Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés dátuma: 2020. 10. 31.
Producer: Rob Moratti
Az album hossza: 50.43 perc
Műfaj: AOR/art rock
Értékelés: 9.5/10
Rob Moratti nagyon jól csengő név az AOR-zene és a jó melodikus rock, valamint az art rock rajongói körében, hiszen a kanadai zenészek DNS-éhez szinte közmondásosan hozzátartozik a „makacs kanyargás” a választott műfajokon belül. Igen. Ő az a fickó, vagy mondjuk inkább az a vokális nagyágyú, aki évekig a Final Frontier soraiban edződött. Ők valóban egy sor szemrebbenés nélkül irigylésre méltó minőségű kiadvánnyal szolgáltak, mielőtt az új évezred első évtizedében eltűntek a láthatárról. Miért? Rob Moratti ugyanis akkor csatlakozott a kultikus kanadai art rock formációhoz, a Sagához, amellyel felvette és kiadta az kiváló, de sajnos szem elől tévesztett „Human Condition” (2009) albumot, és a legendás csapattal még egy koncertlemezt is megjelentetett „Heads Or Tails Live” címmel. Röviden: aki 2009 tavaszán olyan szerencsés volt, hogy elcsípte a Sagát Morattival (előzenekar: It Bites) az ausztriai Wörglben, mert Szlovéniához közelebb nem léptek fel, az élete végéig nem felejti el ezt a napot.
Elég volt a bevezető romantikából. Miután Michael Sadler meggondolta magát, „visszavonult a visszavonulásból”, és visszatért a Saga énekesi posztjára, Morattinak természetesen korai „Isten veled!”-et kellett mondania. A Final Frontiert azonban nem támasztotta fel, inkább úgy döntött, hogy a saját szólólemezeinek felvételére összpontosít. És jól döntött, mert mindegyik kivétel nélkül kifogástalan minőséggel ragyog.
A „Paragon” mindössze egy évvel azután érkezik, hogy Rob Moratti kiadta a „Renaissance” albumot (RockLine recenzió). Ennél lényegesebb felismerés, hogy megőrzi elődje minden kreatív erényét. A két album közötti rövid időt tekintve ez mindent kárpótol. Moratti az új lemezen is maga mellett tartotta a tehetséges gitárvarázslót, Torben Enevoldsent, akivel a dalszerzésben több mint nyilvánvalóan remekül összhangban van. Basszusgitáron ismét közreműködik szakmája egyik legtiszteltebb alakja, Tony Franklin, a dobokat pedig ismét Moratti egykori Final Frontier-es cimborája, Stuart Reid kezeli. Az aranyozás és az anyag írása során ezúttal Morattit Torben Enevoldsen mellett svéd mesterek egész garnizonja segítette, így az új album tizenkét dala részletekben és apróságokban is valóban lenyűgözően finomra van csiszolva. Ők: Ken Sandin (Swedish Erotica, Alien, Da Vinci, Kee Marcelo), Felix Borg (Taste), Pete Alpenborg (Arctic Rain, Sunstorm) és Ulrick Lönnqvist (Code Red, Sahara). A „Paragon” Moratti korábbi albumai zenei víziójának folytatása. Logikusan a közvetlen elődhöz, a „Renaissance”-hoz áll a legközelebb.
