Önkiadás
Megjelenés dátuma: 2021. 3. 8.
Produkció: John Young & Steve Rispin
Az album hossza: 54.22 perc
Műfaj: Neo-Progressive Rock
Értékelés: 8.5/10
A Lifesigns angol progresszív zenekar 2021-ben adta ki harmadik stúdióalbumát „Altitude” címmel, és 2008-as megalakulása óta számos átrendeződésen ment keresztül. Az alapítók közül az „Altitude” idejére már csak a banda főnöke, a billentyűs/énekes John Young (ex-Greenslade, Quango) maradt, aki a társalapítók, Nick Beggs basszusgitáros/énekes és Martin ‘Frosty’ Beedle dobos távozása után szinte teljesen újraépítette a Lifesignst. Young mellett 2021-ben a Lifesigns tagja a neves magyar dobos, Zoltán Csörsz (ex-The Flower Kings, Karmakanic, The Tangent), a gitáros Dave Bainbridge (The Strawbs, ex-Iona), a multiinstrumentalista Jon Poole (ex-Cardiacs), valamint a hangmérnök Steve Rispin, aki a zenekar ötödik tagja.
Bár egyesek neoprogresszívnek tartják a Lifesignst, és szívesen hasonlítgatják a Jadishez hasonló csapatokhoz, a zenéjükre inkább a dallamos, szimfonikus progresszív rock találóbb megnevezés, hiszen a banda tagjai közül senki sem volt része az 1980-as években kibontakozó neoprogresszív mozgalomnak. Young korábbi együttműködése a néhai John Wettonnal – 1989-ben az Asia különleges vendége volt, később pedig Wetton rövid életű csapatának, a Quangónak a tagja –, abba az irányba terelte, hogy meglehetősen „megközelíthető” szerzői stílust alakítson ki, amelyet dallamos szimfonikus hangszerelések és fülbemászó refrének jellemeznek.
Ez már a címadó nyitódalon is hallatszik, amely markáns dallamossága és ambient szépsége ellenére számos összetett billentyűs- és gitárfutamot, valamint okosan időzített dobbelépőt tartalmaz. Mivel a Lifesigns zenéjének nagy részét a billentyűs szerzi, nem meglepő, hogy az „Altitude”-on gazdag szimfonikus hangszerelések uralkodnak, kiválóan eljátszva. Ugyanakkor a Lifesigns szinte soha nem nyúl „retró” megoldásokhoz, és nem játszik el „kölcsönvett” részeket a nagyobb, befutottabb proggrupoktól, így hallgatás közben nagyon ritkán kapod magad azon, hogy „ezt már hallottam a King Crimsonnál, a Genesisnél, a Yesnél, a Pink Floydnál, a Jethro Tullnál, az ELP-nél stb.”.
A következő szám, a „Gregarious”, amelyben epikus gitárszóló is helyet kapott, megerősíti, hogy az „Altitude” az előző két Lifesigns-albumhoz hasonló stílusban folytatja, vagyis – a legtöbb zenész magas technikai felkészültsége ellenére – nincsenek rajta vad kísérletezések és kifejezetten bonyolult hangszeres betétek. A „proghívők” nyugodtan, hangosan hallgathatják anélkül, hogy félniük kellene, hogy az őket körülvevő, a népzenére, a trapre és a vállalati popra esküvő környezet felkoncolná őket. Az „Altitude” legnagyobb erénye a legtöbb darab gazdag, intenzív atmoszférája, és az a kivételes érzék, amellyel viszonylag összetett ritmikai szerkezeteket ötvöz dallamos szimfonikus hangszerelésekkel.
Egy olyan szám, mint az „Ivory Tower”, Young szerzői zsenije, harmonikus éneke és a Lifesigns összes tagjának kiváló hangszeres tudása nélkül valószínűleg másodrangú alkotás lenne. Ehelyett az album csúcspontjai közé tartozik. A „Shoreline” bevezető részében kissé jazzes ritmikai szerkezet bukkan fel, noha alapjában véve nagyon is szimfoprogos teljesítmény, amely a Sound of Contact és a Lonely Robot rajongóinak is érdekes lehet.
Látszólagos egyszerűsége és gyors befogadhatósága ellenére – a klasszikus és modern progszíntér néhány képviselőjéhez képest – az „Altitude” legtöbb darabja okos hangszerelési szerkezetet és kiválóan eljátszott hangszeres futamokat tartalmaz, például az epikus gitárszólót a „Last One Home” című számban. Young énekstílusa technikai szempontból vagy egyediségét tekintve nem emelkedik ki, de a hangszíne remekül illik az „Altitude” legtöbb dalának túlnyomórészt melankolikus, nosztalgikus hangulatához. A kompozíciók közötti rövidebb billentyűs szólóbetétekkel, mint például a „Fortitude” című eposz záró szakasza, újra és újra bizonyítja, hogy igazi virtuóz a billentyűs hangszereken.
A Lifesigns az „Altitude”-dal – bár a hívek nagyjából tudják, mire számíthatnak tőlük – ismét bebizonyítja, miért tartozik a modern progszíntér legkiválóbb zenekarai közé. Young és zenésztársai sikeresen folytatják az előző két album receptjét, és az „Altitude”-dal nem találják fel a spanyolviaszt. Az „Altitude” ennek ellenére, vagy éppen emiatt, igazi csemege mindazoknak a progresszívrock-rajongóknak, akik előnyben részesítik a gyors befogadhatóságot, a dallamos hangszereléseket és a kompozíciók kiváló hangulatát, és akik számára a hangzásbeli újítás, az állandó kísérletezés, az improvizáció és az egyes zenészek technikai tudásának fitogtatása nem elengedhetetlen feltétele annak, hogy élvezzék a zenét.
Szerző: Peter „Dr. ProgRock” Podbrežnik
Számlista:
1. Altitude
2. Gregarious
3. Ivory Tower
4. Shoreline
5. Fortitude
6. Arkhangelsk
7. Last One Home
8. Altitude (reprise)
Felállás:
John Young – billentyűk, ének
Dave Bainbridge – gitár, billentyűk, vokál
Jon Poole – basszusgitár, basszuspedál, vokál
Zoltan Csorsz – dobok, ütőhangszerek
