Siddharta a „Saga” szárnyán új utakra lépett! (2009)
Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Kino Šiška / Ljubljana / Szlovénia
Az interjú dátuma: 2009. november 10.
A szlovén rock első számú zenekara, a Siddharta megjelentette sorrendben ötödik stúdióalbumát „Saga” címmel, amellyel új fejlődési ciklus kezdődik számukra: új horizontok felfedezése és kihívása. A fiúk megtisztulva, megerősödve, még szilárdabban összeforrva, és még élesebb fókuszú jövőképpel kerültek ki ebből a történetből. Ez az öt egyéniségből álló kvintett lába alá rugalmas rugózást ad, amelyben az új felismerésekkel gazdagodott srácok teljesen felszabadultan és tehermentesen dőlhetnek hátra, hogy aztán a zenei művészet még magasabb szintjére lendüljenek.
RockLine: A Siddharta új albummal tér vissza, a címe „Saga”. Mit jelent nektek ez a lemez?
Tomi: Ezzel az albummal valahogy „doktoráltunk”. Mi magunk is egy oktatási intézménybe járunk, amit úgy hívunk, hogy rock n’ roll, és ott tanulunk. Ez a lemez számunkra mindenképpen egyfajta ugrás. Nem mondom, hogy az új albummal már mindent tudunk és értünk, de azzal, hogy kiadtuk magunkat, olyat tettünk, mint még soha. Most nem voltunk annyira figyelmetlenek, mint a korábbi lemezeknél, és soha nem voltunk még annyira őszinték, mint éppen a „Saga” esetében. Tekintve, hogy a zenekarban mindannyian átlagosan 30 felett vagyunk, ez a lemez pont olyan, amilyennek lennie kellett, és jókor jött: akkor, amikor beértünk.
Tomaž: Teljesen egyetértek Tomival. A lemez létrehozásának folyamata merőben más volt, mint a korábbiaknál. Persze lemezről lemezre változtunk, de a „Saga” számunkra tényleg nagy elmozdulás. Eltávolodás a szabályoktól, eltávolodás az irányítástól. Az album születésekor nem voltak szabályok és nem volt kontroll, és szerintem ez a lényeg.
RockLine: Továbbra is megvan a ti védjegyetek: az egyszerű fogások, mégis gazdag hangulat. Az új lemezt hallgatva is úgy érzem, hogy a Siddharta kapcsán a „szlovénebb rock nem létezik” jelző érvényes marad.
Tomaž: Talán ami a rock n’ rollt illeti. Mostanában azért elég sok jó rock n’ roll van Szlovéniában.
Tomi: Valamilyen szinten büszkék vagyunk rá, hogy mi formáljuk a szlovén rock n’ roll arculatát. Hiába mentünk az USA-ba a „Saga” miatt, azt, hogy Európának erről a részéről jövünk, nem tudjuk eltitkolni. Ezt a kezdetektől magunkban hordjuk, magunkkal visszük. Meg kell őriznünk ezt a vörös fonalat, hiszen már az elején olyan széles zenei kifejezésmódot teremtettünk, hogy nem rögzültünk egyetlen stílusra, hanem megengedtük magunknak, hogy bárhová elmehessünk, és a hallgató mégis felismerje, hogy ez a Siddharta. Ez jó, mert ez a hozzáállás nem fojtogat minket. Olyan, mintha ágról ágra másznál a fán. Egyszer a fa napos oldalán vagy, máskor az árnyékban, harmadszor meg a gyökerek közé ássz be magad, és így tovább… Most a törzsön mentünk egyenesen fel a csúcsig, hogy kicsit körülnézzünk, mi van körülöttünk, mert így majd könnyebben folytatjuk az utunkat, hiszen a „Saga” közel sem az utolsó albumunk.
RockLine: Honnan jött az ötlet a „Saga” címhez? Van mögötte valami koncepció, vagy valami más?
