Paranoid Open Air 2009 – első nap (2009)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Rok Klemše

Helyszín: Avtopoligon Ljubečna, Celje
A koncert dátuma: 2009. augusztus 12.
Látogatók száma: 0

A bejelentés óta úgy vártuk, mint szomjazó a vizet – Paranoid Open Air 2009! A fesztivál az idén már az első pillanattól, a névsor kihirdetésétől kezdve lázba hozott mindenkit igazán színes és kiváló felhozatalával, egyúttal tovább vitte a Komenben megrendezett Metal Mania Open Air hagyományát, végül pedig remek ünnepe volt az első szlovén metal webzine, a Paranoid 10. évfordulójának, amely tíz éve tulajdonképpen egy tető alá hozza a szlovén metal színteret. Ehhez az igazán tiszteletre méltó jubileumhoz valami különlegeset kellett összehozni, a szervezők pedig egy zárt körű italozás helyett egy felejthetetlen fesztivált csaptak. Fesztivál nekünk! A POA 2009 a Celje melletti Ljubečna autópályáján (Avtopoligon) zajlott, és bár sokan szkeptikusan nyilatkoztak a helyszínről, az már az érkezéskor ideálisnak bizonyult. Csak egy kis árnyék hiányzott, de hát a szervezők sem mindenhatóak.

A megnyitás dicsőségét a házigazda Eliminator kapta, akikből a tűző délutáni napsütésben kifacsarták az utolsó csepp verejtéket is. Mivel az első üdvözlő sört már a sátorverésnél leizzadtuk a legádázabb augusztusi hőségben, nagyon jólesett a sör, amely az első fellépő zenekar alatt minden nap kedvezményes áron volt kapható. Így is továbbélt a Metal Mania szelleme a „Korai kelés, nyitódal délben” szlogennel (©Peter Gregorc), ami a kora délutáni órákban is több közönséget csalt a színpad elé. És az Eliminatorra bizony thrasheltünk! A srácokon meglátszik a fáradhatatlan koncertezés: az And You Think Your Holy demó dalai már eléggé ismertek ahhoz, hogy a közönség könnyedén beszálljon, az új számok pedig szintén remekül megmozgatják a nyakat, és szépen jelzik, hogy az Eliminator nem pihen.

A délutáni forróságra benzint öntött a tengermelléki hard ‘n heavy csapat, a Shutdown. A fiúk mostanában állandó szereplői a szlovéniai színpadoknak, és szorgalmasan gyűjtik a koncertkilométereket. Ez a színpadon nagyon meglátszik rajtuk: pontosan összeszokottak, annyira energikusak, ahogy az egy hard rock hatásokkal kevert heavy metalt játszó zenekartól elvárható (vagy fordítva, ahogy tetszik), a színpadot pedig főleg a karizmatikus és hiperaktív énekes, Egzi uralja. Ez a vokális-hangszeres együttes alig valamivel több mint fél óra alatt zamatos heavy metal dallamokkal látott el minket, olyan remek saját számokkal, mint a Valkira és a Križarji, utóbbiban a színpadon csatlakozott a fiúkhoz a vendégénekesnő, Katarina, aki Egzivel szép duettet énekelt, és kellemes meglepetést szerzett. A csinos fiúk desszertként még a berozsdásodott gyémántokat is felszolgálták, és bebizonyították, hogy koncertről koncertre jobbak!

A fesztivál első nagyobb neve a német technikás death metal csapat, az Obscura volt. Bárhová is akarjuk őket bepakolni, az Obscurára kétségkívül hatalmas várakozás volt, és magabiztosan egy kompromisszumok nélküli, kiváló death metal vihart zúdítottak ránk. A zenekar nemrég adta ki a fantasztikus Cosmogenesis lemezt, ami teljesen elhomályosította a bemutatkozó albumot, és könnyedén a technikás death metal legfényesebb pillanatai közé sorolható, a Testimony of the Ancients, a Symbolic és a Focus mellé. Pedig az Obscura azoknak a zenekaroknak a hatására épít, amelyek kikövezték az utat a progresszív és merész death metal előtt – Atheist, Death, Cynic és Pestilence. Szerencsére az Obscura a említett óriásoktól csak a legjobbat vette át, és hozzátette a félreismerhetetlen saját pecsétjét! A közönség valószínűleg nem igazán tudta elképzelni, mit tartogat az Obscura, mert elég sok tátott száj akadt, de bár az Obscura technikailag bonyolult zenekar, nagyon hamar összejött a mosh pit és a fejrázás. Nem csoda, hiszen az Obscura élőben magabiztos és rendkívül pontos, és amikor az egyik oldalról a Kummerer/Muenzner páros fenomenális riffjei és űrbéli szólói lőnek, a másikról pedig a változatos dobolás és Jeroen Paul Thesseling még lélegzetelállítóbb baszugitározása – aki a Pestilence-klasszikus Spheres basszusát is megszólaltatta, az Obscurában pedig könnyedén sétáltatja az ujjait a hathúros „fretless” basszuson –, nem marad más hátra, mint hogy kegyelemre és kegyetlenségre kiszolgáltatva várd, mikor törik ki a nyakad. A jó egy óráig tartó fellépés alatt, amely végigvitt minket az új album kozmikus genezisén – az Anticosmic Overload, a Universe Momentum, az Incarnated, az Orbital Elements és mások –, az Obscura még így is túl hamar lelépett a színpadról. Felejthetetlen bemutatkozás volt ez a remek zenekartól a mi tájainkon, és úgy örülhetünk, mint a kisgyerekek, mert az Obscura a Bonecrusher fest keretében visszatér Szlovéniába – január 19-én a Kino Šiškában! A Cosmogenesis egyik dalának címe túlságosan is jól leírja, mit tennék az Obscurával a színpadon – Infinite Rotation!

