Fellépők: Shredhead, Desecrator, Crowbar, Overkill
Helyszín: Grác / Explosiv / Ausztria
Dátum: szombat, 2016. november 5.
Overkill, az új-jersey-i old school thrasherek azok közé a zenekarok közé tartoznak, amelyek a „szünet” szót nem értik és nem fogadják el. A srácok egyébként már felvették az új stúdióalbumukat, a „The Grinding Wheel”-t, a megjelenését mégis 2017 februárjára halasztották, amikor amerikai turnéra indulnak! Még az idei év vége előtt azonban új európai koncertdátumokat is bejelentettek. A zenekar, amely tavaly márciusban a szlovén fővárost is meglátogatta, ezúttal a sludge metal úttörőit, a Crowbart hívta meg az új állomásokra, valamint a pályafutás hosszát tekintve jóval fiatalabb, de bizonyítani vágyó ausztrál Desecratort, amelyet afféle új idők thrash metal revitalistájának tartanak, és az izraeli, kihegyezett groove deathcore thrash metalosokat, a Shredheadet.
A felsorolt négyes koncertjére ezúttal az osztrák Grác és az ottani Explosiv klub bizonyult a legkézenfekvőbb helyszínnek. A klub az elmúlt évben az érdekes programnak köszönhetően újra életre kelt, és ismét a metaltérkép ismertebb, nagyobb visszhangot keltő neveit csábítja be. A zsúfolt koncertmenetrend korrekt időbeosztást diktált, így a Shredhead már fél nyolckor színpadra lépett. Az izraeliek 2009 óta működnek, tavaly megjelent debütáló stúdióalbumuk a „Death is Righteous”. Az ötös kidolgozott színpadi show-ja a modernül kihegyezett, extrém frizurák keverékének pózát ölti magára, thrash elemeket és metalcore-őrületet egyesítve. A figyelem zömét a bütykös hangú énekes, Aharon Ragoza vitte el, aki a helyszínen jó száz embert vett rá az aktívabb közreműködésre a alig egy jó félórás műsor alatt, és egyesekből ezzel még nyakcsigolya-tornát is kicsikart. A Shredhead időnként ritmikus törzsi jelleget, keletiesen hangzó fogásokat is csempész a metalformátumába, ami persze a zenekar földrajzi származásából fakad. Érdekes, korrekt, szívből jövő, összeszokott, magabiztos.
Másodikként az ausztrál thrash metal revitalisták, a melbourne-i Desecrator másztak színpadra. A kvartettet a ljubljanai Orto barban három héttel ezelőtt, pontosabban 2016. október 20-án kihagytuk (nyilván túl közel volt a helyszín, de a viccet félretéve), amikor a Venom Inc. előtt nyitották az estét. Már egy éve ígérnek új stúdióalbumot, amely állítólag a végső fázisban jár. A zenekar jó félóra alatt rendkívül meggyőző műsort nyomott le. Kemény, remekül összeszokott banda. Érezni, hogy a srácok mögött komoly koncertkilométerek vannak. Tetszetős adag fekete humorral dobta fel az eseményeket a közönséghez szólás közben a frontember, énekes-gitáros Riley Strong is, akinek hihetetlenül jól olajozott a nyelve. Egyébként a srácok 2016-ban a színpadon elég „viccesen” néznek ki, de az old school revitalizmus ezt diktálja. „Topless macho look” rárajzolt törzsekkel, szűk, elasztános farmer és high-top tornacipő. Mindenütt csorog az izzadság. A Bay Area thrash metal örökségének hatása érezhető, a fülben Riley átható, éles hangja marad meg. Forróvérű előadás, az ausztrál csikók zabolátlan adrenalinsietségének suhancos tüzével teli. Ahogy várható volt, „forradalmi fordulópontok” nélkül a zenei karaktert illetően. Már hallott dolog, de ami a színpadok és a közönség meghódítását illeti, több mint meggyőző produkció és remekül összeszokott zenekar.
