Moonleejada 2009! (2009)

Arhiv Arhiv Utoljára módosítva: 11. június 2026

Szerző: Aleš Podbrežnik
Fotók: Aleš Podbrežnik

Helyszín: Menza pri koritu (Metelkova) / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2009. április 18.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 8,00€

A Moonlee Records kiadó ezúttal a 2009-es év öt legforróbb, hozzá tartozó zenekarát mutatta be. Mindegyikük a zenei kifejezésmód „függetlenségének” elkötelezettje, akárcsak maga a Moonlee Records, amely 2009-ben is kínálatával és tevékenységével folyamatosan pozitívan lep meg: rendkívüli lelkesedéssel és olyan „éles orral”, amely a legféltettebb titkokat is kiszimatolja, ezekből pedig aztán bevált minőségű indie rock artizmus nő ki. Idén a Moonleejada színeit az In-Sane, a Bernays Propaganda, az Analena, Damir Avdić (alias Bosanski psiho) és a Hesus Attor képviselte.

IN-SANE:

Elsőként az In-Sane lépett színpadra. A zenekar, amely már csaknem 12 éves múltra tekint vissza, kvintettként indult a „Keeping Ourselves to our Hearts” című debütalbummal a zsebében, ma már csak triőként lép fel. Mindenképp ez a lehető legjobb felállás. Kevesebb tag, kevesebb esély az eltérő érdekekből fakadó konfliktusokra. A banda megmutatta, hogy remekül megkent gépezet, amely a punkot közvetlenül a kisujjából rázza ki, egy szemernyi kompromisszum nélkül, borotvaélesen. Incontinent, Choices Made, Lost in Time, From Inside Out, Found My Place – egytől egyig azt az érdekes kozmetikai szépítést hordozták, amelyet az újkori punkrock bandák szinte szabályszerűen beépítenek a hangzásukba. A dallam csak módjával kap helyet a kissé visító, reszelős éneken keresztül, de ez így is messze van a hetvenes évek második felének zenekarait jellemző „betépettségtől” és arroganciától, akik úttörőként visszafordíthatatlanul rabul ejtették a zenei világot – az In-Sane-nek viszont ez egyáltalán nem is célja. Hát igen, a generációk változnak. Az In-Sane kiváló zenészekből áll, szilárdan összehangoltan és remekül összeszokottan lélegeznek. A gitár remek adag felfokozott zajt termel, ugyanakkor némi dallamos lágyságot is hozzátesz, ami azt az érzést kelti, hogy a zenekar széles körben befogadható a fiatalok füle számára. Ígéretes, bár nincs benne semmi égbekiáltó tartalom, ami egyediséget és határozott másságot követelne, de a sikeres kereskedelmi áttörés esélye megvan benne. Őszre jelezték új albumuk megjelenését, az idei évet pedig már most szorgalmasan megtöltötték európai koncertekkel.

BERNAYS PROPAGANDA:

Az a zenekar, amiért elsősorban idén felkerekedtem a Moonlee Records fesztiválra, a macedón Bernays Propaganda volt. A pop post punk – már ha az olyan indie rock zenekart, amely bájosan egyedi felismerhetőséggel bír, egyáltalán „szűkszavúan” meg lehet határozni – az ő kezükben él igazi virágkorát egy jó 20 évvel megkésett, de megvalósult művészi megnyilatkozás formájában. A Bernays Propaganda, vagyis maga a zenekar szelleme teljes erejével Louis E. Bernays munkásságára és alakjára támaszkodik. Tehát erősen társadalmilag elkötelezett zenekarról van szó, amely nem köntörfalaz. Tekintve a felállásban helyet kapó rendkívül tapasztalt zenészeket és a fiatal énekesnő, Katerina hihetetlen karizmáját, no meg a saját prédikációjukba vetett erős hitet, a zenekar játszi könnyedséggel szedte le a csillagokat az égről: meggyőző erővel, nagyfokú egyediséggel és öntudattal, amit egy marék dinamittal, a felszabadult rockos intenzitással ért el. Ubij me!, Uživaš li vo svoja pridružba, Bezbedno levo, Dan pred da izćeznam, Homo ili sapiens – mind a kvartett zenei megközelítésének fenomenális köntösében. A zenekar magabiztos, tekintélyt parancsoló vezetése a fiatal Katerina részéről teljes elsőbbséget élvezett, és minden szem a dühödt, beleélő énekesnőre szegeződött, aki vadul tekergett és ugrált a zenekar ritmikusan szilárd vágtájában. Ritmikai téren a Bernays Propaganda rendkívül képzett. Élőben még gyorsabban játsszák a számokat, mint ahogy az albumon hallani, és közben nem is tévesztenek! A zenekar, amely „újoncként” a megjelenésével messze a legnagyobb benyomást hagyta a fesztiválon. Különlegesek, kifejezőek, meggyőzőek a saját zenei vízióik előadásában és hirdetésében. Katerina bájos, elbűvölő, ugyanakkor dühödt, kivételes tehetségű énekesnő, egyben a fő motor, ami ezt a lenyűgöző macedón felállást hajtja! A 40 perc a Bernays Propaganda társaságában rendkívül gyorsan elszaladt, úgyhogy újra meg kell nézni őket, méghozzá minél előbb.