Tomaž: Először a háttérben volt egy koncepció, de a végén kiderült, hogy ez a koncepció, amelyet eredetileg az album vezérfonalának szántunk, kinőtte önmagát, nehezen tudjuk kézben tartani, és valójában nem is akarjuk. Eleinte az volt az elképzelés, hogy Izlandra megyünk új albumot felvenni, de a lényeg az volt, hogy valamilyen történetet akartunk megalkotni. Aztán jött az ajánlat az USA-ból, és elfogadtuk. Az album születését eleinte be akartuk mutatni úgy, hogy a Saga részletekben jelenik meg, az amerikai felvételek közben született pillanatképek alapján. Rögtön megtanultuk viszont, hogy a Sagát nem lehet előre meghatározni, hanem olyasmi, amit menet közben, a saját utadon írsz. És az a Saga, amelyről azt hittük, hogy kézben tartjuk, a végén átvette az összes gyeplőt. Megérkeztünk az USA-ba, és megnyílt előttünk az ég. Az album megjelenése és az azt követő koncertek a Saga folytatása. A szlovéniai hallgatóink számára ez tehát még csak a kezdet.
RockLine: Tehát a környezetváltás, vagyis az, hogy elhagytátok az otthoni terepet, amikor úgy döntöttetek, hogy új albumot vesztek fel, nagyon fontos szerepet játszott.
Tomi: Elsősorban az volt az első vágy, hogy 15 év alkotás után környezetet akarsz váltani. Ennek hatása van a kapcsolatainkra, de főleg arra, hogyan csatornázod le a lemezre mindazt a zenét és ötletet, amit magadban hordasz. Elvileg lehetnek apró eltérések, de a hallgató azokat erősebben érzékeli. Ez tulajdonképpen az első külföldi felvételi tapasztalatunk. Szerencsére nem tett tönkre minket, hanem megerősített. Teljesen őszintén hozzátehetem, hogy semmilyen problémánk nem volt, amelyek az ilyen kirándulásoknál az úgynevezett „ismeretlen környezetben” szívesen előjönnek. A helyzet bátorságot és lendületet adott a továbbiakhoz. Olyasmit hoztunk létre, amit próbáltunk kontrollálni, és előre kitűzni egy minőségi célt, de aztán az történt, hogy mindezt jó néhány fokkal túlszárnyaltuk. Ez egyfajta meglepetés, ami az életben nem történik meg sokszor. Az energia, amit a Saga magában hordoz, nagyon komoly dolog. Ez az album annyi különböző réteget rejt, amelyeket a hallgató hosszabb idő alatt fedez fel, hogy bátran mondhatom: tipikus nem-instant lemez, amilyenből manapság sajnos nagyon kevés van. Ez ma nagy büszkeségünk lehet.
RockLine: Hogyan erősödtek meg a tagok közötti kötelékek az új album születésének fázisában?
Tomaž: Igen. A legjobb, ha felsorolok néhány körülményt, amelyek ezt igazolják. Három hónapig egy fedél alatt, egy házban éltünk. Ez alatt a három hónap alatt egyszer sem vesztünk össze. Tulajdonképpen ez volt a leghosszabb együttlét, mióta a Siddharta létezik. Ez az idő nagyon hasznos volt, mert lehetővé tette, hogy még jobban megismerjük egymást, mint addig. Az, hogy ez alatt nem volt köztünk semmilyen ego vagy más viszony, ami megzavarta volna a kapcsolatokat, bizonyítja, mennyire egymásra hangolódtunk, és hogy ebben a felállásban tényleg összetartozunk. Azt is megemlíteném, hogy most nagyon messze voltunk otthonról. Ha például Szlovéniában maradtunk volna, felvehettünk volna mondjuk Novo mestóban, és este hazamehettünk volna Ljubljanába, ahol szembesülünk a hétköznapok gondjaival. Most viszont álomszerű helyzet alakult ki. Nem kellett azon gondolkodni, hogyan fizeted otthon a számlákat és hasonlók. Ez a helyzet tehát egyfajta boldog állapot volt számunkra, három hónapon át. Az a helyzet, hogy szabad lehetsz, amikor alkotsz, aminek elvileg a küldetésed is lenne. Együtt nyitottunk meg egy új világot.
