Kiadó: Inside Out Music
Megjelenés dátuma: 2009. 06. 15.
Producer: Riverside & Szymon Czech
Az album hossza: 44.44 perc
A Riverside kiváló szerzemény és üdítő frissítés a progresszív színtérnek, főleg most, hogy a prog metal mozgalom kissé veszített aktualitásából, és hiányoznak az új erősítések, amelyek a saját kreatív ihlet kútjából merítenének, mint az egyedi felismerhetőség letéteményese. Az „Anno Domini High Definition” a Riverside negyedik stúdióalbuma, amellyel a srácok újabb fejlődési lépést tesznek a zenei művészet egyedi, saját metszetében. Nem csupán újfent megerősíti a zenekar egyediségét, hanem tovább tágítja, mélyíti és definiálja annak meglévő mérföldköveit, magasabb minőségi szintre és új zenei formába emelve őket.
A lengyelek pályafutásuk kezdete óta ápolják markáns karakterüket. Az első albumuktól fogva. Már az elején néhány olyan védjegyet raktak le a megközelítésükkel, amelyek jellemzőek rájuk. Elsősorban a saját színezetű vokál, másodsorban – talán még fontosabb – a gazdag, masszív hangfal, amely a különleges, sötét és kataklizmikus hangulat záloga. Ezt gyakran programozott mintákkal is megtámogatják, szellemes, egyszerű, őszinte és egyúttal rendkívül elegáns módon, de a zenekarnak ez a vonása akár bizarr méreteket is ölthet.
Ezúttal is élvezhetjük a gazdagon hangszerelt, rétegzett hangzást, amely a háttérben tartja és támogatja a vokált. A Riverside a gitár metalos riffelésével kreált dinamikus, eleven lendület mellett hangeffektekkel és programozott mintákkal mozgatja fel a gitárfrázisokat, amelyek a poliritmikusság illúzióját is kelthetik. Mindenekelőtt azonban kiszélesítik a zenekar kifejezőerejét, hiszen fontos szerepet játszanak a drámai, nagy intenzitású hangulat megteremtésében, amely az albumon végig nem lankad. Ebben a hangszerelésben az „Anno Domini High Definition” felülmúlja a zenekar korábbi három albumát. A billentyűs hangszerek helyenként orgonahangot használnak, amely harmonikusságával tovább tölti és szélesíti az album hangképének spektrumát.
A Riverside-nál nincs mellélövés. Minden építőelem ugyanazon a hullámhosszon él együtt, kiválóan megértik egymást, ravaszul sáfárkodnak a hullámzó, valósághű atmoszféra dinamikus váltásaival, ahol a vokális prédikáció az így egyesített, egymással kompatibilisen összeszőtt hangszeres jellegzetességek közt átkozottul jól életre kel. Ez a morbid, melankóliával töltött hangulat, amelyet a lengyel zenekaroknál alapvetően nem nehéz felfedezni, bizonyára kedvére való lesz az olyan angol „gyászolók” rajongóinak, mint a Porcupine Tree az egyik oldalon, vagy – átellenes párhuzamként – az Arena (a legkeményebb produkciós változatában). Persze a cucc más tésztából gyúrt, de a hallgatóban születő érzések megfelelő összefüggéseket teremtenek a két zenekar között. Végül is csak a végső vibráció számít. Nem fontos, hogyan jutsz el hozzá. A lényeg, hogy a bőröd alá férkőzzön, és elhitesse veled, hogy a játék ezúttal valódi.
Az albumon a Left Out és a Hybrid Times című dal emelkedik ki. Ez a két leghosszabb szám. Hosszabb hangszeres részeik mozaikszerű kirakósként követik a dalok szerkezetét: világosan kirajzolódó motívumtöredékek, amelyek úgy illeszkednek egymáshoz, mint kulcs a zárhoz. A Riverside játékában éppen ezek a dalrészek ragadják meg teljes mértékben a figyelmet, ahol a zenekar különösen meggyőzően mutatja meg, hogyan érti a hangulat mesteri fokozását számos vezérmotívum egymás mellé fűzésével. A riffelés áradása, a nehezebb ritmikai textúrákat a triviálisan meghatározottakkal ügyesen egyeztető ritmusfordulatok és a billentyűk sokszínű használata együtt olyan anyagot ad, amely a zenei gourmand-ok kedvére való, és sokáig élvezhetik, miközben fátylat fátyol után emelnek le róla.
