Kiadó: Nika Records
Megjelenés dátuma: 2023. 4. 28.
Produkció: Metalsteel
Az album hossza: 36 perc
Stílus: Heavy Metal
Értékelés: 8.5/10
Angol verzió:
A szlovén klasszikus metal bajnokai, a Metalsteel úgy döntöttek, hogy a Spomenik (Emlékmű) című új feldolgozásalbummal tisztelegnek néhány a legfontosabb szlovén metalzenekar előtt. A lemezen 8 feldolgozás és egy saját szerzemény kapott helyet. Állítólag eredetileg négy feldolgozásos EP-nek indult, de a banda később a nagylemez mellett döntött: még négy feldolgozást és egy saját dalt tett hozzá. Mivel rövid kiadványról van szó, egyszerűen végigmegyek rajta dalról dalra.
Jó móka volt találgatni, melyik négy dalnak szánták az eredeti kiadást, mert az általam olvasott interjúkban a zenekar sosem árulta el ezt az infót.
Kezdem azzal a négy számmal, amelyekről úgy gondolom, hogy eredetileg ezeket tervezték:
- Uniformiranci (Egyenruhások – egyszerre értve rajta az egyenruhát és az egyenagyúságot) a szlovén metal keresztapáitól, a Pomaranča (Narancs, a zenekar a Gépnarancs klasszikus regényről kapta a nevét) tollából. Aleš Pelhan vendégénekes dallamosabb megközelítése és a Metalsteel énekesének, Benynek a sikoltós stílusa kiválóan működik együtt ebben a feldolgozásban, pedig az eredeti dal (a mondanivalós szövegtől eltekintve) elég unalmas volt. A Metalsteel több mint egy perccel megvágta a játékidőt, és teljes joggal. Említésre méltó az eredeti Pomaranča-billentyűs, Tomaž Žontar föllépése.
- Na noge (Talpra) a YUNK-tól (túl bonyolult lenne lefordítani ezt a rövidítést, bocs). Az album két személyes kedvencem egyike. A neoklasszikus shredderek, a YUNK eredetije az ifjúkorom csatakiáltása volt, ez a modernizált verzió meg egyszerűen üvölti a lázadást. Olyan sürgetéssel játsszák, hogy legszívesebben legurítanál 10 sört, és felgyújtanád az első autót az utcán. Sergej Škofljanec (ex Requiem) vendégénekes kiváló teljesítménye és a stratégiai pontokon bevetett, ízléses dupla lábdobok teljesen új szintre emelik a dalt. Mesteri!
- Action! a Mary Rose-tól. Ez a Rocks Off albumról származik, amely a 90-es évek eleji szlovén metalszíntér egyik mérföldköve. Elég közel marad az eredetihez, vendégként az egykori Mary Rose-énekes, Frenk Tominšek tűnik fel benne.
- Road Warriors a thrasherek, a Sarcasm repertoárjából. Ez egyszerűen minden szinten földbe tiporja az eredetit. A Metalsteel egy fokkal lelassította, megváltoztatta a dobritmust, a keménység pedig a modern produkciónak köszönhetően megduplázódott. Az elit basszusgitáros, Tilen Hudrap (a hosszú zenekarlistáján az utolsó név az U.D.O.) nyers, érdes vokált nyom, ami meglepően jól működik, Beny pedig könnyedén hozza a megszokott stílusát. Nagyszerű feldolgozás!
Ezek a dalok illenek az alapötlethez, hogy a múlt század 80-as és 90-es éveinek szlovén metalzenei mérföldköveit dolgozzák fel.
Valószínűleg később kerültek a lemezre:
- Manijak (Őrült) a glamesek, a Šank Rock (gyakorlatilag Kocsma Rock) dala. Meglehetősen hű feldolgozása a Šank Rock valószínűleg legkeményebb számának, a San Di Ego rockerének, Matic Nareksnek a remek vokális teljesítményével.
