Szerző: Primož Novak
Előadó: Darkest Hour
Kiadó: Sumerian Records
Megjelenés: year_month
Játékidő: 49:29
Értékelés: 4.2/5
A Darkest Hour az első igazán ismert amerikai zenekarok egyike volt, amelyik a svéd melodic death metalt választotta példaképül. Az első lemezeken azonban a thrash metal hatása is egyértelműen érződött. Az első két albumról még azt lehetett állítani, hogy a Darkest Hour csak egy újabb átlagos banda, a harmadik, Hidden Hands of a Sadist Nation című lemezzel viszont a zenekar erőteljesen kiemelkedett a underground mélyéből. Ehhez hozzájárult Kris Norris gitáros is, aki a kiváló Deliver Us album után hagyta el a bandát. A Darkest Hour ez idő alatt szép számú tagcserén esett át, az eredeti felállásból csak John Henry énekes és Mike Schleibaum gitáros maradt. A meglehetősen ingatag felállás ellenére a Darkest Hour szorgalmasan alkotott, és az idén három év után kihozta a sikeres The Human Romance utódját.
Az önmagáról elnevezett album, amely a zenekar már nyolcadik stúdiólemeze, mindenképp a banda legprovokatívabb munkája. Az első megjelent dalokból ugyanis rögtön látszott, hogy a Darkest Hour még jobban kezdte hangsúlyozni a finomabb oldalát. Egyszerűen fogalmazva: az önmagáról elnevezett Darkest Hour-album a pályafutásuk legmetalcore-osabb lemeze. A zenekar ugyan nem kezdett breakdownokat használni, de rengeteg a dallamos ének, a szép refrén, a melodikus riff, és még sorolhatnám. A hangzás is megfelelően kisimított, ami a régi rajongóknak nem igazán tetszik.
Minden édeskésség ellenére az albumnak elég sok pozitívuma van. A dalok változatosak, a gyors számokkal a Darkest Hour tudatja, hogy még mindig nem mondott le az agresszivitásról, amelyet a gyors thrash- és melodic death metal riffek határoznak meg. A dalszerkezetek elég kiszámíthatók, de a részek összekapcsolása meggyőzően működik. A ritmusszekció is kapott némi fejlesztést. Az új dobos, Travis Orbin, aki egyebek mellett a Periphery-ben is játszott, a stílusával és hihetetlen fantáziájával megemelte a Darkest Hour ritmikai dinamikáját. Orbin egyébként a kommerszebb számokban sem pihen.
A zenekar finomabb oldala időnként zavaró. Néhány dalnak ugyanis alternatív rockos felhangja van. Jó példa erre a The Misery We Make kislemez. Még nagyobb akadály viszont a balladás By The Starlight, amelyben Dreamings énekesnő vendégszerepel. Ezzel a számmal a zenekar elérte a nyálasság csúcsát, de másfelől a dal a szép vokál és a dallamok miatt fülbemászó. A By The Starlight-ról nehéz lenne azt állítani, hogy a lemez legepikusabb dala, hiszen a vége felé a zenekar elővarázsolja a kiváló Hypatia Rising-ot, amely már a bevezetővel meggyőz, a dallamokkal és a szólózással pedig megmutatja, hogy a banda ezúttal időt szánt rá, és a részleteket is kidolgozta egyes dalokban. És ha már a szólózásnál tartunk: most kifejezetten kiemelkedő. A Darkest Hour mindig is hangsúlyozta a virtuóz szólózást, amelyben nagy szerepe volt a volt gitárosnak, Kris Norrisnak), de Mike Carrigan is bebizonyította az évek során, hogy van érzéke a szólózáshoz, főleg a dallamosságot hangsúlyozva.
Elvileg zavarhatna John Henry éneke, aki ezúttal érezhetően az énekelt vokálnak adott elsőbbséget, ez viszont kissé túl mesterkélten szól. Néhány dalban elég nyilvánvaló az autotune használata. A szövegek is erősen érzelmes hangvételűek, ami viszont igazából nem újdonság.
A Darkest Hour nyolcadik stúdióalbuma kétségkívül a zenekar eddigi legkommerszebb munkája, ugyanakkor rendkívül kidolgozott és sokszínű is. Mondhatni, a Darkest Hour kifulladt, de ha visszatekintenénk, úgy tűnne, hogy a zenekarnak elfogyott a fantáziája.
Felállás
John Henry – ének
Mike Schleibaum – gitár
Mike Carrigan – gitár
Travis Orbin – dob
Aaron Deal – basszusgitár
Produkció
Taylor Larson
Számlista
1. Wasteland
2. Rapture In Exile
3. The Misery We Make
4. Infinite Eyes
5. Futurist
6. The Great Oppressor
7. Anti-Axis
8. By The Starlight
9. Lost For Life
10. The Goddess Figure
11. Lunar Divide (bonus)
12. Beneath The Blackening Sky
13. Surrealist (bonus)
14. Hypatia Rising
15. Departure
