Megjelenés dátuma: 1972. 06. 16.
Kiadó: Island Records
Producer: Peter Sinfield
Játékidő: 42:12
Műfaj: art rock/progressive rock/glam rock
Értékelés: 9/10
A kultikus art rockerek, a Roxy Music, akik a progresszív rock, a glam rock és a pop-rock színterére egyaránt hatottak, leginkább arról híresek, hogy 1982-ben megalkották az „Avalon” című, hatalmas sikerű albumot, amelyen a két legnagyobb slágerük, a címadó dal és a „More Than This” is helyet kapott. Emellett arról is, hogy soraikban olyan zenei nagyágyúk játszottak, mint a legendás énekes, Bryan Ferry, a billentyűs újító, Brian Eno és a gitáros nagymester, Phil Manzanera, akik mind sikeres szólókarriert futottak be.
Jóval az „Avalon” előtt, a hetvenes évek elején semmi sem utalt arra, hogy a Roxy Music valaha világszenzációvá válik számos felejthetetlen slágerrel és örökzölddel. A Roxy Music eredeti felállását 1970-ben Ferry alapította, akinek egy sikertelen King Crimson-meghallgatás volt a háta mögött, valamint Graham Simpson basszusgitáros.
Bár Ferrynek a hangja „összeegyeztethetetlensége” miatt nem sikerült megkapnia a King Crimson énekesi posztját, Robert Fripp és Peter Sinfield elég nagy hatással volt rá az éneklése, hogy segítsenek neki szerződést kötni az Island kiadóval. Sinfield egyúttal a Roxy Music debütalbumának producere is lett, amely 1972-ben jelent meg, és újszerű hangzásvilágának köszönhetően váratlan sikert aratott.
Ferry és Simpson mellett, aki különc viselkedése miatt már nem sokkal a debütalbum megjelenése után kilépett a zenekarból, ott volt a szaxofonos varázsló Andy MacKay, a dobos különc, Paul Thompson, a rejtélyes szintetizátoros újító, Eno, akit az utolsó pillanatban győztek meg, hogy csatlakozzon, valamint a gitárvirtuóz Manzanera, aki furcsa fordulatok révén került a zenekarba. A gitárosi posztot előtte ugyanis David O’List kapta meg, de komolytalansága miatt hamar elvesztette, Manzanera pedig, aki akkoriban a hangszerek gondozója volt, örömmel foglalta el a helyét.
A Roxy Music-debütalbum hihetetlen energiát sugárzott, a zenekar teljesen egyedi stílust alakított ki, amely a glam rock, a prog rock és a proto-punk szokatlan art rockos keveréke volt. Ferry sajátos énekstílusával azonnal meghódította a glam rock rajongóit, miközben MacKay őrült fúvós betétekkel, Manzanera finom gitározással, Eno pedig a szokatlan hangok iránti kivételes fülével és a VCS3 szintetizátoron megszólaltatott időnkénti ambient térségekkel nyűgözött le. Mindezt extravagáns megjelenéssel és színpadi show-val fűszerezték, amelyben glamúros jelmezek is szerepeltek. Ezek közül leginkább Ferry tűnt ki, aki többnyire úgy öltözött, mint a felsőbb körök tagja, Eno androgün külsejével, Manzanera hegesztőszemüvegével, valamint Thompson, aki piros harisnyanadrágot és leopárdbőrt viselt.
A félig kiccses, félig zseniális glam prog hibrid, a „Re-Make/Re-Model”, amely egy éjszakai bár zsivajgó mulatságával indul, a Roxy Music korai időszakának klasszikus prototípusa volt: Ferry nonchalant, teljesen egyedi éneke, avantgárd szaxofonbetétek, dallamos gitárfutamok és proto-punk ritmusok. Az „Ladytron”-ban Eno finom ambient függönyökkel nyűgöz le, miközben a játékos szimfonikus hangszerelések fokozzák a glamúros és futurisztikus hangulat keverékét.
A rendkívüli eklekticizmus szép példája volt az „If There Is Something”, amely a nyitányban meglehetősen amerikaiasan szólt, mintha egy cowboy-szalon közepén készült volna. A „szalonzongora” és a „hijaho” gitárfutamok miatt az első részben a countryval kacérkodott. Később a VCS3 szintetizátorral megspékelt, fenséges jazzes-szimfonikus hangszerelések segítségével fokozatosan progresszív rockká alakult.
A „Virginia Plain” csipkelődő szaxofonfutamaival, finom gitárvariációival, proto-punk ritmusaival és Ferry pimasz éneklésével a Roxy Music történetének első slágere volt, noha az album eredeti változatán egyáltalán nem szerepelt, eredetileg csak különálló kislemezen jelent meg. A szöveget állítólag Ferry egyik festménye ihlette. A finoman árnyalt „2HB”, amelynek szövege a Humphrey Bogart-féle filmklasszikus, a „Casablanca” legismertebb idézetét tartalmazza, és egy rövid szintetizátorszólóval zárul, korai balladakísérlet volt, amely néhány szinte avantgárd hangszeres betétje miatt jelentősen különbözött Ferry későbbi, igazi balladáitól.
A „The Bob (Medley)” újabb példája volt a különféle zenei stílusokkal és a VCS3 szintetizátor improvizált hangjaival való eklektikus kísérletezésnek, ahol az avantgárd kísérletek, a rendkívül finom pillanatok, a glam rockos játékosság, a szimfoprogos fenségesség és a proto-punk agresszivitás fog kezet. A „Chance Meeting” ingerült gitárimprovizációval, zongorán átvezetve és melankolikus énekes vallomással íródott bele a lemezbe.
A „Would You Believe” nyugodt glam rock dal volt, Ferry falszettbe hajló énekes kaméleonságával és szökdelő zongorás-szaxofonos futamokkal. A melankolikus gyászének, a „Sea Breezes” szomorkás éneket tartalmazott trubadúrhangulatú oboa kíséretében és álmodozó ambient hullámzással, míg a „Bitters End” kabaréhangulatával kifejezetten glamúros lemezzáró volt.
A Roxy Music-debütalbummal szokatlan és rendkívül innovatív híd épült a progresszív rock és a glam rock között, ami Sinfield kiváló producermunkája és Ferry félig metafizikus, félig szerelmes szövegei mellett egyik kulcstényezője volt a nagy, váratlan sikernek. A Roxy Music korai időszakában, vagyis 1972 és 1976 között, amikor az ötalbumos glam rock korszakuk megjelent, valóban különleges jelenség volt az akkori zenei színtéren. Ez egyaránt igaz volt a zenéjükre és a külsejükre is.
A recenzió szerzője: Peter Podbrežnik
Dalok listája:
1. Re-Make/Re-Model (5:14)
2. Ladytron (4:26)
3. If There Is Something (6:34)
4. Virginia Plain (2:58)
5. 2HB (4:30)
6. The Bob [medley] (5:48)
7. Chance Meeting (3:08)
8. Would You Believe (3:53)
9. Sea Breezes (7:03)
10. Bitter’s End (2:03)
Roxy Music:
Bryan Ferry – ének, zongora
Phil Manzanera – gitár
Brian Eno – szintetizátor, felvételek
Andy Mackay – oboa, szaxofon
Graham Simpson – basszusgitár
Paul Thompson – dobok
VENDÉGZENÉSZ:
Rik Kenton – basszusgitár a „Virginia Plain” dalon
