Kiadó: AFM Records
Megjelenés dátuma: 2020. 11. 13.
Producer: Jacob Hansen
Az album hossza: 61.47 perc
Stílus: Progressive Metal/Power Metal
Pontszám: 9.0/10
A Pyramaze mindig is érdekes figura volt, ha lemezkritikákról van szó. Őszintén szólva e sorok írója a mai napig egyetlen Pyramaze-albumot sem recenzeált, így először fel kellett frissíteni a zenekar korábbi tetteinek történetét. Olyan bandáról van szó, amely már közel 20 éve jelen van a szcénán, és vicces módon – főleg az utóbbi tíz évben – minden, csak nem kiszámítható. Annak ellenére sem, hogy óiskolás, skandináv receptúra szerinti progresszív metalt játszik, amelyet derekasan megterhelnek a power metal elemei. Ebben a zenében könnyen magukra találnak az Evergrey, a Beyond Twilight, sőt a Circus Maximus vagy a Pagan’s Mind rajongói, a másik oldalon pedig a Kamelot hívei, vagy a Dream Evilhez hasonló, nyersebben odacsapó haverok kedvelői.
Az új évezred elején nagyon jól alakultak a dolgok a zenekar körül. Lance Kinggel az énekesmikrofonnál és két remek albummal a Pyramaze azon a ponton állt, hogy beverekedje magát a műfaj egy maroknyi legmenőbb bandája közé. Csakhogy Lance elhagyta a csapatot. Jött az „Immortal” (2008) című album, a korábbi Iced Earth-énekessel, Matt Barlow-val. Szolid dolog volt, de a zenekar vele sem lépett előre igazán. Úgy tűnt, a Pyramaze hirtelen kifulladt, és vége a dalnak. Hétéves űr következett, 2015-ben azonban a banda újjáalakult Terje Harøy kiváló énekessel és a neves producer Jacob Hansennel, aki az egyik gitáros szerepét vette át a csapatban, a stúdióbasszerosét pedig szintén ő tölti be. Hansen nagyon hasznos zeneszerzőnek is bizonyult, ami annak fényében, hogy az egyik legtöbbre tartott producerről van szó, nem meglepetés. A banda főnixmadárként támadt fel hamvaiból, és letett az asztalra egy kiváló albumot, az „IV: Disciples of the Sun” (2015) című lemezt, amelyet két évvel később egy rendkívül ambiciózus munka, a „Contingent” (2017) című koncepcióalbum követett.
A Pyramaze tehát az elmúlt öt évben olyan csapat, amely valóban új lendületet és új alkotói értelmet talált. Az új album, az „Epitaph” pedig megint csak egy teljesen önálló történet. A zenekar harmadik lemeze ez stabil, változatlan felállásban. A megszilárdult Pyramaze így az ambiciózusan megtervezett, a nagyívű koncepcióban egy kicsit elveszett előd, a Contingent után újra kacérkodott az „IV: Disciples of the Sun” karizmájával. Az „Epitaph”-fal minőségben és művészileg nemcsak utolérték, hanem érettségben még túl is szárnyalták. Az óriási, csaknem 62 percnyi zenét csordultig tölti a dalok kibontakozásának hihetetlenül bombasztikus formátuma. Ragadós, erősen atmoszférikus lemez ez, minden lépésnél kiütköző drámai színházzal, amely nem fukarkodik a heves gitárfrázisokkal és a kicsinosított produkcióval, a fényűző, hihetetlenül gazdagon megrakott hangzásvilágban pedig kifejezetten sötét atmoszférikus érintést is kibontakoztat. A sötét „derű” a Beyond Twilight idejét idézi, ami nem is meglepő, hiszen Hansen annak idején a Beyond Twilightban is közreműködött.
