Helyszín: Ljubljana / Kino Šiška / Szlovénia
A koncert dátuma: 2012. 05. 28.
Látogatók száma: 900
Jegyár: 20 EUR, (diák/egyetemista/nyugdíjas) 16 EUR, 23 EUR a koncert napján
Ha valaki csodálkozik a címen – remélem, nem az riasztotta el az olvasástól –, a „Yeah” a Blues For The Red Sun album 4 másodperces „dalára” utal, amelyben John Garcia egyszerűen annyit mond: „Yeah.” Szerintem ez a szó foglalja össze a legjobban a feltámasztott Kyuss 2012. 5. 28-i koncertjét a Kino Šiškában.
Mivel a kapuk egy órával a stoner műfaj megalapítóinak fellépése előtt nyitottak, ezt természetesen ki kell emelni. Előzenekarként ugyanis a szlovén Carnaval rázta meg basszusokkal a termet. Ha a termékeny szlovén stonereket nem a zenéjük miatt ismered – pedig kellene –, akkor biztosan azért, mert „az egyik csávójuk beleköpött a SAZAS főnökének a képébe”, ahogy az egyik hallgató fogalmazott a koncert előtt. Ami persze igaz. A Carnaval ezzel a gesztussal arcul köpte az egész szlovén zenei szcénát, amely a SAZAS politikájából él, de ha mindenkit külön-külön leköptek volna, rengeteg sört kellett volna meginniuk, nehogy elrohadjon a torkuk, így hát Matjaž Zupan (a SAZAS vezetője) kapta. Állítólag Kozlevčar (ő a gitáros, ha valaki kérdezné) köpése hivatalosan része volt a debütáló lemez, a 2 promóciójának (azoknak, akik csak a külsejéről ismerik – igen, az a mamutos, élőben pedig itt olvashatsz róla), amely az 1 című album előtt jelent meg (hogy merészelték!). Kár, hogy a Kyuss-közönség nagy része kint ivott sört, nem a színpad előtt, mert a Carnaval ugyanolyan hangosan nyomja, mint a Kyuss, sőt egy hajszállal értelmesebben (nem véletlenül a King Crimson a példaképük), és az is igaz, hogy az énekesük fellépés közben nem hord napszemüveget (mint Garcia), hanem olyan szemüveget, amilyenért az általános iskolában kinevetnek. Talán ezért nem Kyuss még. Mindenesetre a fiúk a maguk műfajában földbe döngölnek mindent. Már a harmadik lemezük is kint van, mindenhol játszanak, ahol befogadják őket, legyen az a Metelkova 15 ember előtt vagy a Šiška legalább 300 ember előtt. Csak bulikon nem. Azok a szlovén zenei élet legminőségibb képviselőinek vannak fenntartva.
Amint a Carnaval befejezte, megtelt a terem. A hosszú hajú, szakállas csávók elfoglalták a helyüket, kimérték maguknak a headbangeléshez szükséges teret, legurították a harmadik sörüket, és elkezdték méregetni az erősítők arzenálját, amit a Kyuss magával cipelt. A zenekar még meg sem jelent, de már dörgő taps fogadta. Valójában többet kapott, mint a végén, a számok között, és amikor Garcia ténylegesen berobogott a színpadra. Ami tulajdonképpen jól összefoglalja a Kyuss (Lives?) fellépését.
Ahogy valószínűleg tudjátok, a Kyuss elég súlyos szülési fájdalmakon esett át. Először Josh Homme gitáros nem akart csatlakozni a 2010-es újjászületéshez, aztán Nick Oliveri basszusgitáros is kiszállt. És mivel ez persze nem volt elég, az egykori alapító tagok bepereltek Garciát és Bjork dobost a Kyuss név használata miatt. A per egyenesen az egocentrikus irracionalitás csúcsa volt – Homme és Oliveri a turné bevételéből akartak részesedni úgy, hogy semmit sem tettek érte, és semmilyen módon nem vettek részt benne. Enyhén szólva sokkal megnehezítették a Kyuss Lives! projekt dolgát Garciának és Bjorknak. Az új basszusgitáros és gitáros megtalálása sem lehetett könnyű. A zenekaron belüli viszonyok biztosan nem azonosak azokkal, amelyek az eredeti felállásban voltak 20 évvel ezelőtt. Garcia és Bjork is, nos, 20 évvel fiatalabb volt akkor. Valószínűleg ezért sem volt minden úgy, ahogy lennie kellett volna.
Már a nyitó „Hurricane”-nel kiderült, hogy a látványos fellépés ellenére Garcia hangja nem öregedett úgy, hogy úgy szólna, mint a lemezeken. A műfajhoz illő színpadi jelenlét és a mégis kiváló hangszabályozás ugyan jól elfedte az öregedő vagy egyszerűen kifáradt hang gondjait, de időnként hallatszott, hogy az újjászületett Kyuss csak (elég hangos) visszhangja az eredeti bravúrosságnak. Pedig Garcia volt a legkisebb gond, ha egyáltalán annak nevezhetjük – a dolgát mindennek ellenére nagyon jól, átéléssel és magával ragadóan végezte. A várakozásoknak megfelelően a minőségben a legnagyobb visszaesést Bruno Fevery gitáros jelentette. Nemcsak hogy nem találta el Homme gitárhangzását (ami persze a legnehezebb, a témákat meg lehet tanulni), a ritmusa több mint egyszer nem illett a zenekar többi részéhez, az improvizatív részek inkább pop funkot idéztek, mint stoner rockot (Fevery egyébként egy belga dance pop zenekarban játszik, nyilván onnan hozta a hatásokat a Kyussba), emellett többször észrevettem, hogy egy-egy hangot el is hibázott. Értem, új tagja a zenekarnak – bár állítólag már ezer éve együtt játszik Garciával a Garcia Plays Kyuss projektben, fiatalon pedig állítólag még Kyuss Tribute zenekara is volt –, talán félt, talán izgult… de a játéka, bármi is volt az ok, gyenge volt. Tulajdonképpen ez tette a fellépést nagyrészt teljesen átlagossá. Ez az, amiért most csak annyit mondhatok: „Yeah”. Az sem zavart annyira, hogy már egy óra játék után azt mondták: „Good night!”, aztán még durván fél órára visszatértek, így kevesebb mint 90 percet játszottak – amin sokat javíthattak volna, ha eljátsszák azt, aminek biztosan nem szabadott volna hiányoznia: a Kyuss két szinonimáját, a „Demon Cleaner”-t és a „Catamaran”-t.
„Oké, király, láttam őket.” Pontosan ez az érzésem most is – azt mondhatom, láttam az egyik kedvenc zenekarom, de ennél több nem. Persze, headbangeltünk, tapsoltunk, ordítottunk. A Welcome to Sky Valley és a Blues for the Red Sun legendás számai szétvertek. Ha 15 évesek játszanák őket, akkor is szétvernének. A zenekar imidzse is stimmel. Csak egy dolog hiányzik: a Kyuss. A Kyuss talán még él, de kiszáradt, öregedő torokkal, és ami a Kyuss-számok igazi, koszos, sivatagi stoner gitárhangzását és témáit illeti, enyhe demenciával. Yeah.
Setlista
1. Hurricane
2. One Inch Man
3. Gardenia
4. Asteroid
5. Supa Scoopa and Mighty Scoop
6. Thumb
7. Green Machine
8. Freedom Run
9. Whitewater
10. El Rodeo
11. 100°
—ráadás—
12. Molten Universe
13. Spaceship Landing
14. Odyssey
Képgaléria
