Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2020. 9. 4.
Produkció: Robbie Bronnimann
Az album hossza: 59.34 perc
Stílus: Art Pop/Progressive Rock
Értékelés: 9.0/10
Simon Collins a híres Phil Collins fia. Ezzel a mondattal kezdem, mert feltehetően a szlovén közönség keveset, ha egyáltalán, követi a progresszív rock műfaj aktuális fejleményeit. Talán ez a nyitómondat reményt ébreszt, hogy valaki legalább két bekezdést elolvas ebből a kritikából, és egy pillanatra abbahagyja a Riblja čorba nemrég elhunyt basszusgitárosa miatti gyászt. Simon Phillips a híres Phil fia, és élő bizonyítéka annak, hogy az alma nem esik (túl) messzire a fájától. Miután megszabadult a „vitatható hatású” szerektől, amelyekkel főként a dél-amerikai gazdaságot támogatta, és összeszedte magát, elhatározta, hogy új lemezt vesz fel. Szólólemezt. A „Becoming Human” így Simon Collins negyedik szólóstúdióalbuma. Előtte jelent meg az „All Of Who You Are” (2000), a „Time For Truth” (2005) és az „U-Catastrophe” (2008). A Sound Of Contact 2013-ban adta ki egyetlen stúdióalbumát, a „Dimensionaut”-ot.
Igaz, egy új Sound of Contact-albumra vártunk, mégis. A „Becoming Human” egyenesen szólva olyan lemez, amely rendkívül kellemesen és ismerősen fog szólni Simon Collins nyilvánvalóan megszűnt zenekarának rajongói számára. Ha Phil egy Genesis-dalban azt énekli: „…You’re not son of mine…”, akkor Simon Collins nála igazibb Phil-fiú aligha lehetne. Simon felfogása arról, mi a zenei muzikalitás, és hogyan kell felépülnie egy kompozíciónak, hogy azonnal megragadjon, és az alkotói megközelítés is, amely egyrészt erős popízt hordoz, másrészt szemérmetlenül cimborál a rockos elemekkel, rokon az apjáéval. Csak éppen az új időkre frissítve. Az sem meglepetés már, hogy Simon dobos is, és még annál is több. A hangszíne néha megdöbbentően hasonlít az apjáéhoz. Szó szerint hasonlít.
Simon összesen 11 erős tételt tett az új stúdióalbumára. Ha az apja a nyolcvanas években fenomenális pop rockot csinált, a fia ma úgy frissítette ezt a képet, hogy rendkívül erős cerebrális ezoterikus aurát adott neki, amely az olyan újítások mintájára szerkeszt, mint amilyeneket például Steven Wilson alkot. Rengeteg az elektronika a lemez minden szegletében. Egy halom filigrán finomság a programozásban, a mintavételezésben, a loopolásban. Effektezés, ha úgy tetszik. A gitárok is szívesen futnak át delay-effekteken. Bár Collinsnak két gitárosa van a lemezen, a produkció nem hangsúlyozza a gitárjátékot olyan tömören, mint a Sound Of Contactnél. A vezető gitártéma csak a Living In Silence-ben van érdemben kiemelve, ami ebből a szempontból a lemez magányos fecskéje. Az alapritmusok gyakran egyszerűek, sőt táncosak, de mintákkal vannak alátámasztva, amelyek kiegészítő ütőhangszerként „alritmusokkal” mozgatják meg ezt a ritmikai vázat. Az I Will Be Waiting-ben Collins személyesen is alaposan „megdolgoztatja” magát a dobok mögött, amikor sok átvezető pergéssel dobja fel a szám záró részét. Közben számtalan programozott minta cikázik és suhog az aranzsmánstruktúrák minden pontján. A szintetizátorfüggönyök, amelyek rokonok a Sound of Contact hangzásával, ragyogó mélységet adnak a hangzásvilágnak. Az ezoterikus, effektezett vokál, mintha a túlvilágról érkezne, egy-egy ponton rendkívül szép falsettót is kibontakoztat. A metafizikus szövegek elmélyítik a vibráló hangulatok megragadó vonzerejét, amely hipnotikusan is szólítja meg a hallgatót. A lemez ipari elemeket is tartalmaz (Thoughts Become Matter, I Will Be Waiting).
Ami jólesik ezen a lemezen, az a kiemelkedő muzikalitása, és egyúttal a hangzáskísérletezés ügyesen belsővé tett magva, amely lelkesíteni fogja a zenei gourmet-kat és a kevésbé igényes, a zenei bonyolításhoz vonzódást nem érző közönséget is. A nyitó Becoming Human és az azt követő The Universe Inside Me megragadó refrénjeiben, amely két rendkívül erős nyitókompozíció, a lemeznek sikerül atmoszferikus intenzitást kibontania. A magas zenei érték és az intenzív hangulatok kombinációja ebben a nagyon megbékélt szövetben mágneses vonzerőt fejt ki a hallgatóra. Ezért könnyű kitartani a hallgatás mellett. Egészen a végéig. A lemez első fele különösen fertőző. A második felében Collins több kísérletezést enged meg magának, amelyet a lemez végére tett leghosszabb kompozíció koronáz meg. Ez a kilenc percesre nyúló Dead Ends. Előtte szól a rendkívül szép és érzéki So Real. Melankolikus vágyakozásában eléri Ray Wilson énekes-dalszerzői vallomásosságának szintjét (érdekes – ő is egy volt Genesis-énekes).
Az olyan dalok, mint a Becoming Human, a So Real, a No Love vagy a This is the Time, gond nélkül játszhatók lennének a rádióban. A popzene esztétikájának, a hangzáskísérletezésnek és a markáns art rock karizmának briliáns ötvözetei, és a zenei vonzerejük mellett ezt nem lehet megkérdőjelezni. Simon Collins kiváló zenészgárdát gyűjtött a stúdióba. Rendkívül szép és különleges lemezt hozott össze. Eléggé rokon a Sound of Contact-albummal ahhoz, hogy akár új Sound of Contact-lemez is lehetne, de Simon másképp döntött. A személyes vallomásos költészet jelentősége és hatósugara ezúttal nyomósabbnak bizonyult.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dalok listája:
1. Into The Fray
2. Becoming Human
3. The Universe Inside Of Me
4. Man Made Man
5. This Is The Time
6. Thoughts Become Matter
7. I Will Be Waiting
8. No Love
9. Living In Silence
10. 40 Years
11. So Real
12. Dead Ends
Felállás:
Simon Collins – ének, dob, billentyűk
Robbie Bronnimann – billentyűk, programozás, hangzástervezés
Gaz Williams – basszusgitár
Kelly Avril Nordstrom – elektromos & akusztikus gitárok
Robin Boult – elektromos & akusztikus gitárok
