Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Vojenska pevnost Josefov (Brutal Assault), Jaromer, Csehország
Az interjú dátuma: 2013. 08. 08.
A chicagói death/doom metal csapat, a Novembers Doom, amely az amerikai death/doom metal színtér úttörői közé tartozik (kezdetben még Laceration néven), most jelentette meg új lemezét, a Bled White-ot. Az album születéséről közvetlenül a tavalyi Brutal Assault fesztiválon adott koncertjük után beszélgettünk az amerikaiakkal. Az egyetlen megmaradt eredeti tag, az énekes Paul Kuhr akkor adta az egyik első bepillantást az idén júliusban megjelenő album keletkezésébe, de szóba kerültek a korábbi lemezek és még sok minden más is. Hozzászóltak a többiek is, élükön Larry Robertsszel, a gitárossal, aki Paul mellett a leghosszabb ideje van a zenekarban. Kezdésnek pedig itt van Paul tanácsa azoknak a bandáknak, akik túl akarják élni a forró fesztiválfellépéseket.
RockLine: Sziasztok, srácok! Hogy sikerül ilyen meggyőző koncertet adnotok ekkora melegben?
Paul: Nehéz. A nyitott színpadokon valamivel könnyebb, mert néha még egy kis szellő is elkap az ember. Egyébként nincs más választás: tűrni kell, sok vizet inni, és megenni egy-két banánt. Jót tesz a sok káliumot tartalmazó étel, az megelőzi a görcsöket. Egy ilyen koncertre mindenképp készülni kell, fontos, hogy hidratált maradj, és nekem főleg nem szabad kiszáradnia a számnak. Ez az egész titok, néha tényleg kemény, de nem árt, ha leadok pár kilót (nevetés).
RockLine: Nemrég adtátok ki az Aphotic című albumot. Most, hogy eltelt egy kis idő, hogyan néztek vissza rá?
Paul: Még mindig azt gondolom, hogy valószínűleg ez a legjobb eddigi munkánk, de mindenképp az első két-három között van. Az anyag megírásához kicsit másképp álltunk hozzá, mint korábban, és szerintem ez nagyon bejött. A célunk az volt, hogy valami mást próbáljunk ki, mert az előző album, az Into Night’s Requiem Infernal esetében ugyanúgy álltunk hozzá, mint a régebbiekhez, csak egy kicsit csiszoltabb lett. Szerintem jó lemez, de többet is el lehetett volna érni vele. Az Aphotic-nál viszont tényleg nagyon hajtottunk arra, hogy másképp szóljon a dolog. Annyira tetszett az eredmény, hogy az új album anyaga is, amin épp dolgozunk, még egy lépéssel tovább megy ebbe az irányba, mert megint valami teljesen más. Remélem, az új lemezzel megint sikerül meglepnünk az embereket.
RockLine: Ahogy mondtad, már elkezdtétek írni az új albumot. Van már konkrét menetrend is?
Paul: Most nagyjából 85%-nál tartunk az anyag megírásával, azt célozzuk meg, hogy novemberben vagy decemberben bemenjünk a stúdióba, és az album 2014 első hónapjaiban megjelenjen. Nagyon sok erős anyagunk van, és nagyon elégedettek vagyunk az iránnyal, amerre halad.
RockLine: Újra Dan Swanöval fogtok dolgozni, akivel már évek óta együttműködtök?
Paul: Valószínűleg igen, hiszen 2005 óta együtt dolgozunk, és minek javítanánk valamit, ami nem szorul rá. Dan nagyon jól érti, mit akarunk elérni a hangzás terén. Általában úgy megy, hogy elküldjük Dannek a nyers felvételeket, amiket a wisconsini hangmérnökünkkel rögzítünk, és már az első keverése is rendszerint nagyon közel van ahhoz, amit szeretnénk. A javítások ezután minimálisak, mert Dan pontosan tudja, mire van szükségünk. A megállapodás még nem végleges, de nagyon valószínű, hogy az új lemezen is együtt dolgozunk, mert rendkívül elégedettek vagyunk vele.
RockLine: Hallottad már esetleg az új projektjét, a Witherscape-et?
Paul: Hogy hallottam-e (nevetés)? Én aztán benne vagyok a közepében (nevetés). Én írtam az összes szöveget, és két számban vendégeskedem is. Szóval több mint egy évvel előbb hallottam, mint te (nevetés). A demófelvételeket már ismertem, de hallgatnom kellett róla.
RockLine: Ez tényleg a semmiből jött, én nem hittem volna, hogy Dan valaha még a saját zenéjét fogja felvenni.
Paul: Igen, így van. Képzeld el, nekem milyen nehéz volt, aki mindent tudtam, de egy szót sem szólhattam senkinek. Ennek az albumnak az megírása nagyon hosszú munka volt, de az eredmény fantasztikus. Dannel többször is beszéltünk, és azt mondhatom… persze nem tudok az ő nevében nyilatkozni… de az biztos, hogy a jövőben még több közös munka lesz köztünk.
RockLine: A Novembers Doom lemezről lemezre fejlődött, építette a hangzását. Szerinted ez tudatos döntés volt, vagy természetes fejlődés?
Paul: Is-is. Szerintem zenészként folyamatosan fejlődnünk kell, és erre kell törekednünk. Kevés olyan banda van, amelynek egy dolog nagyon jól megy, és ki is tud tartani mellette. Mi viszont mindannyian rengeteg különböző zenét szeretünk, szívesen kísérletezünk, játszunk az új ötletekkel. Logikus, hogy arra törekszünk, hogy valami újat és jobbat csináljunk. Bandaként ebben nagyon jól működünk, mert sikeresen ösztönözzük egymást.