RockLine: A producer, Ross, a tapasztalataival valószínűleg csak apró korrekciós mozdulatokkal terelgetett titeket, és a dolgok maguktól alakultak.
Tomi: Ebben az esetben tulajdonképpen egyáltalán nem volt szó valamiféle hierarchiáról, jó, ami magát a munkát illeti, az biztosan. Mindannyian tudtuk, ki a főnök, ki formálja a végterméket, de Ross tanácsadóként és barátként közelített. Ő is tanult ebben a folyamatban velünk együtt és tőlünk. Ross Robinson nagyon sokoldalú személyiség, rengeteg múltbeli tapasztalattal, és hasonló módon is áll a dolgokhoz. Soha nem erőltette ránk a nézeteit a munkánk során. Rengeteget tanultunk tőle, ő maga pedig elismerte, hogy ilyen élménye, mint a Siddhartával, még egyetlen zenekarral sem volt. Egy ilyen folyamathoz elég nagy ember kell, hogy befogadjon valakit, akit nem ismer, és hogy kész legyen maga is fejlődni, ami mutatja, mennyit jelent neki maga a zene. Ő ebben leli örömét. Teljesen másképp mutatta be nekünk a zeneszerzést, illetve magát a felvételt, mint amit addig megszoktunk. Úgy viselkedik, mintha nem lenne része a zeneiparnak. Sőt, megveti. Ő csak alkot, és hagyja, hogy az így létrehozott zene megtalálja a neki szánt helyet. Abban az értelemben, hogy semmi miatt nem kell idegeskedni, ha az albummal nem leszel az 1. számú zenekar, nagy tisztelettel viseltetik a zene iránt, és nagyon komolyan áll az alkotásához.
RockLine: Hogyan született a több mint tízperces instrumentális szám, amit felvettetek az albumra? Egyben vettétek fel, az egész zenekar egyszerre a stúdióban, vagy több részből „ragasztottátok” össze?
Tomaž: Mindannyian egyszerre voltunk a stúdióban, az egész zenekar, és felvettük.
Rockline: Tehát csak egy „take” kellett hozzá?
Tomaž: Nem, több „take” volt, de a szám nincs összerakva. Rossot kellene megkérdezni a pontos infóért. Be voltunk zárva a stúdióba, és megkérdeztük, maradt-e még 10 percnyi szalag, mert szalagra vettünk, Ross igent mondott, és akkor nekiálltunk játszani.
RockLine: Úgy hangzik, mintha stúdiós „jam” lenne, fejből, elsőre lejátszva.
Tomi: Hát ez jam.
Tomaž: Igen, igen. Ez jam.
Tomi: A harmónia megvolt…
Tomaž: Két harmónia és egy motívum. Ennyi.
Tomi: Azon gondolkodtunk, hogy legyen az albumon egy kicsit hosszabb szám, ami amolyan „szünet” szerepét tölti be, mert arra számítottunk, hogy az egész nagyon intenzív lesz. Ebben a szünetben nem kellett volna túl sokat gondolkodnunk, a zene afféle díszletként szolgálna, vagy egyszerűen „elvisz”. Lényegében a helyszínen találtuk ki. Néztük egymást, senki nem tudta fél perccel előre, melyik lépés következik, és hány szakaszba fogunk belemenni. Ez a szám tényleg különleges pillanata az albumnak. Ennél a számnál tehát semmi nem volt megbeszélve. Egyébként a felvételi nap végén játszottuk, amikor már mindannyian kicsit „off” voltunk. Ez számunkra a kiengedés pillanata volt a nap folyamán lezajlott hosszú felvételi órák után.
RockLine: Az eddig felvett lemezeitek közül, az elsőtől az utolsóig, melyik készült a leginkább a ti lelketek szerint?
