Kiadó: Samo Records
Megjelenés: 2019. március
Produkció: Samo Šalamon
Műfaj: free jazz / avantgárd
Értékelés: 9.0 / 10
A Rotten GirlZ újabb izgalmas, különleges kaland, amely Samo Šalamon, a szlovén zenei wunderkind kifogyhatatlan elméjéből pattant ki. A free jazz és – ahogy az album címe is sugallja – a bizarr, közvetlen egyszerűség skizofrén kilengéseinek különleges frigyéről van szó: arról az egyszerűségről, amely a hetvenes évek második felében „felrúgta a megszokottat”, amit aztán a tőke ravasz módon „punk” címkével adott el a tömegeknek. Művészi szempontból a Rotten GirlZ története valahol a kettő között jár, vagyis ismét egy egyedülálló zenei teljesítmény áll előttünk. A kvartett koncertszerűen rögzítette, „in one take”!
Ha gyorsan végigfutunk a négyes felállásán, nem nehéz arra jutni, hogy a lemez négy szereplője jól ismeri egymást. Annak ellenére, hogy közösen alig a »Punk You« című debütálásukat hozták össze. Samo Šalamon és Achille Succi régi ismerősök közös free jazz-vállalkozásokból, Bojan Krhlanko dobos és Šalamon a Brest tagjai, Eva Poženel énekesnő és Bojan Krhlanko pedig a Kukushában játszik együtt, amely a kiváló billentyűs, Rok Zalokar zenekara.
Samo Šalamon ezúttal szorgalmasan az elektromos basszusgitárnál marad (egyes számokat további programozott loopokkal is ellenpontoz), Achille (bizonyítottan) altszaxofonon és basszusklarinéton fújja. A csapat nyitányként a free jazz irányvonalában robban szét, de az egy-két másodpercnyi (szándékosan előidézett) káosz után, amely rögtön sokkhatást kelt (hipnotikus nyitó ébresztőként szolgál a hallgatónak), gyorsan kalibrálja magát és formába rendeződik. Ez az Ego Trip című szám, amely a továbbiakban színesen váltogatja ezt a két megközelítést, és rögtön nagyon szemléletesen jelzi, mire számíthatunk a teljes lemeztől.
Eva Poženel hangja az albumon és a számokban egy újabb hangszer szerepét tölti be. A közvetlenül lejátszott részek váltakozásában Bojan „egyenes” ritmikai szerkezeteket tart fenn, olyanokat, amilyeneket a rock (és persze a punk) ismer, Achille pedig, aki rengeteg megoldást hoz az „Ornette-izmusok” kincstárából, többnyire tisztán tartja a formát, amit viszont Eva alkalmi vokális kilengései erényesen szétzilálnak – pecsétnyomó, azaz potens, vehemens lendülettel, mindenben teljesen megszelídítetlenül. Eva mindenesetre dallamot és spontán születő bizarr szókapcsolatokat is kibont, a csapat pedig olykor egyenesen lucidnak, gúnyosnak és csúfondárosnak hat. Eva adja az avantgárd alaphangját, a bizarrságban pedig frenetikus kitörésekig viszi a pontokat, amelyekről sokszor azt kérdezed magadtól, egyáltalán ki lehet-e ilyesmit sajtolni egy emberi testből. Mindenben spontán módon reagál, és mindenben kiszámíthatatlan. Ilyen a számok természete is, még ha folyamatosan szilárdan formázott szerkezetek és a free jazz sajátos találkozásáról beszélünk is.
Samo Šalamon gyakran kéthúros fogásokkal püföli a hangszert, amitől a basszusgitárból még több „vastagságot” és hangerőt nyer, a Rotten GirlZ pedig további karakteres kontrasztot. Pont ezt csinálta mindig Lemmy a Motörheadnél. Azért emelem ki a vaskancellárt, mert a Rotten GirlZ – a struktúrákat a közvetlen és csupasz (punk)rockos tartás zajos tákolmánya felé közelítve – az album során végig kellemesen lepi meg a hallgatót. Mindennek nagyon fontos tényezője Achille Succi, aki fenntartja az egyensúlyt a tapintható, formázott anyag és az improvizációs betétek között, amikor időnként mélyebben belevetődik a free jazz mezőire. Ebben a szabadságszerető jazzközegben Poženel vokális kitörései nem is működhetnének jobban. Mint mondtam, az ösztönök itt mélyen lesben állnak. Az intuíció és persze a zenészek közti érzéki összhang áll az előtérben. Egy tömör „kiegyenlítés” mellett, amely persze szükséges, hogy ne legyen túl sok az avantgárd kiruccanás, és ne alakuljon ki káosz („a polifóniák birodalma”), hanem épp ellenkezőleg. Hogy az albumot végig az a vonzó érzés kísérje, hogy a káosz ugyan közel van, de nem fog bekövetkezni.
A Rotten GrilZ tehát a »Punk You«-val egyedülálló módon olvasztja egybe a jazzt és a rockot, ráadásul gitár nélkül! A többi hangszer (az ének is itt „instrumentális” szerepben van) zajából több mint elég van! Persze a mérleg nyelve végig a jazz szabadsága felé billen, ugyanakkor az album (főleg Eva Poženel bevonása miatt) az avantgárd csillogásában is megszólítja a hallgatót, végig teátrálisan, olykor egyenesen bizarrul, de mindvégig kiszámíthatatlanul, és ami a lényeg: teljesen szokatlanul és eklektikusan, különlegesen és egyedülállóan. Samo Šalamon számára ez ismét egy rendkívül sikeres küldetés a kísérleti zenei „Samo-kihívások” sorában, amelyet ennek a zenésznek az állandóan szikrázó elméje hajt.
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Ego Trip
2. My Furry Little Friend
3. Mr. Stewie
4. Gotta Love
5. Home
8. Punk’d
9. Mind Fuck
10. Motions of Tenderness
11. Soft Paw
12. Black Saturday
Felállás:
Eva Poženel – ének (1-4, 7)
Achille Succi – altszaxofon, basszusklarinét
Samo Salamon – elektromos basszusgitár, hanghurkok
Bojan Krhlanko – dobok
