Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: MC Jedro, Medvode
A koncert dátuma: 2015. október 2.
Az őszi koncertszezon javában zajlik, és a stafétabotot a medvodei Jedro klub is átvette, ahol a szezont a hagyományos Metal med vodami esttel indították. Ha tavaly a Jedro klubban kizárólag helyiek tomboltak (Metalsteel, Street Creeps és Classified), idén a tengermelléki erők szállták meg Medvodét: a thrash-utánpótlás Black Reaper, a heavy metalos Underground, valamint a partvidéki (egy gorenjskai taggal megspékelt) Cowboy From Hell, amely (egyelőre) metálklasszikusok feldolgozásait játssza.
A korai esti órákban még csak néhány tucat ember jelezte, hogy a Jedro klubban történik valami, de fél tízkor, amikor a Black Reaper elfoglalta a színpadot, a színpad előtti tér szerencsére rendesen megtelt. A srácok a színpadon valószínűleg nem érezték magukat úgy, mint egy próbán, gyorsan elfelejtették a kezdeti félénkségüket, és rutinos vén rókaként csaptak bele az ó-iskolás thrashbe, amelyben ott vannak a korai Exodus, a Sepultura, a Kreator és a Sodom egyértelmű, de nem túlzó hatásai. Hiába a zsenge kor (ha nem tévedek, a zenekar tagjai nem idősebbek 15 évesnél!), a Morskóból érkezett négyes bebizonyította, hogy az évek száma semmit sem árul el egy zenekar tudásáról: a tinédzserkorra tulajdonképpen csak az arcukról lehetett következtetni, amelyen még pehelyszőrzet sem nő. A Black Reaper ugyanis szédületes tempóval, nyersességgel és agresszióval vetette bele magát a kizárólag saját számokból álló szettbe (nagyon dicséretes!), amelyet a morgó Rok kidolgozott énekdallamai, érdekes és megjegyezhető riffjei, amelyek olyan biztosan vágnak, mint egy frissen élezett körfűrész, valamint a pusztító és változatos dobjáték tesz kiemelkedővé. Rok kivételesen parancsoló hanggal rendelkezik, akinek időnként Jure segít a vokálokkal (belőlük akár több is lehetett volna), és ha valahol megérzik a zenekar fiatalsága, az egyedül a közhelyes szövegeknél van, amelyek tele vannak olyan szavakkal, mint a war és a blood, de Rok olyan őszintén és meggyőzően adja elő őket, hogy ezt nem lehet felróni nekik. A srácok a nemrégiben volt holdfogyatkozáshoz nagyon illően a Blood Moon Rising című számmal zártak, és bebizonyították, hogy az ifjúságé a világ. Teljesen pozitív meglepetés, és bárcsak a Black Reaper ebben az irányban haladna tovább!
Valamivel több úttapasztalata van a nova goricai heavy metal-revitalistáknak, az Undergroundnak, akik a szlovén underground főhajtásaként működnek a heavy metal ősatyái, élükön az Iron Maidennel, a King Diamonddal és a Judas Priesttel előtt. Az Underground teljes erőbedobással vetette bele magát a számukra kimért időbe, és tépős számot tépős szám után zúdított a közönségre. A hangszeres teljesítmény rendkívül meggyőző volt, a kidolgozott riffelés, a szép szólók és az erős ritmusalap (az agresszív dobolás már a thrash metal határát súrolja) uralta a koncertet, és ezúttal ez túlszárnyalta Mario Murgič énekét. Ő különösebb gond nélkül kiabálta a „Halford találkozik Kinggel” típusú magas dallamokat is, de a frontemberi szerep sokat szenvedett, legalábbis úgy tűnt, mintha Mario egy kicsit túl mélyen nézett volna a pohár fenekére. A magabiztos és fölényes fellépés ellenére az Underground ezúttal nem a legjobb arcát mutatta, ami a meglehetősen megritkult közönségen is meglátszott.
Az est húzóneve, a Cowboys From Hell viszont kétségkívül a legtapasztaltabb zenekar volt a Metal med vodami 2015-ön, hiszen a pokoli cowboyok maguk is edzett öreg rókái a szcénának. A zenekarban egyesült Igor Zonta énekes (ex-Revolver), Edi „Ejaq” Udovič basszusgitáros (ex-Almost Rage), Miha „Buco” Oman (ex-Lady’s First, Mit) és Vasilij Sušanj (Su-Shine) gitáros, valamint David Bordon dobos (Morana). A nevüket a legendás Pantera kultikus számáról és albumáról kapták, és derekasan nekiestek a klasszikus (heavy) metál dalok eljátszásának. A srácok egy jó órában egymás után sorolták az átkozottul ismert, de nem elkoptatott himnuszokat (ami a feldolgozásokat játszó zenekarok örök sebe, itt a CFH egy nagy plusszt kap) a Panterától, a Machine Headtől, a Metallicától és az Alice In Chainstől. Hangszeresen a zenekar élőben fantasztikusan működik, ezúttal az kiváló, szinte egy kicsit túl hangos hangzásnak is köszönhetően. A két gitár úgy ropogott, ahogy kell, leginkább éppen akkor, amikor erre szükség volt (I’m Broken, 5 Minutes Alone, Walk), a rendkívül átélten eljátszott szólók szikeként vágtak, a dobok úgy csattantak, mint a gonosz apácák vonalzói a rossz kislányok fenekén, Ejaq basszusa pedig úgy ásott, mint egy exkavátor. Igor kiválóan megállta a helyét a kaméleonszerű énekes kihívásokban, hallani, hogy a legjobban a sikoltozós Pantera-klasszikusok vizein érzi magát, de még jobban meglepett, amikor fantasztikus előadással, hűen és magabiztosan lépett Layne Staley nagy cipőibe a Would? és a Man in the Box alatt. A Cowboys From Hell Medvodéban bebizonyította, hogy szép szerzemény és színfolt a hazai szcénának, és olyan zenekar, amely igazán a színpadon éled fel (ott, ahol persze tud!), ahol minden szereplő a karizmájával és ragadós energiájával teszi fel a pontot az i-re. Kiváló, de én személy szerint azt kívánnám, hogy a bár gyönyörűen eljátszott feldolgozások mellé minél előbb csatlakozzon saját anyag is.
Képgaléria