Tomi: Nehéz lenne egyetlen lemezt kiemelni. Mindegyik őszinte. Csak az időszak volt más, amelyben születtek. A gondolkodás más. Most, ha megpróbálok visszaemlékezni, a „Saga” hordozza magában mindközül leginkább az úgynevezett győzelmi érzést. Talán ha állandóan magaddal hordod a lelked, ma már mind azt mondhatjuk, hogy a zenekarban 30 felett vagyunk, akkor hozzászoksz, de a „Saga” esetében észrevettem, hogy a lélek valójában megint nagyon érdekes dolog lehet, ha szabad így mondanom. Ebben az öt tag révén a zenekar érett, egészen másként, mint eddig, mondhatom, hogy a Saga esetében ez számunkra a zenei megnyilatkozás csúcspontja, függetlenül attól, hogyan fogadják majd a hallgatók az új albumot.
Tomaž: Amit itt hangsúlyozni kell, hogy ez a lemez a többitől eltérően sokkal inkább „első” személyű, személyes. Elég sok dal, ha nem az összes, ebbe az irányba megy…
Tomi: Az „ID” is már album.
Tomaž: Igen, de a két album között a szövegek a „mi vagyunk”, „csodáljuk a világot” többes szám első személyű nézőpontból indulnak ki. Nekem személy szerint a „Saga” az amerikai „ID”.
RockLine: Milyen fejlődési utat jártatok be az „Rh”-tól, amely valószínűleg a kereskedelmi csúcspontotok volt, a „Petrolea” érintésével a „Sagáig”?
Tomi: Igen, az „Rh” számunkra amolyan „Harry Potter” volt. Minden mesés lett, az albumot a tömegek is befogadták. A Petroleával a úgynevezett marginálisabb világba mentünk, tulajdonképpen vissza akartuk szerezni azt a rock n’ rollt, mert ha őszinték vagyunk, akkor az egész már kicsit kicsúszott a kezünk közül. A zenénkbe erősen beletapadt a szimfonikusság. Az „Rh” kiváló lemez volt, nem mondom, de a rajta szereplő sok vendég miatt nehezebb volt élőben játszani. A Sagával viszont most kezdődik számunkra az igazi küzdelem. Rengeteg „kontrollálatlan” hang van rajta, amelyeket a saját zenei felfogásunkon át, vendégek nélkül vetítünk ki a térbe. Erre az albumra természetesen még több réteget is rá lehetne tenni, de ez így van, és ez elég. A Siddharta a maga teljes valójában.
RockLine: A „Saga” anyagán érezni, hogy ezúttal teljesen megterheletlenül álltatok hozzá, és ez egy olyan album, amely nem a slágerhajhászásnak van alárendelve.
Tomi: Amikor az albumot vettük fel, Ryan és Ross – Ryan Ross technikai munkatársa –, valahányszor egy-egy szám felvételébe kezdtünk, megjegyezték: „Na, menjünk, vegyünk fel egy új slágert!”, és ezt harsány nevetéssel kísérték. Ross maga nem azért ír számokat, hogy előre slágernek szánja őket, bár néhány dala az évek során ténylegesen azzá válik.
RockLine: Tomi, az új albumon megint 100%-ig meggyőző voltál az érzelmes oldalad megélésében. Valószínűleg az új környezet is hatott rád, hogy bizonyos érzések még határozottabban felerősödtek benned…
Tomi: Az új albumon Ross ebben nagyon sokat segített. Rengeteg időt szán rá, és beszélget veled az egyes számokról. Mindannyiunkkal. Az elején a csapattal, amikor elmagyarázzuk neki, miről szól egyáltalán a dal, utána érzelmileg annyira motivál, hogy már magadban is elgondolkodsz ezen az érzésen. Tehát nem úgy megy, hogy „Csináljuk meg ma ezt a számot, aztán talán még azt, stb…” Ross a számok felvétele előtt megpróbál visszavinni a legelejére, a lényeghez, amiből maga a dal ered. Azokba a helyzetekbe, amelyek szerinte hozzájárultak ahhoz, hogy egy adott szám megszülessen. Rossnak eközben nem volt fontos, ha melléfogtál egy hanggal, vagy a versszakban kicsit esetlenül énekeltél el egy szót, mert abban a pillanatban az volt a lényeg, hogy milyen energiát indítasz el. Ha kiderült, hogy ez az elindított energia nem az igazi, visszatértünk a vitához. Ha pár hang után érzed, hogy a dolog jó irányba tart, nem nehéz „beleesni”. Ross a munkád közben alig egy méterre áll tőled, amikor veszik. Nagyon észrevétlenül működik, ugyanakkor rendkívüli támaszt nyújt. Messze attól, hogy ez a megközelítés kényelmetlenséget keltene benned. Éppen ellenkezőleg. Jó érzés. Még az is előfordul, hogy Ross időnként jobban koncentrál, mint bárki más közülünk a zenekarban.
