Fellépők: Valuk, Sarcom, Panikk, KAOZ, Paragoria, Noctiferia, Interceptor, Decapitated
Helyszín: Laško / Graščinsko dvorišče / Szlovénia
Dátum: 2018. 07. 06., péntek
Mi jut eszedbe Laškóról? Biztos a sör, a Pivo in cvetje fesztivál, esetleg még a gyógyfürdős turizmus, aztán lassan el is fogy a lista, a metállal viszont Laškót aligha kötnéd össze. Nos, ez úgy tűnik, megváltozik. A Šmocla csapata ugyanis már évek óta szorgalmasan szervez metálrendezvényeket Metaljot raspaljot néven, amely most megérte az első „open air” kiadását is, méghozzá a gyönyörű kastélyudvaron, Laško szívében. Ráadásul a laškói fesztiválon most először lépett fel egy nagy külföldi név is az (extrém) metál világából, nem más, mint a lengyel Decapitated. A helyszín már belépéskor meglepett rendezettségével és családias hangulatával, amely a komendai Metal Mania legszebb éveit idézte.
A fesztivál a nem kevesebb mint nyolc fellépő miatt már kora délután elindult. Délután ötkor, még a félig üres helyszín előtt a Valuk idrijai pagan/black metalosai léptek elsőként színpadra, akik tavaly adták ki Kri gotove smrti című nagylemezes debütjüket. Az idrijaiak csuklyába burkolózva, szerzetesköntösben vonultak a színpadra, majd valamivel több mint fél órára a pestis, a halál és a pusztulás szele fújt végig Laškón. A Valuk néhány igazán fülbemászó gitárdallamot sorakoztatott fel, amelyek gyorsan befészkelték magukat a fülekbe, és a srácok javára írható a szlovén nyelvű szöveg is. A Valuk így a Srd után a második bizonyíték arra, hogy a szlovén nyelv fantasztikusan szólhat black metalban. Mínuszként az idrijai ötös kissé túlzott statikusságát lehet felróni, mert mindenki szinte odaszegezve állt a színpadon, igaz, a black metalban táncléptekre nem is számít az ember. Viszont a Valuk pontosan azt hozta, amit vártak tőle: egy kemény adag nyers, pogány színezetű black metalt.
Idrijából Metlikába, a black metaltól a groove metalhoz, vagyis a Sarcomhoz. A fehérkrajinai veteránok tavaly ünnepelték működésük huszadik évfordulóját (néhány közbeeső inaktív évet leszámítva), én pedig most először sikerült elkapnom őket, így teljesen előzetes elvárások nélkül mentem. A zenekar egyetlen megmaradt eredeti tagja ma már a morgó hangú énekes, Dejan „Crni” Mihajlović, aki a 2015-ös újjáalakulás után maga köré gyűjtötte a dolenjskai metálszíntér edzett öreg motorosait, főleg a Mordenom, a Mephistophelian és a Necrotik soraiból. A srácok valamivel több mint fél óra alatt kaotikus és dühös groove metal szettet nyomtak le, hardcore és death metal hatásokkal keverve, utóbbi főleg a gitárriffekben csapódott le. A Sarcom a zenéjében a Pantera, a Sepultura és még a Pro-Pain féle zenekarok agresszióját olvasztotta egybe, alaposan megmozgatta a nyakakat, a vége felé csupán a dalok kissé ismétlődő szerkezete és Crni némileg egyhangú ugatása zavart egy kicsit. Egyébként kár, hogy a Sarcomnak nincs a háta mögött egy komolyabb, „nem demó” felvétele, remélem, ezt még pótolják.