És amikor azt hinnéd, hogy az Obscura felejthetetlen fellépése után az agyad már nem bír több kibelezett riffet, embertelen basszust és dobolást, a szervezők még rádobják a legendás amerikai Atheistet. Ez a zenekar a technikás death metal szent négyesének tagja, és a kultikus zenekarok újraegyesülésének mostani trendjében 2006-ban tért vissza a színtérre. Eleinte csak néhány koncert erejéig, később viszont az újraegyesülés szerencsére igazi reunionná alakult, és a zenekar két elméje, az énekes Kelly Shaefer és a dobos Steve Flynn jelenleg már az új Atheist lemezen dolgozik. Az igazi rajongók tudják, milyen nyomot hagyott ez a csapat a zenei színtéren, és ennek megfelelő volt a hangulat a fellépés előtt – idegesség és türelmetlen várakozás. Talán azoknál még nagyobb, akik az Atheistet a POA előtti hétvégén láttuk a Brutal Assaulton, hiszen Csehországban alig fél órát játszottak. Nos, most megkaptuk a magunkét, mert az Atheist egy jó órát kimért magának, és elvitt minket a merész death metal csodálatos világába, amely rettenetesen megelőzte a korát. Az Atheist három úttörő albumával – Piece of Time, Unquestionable Presence és Elements – beírta magát a történelembe, mint az egyik legegyedibb death metal formáció, amely a műfaj alapjait technikás riffekkel, jazz fusion elemekkel és latin ritmusokkal keverte. A legendás amerikaiak így rövid időre elvittek minket a történelembe, mindhárom album klasszikusaival, és lehetetlen megmondani, melyiknél csillogott jobban a közönség szeme és melyiknél repültek jobban a fejek. Az Atheist Kelly Shaefer vezetésével elvitt minket az Unquestionable Presence, a Piece of Time, az Air, a Mineral, a Mother Man, az And the Psychic Saw és az On They Slay csodálatos és szokatlan világába – ezek a dalok élőben a tiszta bizonyítékai annak, miért olyan a neve az Atheistnek, amilyen. A hangszeres négyesről is csupa szuperlatívuszokban beszélhetünk: az új gitáros, Chris Baker fenomenálisan eljátszotta az összes zseniális riffet, és ragyogóan hozta az összes fantasztikus szólót, a basszusgitáros Tony Choyról pedig nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Choy kétségkívül a metal basszus egyik legnagyobb neve, többek között a Cynicnél és most újra a Pestilence-nél is kenyerét kereste, de az Atheistben van valószínűleg a legjobban otthon. Choy betegen jó basszusvonalait egész nap hallgatnám, és igazi öröm nézni az ujjait, ahogy hihetetlen basszusakrobatikát művel. Sokat vártunk az Atheisttől, és meg is kaptuk!

És ha megkaptuk a technikás death metal egyik legnagyobb nevét, miért ne kaphatnánk meg a doom metal egyik legnagyobbját is? A szervezők nem tettek fel ilyen buta kérdéseket, és az első nap csúcspontjáról a legendás Candlemass gondoskodott, a doom metal műfaj egyik legnagyobb képviselője. A doom óriásait 1985-ben alapította a basszusgitáros és az egyetlen még eredeti tag, Leif Edling, a következő évben megjelent bemutatkozó albumukkal, az Epicus Doomicus Metallicusszal pedig lefektették a doom metal alapjait. A zenekar a énekesek szép számú cseréje ellenére a mai napig megőrizte kiadványainak magas színvonalát, hiszen valóban az összes lemezük több mint kiváló, és ez a legutóbbival, a Death Magic Doommal sincs másképp. A lemez igazi epic heavy doom rombolójával, az If I Ever Die-jal köszöntött minket a Candlemass, és már a legelején fantasztikus hangulatot teremtett, ami a végéig nem lankadt. A tökéletes hang tovább emelte az egészet; a gitárok éppen elég hatalmasak és doomosan nehezek voltak, a basszus és a dob romboló és gördülően lassú, Robert Lowe (Solitude Aeternus) fenomenális éneke pedig az elejétől a végéig hibátlan. A koncert hangulata dalról dalra csak fokozódott, egészen a valószínű csúcspontig, a tízperces, borzongatóan remek A Sorcerer’s Pledge-ig. De rombolt az új Bleeding Baroness és Hammer of Doom is, valamint olyan felejthetetlen klasszikusok, mint a Mirror Mirror, az Of Stars and Smoke és az A Tale of Creation. A hihetetlenül karizmatikus, fantasztikus frontember, Lowe a szivárvánnyal még a királyt is túltette, és azzal köszönt el tőlünk, hogy „Don’t do drugs kids!” Ennyit a doomerek közmondásos zordságáról, hehe. A Candlemass kétségkívül az egyik legjobb koncertet adta, amit nálunk látni lehetett, és az ilyesmit tényleg megállás nélkül nézné az ember!

A jó éjt altatót a szerb black metal csapat, a Kozeljnik játszotta el nekünk, amely amúgy a szlovén színpadok régi ismerőse, a The Stone gitárosának mellékprojektje. Egy kis blaszfémia lefekvés előtt mindig jólesik, hehe.

Fotók: Rok Klemše