Tomaž: Ross segít csatornázni. Amikor Tomi az energia elindításáról beszélt, és arról, hogy ha egy szót „elrontottál”, ennek a lemeznek és Rossnak is az az üzenete, hogy nem számít, milyen nyelven énekelsz, mert ha az energia jó, ezen a világon bárki, bármikor megért egy számot és az üzenetét. Oké, a szövegek konkrét megértéséről nem beszélek, amelyekről mi úgy gondoljuk, hogy az amúgy sem a céljuk. A művészetben a szöveg célja az, hogy kiváltsa a te értelmezéseidet és az azonosulásodat.
RockLine: Rendkívül ritka képességgel rendelkeztek, e tekintetben egyedül álltok a szlovén zenei életben. Úgy tudjátok beépíteni a szlovént a versszakokba, hogy az nem veszi el a zene dallamosságát, hanem ellenkezőleg, kitűnően illeszkedik a dalok vázába, sőt, magát a dallamot is felerősíti. Ezzel a ritka, egyedivé tévő erénnyel a hátatok mögött gondolkodtatok-e azon, hogy az új albummal talán mégis megpróbáltok betörni külföldön is, és végre a nemzetközi színtéren is nyomot hagyni?
Tomi: A mi szándékunk tulajdonképpen az, hogy „a hátuk mögött átalakítsuk” a többiek elméjét. Készen állunk a külföldi piacra. Azt szeretném, ha minél kevésbé keltenénk ezzel feltűnést, és ez az arzenál magától nőne. Úgy érzem, most jön el az igazi idő, amikor ez érdekes lehet az embereknek. Ott van a zene és a lélek a hanggal együtt, amely a zene része, és itt a hallgatóra van bízva, hogy a versszakok üzeneteit a maga módján értelmezze. Ez a mi titkos tervünk. Számítok rá, hogy a szlovén nyelvnek ezt a használatát Szlovénián kívül is elfogadják.
RockLine: Úgy látom, éppen a szlovén nyelvnek ez az általad képviselt értelmezése a fő ismérv, amiért azt lehet mondani, hogy nincs szlovénebb rockzenekar, mint a Siddharta.
Tomi: Igen, sok szlovén is azt mondja, hogy amikor hallgatják a zenénket, nem értik pontosan, mit éneklek. Például ha egy amerikai és egy angol hasonló szorult helyzetbe kerülne, és tényleg tudni akarná, mit jelent fordításban, nincs gond, hozunk nekik fordítást. De szeretnénk, ha a szlovén nyelvnek ez a használata önmagában is felkeltené a figyelmet a szlovén határon túl, hogy a külföld is felfigyeljen erre a különlegességre. Ez olyan, mint az operában vagy a színházban, amikor az előadás kezdete előtt megkapod a szöveget. Kétlem, hogy az operaelőadás alatt bárki érti, ki mit énekel.
RockLine: Játszottatok már külföldön, és megpróbáltatok ott betörni. Hogyan hatott rátok ez a tapasztalat? Sikernek vagy kudarcnak élitek meg?
