Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés dátuma: 2021. január 22.
Produkció: Labÿrinth
Az album hossza: 60.22 perc
Műfaj: Power Metal
Értékelés: 8.5/10
A Labÿrinth régi motoros olasz power metal banda, amely határozottan vonzódik a progresszív megoldásokhoz, és már a kilencvenes évek elején elindult. A stílusukat meghatározó „Return to Heaven Denied” (1998) megjelenése és a nyomában érkező, egész sor nagyon jó lemez után a zenekar 2011-ben szünetet jelentett be. Azt nem mondták meg, meddig tart majd, így a visszatérés erősen kérdéses volt. Egy évvel korábban kijött a „Return to Heaven Denied” második része, és ezzel – a finn Sonata Arctica előzenekaraként – 2011 februárjának elején a ljubljanai Cvetličarnában is megmelegítették a közönséget.
A Frontiers Music Srl. diplomáciai manőverei nyomán Andrea Cantarelli és Olaf Thorsen (eredeti nevén Carlo Andrea Maniani) 2016-ban úgy döntött, feltámasztja a bandát. A kiváló énekes, Roberto Tiranti és a rutinos amerikai dobos, John Macaluso közreműködésével a Labÿrinth 2017-ben letette az asztalra a remek visszatérő albumot, az „Arhitecture of God”-ot. A legújabb, a „Welcome To The Absurd Circus” tartja az elődje szintjét, de az az általános érzésem, hogy a Labÿrinth még egy kicsivel több decibelt pakolt bele abból a jellegzetes zajból, amelyet a torzított power metal pompa szokott kibocsátani.
A zenei fülbemászóság most is a zenekar komponálásának fő célpontja. A neoklasszicizmus felé tett „kitérők” egyáltalán nem elhanyagolhatóak, és továbbra is a banda védjegyei maradnak, ami az olasz power metal általános hozzáállását ismerve nem is meglepő. A dalok megint érezhetően hosszabbak lettek, főleg a mid-eight részek miatt, ahol a tagok szellemesen és szikrázóan reagálnak egymásra, a két gitár és a billentyűk kereszttüzében zajló szólópárbajokban. Hogy legyen némi támpont, bedobok egy kicsit karikírozott „villanást”: ha a Labÿrinth finn lenne, valószínűleg a klasszikus Stratovarius közelében járna, de talán fordítva is igaz volna.
A két gitáros, aki egyben a zenekar eredeti és alapító tagja is, továbbra is a banda hajtóereje. Nemcsak megérzett gitárzsonglőrködésüknek, hanem főként zeneszerzői tehetségüknek köszönhetően az új albumon is ott van az a kreatív gyújtópont, amely a korábbi lemezek sorában világosan tetten érhető. Ebből ki kell vonni a „Freeman” (2005) kísérletező bukását, valamint a Thorsen nélkül készült albumokat – ezek ugyan power metalok, de a szerzemények minőségében egyértelműen elmaradnak a zenekar többi teljesítményétől. Az új lemez is bizonyítja, hogy a Labÿrinth mindig akkor működik a legjobban, ha Thorsen is a felállásban van.
Az album bő egy órás. Mindenképp lehetne legalább tíz perccel rövidebb, vagy még annál is jobban. A dúskálás és a cikornyázás a Labÿrinth második neve, és éppen ez az egyik alapja annak, hogy a banda tetszik a híveinek. A legerősebb pontok valójában a lemez leghosszabb dalai: a rögtön kiváló nyitó The Absurd Circus, a One More Last Chance és a záró Finally Free. A zenekar úgy döntött, hogy feldolgozza az Ultravox klasszikus slágerét, a Dancing With Tears in My Eyes-t. Egy olyan dal, amely az eredetiben két percnél is rövidebb idő alatt elmond mindent, talán nem a legszerencsésebb választás egy Labÿrinth-féle nagylemezre, hiszen minden további perc afféle percrablás. Aki viszont ismeri a zenekar első albumát, tudja, hogy Cantarelli nagy rajongója a nyolcvanas évek popzenéjének, így ez a lépés egyáltalán nem meglepő. A balladaként érkező A Reason To Survive sem hoz mást, mint egy másik ritmikai kulcsot, és visszafogja a lemez egyébként kifejezetten dinamikus lendületét, amely pontosan azt fejleszti tovább, ami a Labÿrinthben mindig is nagyon vonzó volt. A hihetetlen játéksebességet és a hangszerek feletti egyidejű uralmat, amely az egyes hangszeres játékosok elképesztő gyakorlásából fakad.
Feltétlenül ki kell emelni Tiranti énekteljesítményét is. Ő megint hibátlan. A hangterjedelme egyszerűen elképesztő. A power metal kiszámíthatóságát tekintve éppen ennek az énekesnek a megközelítése az a fontos tényező, amely a dalokba és az albumba újra meg újra azt a vésetet adja, ami garantálja, hogy elkerüljük az általánosság érzetét. A fickó egyébként rendkívül megbecsült és keresett név a szcénában. Amíg a Labÿrinth szünetelt, többek között Ken Hensley, az Uriah Heep ikonikus Hammond-orgonása kísérőcsapatában is besegített; Hensley tavaly októberben hunyt el. A Labÿrinthet Tiranti nélkül egyszerűen nem lehet elképzelni. Az énekes varázst lehel az albumba, felerősíti a megidézett hangulatok színességét, és szenvedélyével meg tüzével fokozza a lemez teatralitását. Fontos elem, amely hatalmas pompát és bombasztot ad a terméknek.
Röviden: a „Welcome To The Absurd Circus” újabb remek lemez, amelyet az európai, tipikusan olasz iskolás power metal hívei habozás nélkül azonnal beraknak a gyűjteményükbe.
Szerző: Aleš Podbrežnik
Dallista:
1. The Absurd Circus
2. Live Today
3. One More Last Chance
4. As Long As It Lasts
5. Den Of Snakes
6. Word’s Minefield
7. The Unexpected
8. Dancing With Tears In My Eyes
9. Sleepwalker
10. A Reason To Survive
11. Finally Free
Felállás:
Roberto Tiranti – ének
Olaf Thorsen – gitár
Andrea Cantarelli – gitár
Oleg Smirnoff – billentyűk
Nik Mazzucconi – basszusgitár
Mattia Peruzzi – dob
