Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Channel Zero, Ljubljana
A koncert dátuma: 2008. 12. 11.
Látogatók száma: 50
Jegyár: 7€
Valószínűleg mindenkinek, aki szereti a minőségi rock- és metalzenét, az a vágya, hogy egyszer ő állhasson a színpadon. Ha az nem megy, akkor legalább a háttérben szeretne részt venni egy koncert megszervezésében. A RockLine csapata december 11-én, a Channel Zero-ban élte át ezt a régóta áhított és tervezgetett tűzkeresztséget: itt zajlott le az első RockLine-esemény. A mi bandánk tehát felemelte a seggét a képernyők és billentyűzetek elől, és a Channel színpada alá most először nem látogatóként, hanem szervezőként érkezett. Hogy sikerült-e, azt majd a látogatók döntik el, de vajon hogy festett az est a mi szemünkkel?
CHILDREN OF THE NIGHT:
A Channelben a hőmérsékletet a muraszombati Otroci noči kezdte felpörgetni, és a Let’s Run Somewhere… Let’s Run Away debütáló lemezről az nyitó Silverrel sikerült is nekik. Bár a színpad előtti tér még többé-kevésbé üresen kongott, a négyes kompromisszumok nélkül nyomta a kiváló heavy metalt, amelyet olyan irodalmi óriások történetei ihlettek, mint Stephen King és J.R.R. Tolkien. A zenekar élőben magabiztos, összeszokott és pontos, és az is egyértelmű, hogy a srácok élvezik, amit csinálnak. Tadej és Sandi alkotta a romboló erejű ritmusszekciót, különösen Tadejnél pezsgett az élet a színpadon, Alen és Silvo pedig a változatos riffelésről és néhány igazán irigylésre méltóan jól eljátszott szólóról gondoskodott. Silvónak talán még hiányzik némi vokális rutin, de nem kétlem, hogy a Children of the Night ezeket a jelentéktelen apróságokat is lecsiszolja. A lényeg, hogy a debütáló album élőben még természetesebben és szervesebben lélegzik, egyszerre agresszíven és érzelmesen, a Children of the Night pedig már most az egyik legjobb hazai heavy metal zenekar. Ez pedig igencsak dicséretes a thrash metal és más modernebb műfajok áradatában, miközben a hagyományos heavy metal háttérbe szorul.
ŽELEZOBETON:
Jó félórányi temperamentumos heavy metal után a Channel Zero-t a forráspontig a Children of the Night „földijei”, a szlovén thrash metal öregei, a Železobeton vitték. A muraszombatiakon nagyon meglátszik a hosszú pálya, pedig az egyetlen eredeti tag a mastermind Tadej Ropoša maradt. A Železobeton háromnegyed órányi „headbanging” thrashelésről gondoskodott, és ledarálta a teljes I Don’t Know lemezt. Hogy a Železobeton élőben ragyog, azt ugye nem kell külön mondanom? A gitárok égetnek, változatosak, dinamikusak és sokszínűek, a riffek és szólók egyedik, és pillanatok alatt rájuk süthető a Železobeton védjegy. A ritmusszekció pont elég nehéz, a basszus mozgalmas, a dobok mögött pedig fantasztikusan teljesített az új dobos. Tadej a tökéletes frontember definíciója, a konferálások szórakoztatóak (bár mi, akik nem Szlovénia keleti végéből jövünk, néha feliratot kérnénk hozzá), a hangja pedig mérgező és mustaine-iesen agresszív. A Železobeton elég sok embert odacsalt a színpad elé, sőt egy kisebb mosh-pit is összejött, a srácok pedig a végén még rávertek egy nagyon ígéretes új számmal, a Black Fist-tel. A közönség ráadást követelt, és meg is kaptuk: egy átthrashelt Maiden-klasszikust, a The Troopert. Thrashaholic!
Szöveg: Rok Klemše
STONE ORANGE:
Ki hitte volna. Ez a zenekar tényleg érdekelt. Meg is remegtek a hegyek. A ljubljanai melodikus hard rock kvartett, amelynek van egy Nori mlin című albuma, egyórás játékkal tisztelte meg Ljubljanát. A felállás: Marko Erjavec (ének, gitár), Tomo Jurca (gitár), Davorin Kovačič (basszusgitár, kísérővokál), Peter Potočnik (dobok, kísérővokál). A srácok a saját számukkal, a Nori mlinnel csaptak bele! Kiváló hangzást hoztak. A hangszerek egyensúlya nagyon példás volt, a harmóniák szépen hallhatók, a riff és a szóló közti arány rendben. A hang éles, szépen vágó. Az alapos hangpróba e téren biztosan sokat hozott a konyhára.