Tomaž: Mi azokon a külföldi koncerteken akkor mindent beleadtunk, és megtettük a magunkét. Nem érdekelt, hogy tíz vagy kétszáz ember előtt játszunk. Mindig teljes erőbedobással álltunk színpadra, mert éppen a koncertek a legjobb kifejezési formánk. Emellett volt egy német partner, illetve kiadó, aki nem tudott velünk mit kezdeni – inkább úgy mondom: nem tudott minket úgy bemutatni a német közönségnek, ahogy bármelyik zenekar szeretné. Például felhívod a partnert, és azt mondod neki: mi vagyunk a zene, te vagy a csatornánk a közönséghez, hozd el nekünk a közönséget – és ez a pillanat sajnos nem jött el. Minket ez nem állított meg.
Tomi: Ha egy hasonlatot használok, ez a menedzser szánkóval vitt minket a tengerre, aztán mi fogtuk a szánkót, beleszúrtuk a partba, kinyitottunk egy sört, és a magunk módján hasznosítottuk a szánkót. Ebből a kalandból újjászületve, kipihenten és kitágult látókörrel tértünk haza. A német piac persze más. Ott nem lehet csak úgy egyik napról a másikra sikert aratni és „betörni”. Ez a kaland számunkra csak egy kavics volt annak a képnek a mozaikjában, amely most egyre nagyobb lesz.
RockLine: Szerintetek mennyi hiányzik még ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren is sztárok legyetek?
Tomi: Szerintem elég sok. Mert az első kérdés az, hogy a Siddharta egyáltalán akarja-e ezt. Főleg abban a formában, ahogy azt a mainstream csatornák, például az MTV mutatják nekünk. Ettől a mainstreamtől mi nagyon eltávolodtunk, attól az elvtől, amit el akarnak adni nekünk, így bizonyos értelemben a sztárságtól is eltávolodtunk. Külföldön egy kultzenekar státuszát szeretnénk elérni, amely nagyon jól él, de nem teszik ki annak a fényességnek, amit a médiacsatornák mutatnak nekünk. Szeretnénk megőrizni az egészséges kapcsolatot a valósággal, a saját életünket élni, amikor eljön ez a siker. Úgyhogy nem fogunk csak úgy elkurválkodni.
Tomaž: Amit ma az MTV-n látsz, abban a társaságban mi egyáltalán nem akarunk lenni. Minden, amit ott látsz, cirkusz, minden megrendezett. Mi nem e szerint az elv szerint működünk. Korábban az őszinteségről beszéltünk. Az MTV-n ez nincs, ott minden megtervezett, minden mozgatórugó és a célközönség, amely rácsap egy mesterségesen megrendezett termékre.
Tomi: A csavar az, hogy aki őszinte, az ezt egyáltalán nem hangsúlyozza. Tele szájjal az őszinteségről azok beszélnek, akik attól félnek, hogy talán nem őszinték, vagy hogy valaki leleplezi, hogy nem azok. Az ilyenek azt mondják majd: „Nem érzed, milyen őszinte vagyok? Engem az emberek arról ismernek, hogy nem hazudok!” Ugyan már. Az ilyen dumát én már nem veszem be. Olyan, mint a megromlott joghurt.
RockLine: Mondhatjuk, hogy a Siddharta a „Sagáig” jutva csak most értette meg az őszinteségét, pedig az végig ott volt bennetek, és tulajdonképpen akaratlanul ki is fejeztétek? Csak az új albummal talán végre megtanultátok értékelni, hogy lehet őszintének lenni.
Tomi: Mi többé-kevésbé végig őszinték voltunk. Az viszont, hogy így megmutattuk magunkat, és ez annyira jólesik, és nincs bennünk semmi szégyen semmiféle kritika vagy az iránt, hogy bármit rosszul csináltunk volna, éppen a „Sagával” érkezett el. Most nagyon jól érezzük magunkat. Korábban talán túl óvatosak voltunk, az óvatosság pedig időnként vissza is tarthat, és valahogy éhesen hagy.
Tomaž: Ezzel a hozzáállással az ember folyton kicsit nyirbálja a saját szárnyait.
Tomi: Érzed, hogy valami nincs rendben, aztán kell valaki, aki megmutatja, mit csinálsz rosszul. Örülünk, hogy ez már nem nyomaszt minket.