- Prepozno je (Túl késő) a Divji Kojoti (Vad Prérifarkasok) tollából. A 90-es évek végi eredeti különleges helyet foglal el a szívemben, mert az én kis bűnös örömöm volt, vicces klippel, amelyben Axl és Slash szlovén változata szerepel. A feldolgozást igazi Metalsteel-módra „metalizálták”, Beny pedig olyan meggyőződéssel énekli az infantilis szöveget, hogy az már szinte hihetetlen. Hüvelykujj fel!!!
- Križarji (Keresztesek) a hard rockos Requiemtől. Az eredeti klasszikus, korai Maiden-féle vágtázó stílusa jól megmaradt ebben a feldolgozásban. Érdekes választás a vendégénekes, Aleksandra Josić a pop rockos King Foóból (Matej basszusgitáros mellékprojektje), és attól tartok, ez nem működik túl jól. Nem azért, mert Aleksandra rossz énekes, épp ellenkezőleg, de a szöveg előadásából valahogy hiányzik az eredeti szenvedélye.
- Moram naprej (Mennem kell tovább) az M.A.S.H.-tól (ezt nem kell lefordítani, ugye?), amely a YUNK és a Mary Rose elődzenekara volt, és nem jutott tovább egy demókazettánál, ahonnan ez a szám is származik. Klasszikus glam metal banger átgondolt, „mi legyen most?” hangulatú szöveggel. A SkyEye-os Jan Leščanec Bruce Dickinson-féle énekstílusával és halálos sikolyaival szétcsapja és lerombolja a dalt. A második személyes kedvencem.
A végén ott van az egyetlen saját szám, a Spomenik (Emlékmű), masszív, 80-as évekbeli metalriffel és olyan szöveggel, amely arról szól, hogyan küzdöttek a fent említett zenekarok a vasfüggöny mögötti rendszerrel.
Ez az album élő bizonyíték arra, milyen kicsi és korlátozott volt – és maradt – a szlovén HM-színtér. A vendégek többsége tagja vagy tagja volt a feldolgozott zenekaroknak, de itt más bandák, sőt akár a saját számaikat is feldolgozzák. De mint mondják, a kicsi szép, nem igaz?
Az album hangzása masszív, feszes, és egyenesen az agyba rúg. Az összes dal keménységét két szinttel feljebb emeli a hibátlan produkció, ez a Road Warriorsnál és a Moram naprejnél a leginkább szembetűnő. Mind a 4 tag teljesítménye tökéletes, és tele van energiával.
Ahogy mondtam, a kedvenceim a Na noge és a Moram naprej, de az összes dal állandó forgásban van az irodámban és az autómban. Szép munka, és talán jöhet még egy 2035-ben?
Szerző: Igorac
Számlista:
1. Uniformiraci (feat. Aleš Pelhan & Tomaž Žontar)
2. Na noge! (feat. Sergej Škofljanec & Davor Klarić)
3. Action (feat. Franc Tominšek & Peter Dimnik)
4. Manijak (feat. Matic Nareks)
5. Prepozno je
6. Križarji (feat. Aleksandra Josić)
7. Road warriors (feat. Tilen Hudrap)
8. Moram naprej (feat. Jan Leščanec & Mark Lemer)
9. Spomenik
Felállás:
Daša Trampuš – dob
Benjamin Kic – ének, gitár
Matej Sušnik – basszusgitár
Rok Tomšič – gitár
Különleges vendégek:
Sergej Škofljanec (ex Requiem, ex San Di Ego), Tomaž Žontar (ex Pomaranča), Tilen Hudrap (ex U.D.O., ex Vicious Rumors, ex Pestilence), Aleš Pelhan (Pelhan Band), Davor Klarić (ex Šank Rock, Mi2), Aleksandra Josić (King Foo), Mark Lemer (ex Junaki nočne kronike), Jan Leščanec (SkyEye), Peter Dimnik (Avven, Shadow Universe), Franc Tominšek (ex Mary Rose), Matic Nareks (San Di Ego).