Alig 51 percnyi kiváló, első osztályú kamaszos haverkodás az AOR-zene örökségével, vibráló, lendületes és dinamikus produkcióba ágyazva, amelyben a hangzásvilág építőkövei mesteri elrendezésben élnek együtt. A gitárok mindent magukkal ragadnak, a hangzás feszes és tömör. Decibelekkel nem fukarkodnak. A szólók briliánsak. Öröm követni Enevoldsen mesterműveit. Vendégzenészként Joel Hoekstra (Whitesnake) és a legendás Ian Crichton (Saga) is feltűnik az albumon. Moratti rendkívül nagyra becsült zenész. Főleg énekesként. Ha már az éneknél tartunk: rendkívül széles hangterjedelemmel rendelkezik. Gond nélkül „tolja minden hengerrel”, amikor az ötödik oktávot is eléri. Azon énekesek egyike, akik az énekerőt kifejezetten extrém magasságokba viszik, ugyanakkor megőrzik a hihetetlenül tiszta éneklés minden robbanékonyságát. Ha kell egy kézenfekvő célzás: nem meglepő, hogy Moratti 2015-ben egy egész feldolgozásalbumot vett fel, amelyet az AOR-zene óriásainak, a Journey-nek ajánlott. Szóval? Tudjátok. Tony Harnell (Starbreaker, TNT), a néhai Tony Mills (Shy, TNT), Kevin Chalfant (The Storm, Steel Breeze), és persze Moratti bármikor énekelhetne a Journey-ben is. Ezért a legjobb zenészek maguktól megtalálják, felkeresik. Ha az imént szóba kerültek a Whitesnake-ek, tegyük hozzá, hogy Moratti 2011-es „Victory” albumán a gitárokat teljes egészében Reb Beach játszotta fel. Nem vicc.
Valójában az album minden dala a maximális zenei hatásra van kihegyezve. Kiváló refrének, amelyek azonnal megragadnak, és a dalok atmoszférikus csúcspontjait adják. Nehéz kiemelni az album csúcsait, mert mind a tizenkét szám szőrszálhasogatóan csiszolt. Alighogy elragad az egyik dal, jön a következő. Dalról dalra. Egészen az album végéig. Ebből a szempontból már kimondható, hogy az új album még nagyobb mértékű kidolgozottságot és szerzői ragyogást hoz az elődhöz képest, amely mindössze egy évvel korábban jelent meg. Különösen a „mid-eight” részek, de néhány átvezető rész is ravaszul beplántált art rock alapvetésre utal, hiszen olyan megoldásokkal lepnek meg, amelyeket az AOR kiszámíthatósága nem igazán visel jól. Ám Moratti minden albumának éppen ez a bája, mert felülmúlják ezt a kihívást, vagy éppen kiváló keresztapaként segítik elő.
Egy ilyen lemezhez igazi AOR-rajongónak kell lenned. A nyitó I’m Falling-tól egészen a remek záródalig, a Stay Away-ig ez az album szorosan fogva tart. Még a melankolikus vágyakozás árnyalata is ott van benne. A bombasztikus pompa amúgy rendkívül magas hozama mellett, amely végig mámorban tartja a hallgatót, és egyébként pozitív, ébresztő hangvételű! A produkció, mint mondtuk, fantasztikus. Az album egyszerűen szólva egy nagy művészi mestermű. Ez nem az az AOR-album, amelyet azonnal meghódítasz. Pontosan azért, mert az aranyozásban „meglepetéskanyarokat” hordoz, és ezért art rockos beütése van. Hosszabb ideig fedezed fel. Éppen ez a rendkívüli vonzerő záloga, hiszen rengeteg részletet kínál, amelyeket felfedezel és lassan lerántasz róla a leplet. Fátyol a fátyol után, a nagy művészi kiválóság fátylai.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. I’m Falling (3:51)
2. Rise Above (4:12)
3. What Have We Become (4:07)
4. Remember (4:14)
5. Where Do We Go From Here (4:17)
6. Drifting Away (3:43)
7. Break the Chains (4:07)
8. Alone Anymore (5:08)
9. Bullet Proof Alibi (3:52)
10. All I’m Living For (4:13)
11. Picking Up the Pieces (4:58)
12. Stay Away (3:54)
Felállás:
Rob Moratti – ének
Torben Enevoldsen – gitár, billentyűs hangszerek
Tony Franklin – basszusgitár
Stuart Reid – dob
Vendégzenészek:
Ian Crichton (Saga) – gitár
Joel Hoekstra (Whitesnake) – gitár