A Crowbart nem kell külön részletesen bemutatni. A sludge metal egyik megalapozói, a nyolcvanas évek második felében nőttek ki a The Slugs felállásából. A kvartett megtartja a színpadi minimalizmust, a giccs és a cicomák teljes elutasítását, ezt pedig a Crowbar a mélyebbre hangolt dübörgés megalkuvást nem ismerő hajtogatásával ellensúlyozza: dohos, lassan gördülő riffek fölött, amelyek makacsul és zsírosan kapaszkodnak egy tízhangos mozsár vérző ritmikus alvázába. Kirk Windstein az évek során elvesztett valamennyit a hangi erejéből, de a keverőpult felől támogatást kapott, így jellegzetes, a zenekar számára alapvetően jellemző rekedt őrjöngése kellemes adagnyi megalkuvást nem ismerő érzelmet zúdított ránk: elidegenedést, deziluziót, személyes szorítottságot. A zenekart, amely Grácban a sötét, elsőrangú sludge-felszolgálás igazi szeánszát valósította meg, megerősítette a visszatérő és tulajdonképpen (túl sokáig) „hiányolt” basszusgitáros, „Sexy T”. Vagyis Tedd Strange, aki a kicsi és zömök Kirkhöz hasonlóan nem fukarkodik a hihetetlen karizmával. A Crowbar így fizikai tömegben is újra gyarapodott, amivel a robusztus dobos, Tommy Buckley kivételével a bolygó legjobbjai közé tartozik. A zenekar nagy lendülettel mutatta be új stúdiólemezét, a „The Serpent Only Lies”-t, erről eljátszotta a címadó számot, majd a Failing While Rising következett, amelyet a kiváló Plasmic and Pure, később pedig az I Am the Storm követett. A régebbiek közül elhangzott a To Build A Mountain, az All I Had (I Gave), az Existence is Punishmenet, a Planets Collide és az I Have Failed, így a régebbi rajongók igényei is ki lettek elégítve. A zenekar a színpadon persze statikus. De mikor nem az, a pályafutása során? Riffjei és előadása viszont bódító hipnózissal ragadnak meg, a hithű NOLA sludge-eredetű, old school nemesfém erejével. A teremben komoly sereg gyűlt össze, az első sorok összezártak, a zenekar pedig láthatóan élvezte a koncert lenyomását. Kirk végig tartotta a kapcsolatot a közönséggel, Tedd is, aki nem fukarkodott az időnkénti lelkesedéskitörésekkel. A Crowbar az Overkill-lel párosítva elsőrangú választás, hiszen növelik a turné látogatásának vonzerejét. Mind műfaji, mind teljes atmoszferikus fordulópontként minden egyes koncertesten. Az új album anyaga kiválóan működik, Kirk és társasága pedig a látottakkal nagy kreatív és előadói összpontosítottságról és elszántságról tesz tanúbizonyságot a zenekar érett működési éveiben is.
Az Overkill este fél tizenegykor lépett színpadra. Egy óra húsz perces műsorával megerősítette a másfél évvel ezelőtti ljubljanai élményt, amikor a CUK Kino Šiškában léptek fel. A színpad az egyedülálló üvöltő, Bobby Blitz megalkuvást nem ismerő meneteléssé vált, aki ismét magához ragadta a zenekar koncertszínháza figyelmének zömét. Természetesen hihetetlen karizmájával! A felállás ezen a turnén enyhe „korrekción” esett át: Ron Lipnicki dobosnak családi kötelezettségei miatt az Egyesült Államokban kellett maradnia, az európai turnén pedig a helyére a saját dobtechnikusa, Eddy Garcia ugrott be, ami persze nem ingatta meg a thrash metal legendák új koncertjének minőségét.
A zenekar remek hangulatban volt. Lehet-e egyáltalán mást várni egy olyan bandától, mint az Overkill? A végtelenül fogas Bobby mellett, aki tipikus színpadi pózában a mikrofonállványra lóg, jobb lábát a monitorra teszi, gesztusai között pedig ott van a bal kéz középső ujjának feltartása is, teljes vérrel ugratta, kacérkodott a közönséggel természetesen D.D. Verni basszusgitáros, hozzájuk csatlakozott Derek Tailer is, aki Ljubljanában hihetetlenül visszafogott, ha nem egyenesen hiányzó volt, és a teljes színpadi előadás alatt szinte észrevétlen maradt. Csak Dave Linsk pislogott kissé szégyenlősen a tömeg felé a koncert alatt, de barátságos pillantásokat osztogatott. Ilyen „barátságosságot” viszont a gitárja egyáltalán nem ismer. Linsk kiváló shredder, és természetesen ismét ő viselte a szólók és a nehezebb gitárpasszázsok felelősségének zömét, amiből szerencsére nincs sok az Overkillnél.
