Ma megérkezett a bóra Ljubljanába! (2013)
Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Orto bar, Ljubljana
A koncert dátuma: 2013. 12. 19.
Ha már hó nincs, legyen legalább bóra Ljubljanában – mondta a két tengerparti banda, az Almost Rage és az Incarnated! A hagyományos csütörtöki Kadilnic of Death keretében ezúttal derekas death/thrash bóra fújt be a tengerpartról, ráadásul most még inkább megérte eljönni, mert a koperi thrash metalosok, az Almost Rage hivatalosan is búcsút intettek a koncertszínpadoknak.
Elég érdekes döntés volt, hogy az Almost Rage lépett színpadra elsőként, akik pályafutásukat már a messzi 2005-ben elkezdték, akkor még The Fifth Season néven. Három évvel később átnevezték magukat Almost Rage-re, újabb három évvel később pedig kiadták régen várt stúdiódebütjüket, az Almost There.. című lemezt. A koperiak sokáig többnyire csak a saját környékükön koncerteztek, végül mégiscsak átvergődtek a hegyen, és sajnos épp a búcsúkoncertjüket játszották el a múlt csütörtökön az Ortóban. Jó, hogy a srácok baráti hangulatban köszönnek el, de nagy kár, hogy ilyen korán nyugdíjba vonulnak. Azért is kár, mert az Almost Rage meglehetősen egyedi thrash metal banda volt, amely nem rekedt bele teljesen a Bay Area-s vagy a tektonikus thrash medrébe, hanem egészen sajátos stílust nyomott, tele zsíros groove-okkal és zúzós, középtempós témákkal. Alig több mint két éve (ha nem tévedek) a bandát megerősítette Bojan Sinkovič gitáros (ex-Root ‘a Balluta) is, aki hozzájárult a zenekar további fejlődéséhez. A „majdnem dühösek” remekül megragadták thrash-vízióikat a debütalbumon, most pedig meglepő módon bejelentették a búcsúkoncertjüket. A srácok azonban a végső elköszönéshez egy cseppet sem sértődötten és önsajnálóan álltak hozzá: az Orto barban teljes gőzzel nyomták. A kiváló hangzásnak köszönhető, hogy az Almost Rage dörgően és nagy erővel szólt, az ördögi összeszokottságnak pedig a kivételes színpadi energia. Ezt elsősorban Edi „Ejaq” Ujovič sztoikus, mégis magabiztos jelenléte erősítette, aki megbízhatóan hozta a vastag basszusvonalakat és a remekül előadott, félig morgós vokált. Mellette jobbról-balról Iztok Bajc és Bojan Sinkovič fűrészelt magabiztosan, hihetetlen energiával és fantasztikus játékkal – főleg Bojan mutatta meg, mit tud, ha a húrok közt kell szólóval szlalomozni. A három első sor mögött Igor Marasovič kíméletlenül püfölte a bőröket, láthatóan élvezte, és a grimaszaival erősen emlékeztetett Lars Ulrichra. Csak hát ő sokkal jobban dobol, hehe. A The Dark Side, az Immortal Thoughts és a Scars in Desert – a debütalbumról már ismert dalok – alaposan megmozgatták a nyakakat, az újabb szerzemények pedig csak megerősítették, hogy az Almost Rage hiányozni fog. Talán a záró, búcsúzó szám, a Rise Again is jelentett valamit?
Végül a régiek átadták a színpadot a hazai metalszíntér fiatal, feltörekvő erejének, honfitársaiknak, az Incarnatednek, akik lassan, de biztosan és meggyőzően hódítják meg a hazai színpadokat. Ha egyszer élőben látod őket, gyorsan világos, miért. Az Incarnated a zenei bóráját thrashre építi, ami olykor a Nevermore-hoz áll közel, death metalra, ami dallamosságával és ütőerejével az At the Gates-t idézi, mindezt pedig bőséges technikai komplexitással turbózza fel, amivel olyan modernebb bandákhoz kerül közel, mint a Gojira, az Arsis és a Revocation. A srácok magabiztosan és meggyőzően léptek színpadra, mint több éves tapasztalattal rendelkező zenekar, és egy valóban lenyűgöző szettet nyomtak le, tele tüzes gitárpirotechnikával és igazán dinamikus, hullámzó metallal. Eláll a lélegzeted a fantasztikus gitárpáros, Marko Kocjančič és Andrej Rot szólóitól, akik úgy sweepeltek és shreddeltek a nyakakon, olyan könnyedén, mintha nem villámgyors hangsorokat lőnének, hanem a „Kuža pazi” című gyerekdalt játszanák. A ritmusszekció a robbanékony gitártűzijáték mellett szinte kicsit le is maradt, de megbízható alapot tartott a dobolásával, ahogy Aleš Prinčič is megbízhatóan melegítette a közönséget, és közben kegyetlenül kihasználta a mikrofont. Az energikus frontember színpadi rutinja meglátszik a Hiram és a Root ‘a Balluta idejéből, mert teljesen uralja a színpadot, ráadásul brutális, színes és változatos vokális teljesítménnyel is meggyőz – egyszer úgy ugat, mint Tomas Lindgren, máskor úgy morog, mint Frank Mullen, harmadszor pedig agresszív, mint Joe Duplantier. A Wrath című számban Ejaqkal énekelt vokálduett pedig egyenesen igazi tornádóként sült el! A látottak és hallottak alapján az Incarnated nagy reményekre jogosít a jövőre nézve, és nem kell attól tartani, hogy a tengerparti metalbóra egyhamar elveszítené az erejét.
Képgaléria






