Tomaž: Mintha végig kicsit behúzott kézifékkel mentél volna.
Tomi: Igen. Vagy mintha a kerekek nem lettek volna eléggé felfújva. Vagyis jó autó, de valami nem stimmel.
Tomaž: Talán erre tényleg jobb kifejezés, mint az őszinte, a megmutatkozás, a leplezetlenség. Ez illik ahhoz a folyamathoz, amelyen Rossszal mentünk keresztül. Mindegyikünkkel addig foglalkozott, míg teljesen le nem vetkőztetett. Ez mindannyiunknál odáig ment, hogy a végén mindenki csak azt vette észre, hogy hangszer van nála, Ross pedig mindent tud mindegyikünkről. Ilyenkor annyit tehetsz, hogy Rosszal úgy kommunikálsz, hogy válaszul eljátszol neki valamit. Vagyis bújócska nélkül, odáig, hogy már csak az marad, hogy eljátszd azt, amiről olyan sokáig beszélgettél Rosszal, illetve amit elmondtál neki.
RockLine: Ahhoz, hogy eljuss arra a pontra, ahol nem félsz leplezetlenül reagálni, valami extra önbizalom kell, valami több. Ezeket az erényeket ma már csak kevesen uralják…
Tomi: Világossá kell válnia, hogy nem tarthatsz mindent kontroll alatt, és egy ilyen ponton el kell érned azt a képességet, hogy elég merész légy ahhoz, hogy az ismeretlenbe lépj. Eközben tudatában kell lenned, hogy ennél a lépésnél megcsúszhatsz, vagy felkerülhetsz valamiféle mozgólépcsőre, amely még pár szinttel feljebb visz. Megtenni ezt a lépést a legnehezebb döntés. Főleg egy olyan zenekarnak, amelyben öt önfejű, sajátos elme van. Erre a bátorságra szükség van, és nekünk megvolt a szerencsénk, hogy sikerült megtennünk ezt a lépést, és nagyon örülök, hogy része vagyok ennek a csapatnak, ahol lehet spontán dönteni és elég nagy kockázatot vállalni a személyes fejlődés érdekében, hogy konkrét eredményt is elérjünk, amely most az új albummal több mint nyilvánvaló.
RockLine: Éppen ez a Siddharta nagy előnye, hogy a zenekar természetes úton fejlődött, és szilárd alapot teremtett, amelyen biztonságosan és függetlenül építkezhet tovább.
Tomi: Mi nem járunk munkahelyre. Kizárólag zenével foglalkozunk. Sokat gondolkodhatunk rajta, és számomra ez óriási élvezet. Az a bátorság, amiről beszéltünk, a főiskolán is megmutatkozott, amikor választás elé kerülsz, és el kell döntened, hol kockáztatsz a továbbiakban. Érdekes, hogy a magasan képzett, doktori címekkel rendelkező embereknek nem világos, amikor azt mondod nekik, hogy te zenével foglalkozol, és ez a munkád meg a megélhetésed. Nálunk mindenki úgy gondol a zenére, mint egy extra hobbira, amivel a szabadidődben foglalkozol. Mi azon kevesek közé tartozunk Szlovéniában, akik meg tudnak élni a zenéből. És ha ennek érdekében minden mást félreteszel, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül.
RockLine: Tomaž, te a Revolute nevű zenekarral is foglalkozol. Mi vezetett oda, hogy megalapítsd, és mit ad neked a Revolute-ban való zenélés, amit például a Siddharta nem?
Tomaž: Erre a kérdésre tulajdonképpen nem is olyan könnyű válaszolni. A Revolute története még a Siddharta megalakulása előtti időkbe nyúlik vissza. Velem is hasonló történt, mint Tomival: egy ponton a főiskolán választás elé kerültem. A professzorasszony felajánlotta a demonstrátori, később pedig az asszisztensi állást, én viszont úgy döntöttem, hogy a zenével kezdek foglalkozni. A kenyérért. Akkoriban találkoztunk a Siddhartával, és én a Siddharta által kezdtem kifejezni magam a zenében. Emellett volt még egy zenekarom. A dolgok odáig jutottak, hogy nem az volt a gond, hogy valamit ne tudnék megcsinálni, hanem leginkább az döntött, hogy kipróbálnál még valami mást, valahol máshol. Nehéz éles határt húzni a zenei karakterem közé a Siddharta és a Revolute esetében. Jó, a Revolute-ban női az ének, a Siddhartában férfi. Én mindig is úgy éreztem magam, mint aki női hangra szerez zenét.