Mi a nagyon jó ezen a turnén? Valójában az, hogy az Overkill még nem kezdte meg a közelgő új album teljes vérű promózását. Ez azt jelenti, hogy mindössze egyetlen új számot játszottak, az Our Finest Hour címűt, amelyhez idén októberben single-t és videoklipet is kiadtak, a koncertet pedig az Armorist nyitotta, ahogy Ljubljanában is, amikor a „White Devil Armory” albumot mutatták be. A zenekar ezért a setlistre visszahozott egy csomó klasszikust, amelyeket rég nem játszott, mint a Coma, a Feel The Fire és az Infectious. A vasrepertoár alapdarabjaival, a Rotten To The Core-ral, az In Union We Stand-del, a Hammerheaddel és a Hello From The Gutterrel pedig végig rendkívül magas szinten tartotta az események menetét, amelyek a kitörő hangulatban a föld alatti búvóhelyekről magát az ördögöt is előcsalták. A zenekar a végefelé sorra vette a bonbonokat, a Coma, a Feel The Fire és az Infectious számokat, és így fokozta a hangulatot a koncert végén a csúcspontig. Ezután Bobby bejelentette, hogy még egy számot játszanak, ami meglepetésnek számít, és ez valóban be is igazolódott, amikor megemlítette a híres dublini rock’n’roll bandát, az Overkill pedig nekilátott a Thin Lizzy-klasszikus Emeraldnak (az Overkill-verzió kompromisszumok nélkül tép, és reméljük, hogy helyet kap valamelyik hivatalosan kiadott hanghordozójukon). A Thin Lizzy-klasszikus kiváló Overkill-változata után a srácok még meglepőbb módon búcsúztak el a közönségtől, és eltűntek a színfalak mögött. A szabályos rész ezzel a mozdulattal ugyanis véget ért.
A zenekar persze visszatért a kötelező ráadásra, amelyet ezúttal az nyilvánvalóan nagyon népszerű, újabb Ironbounddal nyitott. A zsúfolásig tömött helyszín ismét a levegőbe emelkedett. Mintha valódi robbanóanyagot dobtak volna az Explosiv klubba. A megalkuvást nem ismerő rombolás és tépés tehát folytatódik, a zenekar nem mutatja a lecsillapodás, a megkopás jelét, az öregedésről nem is beszélve. A megzabolázhatatlan és kivételes Bobby „Blitz” szárnyain, akibe az évek semmiképp sem tudnak belekapaszkodni, és aki ismét hihetetlen énekesi teljesítménnyel döbbentett meg, a zenekar még egy meglepetést tartogatott: az Elimination című számot a „The Years of Decay” (1989) albumról. Ezt a „megnépszerűsödött” és általánosan követelt feldolgozás követte, a The Subhumans Fuck You című számáé, amely a rendesen leitatott és átfüstölt közönségből kisajtolta az utolsó energiakvantumokat is.
Mit mondjunk a végére? Hihetetlen koncertes összejövetel. Hangulatfokozás fellépésről fellépésre, percről percre. Az atmoszferikus csúcspont természetesen az est főszereplőinek, az egyedülálló Overkillnek a megérkezésekor jött el. Ez persze a közönség részvételén is meglátszott, amely elsősorban az Overkill miatt jött Grácba. Az esemény összehozta az osztrák, horvát, olasz és természetesen szlovén metalosokat, többségükben harmincévesen és afölött. Néhány „zöldfülű” is akadt a közönségben, de határozottan kevés ahhoz, hogy remélhetnénk, az új generáció rendesen átvette a rock’n’roll és vele a metal varázsának lényegét a saját kezébe, és vele a felelősséget is azért, hogy ez a varázs tovább éljen.
Az Overkill mostani setlistje alapján sejthető, hogy a zenekar jövőre újabb európai turnéra tér vissza, amelyen a közelgő új album, a „The Grinding Wheel” dalai fognak uralkodni. A zenekar jövő tavasszal észak-amerikai turnéra indul, a jövő nyárra pedig lassan megerősíti a fellépéseit európai fesztiválszínpadokon. Az Overkillt többek között a Bang Your Head!!! fesztivál új kiadásán nézhetjük meg ismét, 2017. július 13-án.
szerző: Aleš Podbrežnik
fotók: Aleš Podbrežnik
OVERKILL:
1. XDᴹ (taped intro)
2. Armorist
3. Rotten to the Core
4. Electric Rattlesnake
5. In Union We Stand
6. Our Finest Hour
7. Hammerhead
8. Hello From the Gutter
9. Feel the Fire
10. Coma
11. Infectious
12. Emerald
—ráadás—
13. Ironbound
14. Elimination
15. Fuck You
