Szerző: Rok Klemše
Fotók: Nina Grad
Helyszín: Gala hala, Ljubljana
A koncert dátuma: 2012. május 21.
Látogatók száma: 50
A kanadai heavy metal csapat, a 3 Inches of Blood nem ismeretlen a hazai színpadokon, hiszen már többször volt alkalmunk elkapni őket nálunk – a Metal Maniás fellépésüktől egészen az utolsó hazai koncertjükig a Kino Šiškában. Ezúttal a kanadai normandiai partraszállás stílusában, a Juno partszakaszra rohantak be a 3 Inches of Blood (ha nem tévedek, először) headlinerként a Gala halába, és magukkal hozták harcostársaikat, a Havokot, az Angelus Apatridát és a Goatwhore-t.
Alig tíz-húsz metalra szomjazó ember előtt, valamivel nyolc után lépett színpadra az amerikai thrash-banda, a Havok, akik a Burn (2009) című bemutatkozó lemezük és a tavaly megjelent, még jobb folytatás, a Time Is Up rombolóival vágtak oda a közönségnek. Denver nem éppen a metalról híres, de azért kimásztak onnan a Cephalic Carnage-ék és a Satan’s Host is. Colorado fővárosa a thrash metalról még kevésbé ismert, de ha a Havokból indulunk ki, Denver akár az USA harmadik thrash-fővárosa is lehet. A Havok ugyanis pont úgy játssza a thrasht, ahogy kell – erősen, ütősen, gyorsan, agresszíven és megalkuvás nélkül. Még jobb, hogy a Havok nem hangzik a műfaj nyolcvanas évekbeli úttörőinek olcsó másolatának, hanem frissen és fiatalosan szól. Az Exodus, a Slayer és a többi veterán riffjeire építkezve a Havok sikeresen hozzátette a saját, modern ízét: a riffek nem úgy szólnak, mint a már megszámlálhatatlanszor lerágott Bonded By Blood- vagy Reign In Blood-témák (bár David, az énekes Araya-féle „worship” sikolyait egyszerűen szeretni kell), a számok pedig a Cár-bomba, a valaha felrobbantott legnagyobb atombomba kaliberű, magas oktánszámú thrash-tételek. Nagyjából ilyen hatással volt a jelenlévők dobhártyájára a fenomenális hang is, aminek hála a riffek szikével vágtak, a dobok úgy dübörögtek, mint a kurszki csata, és végre az is megtörtént, hogy a basszushúrok csörgése is kiválóan hallatszott. A parádés hangzás egészen a 3 Inches of Bloodig kitartott, ők voltak az este egyetlen zenekara, amelynek valamivel gyengébb volt a hangosítása! A Havok tehát nyers energiával és a tisztavérű thrash lövésével, a D.O.A. és a Covering Fire slágerekkel az élen könnyedén felmelegítette a megtizedelt közönséget, amely a színpadi remek hangulat hatására életre kelt, és harsány támogatást adott a zenekarnak, amit az vérrel-verejtékkel kiérdemelt.
A következő bandával is thrash vizeken maradtunk, a színpadra ugyanis a spanyol Angelus Apatrida lépett, akik épp most adták ki új lemezüket, a The Callt, és nem ismeretlenek a szlovén színpadokon sem, hiszen ezúttal már harmadszor léptek fel nálunk. A Havok után, akik a fél órás műsorukat akkora energiabombával nyomták le, hogy az ember azt hihette, hétfő után legalább a világvége következik, a spanyoloknak igazán nehéz dolguk volt, hogy igazolják az utánuk színpadra lépő zenekar státuszát. Az Angelus Apatridának magabiztosan és energikusan sikerült lehozni a maga szeletét az estéből, a thrash-verziójuk azonban kicsit nehezebben csúszott le a torkon. A riffjeik ugyanis nem olyan ragadósak, egy hajszállal nehezebben ülnek meg a fülben, az erősségük inkább a csodálatosan összefonódó, terces ikergitár-harmóniák, a számok dinamikája, amely (egyébként időnként kicsit túlságosan is) a Megadethre emlékeztet, valamint a karizmatikus énekes, Guillermo. A zenekar a thrash-paellát az új, The Call című albummal fűszerezve tálalta, ebből leginkább a streetfighteres You Are Next ragadt meg a fülben (miért Street Fighter? Nézd meg a videoklipet!), az At the Gates of Hell és a sörhöz írt óda, a Fresh Pleasure, de nem hiányzott néhány régebbi szám sem, élen az előző album, a Clockwork címadó dalával.