A zenekar sokszor úgy teremt kontrasztot, hogy az orgonahangot az eleven gitárriffelés ellenpontjává teszi, vagy a klasszikusabb billentyűhangokat és a programozott mintákat – ott, ahol a gitárriffelés elveszíti elsőbbségét – a kihegyezett, terjedelmes és dallamosan kutakodó basszusvonallal állítja szembe. Ebben a tekintetben a Hybrid Times a lemez abszolút győztese, főleg abban a részben, ahol a zenekar kacérkodik a „goa trance” zene felfedezéseivel. Végig a provokáció határán mozog, szétveri a megszokott kereteket, új határokat szab és új zenei horizontokat nyit.
A Hight Times mellett semmivel sem kevésbé provokatív és egyedi a természetében az Egoist Hedonist középső hangszeres része (egy szlovén politikus meghatározása Anno Domini 2010-re), ahol a zenekar a már említett „trance” műfaji mintázás (ízléses árnyalatban) mellett az egyik motívumban fúvósroham-szerű betéttel rukkol elő, amely a Riverside kezében ismét hatékonyan szítja a dinamikát, és feszültségben tartja a hallgatót: vajon mi vár rá a dal következő szeletében? A kiszámíthatatlanság faktora, amelyre a progresszív metal vagy rock szerelmesei vágynak, ezen a lemezen fantasztikusan felnagyítva és kiemelve jelenik meg.
A vokál átéli a verseket. A finom melankóliából egy pillanat alatt megszállott sikoltozásba csaphat át, időnként még „growlt” is kilő magából, így számos érzelmi állapotot sorakoztat fel, amelyek realizmusukban megdöbbentően hatnak. A srácok úgy is mélyítik a hangulatot, hogy a vokál „echo” hangeffektekkel él.
Még valami. A Riverside ugyan keresztben futó párbeszédet kínál a gitár- és billentyűszólók között, de eközben végig hűek maradnak a magas hangulat iránti fogadalmukhoz, amelyet követnek, és ebben nem képesek hűtlenné válni. Így sosem lesztek tanúi a magas zeneiskolai képzettségre épülő kottasorokkal való sorozatlövésnek.
Az „Anno Domini High Definition” a Riverside negyedik stúdióalbumaként messze a zenekar legkihívóbb, kifejezésben leggazdagabb, legösszetettebben felépített lemeze. Egyúttal lenyűgöző, hogyan lehetett a stúdióban ilyen igazán morbid feketeséget megteremteni, amely a figyelem középpontjában az album alaphangulatát vezeti. Ez – minden hangzásbeli és hangszerelési sokszínűség mellett – vezérfonalat, kompaktságot, világosan meghatározott formát és azt az érzést adja, hogy a Riverside olyan művészi fejlődési fokra jutott, ahol a csapattagok „ugyanazért a dologért” lélegzése elérte alkotói zenitjét. Az albumot a legelkényeztetettebb zenehallgatóknak mélyen ajánlom. Reméljük, hogy a Riverside alkotói csúcsidőszakában még sokáig így kényeztet bennünket, mint az „Anno Domini High Definition”-nel. Egy zenekar, amelyet szinte szétfeszít, hogy a munkás lendület megfelelő hőfokra van felmelegedve.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 10 / 10
Dallista:
1. Hyperactive (5:45)
2. Driven To Destruction (7:06)
3. Egoist Hedonist (8:56)
4. Left Out (10:59)
5. Hybrid Times (11:53)
Felállás:
Mariusz Duda – ének, basszusgitár
Piotr Grudziński – gitár
Michal Łapaj – billentyűs hangszerek
Piotr Kozieradzki – dobok