A saját számok (Nori mlin, Ne gledam dol, Suženj občutkov, Mali princ) közé a fiúk beleszőttek egy szép csokor feldolgozást is klasszikus slágerekből: megkapartak olyanokat, mint a Cum Feel The Noize (Quiet Riot), majd a Waysted Years (Iron Maiden), a Love Ain’t No Stranger (Whitesnake), a Rebell Yell (Billy Idol), a Kids Are Back és a We, re Not Gonna Take It (mindkettő Twisted Sister), zárásként pedig a Led Zeppelin jött a Rock N’ Rolllal!
A fiúk párszor megbotlottak a koncert alatt: kétszer is elkéstek a dobok átvezető gurulásaival és hasonlókkal, Marko pedig a Waysted Years alatt (főleg a refrénben) improvizált a versszakokon, és becsúszott egy fél hang fölöslegesen, ahová nem kellett volna. Mégis főleg Marko, a zenekar központi figurája győzött meg kiváló énekével és a gitározás meg az éneklés szerencsés „two in one” ötvözésével. Persze a srác teljesen gondtalanul érezheti magát dr. Tomo Jurca biztonságot adó ölelésében, aki nagyon magabiztosan nyomta a számok nehezebb gitárrészeit, bár érdekes módon Tomo és Marko is egyenrangú a szólók előadásában, ami újabb plusz Markónak, akinek alapvetően az éneket kell elsősorban megcsinálnia.
Kivitelezés szempontjából nem éppen a legragyogóbb és legsikerültebb fellépés volt ez az esti Stone Orange-tól, de a fiúk jelenlétükkel rendkívül fontos támaszt jelentenek a szlovéniai hard rock mozgalom megteremtéséhez. Itt születnek az új fiatal zenekarok, mint a Broken Arrow, a Hotty McKnotty és a Cyclone, itt vannak a tapasztaltabb Lady’s First (akik a metal és a hard rock határán mozognak, meglátjuk, mit hoz az új album, amely most készül), a Mary Rose újraegyesülése nagyon fontos dolog, kiváló új lemezt hozott a Šank Rock, és ébredezik az AOR-színtér is (Rock Shock).
Röviden: a Stone Orange-nak a jövőben még több fellépésre és a hallgatók támogatására van szüksége a koncerteken, és sokat segítene, ha egy kicsivel több rosszcsont „make up-ot” vetnének magukra. Valójában a zenekarban az egyetlen tag, aki hangsúlyozza azt a nagyon is szívesen látott, kívánatos glam vonalat, amely remekül illik ehhez a zenéhez, az énekes Marko. Szóval többet kellene fektetni a zenekar színpadi megjelenésébe, hiszen a „bad boys look” egyértelműen dukál a melodikus hard rockhoz! Akció, fiúk!
LADY’S FIRST:
Ez a tržiči kvintett a RockLine-on a korábbi koncertbeszámolókban sok visszhangos szót kapott. Most sem változott semmi a „Lady’s”-nél. Amit látsz, azt kapod. Kerülőutak nélkül. A srácok már pusztán az érkezésükkel, lazaságukkal és jókedvükkel valami pozitív „feelt” vittek a Channel Zero klub termeibe.
Magabiztosak és önbizalommal teliek, mint mindig. Mivel gyorsan pörögtek az események, csak egy „line checket” csináltak, de nincs mitől tartani, ha a dolgokra a mindig megbízható Youwda vigyáz! A fiúk a koncert előtt olyan repertoárt ígértek, amely nagyrészt saját anyagból áll, sőt két teljesen új számot is. Nagyon ígéretes bejelentés volt! Sajnos az este alacsonyabb látogatottsága – a színpad előtt néhány igencsak felhevült fej ellenére, akik végig szurkoltak a zenekarnak – oda vezetett, hogy a zenekar úgy döntött, fél órával lerövidíti a műsort, így csak egy órát töltött a színpadon.