RockLine: Ha jól tudom, az Aphotic anyagát kicsit másképp írtátok, mint a korábbi albumokat, mert együtt dolgoztatok rajta.
Paul: Igen, szorosabb együttműködés volt, mint a múltban.
Larry: Úgy van, ahogy Paul mondta, az együttműködés eleme sokkal erősebb volt ennek a lemeznek a készítésénél, mindenki hozzátette a magáét. Kivéve a basszusgitárost. Az ő hozzájárulását soha nem kérjük (nevetés). Szerintem erre a koncertre kétszer gyakorolt.
Vito: Igen, kedden és csütörtökön (nevetés).
Larry: Szóval, ahogy mondtam, a basszerek nem számítanak. De komolyan, az új album is hasonló módon készül, mert az anyag közösen születik a próbateremben, nem egyénileg. Ez a fajta alkotás nyilván jól áll nekünk.
RockLine: Hogyan néz ki maguknak a daloknak a megszületése? A riffel indul az építkezés?
Larry: Igen, nagyjából. Az alapötleteket általában Vitóval találjuk ki ketten, ez lehet egy riff vagy egy egész dal alapötlete, aztán megmutatjuk a többieknek, akik először a dobokkal egészítik ki. A szövegek rendszerint a legvégén jönnek, de Paul már az elejétől hallgatja, mi készül, és korábban kezdi fejleszteni az ötleteit. Az ének mindig nagy szerepet kap, még akkor is, ha a végén jön.
RockLine: Tehát a zene születik meg először, utána jön az album egész témája?
Paul: Most másképp van, mert a fejemben már kidolgoztam a témát és a lemez címét, a borítóról is beszéltem már Travis Smithszel. Van már egy rakás szövegem is, de azok még nincsenek összekötve a zenével, akkor fogjuk összeilleszteni őket, amikor a zeneírás a vége felé jár. Ha már érzed a zenét és azt, hogyan működik, könnyebb ráhúzni a szövegeket is, és akkor jobban is működnek. De közeledünk a véghez, az album váza már kész, most azt pótoljuk, amire még szüksége van.
RockLine: A legtöbb lemezeteknek megvan a saját témája: az Aphotic egy témával foglalkozik, az Into Night’s Requiem Infernal például a vallással. Az új albumnak is lesz hasonlóan közös témája?
Paul: Igen, de hogy mi lesz, azt még nem mondhatom el.
RockLine: A diszkográfiátokból legalább egy lemez ebből a szempontból kilóg: a The Knowing nem csak összekötő témával rendelkezik, hanem kidolgozott koncepcióval.
Paul: Igen, a The Knowingot egy kitalált koncepció köti össze, ez váltotta ki a tematikus albumok iránti „megszállottságomat”, de konceptlemezt soha többé nem akarok csinálni. A Witherscape albuma is konceptalbum, és tényleg nehéz ilyet írni. Azért nem szeretem a konceptalbumokat, mert a történet diktálja a zene menetét, ezért az nem mindig folyik úgy, ahogy kellene. Ez volt a legnagyobb gondom a The Knowinggal. A konceptalbumoknál a szövegeknek és a zenének pontosan meghatározott sorrendben kell követniük egymást, és ha az egyiket vagy a másikat megmozdítod, az egész menetet tönkreteheted. Ezért jobban szeretem a tematikus albumokat, ahol a szövegeket és a zenét még fel lehet cserélni egymással. A The Knowing óta, amelynek kitalált története volt, inkább személyes történetekkel foglalkozom, amelyek közelebb állnak hozzám, és valójában terápiásan hatnak rám.
RockLine: Valószínűleg a The Novella Reservoir volt számodra különösen terápiás, hiszen a témája a víz, ami önmagában is megtisztító.
Paul: Valójában mindegyik sorra segített, és az új lemezzel sincs másképp. Most rengeteg minden történik az életemben, ezért az album különösen érdekes lesz.
RockLine: A zenekar működése során elég sok tagot cserélt…
Paul: Mi van!? (nevetés)
Garry: Hülye vagy (nevetés)
RockLine: … (nevetés) nehezek az ilyen cserék neked és az új tagoknak?
Paul: Igen, főleg az új tagoknak (gonosz nevetés).
Larry: Néha tényleg nehéz új embereket találni a bandába, mert emberileg és zeneileg is a megfelelő szinten kell lenniük.
Paul: Vastag bőr kell, nem szabad hamar megsértődni. Szerintem most… legalábbis az új albumra… elég stabilak vagyunk.
Larry: Azért is nehéz, mert műfaji szempontból nem egyetlen konkrét stílusra vagyunk koncentrálva.
Paul: Igen, nem lehetsz szűk látókörű, hiszen nálunk van például a Lazarus Regret, ami teljesen death metal szám, a másik oldalon meg például a Twilight Innocence, ami valami egészen más. Olyan zenészeket kell találnunk, akik mindkettőre képesek. Ezért Larryvel állandóan a változásokról beszélgetünk, például hogy mit csináljunk Garryvel (nevetés).
RockLine: Nemrég kiadtál egy könyvet (The Wayfaring Chronicles – a szerk. megj.), amelyben elmagyaráztad a szövegek jelentését, amelyek valójában nagyon személyesek, introspektívek. Nehéz volt ez neked?
Paul: Igen, tulajdonképpen az volt. Nehéz ilyen személyes és érzékeny dolgokat felfedni, közben nagyon sebezhetőnek érzed magad. Ezzel mindenki előtt megnyílsz. Néha szép dolog, mert megmutatod a rajongóknak a nézőpontodat, néha viszont nehéz, mert feltárod a magánéletedet. De így döntöttem, és ez elsősorban ajándék volt a rajongóinknak, akiknek meg akartam mutatni, mit jelentenek a szövegeink.
Képgaléria
