Az interjú dátuma: 2008. július 4.
A Premiata Forneria Marconi minden tekintetben nagy név. Nagyok voltak, amikor a hetvenes évek elején meleg, romantikus szimfonikus zenét játszottak, és ugyanolyan nagyok maradtak, amikor a hetvenes évek második felében átváltottak a jazz rockra. A nyolcvanas évek a popkorszakot hozták el, a zenekar pedig egyre nagyobb kereskedelmi sikereket ért el (Suonare Suonare), és különféle fesztiválokon lépett fel. A kilencvenes évek végén újra a hetvenes évekhez hasonló zenével kezdtek foglalkozni, Olaszországban pedig még mindig nagyon népszerűek és megbecsültek. A Monfalcone-i Piazza della Repubblicán tartott (ingyenes) fellépésük előtt a mi csapatunkra is szántak néhány percet, és válaszoltak pár kérdésre. A zenekar három legrégebbi tagjával beszélgettünk: az eredeti tag Franco Mussidával (gitár, ének) és Franz Di Cioccióval (dob, ének), valamint Jan Patrick Djivasszal (basszusgitár), aki az L’Isola di Niente albumon csatlakozott a bandához, miután otthagyta az Area nevű jazz rock formációt.
Rockline: Mesélnétek valamit a legutóbbi albumotok születéséről?
Premiata Forneria Marconi (Jan Patrick Djivas): A legutóbbi albumról?
Rockline: Stati di Imaginazione.
PFM (Djivas): Á, igen. Az album a menedzserünk ötlete nyomán született, aki tudja, mire van szükségünk. Tudja, hogy a színpadon improvizációra van szükségünk. Ráuntunk a színpadon, ha minden este ugyanazokat a dolgokat játszottuk. Mindig kerestük az alkalmat az improvizálásra, ezért ő filmeket használt, amelyek mögöttünk peregtek. Néztük a filmeket, és improvizáltunk. Néhány számot így próbáltak ki, és mindenkinek tetszett. Aztán így vettünk fel még több számot, és hamarosan az egész album ilyen lett. Nem mondhatom, hogy megírtuk a dalokat, néhányat leszámítva. A legtöbb számnál csak a belépési és a kilépési pontok ismertek, minden más improvizáció.
Rockline: Ezeket a számokat a színpadon is improvizáljátok, vagy úgy játsszátok el őket, ahogy az albumon szólnak?
PFM (Djivas): Attól függ. Bizonyos részeknek a filmek miatt ugyanúgy kell szólniuk, minden, ami közte van, improvizált. Kivéve az olyan számokat, mint a Leonardo, amelyek le vannak komponálva.
Rockline: Van valami ötletetek új albumra?
PFM (Djivas): Két új projekt van készülőben. Az egyik a „PFM classic”, amelyben zenekarral együtt játszunk klasszikus darabokat. Két változata van. Az egyikben egy nagy, hatvantagú zenekarral játszunk, a másikban csak hatan vannak. Klasszikus zenét játszunk, amelyhez hozzáadjuk a saját értelmezéseinket.
Rockline: Mikor lesznek ezek az előadások?
PFM (Djivas): Szerintem az év elején. Élő album lesz. Teljesen új dolog. Ilyet még nem hallottál. Nem a tipikus pop és klasszikus kombinációja, ez egész más. Ez az egyik projekt, a másik pedig egy hagyományos PFM-album?
Rockline: Elektromos?
PFM (Djivas): Igen. Az az első projekt után jelenik meg.
Rockline: Van már megírt dalotok a második projekthez?
PFM (Djivas): Szakaszokban már van valami megírva.
Rockline: Megint improvizációkról van szó?
PFM (Djivas): Nem. Ezúttal komponáltak.
Rockline: Hadd kérdezzek még valamit az Egyesült Államokról. Jövőre újra mentek a NEAR festre. Szerettek ott játszani?
PFM (Franz Di Cioccio): Igen. Az egyik legfontosabb progresszív fesztivál. Rengeteg európai zenekar is odajön.
Rockline: Tehát még mindig progresszív előadóknak tartjátok magatokat?
PFM (Di Cioccio): Nem, egyszerűen PFM-nek tartjuk magunkat. Azt játsszuk, amit játszunk. Progresszívek voltunk, és még mindig azok vagyunk. Soha nem vettünk fel két egyforma albumot. Szeretjük meglepni a hallgatókat.
Rockline: És mit gondoltok a pop albumaitokról?
PFM (Di Cioccio): Tetszenek nekünk. Szeretünk különböző dolgokat csinálni. Minden albumot okkal vettünk fel. A Suonare Suonare az egyik legsikeresebb album volt Olaszországban, Fabrizio De Andre pedig, akivel ezt az albumot felvettük, az egyik legnagyobb olasz költő. Olyan albumot akartunk csinálni, amelyen nagyobb hangsúly van a szövegeken. Megírtuk az olyan számokat, mint a Maestro della Voce, amelyet Demetrio Stratosnak ajánlottunk, vagy a Suonare Suonare, amely óriási siker volt a számunkra.
Rockline: Akkoriban ismertétek a többi olasz progresszív zenekart? Turnéztatok velük?
PFM (Di Cioccio): Nem, nem koncerteztünk együtt.