ANALENA:

Az Analena, amely moonlee-s társukhoz, az In-Sane-hez hasonlóan már sok kilométert letett a lábában, nemrég adta ki a „Carbon Based” című stúdióalbumát, és a koncerten lelkesen be is mutatta. Zeneileg nagyon érdekes felállás. Az alap punkos, de nagyon zajos, és a súlyos riffekre épít, ami a zenekar kifejezésmódját vezeti. A kvartett, amelynek fő kapocs a közönséggel Ana basszusgitáros/énekesnő, nem ijedt meg az elődök kihívásától, és 40 szilárd percnyi rockenergiát zúdított ránk, tele remek összeszokottsággal, megalkuvás nélküliséggel, a rúgó lázadó energia remek együttlétével és melankolikusan dallamos kacérkodással, ami jólesett az így kialakított hangulatváltások közepette. Mivel a stílusa közelebb áll a mai tinédzsernemzedék ízléséhez, mint az elődöké, a kifejezésmódjában frissebb (értsd: rejtettebben újrahasznosító) Bernays Propagandáé, az Analena a színpad előtt nagyobb számú zenerajongót gyűjtött össze, akik már ismerték a számokat, így több zajt csaptak a színpad alatt. A hangzás nagyobb rétegzettsége ellenére a dühvel és patetikussággal vegyített energia hihetetlenül emlékeztetett az In-Sane által felszabadított energiára, pedig zenei kifejezésmódban mérföldekre vannak egymástól. Nincs mit tenni. Az Analena harmadikként könnyedén meggyőzött 40 perc alatt, hogy erős banda, ereje csúcsán, amely a jövőben is lelkesíteni fog nyughatatlanul kutató indie rock attitűdjével. Olyan attitűddel, amely egyúttal rendkívül divatos és a tömegek számára is hozzáférhető.

DAMIR AVDIĆ:

Negyedikként a nagyszerű Damir Avdić ugrott színpadra. A „Bosanski psiho”, ahogy joggal ráragadt a szaftos becenév, ezúttal felvette hivatalos pólóját, amelyen a „Mrtvi su mrtvi” című debütalbuma borítójának emblémája látható: a néhai Che Guevara replikája (Che frizurás koponyája svájcisapkában, rajta az elmaradhatatlan ötágú csillaggal). Emlékszem, 2007 novemberében ugyanitt, a Menza pri koritu gyakorlatilag üres termében lépett fel Damir. Akkor egy olyan pólót viselt, amelyen Che Guevara igazi portréja volt, ezt azonban szigetelőszalaggal úgy ragasztotta le, mintha áthúzta („keresztbe húzta”) volna. Szóval az éves költségvetés a derék bosnyáknak mégiscsak megnőtt. Hogy mennyire ugrásszerűen nőtt ennek a zenésznek a népszerűsége, azt a közönség is bizonyította, amely lelkesen követte Avdić fellépését, és a két év alatt, mióta a férfi szlovéniai színpadokon feltűnik, megtanulta hangosan skandálni a sorokat. Damir mint mindig, mindent beleadott, és a koncert végére a színpad csöpögött a keserű izzadságától. A fickó ismét lenyűgözött teljes beleéléssel, spontán, őszinte és hamisítatlan színpadi játékkal. Tüzet okádott az őszinte kritikával teli sorokon keresztül, amelyekkel a mai kubai munkásosztály a legkönnyebben azonosulni tudna („Fidele, dođi nam za praznike!”). Nem fogjátok elhinni. Damir egymaga egy zenekar. Szántja a Gibson Les Paul gitárt, és úgy zúdítja magából a szókapcsolatokat, hogy azok nem kisebb hatással sújtják a hallgatót, mintha Damir szájából ólomgolyók sorozata repülne. Ki mer ilyesmit? Egyszerre vagy a ritmus, a dallam és még az énekes is. Meztelenül a nyeregben, egyetlen búvóhely nélkül, csak az áramforrásra csatlakozva. Leszarhatod Leonard Cohent és a többi borsószem-hercegnős énekes-dalszerzőt. Meghajlok előtte. Komunist vs. NBK Revolution!!! Az embernek gyakran az volt az érzése, hogy a népek alig várják, mikor mondja ki a fickó a mindenki által áhított, hamisítatlan bosnyák szókapcsolatokat: „u tri pićke materine”, „jebo svoju majku”, „jebo ovce”, „guzim pićkice”,… kíméletlenül! A végén a fickó a remekül megtelt teremben dörgő, lelkes tapsot aratott, mélyen megköszönte, és megkérte a közönséget, hogy ugyanúgy, ahogy őt köszöntötték, várják a Hesus Attor érkezését is!