2020 valóban különleges év a jelenlegi helyzet miatt, amikor nincsenek koncertek. A zenekarok teljesen átadhatták magukat az anyag alkotásának, amit tetszőleges ideig csiszolgathatnak. Idő tehát volt bőven. A vibrációk fényében, amelyek az egész évben végigkísérnek minket, mindez közvetve a zenében is tükröződik. A melankólia hihetetlen. Ezen az albumon is, bár másrészt szétveti a bombasztikusság és a pompa. Az „Epitaph”-fal az ötös minden bizonnyal pályafutása legérettebb és művészileg legerősebb munkáját tette le az asztalra. Ezért ez az album nem is a zenekar epitáfiuma, inkább új kezdet. Briliánsan kiegyensúlyozott lemez, amely végig hiteles adagokban kereskedik az ultra-fülbemászó retorikával – a csúcspontját a hihetetlenül emlékezetes refrének érik el –, valamint a technikai komplexitással. A gitárok erőteljes, masszív frázisfalat építenek, amelynek a nélkülözhetetlen szélességet és mélységet a kitűnő billentyűs, Jonah Weingarten adja. Ő mindenhol jelen van az albumon. Az aranzsmanjai gyakran kifejezetten zenekariasan hatnak. A dalok száma tizenegy (az intró nélkül). A refrének remekül kicsiszoltak, Terje Harøy énekes hozzájárulása pedig minden lehetséges szuperlatívuszt megérdemel. A hangja talán a lemez központi mágnese. Színes, szerteágazó, minden hangfekvésben jellegzetes. Robbanékony és kimondottan karizmatikus. Az album minden pillanatában a helyén van. Érdekes, hogy mindhárom vendégénekes, vagyis az Unleash the Archers énekesnője, Brittney Slayes a Transcedence című dalban, valamint a két korábbi Pyramaze-énekes, Matt Barlow és Lance King, akik a záró The Time Travellerben csatlakoznak Terje Harøyhoz, semmiféle hozzáadott értéket nem hoz. Terje Harøy teljesen elég. Sőt az az érzésünk, hogy a dalok jobbak lennének, ha minden vezető vokált egyedül Terje Harøy énekelne. A The Time Traveller tizenkét perces, pedig a zenekar mindent elmond benne durván öt, legfeljebb hat perc alatt. Mindegy. Ambiciózusabban felépített, mint az album többi dala. Abban az értelemben, hogy a szerkezete lazább az album többi kompozíciójának tömörségéhez képest. Három különböző énekesre van hangszerelve, ezért ebből a szempontból kicsit alaposabban kellett vele bíbelődni. Bár a felével rövidebb is lehetne, a lemez értékét semmiképp nem csökkenti. Az az egy szőrszálhasogatás végül is nem olyan tragikus, mert a zenei tartalom maradéka kivételes.
Az „Epitaph” olyan album, amely minden újabb körrel meghálálja a figyelmet. Kifejezetten muzikális, bombasztikus, tele briliáns énekes akrobatikával, ravaszul fűszerezett hangszereléssel, ami a mid-eight részek felpezsdítésére is igaz. A gitárok és a billentyűk látványos szólópárbajokról is gondoskodnak, tele ropogó keresztlövésekkel. A ritmusszekció olyan progresszívmetal-formátumot visz bele, amely az Epitaphfal új, érettségi fejlődési pontot ért el. A zenekar rajongói el lesznek ragadtatva. Általában is mindenki, aki a muzikalitás és a komplexitás ravasz keverékét keresi. Kreatívan a kilencvenes évek skandináv receptúrájú progmetaljának és az európai power metalnak az örökségéből merítve. Az „Epitaph” tehát remek album, amelyet nem unsz meg egykönnyen.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
1. Epitaph
2. A Stroke Of Magic
3. Steal My Crown
4. Knights In Shining Armour
5. Bird Of Prey
6. Your Last Call
7. Particle
8. Indestructible
9. Transcendence (feat. Brittney Slayes)
10. Final Hour
11. World Foregone
12. The Time Traveller (feat. Matt Barlow & Lance King)
Felállás:
Terje Harøy — ének
Jonah Weingarten — billentyűs hangszerek, orkestrációk
Toke Skjonnemand — szólógitár
Jacob Hansen — gitár, basszusgitár, vokál
Morten Gade Sorensen — dob