Szlovén verzió:
A szlovén klasszikus metal bajnokai, a Metalsteel úgy döntöttek, hogy a megfelelően Spomenik címre keresztelt új feldolgozásalbummal tisztelegnek néhány a legfontosabb szlovén metalzenekar előtt. Az album 8 feldolgozásból és egy saját szerzeményből áll. Eredetileg négy feldolgozásos EP szerepelt a tervekben, de a zenekar később a teljes album mellett döntött, és hozzátett még négy feldolgozást meg egy saját dalt. Mivel rövid albumról van szó, egyszerűen végigmegyek rajta dalról dalra.
Jó móka volt találgatni, melyik négy dalt tervezték az eredeti kiadásra, mert a zenekar az általam olvasott interjúkban sosem árulta el ezt az információt.
Kezdem azzal a négy számmal, amelyekről azt hiszem, hogy eredetileg ezeket tervezték:
1. Uniformiranci a szlovén metal keresztapáktól, a Pomarančától. Aleš Pelhan vendégénekes dallamosabb megközelítésének és a Metalsteel énekesének, Benynek a sikoltós stílusának kombinációja kiválóan működik ebben a feldolgozásban, pedig az eredeti dal (a sokatmondó szövegtől eltekintve) elég unalmas volt. A Metalsteel több mint egy perccel megrövidítette a játékidőt, és jól tette. Figyelemre méltó az eredeti Pomaranča-billentyűs, Tomaž Žontar közreműködése.
2. Na noge (YUNK). Az album két személyes kedvencem egyike. A neoklasszikus shredderek, a YUNK eredetije az ifjúkorom csatakiáltása volt, ez a modernizált változat pedig egyenesen lázadásért kiált. Olyan sürgetéssel játsszák, hogy legszívesebben legurítanál 10 sört, és felgyújtanád az első autót az utcán. Sergej Škofljanec (ex Requiem) vendégénekes kiváló teljesítménye és a stratégiai pontokon felbukkanó, ízléses dupla lábdobok a dalt magasabb szintre emelik. Mesteri!
3. Action! (Mary Rose). Ez a Rocks Off albumról származik, amely a 90-es évek eleji szlovén metalszíntér mérföldköve. Elég közel áll az eredetihez, vendégként az első Mary Rose-énekes, Frenk Tominšek szerepel benne.
4. Road Warriors a hazai thrasherektől, a Sarcasmtól. Ez egyszerűen minden szinten agyonvágja az eredetit. A Metalsteel kicsit lelassította, megváltoztatta a ritmikát, az ütőerő pedig a modern produkciónak köszönhetően megduplázódott. Az elit basszusgitáros, Tilen Hudrap (a hosszú zenekarlistáján az utolsó név az U.D.O.) nyers és durva vokált nyújt, ami meglepően jól működik, Beny pedig könnyedén elénekli a maga klasszikus stílusában. Nagyszerű feldolgozás!
A fenti számok illenek az ötlethez, hogy a múlt század 80-as és 90-es éveinek szlovén metalzenei mérföldköveit dolgozzák fel.
A következő számok valószínűleg később kerültek a lemezre:
1. Manijak a glamesektől, a Šank Rocktól. Meglehetősen hű feldolgozása a Šank Rock valószínűleg legkeményebb számának, a San Di Ego rockerének, Matic Nareksnek a remek énekteljesítményével.
2. Prepozno je a Divji Kojoti-tól. A 90-es évek végi eredeti különleges helyet foglal el a szívemben, mert az én kis privát slágerem volt, vicces klippel, amelyben Axl és Slash szlovén változata játssza a főszerepet. A feldolgozást igazi Metalsteel-módra „metalizálták”, Beny pedig olyan meggyőzően énekli az infantilis szöveget, hogy az szinte hihetetlen. Legendás!!!
3. Križarji a hard rockos Requiemtől. Az eredeti klasszikus vágtázó stílusa, a korai Maiden hangulatában, jól megmaradt ebben a feldolgozásban. Érdekes választás a vendégénekesnő, Aleksandra Josić a pop rockos King Foóból (Matej basszusgitáros mellékprojektje), és attól tartok, ez nem működik túl jól. Nem azért, mert Aleksandra rossz énekes, épp ellenkezőleg, de a szöveg előadásából valahogy hiányzik az eredeti szenvedélye.