RockLine: Hogyhogy nem döntöttetek az „Rh” korszakában egy női vokálos dal mellett? Az kétségtelenül óriási slágert hozott volna nektek.
Tomi: Éppen azért, mert ezt valószínűleg akkor már tudat alatt magunkban hordoztuk: a zenét nem matematikai alapon közelítjük meg, hogy ceruzával és papírral a kezünkben elemezzük, és előre megtervezzük a slágereket. Ezekkel a kombinációkkal inkább még vártunk egy kicsit. Csak nemrég döntöttünk az együttműködés mellett. Mégpedig férfi énekessel. A Dan D-vel. Akkor úgy éreztük, hogy ez áll nekünk a legjobban.
RockLine: Mennyire érződött az eladásokon az internetes letöltés hirtelen elterjedése, ha összehasonlítjuk az „Rh” és az utána megjelent „Pertolea” példányszámait?
Tomaž: Nagyon. Felére csökkent.
Tomi: Az „Rh” 30.000 példányban fogyott el, a „Pertolea” pedig 12.000 és 15.000 között.
Tomaž: Azt szeretnénk, hogy rendeződjön a helyzet az interneten, és a zenét ott is el lehessen kezdeni árulni. Hogy visszakapjuk a kenyerünket. Tudod, már abban is hatalmas a különbség, amikor a kezedbe veszel egy albumot, aminek a borítóját egy művész külön a zenéhez rajzolta, és a borító készítése közben kifejezetten elmélyedt a zenében, mert tudod, hogy az egyik a másik nélkül nem megy. Az album nem csak egy felvétel a CD-n, az album maga az egész. A csomagolással együtt. Ennek is van egy művészi pecsétje, ami az album egyértelmű része. Amit például Blaž Porenta csinált nekünk, tudod, őt nem rendelték meg, hogy rajzoljon nekünk. Ő a rajongónk. Amikor megkapta a feladatot, hogy fogjon hozzá az albumhoz tartozó rajzokhoz, előre kapta meghallgatásra a dalokat, és ahogy rajzolt, a rajzok együtt nőttek a zenével. Ezért a „Saga” részben az ő műve is, nem csak a miénk.
RockLine: És végül egy teljesen általános kérdés. Milyenek a további tervek? Gondolom, először az album népszerűsítése és így tovább…
Tomi: Igen. Először a promóció. Az album megjelenésére éppen itt, a Kino Šiškában tartunk bemutatkozó koncertet, 2009. november 21-én. Utána nekivágunk az útnak, és igyekszünk minél több színpadon fellépni. Emellett persze nem zárható ki, hogy mindannyiunknak végig rengeteg ötlete van, és sosem tudjuk, hová vezet az út. Éppen az ismeretlenbe vezető út a legvonzóbb talány. Ami viszont biztos, az minden olyan rockzenekar történetének része, amely szeret élőben játszani, és amelynek ez tulajdonképpen az alapküldetése. Decemberben tehát koncertek, tavasszal masszív albumpromóció, és a külföldi ajánlatokra is odafigyelünk, amelyeket már most tapogatunk és szimatolunk. Mindezt pedig ugródeszkának használjuk a továbblépéshez. Nagyon fontos, hogy ez az ugródeszka minél rugalmasabb legyen, adjon nekünk egy lendületet, mi pedig meg is tartsuk ezt a lendületet.
az interjút készítette: Aleš Podbrežnik és Robi Lipej
a szöveget szerkesztette: Aleš Podbrežnik
fotók: Robi Lipej
Képgaléria