A ljubljanai thrasherek, a Panikk már jóval ismertebb név, pontosan tudni lehetett, mire számítsunk tőlük, és ezt hozták is. Egy thrash metal tornádó, amely a gyengébb hang ellenére is mindent letarolt maga előtt, és a közönséget elsőként mozgatta meg igazán. A srácok az Instigator of War fűrészelő intrójával köszöntötték Laškót, ami úgy dönt, mint egy több tonnás tehervonat, majd nagyon jó fényben mutatták be az Unbearable Conditions debütalbum és utódja, a Discarded Existence rombolóit. A Panikk valamivel több mint fél óra alatt alaposan szétlomhált a maga thrash metáljával, amely a Vio-Lence, a Forbidden, a Power Trip és a Demolition Hammer találkozóját idézi, és amelyet leginkább a Flere/Črešnar gitárosduó (akik fejszéikkel úgy fűrészelnek, mint egy kanadai favágóhorda), a gyilkos ritmusszekció és Gapa egyedi ugatós vokálja tesz kivételessé. Remek késő délutáni bemelegítés!
Ezt folytatták még kompromisszumok nélkülibben a velenjei legendák, a Kaoz, és a Sarcom után előadták a masszív groove második adagját is, amelyhez képest még a tér bal sarkában álló utánfutó hamburgereinek zsírossága is elbújhatott. A Kaoz több év szünet után már alig négy éve tapos a színpadokon, és eddigi tapasztalataim szerint minden koncertet úgy vesz, mintha az lenne az utolsó. Most is egy tökéletes, kompromisszummentes, F.O.A.D.-os adag brutális groove-ot és Đoko nyers vokálját hozták, amely a moshban csak holttesteket hagy maga után. A szteroidokon pörgő, modern hangzású thrash sepulturás tempójú száguldása ezúttal különösen kifizetődött, hiszen a zenekar támogatói már szépen megtöltötték a helyszínt, és legalább annyi energiát adtak vissza a bandának, mint amennyit az a színpadról sugárzott. A srácok bebizonyították, hogy csúcsformában vannak, és remélem, a színpadi energia átíródik az új stúdiómunkára is, amely tizenöt év után az első lenne.
Hasonlóan modern hangokkal, de jóval összetettebben és technikásabban folytatták a rijekai metalosok, a Paragoria, akik idén a (túl)hosszú pihenő után végre visszatértek a koncertszínpadokra, és új albumot is beharangoztak. Az elég hosszú koncertszünet ellenére a srácok megmutatták, hogy azt tulajdonképpen egyáltalán nem érezni rajtuk, hiszen összeszokottságuk nagyon magas szinten volt. A Decomposition of Mind debütalbum dalai így újra gyönyörűen simultak a fülbe, az új számok pedig szintén újabb remek lemezt ígérnek. A srácok a szigorúan kimért idő alatt újra gondoskodtak a változatos, mozgalmas és összetett riffek orkánjáról, a kíméletlen kettős énektámadásról és a földrengető ritmusszekcióról. Türelmetlenül, tárt karokkal várjuk hát az új albumot!
A Noctiferia a kultikus debütalbum, a Baptism At Savica Fall diadalmas megünneplése után visszatért a nyolchúros gitárok dübörgésének és a gépies indusztriális hangzásnak a régi sínjeire, amely a Slovenska morbida óta jellemzi a lemezeiket. A nézőtér a Noctiferia fellépéséig már szépen megtelt, a közönség úgy háromszáz-négyszáz fős volt, ami egy fesztivál premierjén irigylésre méltó szám. A zenekar így nagy támogatást kapott a közönségtől, amit ugyanilyen jó fellépéssel hálált meg, de a hazai metálszíntér messze legtapasztaltabb bandájánál ez amúgy sem kérdés. A srácok ezúttal többnyire az aktuális album, a Pax vizein maradtak, és olyan erősen nyomták, hogy az egyik dal közben még az áram is elfogyott. Kár viszont, hogy a nemrégi koncertjükhöz képest nem pillantottak be még egy kicsit mélyebbre a múltba, és nem játszották el legalább a kultikus Fond of Lies-t. De nem baj, kíváncsian várom, hogyan fognak szólni a Laibach-dalok Noctiferia-köntösben!