4. Moram naprej (M.A.S.H.) Ez a zenekar a YUNK és a Mary Rose elődje volt, és nem jutott tovább a demófelvételeknél, ahonnan ez a darab is származik. Klasszikus glam metal „banger” „na és most mi lesz?” hangulatú szöveggel. A SkyEye-os Jan Leščanec Bruce Dickinson-féle énekstílusával és halálos sikolyaival szétcsapja a számot. A második személyes kedvencem.
A végén megtaláljuk az egyetlen saját dalt, a Spomeniket masszív, 80-as évekbeli metalriffel és olyan szöveggel, amely arról szól, hogyan harcoltak a fent említett zenekarok a vasfüggöny mögötti rendszerrel.
Az album élő bizonyíték arra, milyen kicsi és korlátozott volt – és maradt – a szlovén HM-színtér. A vendégek többsége tagja vagy tagja volt az itt feldolgozott zenekaroknak, de mégis más bandák, sőt akár a saját dalaikat dolgozzák fel. De ahogy mondják, „small is beautiful”, ugye?
Az album hangzása masszív, feszes, és egyenesen az agyba rúg. Az összes szám legalább két fokozattal keményebb a hibátlan produkciónak köszönhetően, ez a Road Warriorsnál és a Moram naprejnél a legszembetűnőbb. Mind a 4 tag teljesítménye hibátlan, és tele van energiával.
Ahogy már említettem, a kedvenceim a Na noge és a Moram naprej, de az összes dal folyamatosan forog az irodámban és az autómban. Bravó, Daša és társai!
Szerző: Igorac
Számlista:
1. Uniformiraci (feat. Aleš Pelhan & Tomaž Žontar)
2. Na noge! (feat. Sergej Škofljanec & Davor Klarić)
3. Action (feat. Franc Tominšek & Peter Dimnik)
4. Manijak (feat. Matic Nareks)
5. Prepozno je
6. Križarji (feat. Aleksandra Josić)
7. Road warriors (feat. Tilen Hudrap)
8. Moram naprej (feat. Jan Leščanec & Mark Lemer)
9. Spomenik
Felállás:
Daša Trampuš – dob
Benjamin Kic – ének, gitár
Matej Sušnik – basszusgitár
Rok Tomšič – gitár
Különleges vendégek a Spomenik albumon:
Sergej Škofljanec (ex Requiem, ex San Di Ego), Tomaž Žontar (ex Pomaranča), Tilen Hudrap (ex U.D.O., ex Vicious Rumors, ex Pestilence), Aleš Pelhan (Pelhan Band), Davor Klarić (ex Šank Rock, Mi2), Aleksandra Josić (King Foo), Mark Lemer (ex Junaki nočne kronike), Jan Leščanec (SkyEye), Peter Dimnik (Avven, Shadow Universe), Franc Tominšek (ex Mary Rose), Matic Nareks (San Di Ego).
Dober izbor pesmi. Predvsem Junaki in M.A.S.H so skriti biser osemdesetih. Res skriti. Zanimivo, Moram Naprej sem takrat enkrat samkrat slišal na radiu, verjetno na Val202 ali pa na RGL, potem pa nikoli več. Dolgo sem iskal posnetek na Youtubu in nazadnje obupal, pa vidim, da ga je pred dvema letoma vendarle nekdo objavil. Izjemen komad, če se prav spomnim, so z njim M.A.S.H. nastopili na Pop Delavnici ali nekem podobnem tekmovanju. Komad je svetlobna leta pred denimo Osmim Putnikom, ki je bil takrat precej uspešen v Jugi.
