hallja őket, leviszi a zongorára. Ezek a kompozíciók kiindulópontjai. Ezután jön a jazzrock fúzió ősi formájának dölyfös és féktelen „groove”-nak nevezett, fenséges kapzsiságú kibontakozása, amelynek ma kevés párját találod. Hogy egy szám hová viszi a csapatot, az a hallgató legnagyobb titka, és épp ezért vonzó a „V”. A Protocol sosem ragaszkodott merev formákhoz. Most sincs ez másként. Már a nyitó Jagganath is sokat elárul erről. A kezdete még semmit sem mond, az viszont eszelős, ahogy a szám kibontakozik, hová nő, és hová viszik a technikai kiválóság hatalmas tehetségei, végül pedig a csapat egymásra hangolódásának és egymás felpörgetésének igen hatékony kémiája, amely ezt, minden szempontból újabb fenomenális Protocol-albumot megalkotta.
Simon Phillips azon zenészek közé tartozik, akik rendkívüli tapasztalatuk ellenére sem ragadnak le annál, amit megszereztek és elértek. Fejlődni akar tovább, érni, tökéletesedni. 66 évesen is hihetetlen fiatalos erőt őriz ebből a szempontból, és bizonyos értelemben még mindig kiapadhatatlan vágyat arra, hogy bizonyítson. A „Protocol V” album ennek bizonyítéka. Újabb ragyogó drágakő abban a pazar zenei életműben, amely mögött ez a dobos óriás áll, aki a fiatalabb generációs dobosok közül sokaknak a mai napig alapvető inspirációs forrás. Ámen.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Jagganath (6:50)
2. Isosceles (6:43)
3. Nyanga (7:46)
4. Undeviginti (6:48)
5. When the Cat’s Away (6:12)
6. Dark Star (6:43)
7. The Long Road Home (11:24)
Felállás:
Simon Phillips – dobok
Ernest Tibbs – basszusgitár
Otmaro Ruiz – billentyűk
Jacob Scesney – altszaxofon
Alex Sill – gitár