A kultikus žalci Interceptor alig valamivel több mint két hónapja Šeščében ünnepelte a Fuck Off Commercial fesztivál harmincadik évfordulóját, amelynek egyben az utolsó koncertjüknek is kellett volna lennie. A Metaljot raspaljot szervezőjének rábeszélésére szerencsére meggondolták magukat, és még egyszer színpadra álltak, ezúttal állítólag tényleg utoljára (már ha hinni lehet nekik). Az Interceptor a (egyelőre) legfrissebb számmal, a Homo Stupidusszal köszöntötte Laškót, majd egy nagyon ízes setlisttel főleg az első két album, a The Beginning és a Fade felé nyúlt vissza. A srácok a šeščei visszatérő koncertre többszörösen is nagyon jól felkészültek, hiszen Laškóban is rendkívül összeszokottak voltak, az Interceptor úgy ment, mint Mad Max országúti harcosának jól megolajozott gépezete, ezért jogosan kételkedem abban, hogy az Interceptor, főleg a meleg fogadtatás és a magabiztos színpadi energia fényében, tényleg kimondta volna az utolsó szót.
Az Interceptor után pedig eljött az idő, hogy a közönség kipréselje magából az utolsó erőatomokat is, és köszöntse a fesztivál nagy és régóta várt headlinereit, a technikás death metal lengyel óriásait, a Decapitatedet. Mennyi mindent kibírt már ez a zenekar a húsz évnyi működése alatt! Először is az eredeti dobos, Vitek tragikus halálát, aki alig huszonhárom évesen vesztette életét egy súlyos közlekedési balesetben. Ugyanez a baleset súlyos következményekkel járt az énekes, Covan számára is. Vogg gitáros a testvére halála ellenére elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy folytassa a zenekarral, sőt egy utasszállító repülőgép balesetében is részt vett vele, néhány hónapja pedig a Decapitated nemi erőszak vádja miatt jó pár hetet töltött amerikai börtönben. Végül minden vád alól felmentették őket. Bevallom, én az utóbbi események miatt erősen kételkedtem benne, hogy összeszedik magukat, és már a zenekar végét vizionáltam, de az ellenkezőjét bizonyították be, és újra visszatértek, erősebben, mint valaha. Pontosan ilyen volt a laškói fellépésük is. Dühös, hatalmas, mégis szenvedélyes, és a lengyelekből messzire sugárzott a vágy, hogy metált játsszanak. A kissé gyengébb hang és a nem éppen bőbeszédű énekes, Rafal ellenére a szettjüket kiválóan és pusztítóan játszották le, a színpad előtt igazi mosh-káoszt csináltak, aminek nem látszott a vége, másnap reggel pedig biztosan nem kevés nyak érezte a viharos szett következményeit. Egyértelmű, hogy a Decapitated a technikás death metal acélos klasszikusával, a Spheres of Madnessszel aratta a legnagyobb lelkesedést, de meggyőzött az aktuális album, az Anticult dalaival is, főleg a dallamos Kill the Cult-tal. A Decapitated minden elismerést megérdemel, amiért minden akadály után megingathatatlan hittel folytatja küldetését, az ördögien jó death metal játszását!
Ha tehát meghúzom a vonalat: az első open air Metaljot raspaljot nagyon-nagyon meleg emlékként marad meg. A fesztivál szervezése igen magas szinten állt, komolyabb hibák gyakorlatilag nem is voltak. A zenekarok felhozatala remekre sikerült, a helyszín italozásra kiváló, az evésről-ivásról pedig szintén gondoskodtak. Az egyetlen két kifogás a kissé gyengébb hang, amely egyszerűen a helyszín áldozata, mert nehéz optimálisan megszólaltatni, valamint legalább egy-két hordozható vécé hiánya. A csapat mindenesetre a remek kivitelezésért dicséretet érdemel, és mindenképp remélem, hogy a jövőben is folytatja a sikertörténetet.
szerző: Rok Klemše
fotók: Nina Grad