Na Noge je pa itak remek delo, mislim na celoten album, ne samo na naslovni komad. Noro, da smo v osemdesetih imeli svojega Yngwie-ja, pravi neoklasičistični metal band in to v času, ko so mojstri z Berkleeja (Moore, Friedman, Taffola, Howe, etc) še mastrubirali shreddanje na neskončno dolgočasnih instrumentalnih albumih. Ampak seveda so bili Junaki za jugo in slo sceno čisto preveč resni glasbeniki, tu sta se pač od nekdaj cenila predvsem zajebancija in kvaziintelektualizem. Žal pa so se YUNKi, podobno kot Yngwie, kmalu izpeli in že drugi album ni uspel doseči visoke letvice prvenca, tretji pa, hm …
Sicer sem nad izborom coverjev navdušen, izvedba pa me ni preveč navdušila, še manj pokajoča produkcija. Imam rad originale, s slabo produkcijo vred, tudi ta je del komada in njegove duše.
„Na noge!” mam jaz še vinil 😀 – se morm mal pohvalt.
Drugač se pa ne spomnim, da bi kak SLO metalski bend pripravil v preteklosti podoben kompilacijski album ‘influenc’ 😀 oziroma kompilacijo poklona bendom, ki so vplivali na artistično oblikovanje glasbenikov v določeni skupini in s tem na sam slog skupine.
Recimo, vem da je Polona Kasal pred leti objavila album priredb s komadi Tomaža Pengova v odlični aranžerski preobleki, ampak to je komplet druga žanrska sfera nima veze z metalom…. V tem oziru so Metalsteel postavil končno tudi pri nas nek nov standard, ki laufa v tujini na polno že kup dekad.
„Ampak seveda so bili Junaki za jugo in slo sceno čisto preveč resni glasbeniki, tu sta se pač od nekdaj cenila predvsem zajebancija in kvaziintelektualizem” – bolj se ne bi mogel strinjat. Bom piker: ‘zajebancija’ – to se je pakiralo že v časih Juge pri nas pod ‘liberalizem’, da ima vsak svobodo ustvarjanja in snemanja muske, tud tak ki pozna tri tone (od tod se je bohotil punk – drugač nimam nič proti alter rocku), seveda pa papir/radijski prispevki prenese(jo) vse in če imaš prave ljudi na pravih položajih (tudi političnih), ki obvladujejo propagandne vzvode, se polagoma potem vzgoji ‘one track mind’ generacija. Ta nekako ‘programirano’ meni da je le alter-rock tisto pravo (govorim za Slovenijo).To podpirajo večkrat ‘kvazi-intelektualni’ članki o določenem izvajalcu – polni filozofske ‘diareje’, ki ni razumljiva niti avtorju več. Protežirajo pa le eno žanrsko špuro. Človek ima kdaj občutek da v Sloveniji velja, da se je vse začelo in končalo z Bobom Dylanom, R.E.M, Lou Reedom, …
Uglavnem ‘drotanje’ je pri nas postavljeno zelo visoko, previsoko – skozi leta. Nič proti – absolutno nič. Vse je to okej. Samo druge žanrske sfere so ostale zanemarjene in ‘zakrite’. Tko da se šele sedaj nekako osredotočajo generacije tudi na žanra hard rock in heavy metal, ki imata prav tako dolgo kilometrino, zastopana pa sta žanra z vrhunskimi glasbeniki, ki so, kot si povedal, bili odločno pred časom, s potencialom, da v kolikor bi bili rojeni v VB, ZDA, Nemčiji, bi si v osemdesetih zgradili lahko status glasbenih ikon. Mare Lebar definitivno sodi v ta rang. 😀
Sicer pa je vedno bolje karkoli, kjer se sliši distorzirano kiraro, kot harmonike…. Tako da vsak šteje. Punker al pa metalc! To leti na žalostni fakt, da Slovenci ne bomo nikol rockerska nacija.
