Önkiadás
Megjelenés dátuma: 2026. 2. 6.
Produkció: Sarcasm
Az album hossza: kb. 40.15 perc
Műfaj: Speed Metal / Thrash Metal
Értékelés: 8.5/10
Cáfoljon meg valaki, kérlek! Van még valahol olyan szlovén thrash metal banda az ezredforduló utáni első évekből, amely túlélte az időket, és ma is alkot? Az a korszak egy egész sor fiatal, új generációs zenekart dobott fel, amelyektől nagyon sokat vártunk. Ez pár évig tartott is. Aztán sajnos lassan elsüllyedt minden. Magamról azt mondhatom, hogy húsz évvel később ezek közül a bandák közül már csak az Eruption jut eszembe. Itt a történet többé-kevésbé le is zárul.
És akkor jön az új Sarcasm-album. A szlovén thrash metal úttörőinek lemeze. Olyan időben, amikor a mi régiónkban egyenesen szükségünk van az ilyen munkákra. Olyanokra, amelyek azt üzenik: a thrash metal Szlovéniában még él. Szomorú, hogy erre éppen a hazai műfaji legendáknak kell emlékeztetniük minket, de jobb így, mint sehogy.
A „Soulless Machine” egyenesen szólva nagyon-nagyon jó lemez a zenekartól. Ebben a tekintetben a „Something To Believe In” (2011) vonalához csatlakozik, amit a Sarcasm ott letett az asztalra, és néhol többször is túlszárnyalja azt. Csakhogy az tizenöt évvel ezelőtt volt. A Sarcasm azóta változásokon ment keresztül. Hagyjuk az éveket: általuk edződsz és érsz be. Mi történt az elmúlt tizenöt évben? A „Thrash” (2014) című albumot még Mucyval vették fel, a szlovén szövegekre való áttéréssel, amelyet hat évvel később a „Pot v raj” követett, ahol az énekesi feladatokat már mindkét gitáros, Aleš Blaznik és Klemen Renko átvette. Miért foglalkozom a múlttal? Mindkét lemez tartotta a Sarcasm színvonalát, de ha az utolsó három album egészét nézed, az irány a hangzás puhulása felé mutatott. Persze ez a puhulás megint csak viszonylagos – minden fül másként hallja. A „Pot v raj” is hitelesen van eljátszva és megaranzsálva mindenben, de a szlovén nyelvű ének elvesz a thrashes harapósságából. A szlovén a versmértékben jóval nehezebben kezelhető, mint a lényegesen dallamosabb angol. A „Pot v raj” mindenképpen csiszoltnak és fenyegetőnek hatott, de épp a szlovén nyelv miatt a punkos hangvétel konkrétabban türemkedett rajta, és időnként már-már elnyomta a zenekar thrash metalos gyökereit. Ne értsetek félre: a punk és a metal testvérek, egyik a másik nélkül nem megy. Minden jó, igazi thrash metal mellett ott van az éles punkos felhang, de annak világosan alárendelt helyzetben kell maradnia.
A „Soulless Machine”, vagyis az utód, ebben a tekintetben is visszaviszi a dolgokat oda, ahol lenniük kell. Olyan közegbe, ahol az ének kompetensebben működik. Az albumon az éneklést Aleš Blaznik (hét dal) és Klemen Renko (három dal) osztja meg. Az angol nyelv használatával az új lemez összképe lényegesen gördülékenyebb, mint az elődé. Nem csak ez: jó döntés volt, hogy a zenekar mindössze tíz dalt tett rá, mert ez hangsúlyozza és erősíti az album egészének kompaktságát. Főleg annak tudatában, hogy a számok tényleg aprólékosan ki vannak csiszolva. A banda tehát a legjobbat válogatta össze. Énekben az új album konkrét előrelépést hoz az elődhöz képest. És ez érződik. És ez nagyon-nagyon fontos. A Sarcasmnak már nem kell énekest keresnie. Mindkettőt megtalálták otthon, a saját soraikban.