Rockline: De tudtatok róluk, hogy léteznek. Olyan zenekarok, mint a Le Orme, a Banco, az Area.
PFM (Djivas): Persze. Én főleg az Area létezéséről tudtam, hiszen ott játszottam.
PFM (Di Cioccio): Barátok vagyunk, ismerjük egymást.
Rockline: Mit gondoltok az olaszországi progresszív mozgalomról a hetvenes években?
PFM (Di Cioccio): Nagyon erős volt. Nemcsak Olaszországban, egész Európában. Később az Egyesült Államokban is. A progresszív rock Európában született. Nem csak Angliában. Minden országban voltak fontos zenekarok.
Rockline: Láttok különbséget a hetvenes években kiadott albumaitok és az utóbbi időben megjelentetett lemezeitek között?
PFM (Franco Mussida): Most jobbak az albumaink.
Rockline: Milyen értelemben?
PFM (Mussida): A múlt az múlt, a jelen sokkal szebb. Minden, amit most játszunk, a tapasztalat és az érzelmek keveréke, nem csupán az ösztöné. A Stati Di Imaginazzione album ezt bizonyítja a legjobban. Nem szeretek a múltba nézni.
Rockline: Az olasz progresszív zenében állítólag fontos a romantikus, mediterrán, dallamos oldal. Szerintetek ez fontos a PFM-nél?
PFM (Mussida): Hogyne. Nekünk a dallam nagyon fontos. Kulcsfontosságú abban, ahogy a közönség érzelmeivel kommunikálunk. Szeretünk fenséges dallamokat komponálni. Amikor a dallam hat az érzésekre, amikor a hangok párbeszédéről van szó, az csodálatos.
Rockline: Terveztek valaha több elektronikus hatást használni?
PFM (Djivas): Nem, ezt nem akarjuk csinálni. Nem arról van szó, hogy ne akarnánk használni a technológiát, de a színpadon nem akarunk számítógépeket használni. Ha számítógépet használsz, be vagy szorítva. Ha számítógépet használnánk, nem tudnánk annyit improvizálni. Egy ideig próbálkoztunk vele, de nem tetszett. Ha ilyen régóta játszol egy zenekarban, megunod, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat játszd.
Rockline: Ezért dobjátok fel az egészet improvizációkkal?
PFM (Djivas): Így van. De nem csak az improvizációkról van szó, magán a számon is folyton igyekszünk változtatni valamit. Szabadságot akarunk, hogy azt csináljuk, amit akarunk, és számítógéppel ez nem lehetséges.
PFM (Mussida): Meg unalmas is. Szeretünk hibázni.
PFM (Di Cioccio): A színpadon szeretünk játszani. Például Patrick elkezd egy vonalat, aztán becsatlakozom én, később pedig Franco is.
PFM (Djivas): Olyan improvizációkat szeretünk játszani, amelyek azt az érzést keltik az emberben, mintha komponáltak lennének. Néha ez nagyon jól sikerül, máskor valamivel kevésbé.
Rockline: Patrick, szerinted fontos volt a belépésed a zenekarba a jazz rock felé fordulás szempontjából?
PFM (Djivas): Szerintem nem voltam annyira fontos a jazzes oldalunk szempontjából, inkább az etnós felé. A jazzre az amerikai látogatás volt nagy hatással. Igaz, én jazzes beállítottságú voltam, de ezt nem próbáltam rákényszeríteni a többi PFM-tagra. Az amerikai látogatás viszont nagy hatással volt ránk. A PFM azt játssza, amit játszani akar, és akkoriban jazzesebb zenét akartunk játszani. Éppen ezek a különböző oldalak olyan fontosak a PFM-nél.
PFM (Di Cioccio): Ha akarnánk, eljátszhatnánk egy hatórás koncertet, három különböző részből. Az egyik a „Stati di Imaginazione” lenne, a másikban De Andre-dalokat játszanánk, a harmadik pedig a „PFM classic”. Fontos keverni valamit, mint a Suonare Suonare, a jazzesebb megközelítéssel. A Suonare Suonare-nál például mindannyian arra várunk, hogy Franco a szám végén eljátssza a „kurva” jó szólóját. Ha számítógépet használnánk, a szólózás közbeni spontaneitásnak vége lenne. A számítógép lenne az úr, mi pedig a rabszolgái. Mi a saját sorsunk urai akarunk lenni.
PFM (Djivas): A számítógép hasznos a felvételekhez. Amikor a „PFM classic”-ra gyakorlunk, felvesszük számítógépre, és elkészül a demó. De ennél többre nem használnánk a számítógépet.
Rockline: A jazzesebb albumaitokhoz új énekest vettetek fel (Bernardo Lanzetti). Sokan azt mondják, hogy Peter Gabrielhez hasonlóan szólt. Ti mit gondoltok?
PFM (Di Cioccio): Szerintem Peter Gabriel úgy hangzik, mint Nina Simone. Az emberek szeretnek összehasonlítani.
Rockline: Köszönjük a beszélgetést.
PFM: Köszönjük
Az interjút készítette és szerkesztette: Rok Podgrajšek
Fotók: Teja Podgrajšek és Aleš Podbrežnik
Képgaléria