Se pa zadeve polagoma balansirajo. Film in knjiga Železne stopinje, ponatis Mary Rose albuma „Rocks Off”, upajmo da sledi temu še kak podoben ponatis. Ne dolgo tega so ponatisnili opus zasedbe September (čeprav to nima veze z metalom)… mogoče bomo na Slovenskem dočakali tudi recimo ponatis YUNK! albumov, mogoče kdaj tudi kakšnih Šank Rock,… 😀
Kar se tiče dostopa do medijev – srce mi je zaigralo, ko sem ugotovil, da je na RTVSLO nova glasbena oddaja 33/45, s takole super retro naslovom. Pa sem jo pred nekaj dnevi prvič ujel, mogoče sem 15 minut zamudil, vžgem in kot bi padel v Radio Študent, Igor Vidmar vstal od mrtvih in pametuje 100 na uro, o tem, kako smo nazadovali glede velikih koncertov, kot je rekel na Štadionih, da ni več tako super, kot je bilo v devetdesetih. Res je sicer, da nam manjka velikih koncertov, ampak nikakor pa se ne spomnim, da bi jih bilo v devetdesetih prav veliko. Spomnim se Joe Cockerja, pa Kelly Family in Metallice (mimogrede – jih nisem šel gledat, ker so mi v Load/Reload fazi bili popolnoma mimo). Pa festival v Izoli in to je to. Je pa res, da je Metalliico pripeljal prav Vidmar, in se mu zato dozdeva, da se je takrat veliko dogajalo.
Sicer pa sem res padel v retro leta – jutri se odpravljam na Dunaj na najbrž najbolj nepričakovan koncert v desetletjih – Atomic Rooster 🙂
No to je to kar sem zgoraj opisal. Eni in isti obrazi v fokusu najbolj agresivnega ‘propagandnega smetišča’.
Respektiram Darkota, da ne bo pomote, hvaležen sem mu za Living Colour 1994 v Hali Tivoli, sem pa jaz devetdeseta preživel pretežno ob jazz glasbi, zato sem se smukal pretežno na relaciji Cankarjev dom – Križanke
A bi bilo dobro zadeve uravnotežit. Recimo Da imaš dva različna voditelja, enkrat vodi oddajo en, drugič drug. Prvič je zadeva bolj alter šaltersko obarvana, plus ‘žilorezje’ kantavtorjev dodaš (s strani Slovencev od nekdaj oboževanih Dylana, Cavea, Lou Reeda,…), naslednjič pa hard rock, metal in progmetal. Al pa nardiš dve ločene oddaje. Zadeve morajo biti nekak v ravnotežju. Ker sicer bodo otroc novih generacij mislil da so v Sloveniji – zdej bom karikiral – obstajal od nekdaj samo Pankrti in da je bil nekoč nek kantavtor po imenu Pero Lovšin, ker ostalo je itak harmonika, pa turbo folk z Balkana (tuc-tuc).
A Atomic rooster še igrajo? In to kar brez Vincenta Cranea? Huh.. to je tko kot bi reaktiviral Budgie brez Burkea Shelleya recimo 😀 Uglavnem respect 😀
Kar se pa koncertov tiče – ta velikih. Se jaz niti ne sekiram. Navadil sem se potovanja v tujino. Pri nas obvladujejo ‘mali bogovi’ stvari – tisti, ki oddajajo prizorišča in organizatorji komaj pridejo čez z nulo (ob tem da koncert razprodajo). To je po moje ta glavn razlog, ki je uničil koncertno sceno – govorim o ‘large scale eventih’ v Sloveniji. Požrešnost s strani tistih, ki oddajajo dvorane. V prvi vrsti so to Arena Stožice, Hala Tivoli, Križanke. Po moje dobiš za isti denar v Zagrebu Hipodrom pa Maksimir skupaj. Karikiram. Plus da je Arena Zagreb user friendly – od parkiranja dalje, do prodaje pijač.
Recimo neznosna jew goljufija v Areni Stožice z zelenimi žetoni. Povsod na zahodu dobiš potem ko kupiš pivo, pač žeton in ko ga vrneš in ne naročiš novega piva, dobiš nazaj ‘pfand’ – ponavad je bilo to 1 euro. Tu v Areni Stožice pa ne. Ne moreš vrnit žetona, lahko pa si ga nekam ‘okačiš’ – tako malo, za spomin. Tako da bi bilo bolj okusno, da tiste zelene žetone čimprej pretopijo v kaj bolj koristnega. Goljufivci.