Hamarosan egy éve, hogy a zenekar stabilitásra lelt, amióta Aaron basszusgitárossal megerősödött, és ez a szilárdság most sem volt nehéz észrevenni. Domen énekes féktelenül újra és újra felhergelte a jelenlévőket szellemes beszólásaival a számok közti szünetekben, és gondoskodott a jó hangulatról. Prokofiev bácsi szellemes (felvételről bejátszott) intrója után valahogy a várakozásoknak megfelelően robbantak ki a színpadra a kiváló gyújtózsinórral, a High Machine-nel. Ez rögtön a helyére tette a dolgokat. Kiváló hangzás, szabadon sugárzó erő és energia, rezgések a színpadról, amelyeket az összeszokott, tapasztalt kvintett szabadított el! A nyitó, lendületes High Machine mellett egyre nagyobb súlyra tesz szert a vas-repertoár (pedig csak egy debütáló albumuk van kint), főleg az ördögi Criminal (Buco dühösen diktáló vokáljának és Youwda mélyebbre hangolt morgásának szerencsés nyitó kombinációjával), amelybe meggyőzően illeszkedik Domen metsző éneke, a bőr alá hatoló hard rock lovas, a Lady, és mindenképp az LF, a The Game vagy a 911 mérgező ereje, ahol a színpadon újra remekül működik a Lady’s First zenéjének minden eleme, és különösen jól klimatizálódik Domen homályos felhangja az énekhangja színében. Röviden: a saját anyag tényleg tökéletesen működik a színpadon. A fiúk úgy kikapcsoltak, ahogy csak ők tudnak. Átélten és teljesen lazán, ami mindig győztes pontokat hoz nekik, amikor a koncert után meghúzod a vonalat a plusz és mínusz tételek összesítése alatt! Domen hangja néhányszor nem volt teljesen pontos a dallamban.
Feldolgozások nélkül persze most sem ment. A The Trooper (Iron Maiden) és a Fear Of The Dark (Iron Maiden), mintha csak a kisujjukból ráztak volna ki, és a vártnak megfelelően teljesen megőrjítették a klub népét, Youwda pedig megint mindent felfalt a Blackmore-t metalnyelvre átültető, kiváló Deep Purple-klasszikus, a Highway Star előadásával. A feldolgozások közül groove-ban különösen a feltekert riffelésű Killing in the Name of győzött, a Rage Against The Machine-től!
A Lady’s First rendkívüli magabiztossággal, egymás kiváló ismeretével és rutinnal, a megteremtett színpadi kémiával elsöpört minden lehetséges célzást arra, hogy az előttük játszó Stone Orange ezen az estén talán kihívhatta volna őket, és átvehette volna tőlük a színpad urainak jogarát! A Stone Orange-ot említem (bár hálátlan feladat), mint az esti fellépők közül műfajilag legközelebbi zenekart, noha energiában és stílusban mindkettő még mindig messze áll a másiktól. A srácok a végén „elhatározták”, hogy egy rendkívül ötletesen elmetalizált, felgyorsított „Jingle Bells”-szel megnyitják a karácsony előtti hangulatot a Channel Zero klubterében. A Lady’s First most is igazi koncertzenekar marad, amely megállás nélkül harap, és minden pillanatban meggyőz.
Késő éjszaka volt, tulajdonképpen már fiatal hajnal, amikor a RockLine így elvesztette az ártatlanságát a koncertszervezés terén. Hálásan magunkra vettük a takarítónők szerepét, és seprűkkel hadonásztunk, mint a klub utolsó mulatozói. Felejthetetlen este volt kiváló zenével, kiváló fellépő zenekarokkal, nevetéssel és mulatsággal bőven. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki eljött buzdítani a kiváló szlovén metal- és hard rock zenekarokat. A legendás thrash metalosok, a Železobeton, a fiatal heavy metal rohamosztag, a Children of the Night, a melodikus rockerek, a Stone Orange és a köztük (jelenleg) legstabilabb acélcég, a Lady’s First, amely igazolta a favorit szerepét, kombinációja egyúttal egy kisebb próba is volt: ellenőrizte, mennyire érdekli az embereket a dolog, azokat a szlovén fórumok nagyszájúit, akik sokat beszélnek és gépelnek, aztán nevetséges kifogásokkal elpárologanak. Oké, némi „kozmetikát” és „impregnált lolitákat” lenyomtak nekünk a The Fakers az Orto bar-ban, de őket nem is kell hiányolni, hiszen tudni, kinek az oldalán áll a „szív és a hit”. Jó volt a közönségben látni mindazokat is, akik hasonló „cipőben járnak” (ebből logikusan következik, hogy értik, mit jelent „egy bőrben lenni”) az este fellépőivel, vagyis más zenekarok tagjait, mint az Interceptor, Niet, Mit, Metal Steel. Köszönet a zenekaroknak a rendkívüli koncertélményért.
Szöveg: Aleš Podbrežnik
Fotó: Mojca Perdih
Képgaléria
