Szerző: Urban Bolta
Helyszín: Arena Stožice / Ljubljana / Szlovénia
A koncert dátuma: 2013. július 25.
Látogatók száma: 6000
Jegyár: 35€ – 90€
Ki gondolta volna 2010 októberében, amikor az akkor 76 éves Leonard Cohen először járt nálunk, hogy a zene ez az óriása még egyszer visszatér Szlovéniába? A kanadai dalszerző-énekessel, aki a hatvanas évek eleje óta aktív, közel három évet kellett várnunk az újabb találkozásra. Bár szeptemberben tölti be a tiszteletre méltó 79. életévét, Leonard Cohen továbbra is a világ színpadainak rendszeres vendége. Az ereje, az akarata és a hite elég szilárd ahhoz, hogy nekiinduljon (legalábbis a hivatalos promóciós források szerint) élete utolsó nagy világturnéjának, és méltó módon búcsút vegyen azoktól a barátaitól, akik évtizedeken át támogatták a művészi pályáján.
Állítólag maga Leonard Cohen kérte, hogy térhessen vissza Ljubljanába – az ezúttal akusztikailag jobb állapotú Arena Stožicébe, amelyre a sajtó pont három évvel ezelőtti fellépése után zúdított rengeteg haragot. Az üzemelés kezdeti szakaszában ez korántsem volt az egyetlen gondja a stožicei arénának, de a koncertszervezők a négy év alatt annyi tapasztalatot gyűjtöttek, hogy a mai rendezvényeket már úgy bonyolítják le, ahogyan azt a látogatók elvárják tőlük. A jegykiosztónál és a csarnokba való bejutásnál kígyózó sorok (úgy tűnik) a múlté, a rosszkedvről és az egy-két rosszalló füttyről viszont maga Cohen gondoskodott, aki a kísérőzenészeivel együtt csak háromnegyed kilenckor, vagyis az eredetileg beharangozott kezdés után ötven perccel lépett színpadra.
Leonard Cohen a koncertvarázsának ütőkártyáit tehát nemrég már felfedte a ljubljanai közönség előtt, a stožicei nézőtéren mégis szép számmal gyűltek össze azok, akik újabb adag zenei kinyilatkoztatásért tértek vissza. Már a nyitó nagy rádiós sláger, a Dance Me To The End Of Love is megmutatta, merre halad majd a csütörtök este, jótékony hatású, háromszólamú vokális bevezetővel a női háttérénekesektől. A kiváló kísérőzenészekből álló kis csapat végig Cohen mellett volt, és sokszínű motívumokból szőtt, gazdag hangfüggönyt terített mögé. A gazdagított hangszerelésekben szemérmesen rejtőztek a világzene, a hagyományos észak-amerikai folk motívumai és egy csipetnyi déli temperamentum (főleg a spanyol származású gitáros, Javier Mas jóvoltából), amelyek végig betöltötték a fület, és a hallgatókat a kilenctagú társulat színpadi előadásának figyelmes követésére késztették.
A színpadkép szegényes volt. Pont olyan, amilyenre egy Leonard Cohen-féle előadónak szüksége van. A mennyezetről lelógó, időnként színt váltó szerény függönyök így minden figyelmet átengedtek a jellegzetes, a szemébe húzott kalapot viselő férfinak, aki alatt már régen megőszült a haj. A karizmatikus zenész az interpretációban a legnagyobbak közé tartozik. A játszott dalokba új életet lehelt, és kifejezetten érzelmes előadásmóddal meg testbeszéddel még tovább erősítette az amúgy is nagy üzenetértéküket. A sorokat gyakran testmozdulatokkal hangsúlyozta, a koncert első felében többször is a térdére rogyott, a rá jellemző, csukott szemmel való szóhelyezésről nem is beszélve. A hangulatváltozások gazdag palettája, a melankóliától, a szomorúságtól, a hittől és az elábrándozástól a szerelemig és az örömig, végig libabőrt csalt az egész testre, hiszen Cohen mély, intim hangjával három órára a magasabb rendű testi és lelki meditáció világává változtatta Stožicét. Érdekes volt az együttműködése a női trióval, Sharon Robinsonnal és a Webb Sisters testvérpárral, mert ők végig a tankönyvi vonalat követték, Cohen viszont folyamatosan eltért az eredetiktől, és az adott pillanat hangulatához igazította őket, ami főleg a Lover, Lover Lover és a Suzanne esetében volt hallható. Álmodozón és gyengéden, ahogy csak ő tud! A közbeszúrt rövid megszólalásaival az emberi oldalát is megmutatta, többek között megköszönte a közönségnek, hogy jegyet vettek és eljöntek a koncertre, ami manapság sokaknál korántsem magától értetődő gesztus. Az évei ellenére Leonard Cohen tehát még mindig földközeli, hús-vér emberként állt előttünk, ami az ő rangján álló művészek közül nem mindenkiről mondható el.
Az új európai turné egyik központi témája a friss „Old Ideas” album népszerűsítése volt, amelyet Cohen tavaly év végén adott ki, és amellyel megszakította a nyolcéves stúdiószárazságot. Az első részben így sorra vette az új dalokat, a Darkness, az Amen és a Come Healing következett, a koncert vége felé pedig az I’m Your Man, az örökké varázslatos Hallelujah és a reguláris rész búcsújaként a Take This Waltz slágerekkel fokozta a hangulatot. Őszintén szólva a setlist elég eredetiség nélküli volt, mert a turnéról turnéra játszott számok túl keveset cserélődnek, így az előadott anyag nagy részét ugyanazon a helyszínen már három évvel ezelőtt is hallottuk. A közönség Cohen újabb és újabb színpadra visszatérésekor, amelyeknek mintha nem akart volna vége szakadni, mindannyiszor viharos tapssal és állva ünnepelte a kanadai zenészt, ami egy ilyen csendes zenei nyelvezetű koncertnél mindenképp nagy bók.
Leonard Cohen már a koncert közben is többször utalt rá, hogy búcsúzik az állandó koncertezéstől, és megköszönte a barátainak (így hívta a rajongóit) az évek során kapott támogatást. A kanadai öregúrnak újabb ljubljanai látogatásával és a könnyedebb folk-rock dallamokból szőtt háromórás odüsszeiával játszi könnyedséggel sikerült kielégítenie a fizetőképes szlovén közönséget. Mi, akik ott lehettünk, még sokáig mesélhetjük majd azután is, hogy a legenda elment, és már csak a zenéje marad, hogy elcsíptük azt a pillanatot, amikor a bársonyos hang élőben énekelt nekünk a bolygó néhány legérzelmesebb történetéről.
Setlist
Képgaléria
