Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2019. 10. 11.
Producer: Michael Sweet
Az album hossza: 49.40 perc
Műfaj: Hard Rock / Heavy Metal
Értékelés: 9.5 / 10
Michael Sweet a legendás fehér rockerek, a Stryper frontembere. Rendkívül tehetséges zeneszerző, aki alkotói értelemben mindig kreatív, és ha a láthatáron nem dereng új Stryper-album, akkor előbb-utóbb feltűnik Michael újabb szólólemeze. Tavaly októberben így jelent meg a legújabb önálló munkája, amely sokatmondóan a „tizedik” (Ten) címet kapta. Tizedik azért is, mert a címadó dal a tízparancsolathoz kapcsolódik. Michael a költői hagyományához híven egyszerűen nem tud kibújni a hitéből fakadó odaadó istentiszteletből a bőréből, ami végül is a nyolcvanas években a Stryper előtt szélesre tárta a kereskedelmi siker és az áttörés kapuját.
Amit Sweet a „Ten” albumon összehozott, az megint hihetetlen. Sőt, egyenesen lenyűgöző. Kifogyhatatlan zeneszerző, akinek az ihlet soha, de soha nem fogy el. Mivel a kiadványai, amelyeken fő- és többségi szerzőként szerepel, elég gyakran követik egymást, ez még inkább lenyűgöző. Egyenesen a hihetőség határán van. Ahogy mondtam: hihetetlen.
Michael eleinte csak néhány közreműködővel akart albumot felvenni a stúdióban, aztán meggondolta magát, és az egyes dalokhoz különleges vendégeket kezdett meghívni. A visszhang kiváló volt, és előkelő vendégek sora lépett be szinte magától a lemez születési folyamatába, további építő ötletekkel segítve a munkát. Röviden: a lemez készítését kísérő hangulat nagyon derűs és pozitív volt.
A korábbi munkákkal ellentétben, ha a zenész stúdióalbumairól, vagyis szólólemezeiről beszélünk, a „Ten” keményebb irányba tart, határozottabban tekint a heavy metal és a hard rock örökségére. Különösen a nyitó Better Part Of Me, a középen elhelyezkedő komor címadó dal, valamint a záró, kiváló Son Of Man – amelyet érdekes módon bónuszdalként jelöltek meg, és amelyben vokális duettel vendégeskedik a Queensrÿche énekese, Todd La Torre – a heavy metal klasszikus napjaiból merít ihletet. Itt van a rendkívül jó Let It Be Love balladája is, amely csak megerősíti Michael Sweet kivételes szerzői erényeit. A balladák kétélű kardok, de nem akkor, ha Michael veselkedik neki. Ez az album egyik szerzői csúcspontja. Sweet megint mindenre gondolt. A dalokat a főtémák drámai harmonizálásával látta el, a refrének kivételesen dallamosak, és első hallásra megragadnak, vagyis megvan bennük az az elengedhetetlen AOR-karizma, amely ragadós, és amellyel Sweet gazdag zenei pályafutása során mindvégig „föld alatt” kacérkodik. Megint „ölő” vokális teljesítményt hoz. Karizmatikus és azonnal felismerhető hangja érett korára is még mindig nagyon jól megőrzött, és végig meghatározó. Rendkívül robbanékony. Tollpihe-könnyedséggel viszi át az erőt a középső fekvésből a magasabb és a legmagasabb regiszterekbe. A „Ten” rengeteg zenei tartalmat nyújt tizenkét dalban, és ez a érdekes. Ezt ugyanis a bejáratott szerzői recept keretein belül éri el, amelyben nem a zenei forradalom felfedezése a cél. A When Love Is Hatred a versszak gitárfrázisának ötletét a legendás Led Zeppelin hagyatékának köszönheti. Ez az átlagos rockerfülnek több mint nyilvánvaló.
Ha Michael Sweetről beszélünk, a számos vendégszereplés nem kötelező. Ő egyszerűen annyira képzett, kifinomult és jó zeneszerző, hangszerelő, énekes, utóbbi időben gitáros, hogy bármikor össze tud hozni egy jó lemezt pusztán az alapcsapattal (basszusgitáros, dobos, jó szólógitáros) a stúdióban. Ezúttal viszont a metal és a hard rock előkelő vendégeinek, csengő nevű muzsikusainak – főleg gitárosoknak – a sok vendégszereplése határozottan többletértéket ad az albumnak, hiszen minden dalnak egyedi pecsétet adnak. Még egyedi hangzásvilágot is, Sweet kivételesen dallamos, tiszta, meghatározó éneke pedig egyszerűen telivérként működik mindegyik tizenkét zenei történetben. Az album azonnal megragad. Ti, a zenei támadás szerelmesei, rögtön barátra leltek majd ebben a lemezben, főleg amikor Sweet megszólít titeket a nyitó Better Part Of Me refrénjével (ebben a dalban a zseniális Jeff Loomis gitározik a Nevermore-ból és az Arch Enemyből). Egyébként a „One Sided War” utódján egy csomó jelentős név vendégeskedik a zenei világból, mégpedig: a már említett Jeff Loomis (Arch Enemy), Todd La Torre (ének, Queensrÿche), Andy James, Tracii Guns (L.A. Guns), Rich Ward (Fozzy), Joel Hoekstra (Whitesnake), Gus G. (Firewind), Howie Simon, Ethan Brosh, Marzi Montazeri (Exhorder), Will Hunt (dob, Evanescence), John O’Boyle (basszusgitár), Mike Kerr, Ian Raposa (Firstbourne)
Tehát rendkívül jó trükk, amelyhez Michael Sweet nyúlt. Az előző két szólóalbumhoz képest az új, a „Ten” zenei névjegyét és produkcióját tekintve közelebb áll ahhoz, amit Sweet egyébként a Stryperrel csinál, bár minden ízében önálló, lezárt történet, és egy újabb lépés e – szerénytelenül leírva – briliáns zenész színes zenei útján! A rajongók több mint elragadtatottak lesznek, a többieknek pedig az új album lehet egy kis iskola a lobbanékony hard rock és heavy metal indulók megírásából, amelyek magukon viselik az AOR-pompa, vagyis bombasztikusság tömör jellegét!
szerző: Aleš Podbrežnik
Számlista:
01. Better Part Of Me (Jeff Loomis)
02. Lay It Down (Marzi Montazeri)
03. Forget, Forgive (Howie Simon)
04. Now Or Never (Gus G.)
05. Ten (Rich Ward)
06. Shine (Ethan Brosh)
07. Let It Be Love
08. Never Alone ( Joel Hoekstra)
09. When Love Is Hated (Joel Hoekstra)
10. Ricochet (Tracii Guns)
Bónuszdalok:
11. With You Till The End (Mike Kerr & Ian Raposa)
12. Son Of Man (Todd La Torre & Andy James)
Felállás:
Michael Sweet – ének, gitár
John O’Boyle – basszusgitár
Will Hunt (Evanescence) – dob