Az est legnagyobb műfaji kitérőjét pedig kétségkívül a New Orleans-i banda jelentette, amelynek a legmenőbb metalneve van messze földön. Goatwhore! A kecskekurva rendesen megnyomta az ütős black/death metal adagot, amit a négyes csúcsszinten adott elő. A zenekart jelenleg a Nachtmystium, a Soilent Green és a Crowbar nevű, bevált metalformációk tagjai alkotják, így nem is várhattunk mást, mint egy kecskének szentelt fekete misét. És micsoda mise volt ez! A banda nem sokat beszélt, annál többet játszott, a szavakat az énekes, Ben démoni ugatása, pokoli riffek, dübörgő ritmusszekció és Sammy Duet kiváló szólózása helyettesítette, ami nem a death vagy black metalra jellemző, klisés pinch harmonic- és gyorsarpeggio-önkielégítés, hanem inkább a Judas Priestben találna otthonra, mint a Darkthrone-ban. A Goatwhore a szett oroszlánrészét a nemrég megjelent Blood for the Master című lemeznek szentelte, az új számok közé pedig beillesztett olyan klasszikusokat is, mint a Carving Out the Eyes of God és az Apocalyptic Havoc. Az amerikaiak nálunk tartott premier vérátömlesztési akciója több mint sikerült. Blood for Goatwhore!
Negyedikként végre sikerült átmásznunk a Niagara-vízesésen is, és fejet hajtanunk a heavy metal és minden hozzá tartozó előtt. Long Live Heavy Metal – mondta a kanadai 3 Inches of Blood, akiket akár a Manowar szellemi örököseinek is nevezhetnénk, legalábbis abban, hogy hagyományos heavy metalt játszanak a hozzá illő témákkal – vagyis metal, sör, nők és fantasy témák az orkoktól a lovagokon és gladiátorokon át a kalózokig. Egy nagy különbséggel: a 3 Inches of Blood a meglehetősen közhelyes true metal beállítottság ellenére is képes megőrizni a hitelességét, és nem hangzik karikatúrának és (ön)paródiának, amit manapság könnyen ráfoghatunk a fent említettekre. A kanadaiak új albuma így már a címével együtt is úgy szól, mint egy nagy főhajtás a Rainbow előtt, tele van olyan riffekkel is, amelyeket Ritchie Blackmore sem szégyellne, ha nem azzal múlatná ma az idejét, hogy váraknál virágot szedeget és lantot pengetget. A 3 Inches of Blood először is minden metalos lánynak kedveskedett a Metal Womannel, aztán felsorakoztatott egy válogatást az új lemez számaiból, amihez hozzáadta a régebbiek koszorúját, a God of the Cold White Silence-től (egy igazi metalbandát természetesen nem lehet komolyan venni, ha legalább egyszer nem hajt fejet Lovecraft borzalmai előtt, jelen esetben Ithagua, a „Great Old One” előtt), az Isle of Eternal Despairen és a Trial of Championson (az Angelus Apatrida gitárosának vendégszereplésével) át a záró The Goatrider’s Hordeig. A setlistből talán hiányzott még egy-két bonbon, zavart a zenekar fásultságának látszata is, különösen az újonc Byron Stroud és Cam Pipes részéről, aki egyébként derekasan lenyomta a magáét, de a közönségnek (amely három banda után már valóban kissé fáradt volt) szánhatott volna egy kicsit több szót.
Ilyen jó csomag zenekart rég vendégeltünk már nálunk, tényleg ritka, hogy az első előzenekartól kezdve kiválóak a fellépők, ezért annál szomorúbb, hogy a Gala halában alig voltunk többen, mint a teljes turnészemélyzet, vagyis az újságírókkal és fotósokkal együtt szánalmas ötvenen. Hogy a gyenge látogatottság oka az esős hétfő, a közelgő fesztiválok vagy a vizsgaidőszak volt, ma már nem is fontos, de kár, hogy négy szuper zenekarnak kellett félig üres terem előtt játszania, és hogy a szervező valószínűleg mélyen a vörös számokba süllyedt. De mindennek ellenére mi, a jelenlévők bebizonyítottuk, hogy a 3 Inches of Blood új lemezének címe nem légből kapott. Long Live Heavy Metal!
Setlist
HAVOK:
1. No Amnesty
2. Fatal Intervention
3. Morbid Symmetry
4. Out of My Way
5. D.O.A.
6. Covering Fire
7. Afterburner
ANGELUS APATRIDA:
1. You Are Next
2. At the Gates of Hell
3. Clockwork
4. Killer Instinct
5. Blood on the Snow
6. Fresh Pleasure
7. Blast Off
8. Legally Brainwashed
GOATWHORE:
1. Collapse in Eternal Worth
2. Provoking the Ritual of Death
3. The Black Art of Deception
4. In Deathless Tradition
5. Carving Out the Eyes of God
6. Alchemy of the Black Sun Cult
7. When Steel and Bone Meet
8. Invert the Virgin
9. Judgement of the Bleeding Crown
10. An End to Nothing
11. Apocalyptic Havoc
Képgaléria
