Szerző: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Channel Zero / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2016. 04. 21.
2016. április 21. az a dátum, amely úgy vonul be a történelembe, mint Prince Rogers Nelson, a világzene legendájának halálnapja. Ha viszont a globális színtérről átlépünk a helyi szintre, ugyanezen a napon két koncert is zajlott a Metelkován, egymás melletti termekben. A Gala Haliban a Borknagar lépett fel, akiket tavaly Tolminban hallottam, és nem nyűgöztek le túlságosan, a Channel 0-ban pedig a hazai MeduzaleM és a francia LizZard játszott.
Az elsők között érkeztem a terembe, és a koncert kezdetéig nem igazán gyűlt össze sok ember. Ennek ellenére színpadra lépett a MeduzaleM, és belekezdett a műsorába. Szerencsére a terem menet közben megtelt, és hamarosan elég sokan voltak a klubban, az ankarani trió pedig az első perctől kezdve olyan magabiztosan játszott, mintha teltház előtt lépne fel. A zenekart Rok Soczka Mandac énekes-gitáros, Matjaž Karlovčec basszusgitáros és vokalista, valamint Blaž Kocina dobos alkotja. A progresszív rock, a noise, a post-rock, helyenként pedig a doomra jellemző lassabb részek, összetett ritmikai struktúrák és kiváló szerzemények keveréke nagyon üde és érdekes hangzást eredményez. Remekül ötvözik Rok tiszta és Matjaž „koszos” vokálját, rengeteg gitáreffektet használnak, és kivételesen összeszokott egységként működnek. A zenekar a már amúgy is magas elvárások ellenére is meglepett, és a hallottak alapján kétséget kizáróan állíthatom, hogy a mai szlovén alternatív színtér legjobb zenekarai közé tartoznak.
Nem sokkal utánuk a LizZard következett a színpadon, a francia trió, amely tavaly már játszott a Metelkován a progresszív Soen előzenekaraként. Bár elsősorban azért mentem el a koncertre, hogy végre élőben lássam a MeduzaleM-et – hiszen bár ugyanabból a régióból jövünk, még sosem láttam őket fellépni –, a LizZard gyakorlatilag az első hangoktól magával ragadott. A rendkívül karizmatikus és tehetséges „frontember”, Mathieu Ricou, aki gitárosként és énekesként is remekül helytállt, a közönséggel való kapcsolatában is ragyogott. A már jócskán megtelt terem szó szerint ordított a lelkesedéstől, a zenekar pedig kompromisszumok nélkül sorolta a számokat, amelyek a lassú balladáktól az ütős, összetett szerzeményekig terjedtek, és hibátlanul szólaltak meg. A ritmusszekció – Will Knox basszusgitáros és Katy Elwell dobos – nagyszerűen működik, mindketten kivételesen jó technikával rendelkeznek, és Mathieu-vel együtt olyan egységes zenei képet teremtenek, amelyet sok nagyobb zenekar is megirigyelhetne.
A közönség el volt ragadtatva, és magamról azt mondhatom, hogy tényleg nem számítottam ilyen jó koncertre. Mindkét zenekar több mint kiválóan végezte a dolgát, és a publikum reakciója is ehhez mérten alakult. Mindkettő egyértelműen nagyobb látogatottságot érdemelt volna, de amit láttam és hallottam, abból egyáltalán nem kétlem, hogy a jövőben még nagyobb siker vár rájuk, mint amekkorát eddig elértek.
szöveg: Tadej Blažič
fotók: Anja Ivanovič
Képgaléria