A nyitódal pontosan oda teszi a dolgokat, ahová a Sarcasmnál szeretnéd, és ahová – az időtlen „Crematory” debütalbum örök hatása alatt – csendben, tudat alatt számítasz is rá. A régi iskolás thrash ősi tartásának feltámadása, amely a debütalbummal keresi és építi a kapcsolatot. Ha ilyen old school speed/thrash metalos rágásról beszélünk, amilyet rögtön a nyitó New World Order hoz, a nyolcvanas évek klasszikus példaképeivel, a jó öreg Metallicával és Anthraxszel való rokonság még indokoltabb és magától értetődőbb. Ennyi. Ha tovább „szőrszálhasogatunk”, az új album a legtöbb visszfényt az európai thrash és speed metal régi iskolájából veri vissza. Főleg olyan nevekből, mint a Vendetta, a Paradox, az Accuser, a korai Angel Dust és/vagy az Exumer. Szerény kritikával a Coronert is ide sorolhatjuk. De a Sarcasm ezt a maga módján csinálja. Szlovénul. Mindig is így volt, most is.
Ami a Sarcasmnál mindig is jólesik, az a zenei érzékenységük. A dalok az új albumon is mind ügyesen fel vannak dúsítva zenei átvezetésekkel, amelyeket a Blaznik/Renko páros adagol a kompozíciókba. A dalok nyitó és záró részei, a mid-eight szakaszokba való be- és kilépések (amelyek egyébként izzó szólókkal vannak tele)… Ezért hangzik néhány dal kivételesen klasszikusan. Térben és időben elveszve, és ebben a tekintetben nagyon önjáróan! Vagyis egy olyan recept fényében, amely a zenekar zenei névjegyét testesíti meg, és csak az övé. Aleš Blaznik a víziójában megingathatatlan oszlop marad. Igazi főnök. Ebben a tekintetben az olyan számok, mint például a The Stone Age (a gitárharmóniák belsővé tett, megcsontosodott N.W.O.B.H.M.-lendületével), annál édesebbek hallgatni. A banda a rohamban csak a záró There’s Still Hope fő riffjénél és refrénjénél fékez kicsit, de ott sem mutat egy fikarcnyi mostohaságot sem az album fölött gomolygó sötét hangulattal szemben.
Ami az ötletgazdagságot illeti, abból bőven van, és ez egy kompakt terméket ad a színtérnek. A dalok magas szinten vannak megkomponálva, és minőségben nem ingadoznak. Az album egy pillanatra sem ernyed el. A zenekar a dalokat (főleg a refrének dallamait) „utcai bandák” kiáltozásának harmóniáival látta el, ami az old school speed/thrash alapvető védjegye. Előadásban is rendkívül meggyőzően szólít meg a lemez. Élőn lüktet, koszos, dörzspapír-erővel hámozza a bőrt, és maró élességgel rágja be magát. Mindeközben az első másodperctől az utolsóig megőriz még valamit, ami a Sarcasmra mindig is jellemző volt: a szövegek társadalomkritikus csípősségét. Az album kompaktságához hozzátesz a kvartettben uralkodó cimboraság is. Érzed a lemezen, hogy a tagok közti munkakémia helyes, hogy a hangkép építőkövei nagyon jól kiegészítik egymást, érzékelik egymást, és azt mondhatjuk, csapatként egyként lélegeznek. Egymásért. Ezért a „Soulless Machine” előadásban is rendkívül sűrű, remekül kontrasztos, és meggyőző, baljós organikussággal szól hozzád.
A „Soulless Machine” kiváló alkotás a zenekar érett korszakából. Nincs más hátra, mint hogy minél előbb beszerezzük ezt az albumot (lehetőleg bakelitformátumban), és elrohanjunk a zenekar legközelebbi koncertjeire. A „Soulless Machine” az old school speed és thrash metal ősi tartalmának tökéletes régi iskolás rohamát hozza, egy olyan egyenessel a homlokra, amiből még jó ideig nem fogtok magatokhoz térni. Jó, hogy ez egy olyan zenekar albumának hallgatása közben íródik le, amely a jövő évben a működésének 40. évfordulóját ünnepli. Mintha azok az évek el sem teltek volna.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. New World Order (5:10)
2. Rebellion (3:42)
3. Hand in Hand (3:43)
4. O.C.T. (3:22)
5. World’s on Fire (4:44)
6. Faceless Mind (3:57)
7. Life is Short (3:45)
8. The Stone Age (4:17)
9. Payment (3:26)
10. There’s Still Hope (5:15)
Felállás:
Aleš Blaznik – gitár, ének
Klemen Renko – gitár, ének
Vito Stričevič – basszusgitár
Matevž Blaznik – dob