HESUS ATTOR:

A Hesus Attor az a friss attrakció abból a városból, amely megállás nélkül lelkesít azzal, hogy rágcsálnivaló csontokat dob elénk, és sikerrel tár fel újabb és újabb zenei dimenziókat, méghozzá a fül számára már rég mindenki által felfedezettnek és kimondottnak hitt világban. Rijeka olyan város, amely a konformizmusnak és a sablonosságnak mindig azt mondja: „Nem!”

A Hesus Attor jó ideig küszködött a „koncerthang létrehozásának logisztikájával”. Hosszabb várakozás után végül belecsaptak az Alice Roaddal, a „Sonic Gatronomy Volume 1.” (2008) című debütalbum nyitódalával. A zenekar az album javát eljátszotta. Nagyon igényes keverékről van szó, amely a koncert közelébe settenkedő, semmi rosszat sem sejtő laikusokra sokkolóan hathat, a Hesus Attor pedig teljesen összezavarhatja őket, mert az egész dolog a végletekig víve akár „kaotikusan” veszélyessé is válhat. De gondoljatok bele! A math rockot nem könnyű játszani. A többrétegűség, ami valójában egyetlen 40 perces számot diktál, sokféle motívumból építve, amelyek kiszámíthatatlanságot, állandó meglepetéselemet vetnek el. A Hesus Attor groteszk, öniróniás, tömve jól eltalált hülyéskedéssel, ugyanakkor provokatívan kutató, érdekes mindenben, amit a színpadon csinál. Különösen mindazoknak, akik valami különlegeset, másmilyet és egyben kifejezésmódjában merészet keresnek. Juan Pablo Pe De Rigad úgy ugrált, mint egy ingerült majom, az őrületbe kergette a jelenlévőket mindenféle hang eltorzításával. Az állati hangoktól, amelyeket az ember a dzsungelből eredőnek tulajdonítana, a hardcore-os visításig, a szándékosan elcsúsztatott operai falsettókig. A Hesus Attor is lenyűgözött megjelenésével és a magas fokú kísérletezés merész kifejezésmódjával, amelyet öröm volt követni, és átadni magunkat neki. „Isten hozott itthon, Mr. Bungle!” A kvartett ritmikában kivételes, a zeneművészetről alkotott összképében pedig avantgárd.

A Hesus Attor ötödikként csak megerősítette a Moonlee Records nagyságát. Fantasztikusak voltak, akárcsak az előttük fellépő négyes, és ötödik bizonyítékai annak, hogy a kiadó valóban azzal a céllal jött létre, amelynek minden kiadót vezérelnie kellene. A legnagyobbaktól a legkisebbekig. Hagyd, hogy a művész kifejezze magát, ösztönözd, ápold és jutalmazd a kreativitást és a zenei tehetséget. Ne csinálj mesterséges sztárokat, akik előre garantálják a profitot, és akiket használat után eldobsz, mint egy olcsó ringyót! Tehát hála a csillagoknak, hogy még létezik olyan erőfok, amely garantálja a saját függetlenségét, és így lehetővé teszi, hogy még néhány agytekervény egészségesen működhessen a robotizmus szerény kicsinységének világában, amely csupa öröm az anyagi önmegvalósításban.

Zárásként ehhez a „dalhoz” csak annyit tudok hozzátenni, hogy az idei Moonlee Records fesztivál, vagyis a „Moonleejada 2009” olyan esemény volt, amely mindenben kielégítette a jelenlévőket. A nevetségesen alacsony belépőtől, amely 3 óra és húsz percnyi tiszta zenét szolgált fel öt független alter rock zenekar rendezésében, egészen az öt fellépő merész művészi bátorsága egyediségének a zenei tömeghez való közelhozásáig. A tömeg határtalanul élvezhette a zenei minőség és a hirdetett vízió megszületését közvetlenül a szeme előtt. Alternatíva a szó igazi értelmében. Még élnek a szabadok! A szabadság a zenében pedig a hitelesség pillanata a szó eredeti jelentésének szeplőtelen fényében, amely gazdagíthatja a hallgatót. Köszönet a Moonlee-nak, köszönet a zenekaroknak! Jövőre találkozunk újra!

fotók: Aleš Podbrežnik